Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

Autonómiát Székelyföldnek!

 

 

 

Még az autonómia legelkötelezettebb hívei körében is vitát kavar, kell-e, szabad-e most, így a kampány közepén autonómiatüntetést szervezni, szolgálja-e az ügyet, vagy árt annak, hogy egyik versengő párt a kezdeményező. Érdemes utcára vinni most néhány ezer embert, vagy csak annyi lesz az eredmény, hogy tovább kopik az eszme, s azonnali siker híján (lássuk be, ilyesmit nem remélhetünk) csak nő a letargia, tovább gyűrűzik a közöny, és még jobban behálóz mindent a lemondás, a reménytelenség táplálta félelem?

Való igaz, ma már nem lehet Erdélyben, Székelyföldön sok tízezer, akár százezer magyart utcára vinni, csak szép emlék a 90-es évek elején jogainkért utcára vonulók tömege, a gyertyás, könyves tüntetések. Ez azonban nem csak az idő múlásával, az éledező, alakulgató demokráciával, a kisebb-nagyobb megvalósításokkal magyarázható, egyebek mellett ez az RMDSZ és a Markóék-féle politizálás egyik legfontosabb következménye: oly hatásosan szajkózták, szuggerálták több mint tíz éven keresztül, hogy ők majd mindent elrendeznek a parlamentben, a kormányban, nem kell lázongani, nincs szükség radikális lépésekre, mert vannak érett, képzett és megfontolt politikai vezetők, akik mindent elintéznek, hogy sikerült elaltatni a nemzeti öntudatot, a tenni akarást. S született, növekedett helyette a közöny, megalkuvás, felelősséghárítás, félelem. Bár másban lettek volna ennyire eredményesek...

A Székely Mikó Kollégium védelmében szervezett Igazság Napja megmutatta, a legnagyobb összefogás, legintenzívebb, majd egy hónapos kampány, az egyházak hívó szava sem tudott húsz-huszonötezer embernél többet Sepsiszentgyörgyre toborozni. Ez figyelmeztetésnek elegendő, itt az ideje stratégiát váltani, nem időnként egy nagy tüntetést szervezni, hanem mind gyakrabban utcára hívni az embereket közösségi jogainkért, fontos céljainkért, s talán így sikerül megértetni az erdélyi magyarsággal, semmit nem adnak ingyen, meg kell harcolnunk mindenért, amiről úgy véljük, hogy megillet bennünket.


Nemrég két-háromezren gyűltünk össze a székely zászló védelmében, most talán kivonulunk még pár ezerrel többen az autonómiáért, s holnapután – remélvén, ha lejárt a kampány is, lesz még, aki kiállásra szólítson bennünket – talán már ismét tízezrek mozdulnak meg. Lassan elérhetjük, hogy akár a katalánok, százezres nagyságrendben mutassuk meg, kik vagyunk, mit akarunk, követelünk népünknek.

Senkit se bátortalanítson el tehát a politikai felhang – szükséges rossz minden ilyen tiltakozásnál, üzenetünket ők erősíthetik, közvetíthetik hazai és nemzetközi intézményeknek –, ne arra gondoljunk, mi az, ami szétválaszt bennünket, kit szeretünk, kiben bízunk, illetve kinek nem adunk a szavára, hanem egypár óra erejéig összpontosítsunk arra, ami összeköt, amit mindannyian akarunk: jövőt ezen a földön, magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak. S így vonuljunk ki gyalog vagy lóháton, zászlóval, transzparensekkel, s kiabáljuk, hogy minél messzebb hallatsszék: Autonómiát Székelyföldnek!

Farkas Réka
Háromszék

Nemzetpolitikai hírlevél

Nemzetpolitikai hírlevelet indít a Jobbik, amelyben heti rendszerességgel beszámolunk a külhoni magyarsággal kapcsolatos munkánkról, valamint az elcsatolt területeinken működő csoportjaink tevékenységéről.

 

REGISZTRÁLJ   ITT:    http://jobbik.hu/nemzetpolitikai-hirlevel

Megtekintések: 2900

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Együttélési Modellek a Kárpát-medencében konferencia

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a napokban jelentette meg Székelyföld Turisztikai Szervezeti Rendszerének Vizsgálata című kutatási jelentését, amely a 2015-ös esztendő második félévében, Székelyföldön végzett felmérések és elemzések eredményeit és javaslatait foglalja össze. Az NSKI munkacsoportjának kutatása a turisztikai fogadóterület helyzetét, a turisztikai szervezetek tevékenységét, illetve a működésüket segítő és gátló tényezőket vizsgálta. A kutatás eredményeinek összegzésében javaslatot fogalmazunk meg a Székelyföldi TDM Szövetség szakmai tevékenységére és finanszírozási lehetőségeire is.

A részletekért kattintson a következő linkre:

Kutatási jelentés Székelyföld turizmusáról

 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai kara, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság és az Orbán Balázs Intézet szakmai támogatásával 2016. április 21-én gazdaságfejlesztési munkakonferenciát szervezett Sepsiszentgyörgyön. Az Orbán Balázs Akadémia konferencia-sorozat második rendezvényén a „Székelyföld fejlesztésének és fenntartható fejlődésének vizsgálata” című tanulmány került bemutatásra, amelyet a NSKI kezdeményezésére az intézet munkatársai és a Sapientia Tudományegyetem 13 kutatója készített.

Bővebb információ:

Székelyföld fejlesztésének és fenntartható fejlődésének vizsgálata

 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2013-as megalakulása óta elkötelezett a magyarság egységének, a nemzet integrációjának ügye mellett. Hisszük, hogy a nemzeti összetartozás a hétköznapok részévé válhat minden magyar számára, a Kárpátokon innen és azon túl is. Elsődleges nemzetstratégiai cél tehát egyfajta magyar lelki megújulás elősegítése, a nemzeti és a vallási közösségek újjáépítése. Ennek megvalósításához a számtalan lehetőség és rendelkezésre álló eszköz között is különleges és egyedülálló program volt az április 23-án, első alkalommal megrendezett Moldvai Csángó-Magyar Nap Beregszászon, melyhez a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezőként kapcsolódott.

A részleteket a következő linken olvashatja:

Moldvai Csángó-Magyar Nap Beregszászon a gasztronómia, a néptánc és...

 

Tartalmas böngészést kívánunk!  

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Kisebbségi Fórum – Temerin

KIFO HÍRLEVÉL III. évf. 166. szám

2016. június 26.

Ágoston András:

Bekerítő hadművelet

 

Ha valakinek nem lenne világos, a Magyar Mozgalom (MM) elhagyja a vodkával alkotott választási koalíciót, s jelentős balliberális segítséggel önálló életre kelt. Olyan székház-megoldást talált, amely, ha kell, serkentheti a tevékenységét is. Elsőrendű, találékony politikai fellépés. Ha sikerül megoldani az „anti” Magyar Szó világhálós megjelenését is, úgy, hogy a közreműködésnek értelmét lássák a napilap balliberális disszidensei, ezzel kikerekedik a magyarországi ellenzék és az áldozatkész a külföldi elvbarátok átfogó politikai projektuma.

A magyar kormány balliberális ellenzéke erős külhoni hídfőt építhet ki, nem véletlenül a nemzeti gondolkodás szempontjából igencsak gyenge Vajdaságban, s a fiatal nemzedéket megcélozva, nem véletlenül ebben a formában.

Tekintettel az MM személyi összetételére, ez a politikai hídfőállás voltaképpen egy bekerítő hadművelet sikeres befejezése lehet. Kezdődhet a nemcsak vajdasági magyar kettős állampolgárok a 2018. évi választásokra való felkészítése, értsd „megdolgozása”.

E balliberális Hídfő-projektum eszmei irányultságához nem fér kétség. Feltehetően a készséges külföldi támogatás megnyilvánulásaként a ragyogó tempóban, csak kisebb menetközben elkövetett hibákkal az MM mindinkább fontos szereplőként jelenik meg az egyre inkább forrongó szerb politikai színtéren. Miközben felkarolják a legfontosabb külföldi kapcsolatokkal rendelkező szerb civil alakulatok, közöttük a vezető erő, a Szabad Európa Rádió (RSE) szerb szerkesztősége.

Egy szó, mint száz, hiba lenne lebecsülni a Kárpát-medencében egyelőre magányos, de egyre inkább jelen levő balliberális véleményalkotó csoportot. Félő, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és politikai holdudvara nem érzékeli a veszélyt, ami a Budapesttel kiépített kapcsolatainak rombolását – úgy látszik – fontos feladatának tartja.

Jó, nem kell félreverni a harangokat, de oda kell figyelni, s az MM ellen fel kell venni a kesztyűt. Mindenkinek, akit illet.

Ebben az értelemben helyes a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDisz) magyar felvételivel kapcsolatos kezdeményezése. Csak remélni lehet, hogy a Magyar Szó végigkíséri diákok akcióját, s az Újvidéki Jogi Karon az idén végre magyar nyelven is lehet majd felvételizni.

Nincs okunk félni a balliberális mantrákkal összefüggő vitáktól, de ami a legfontosabb, nemzeti szempontból hasznos kezdeményezésekre van szükség. S minél kevesebb a partvonalról bekiabáló hangos ügyeskedőre, valamint túlélésre játszó lapító társutasra.

 

Tápai Renáta:

A VaMaDisz a dékán lemondását kéri

A közösség számára fontos, hogy legyenek magyar jogászok is az igazságügyben – hangsúlyozza az MNT

 

Tíz, jogi karra felvételiző tanuló kapcsolódott be a Magyar Nemzeti Tanács felvételi felkészítő programjába. Számukra is, és a többi, a programban esetleg nem regisztrált felvételiző számára is fontosnak tartja az MNT kiharcolni a magyar nyelven való felvételizés lehetőségét az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán, ahol a jelentkezőknek a jelentkezési űrlapon nem volt lehetőségük feltüntetni a magyar nyelven történő felvételizési szándékukat. Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke elmondta, fontos, hogy a magyar ajkúak is ugyanolyan feltételekkel indulhassanak, mint a szerb nyelven tanuló társaik, és a közösségünk számára fontos, hogy az igazságszolgáltatásban magyar szakemberek is legyenek, ez pedig azzal kezdődik, hogy magyar ajkúak bejussanak a jogi karra.

Ezt hangsúlyozta Szilágyi Miklós is, az MNT Nyelvhasználati bizottságának elnöke is.

– A felvételi kapcsán felmerült témában azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy például holnap lesz-e magyar bíró az igazságszolgáltatásban? Mert ha nem, akkor az eljárásokat ott sem tudják magyarul lefolytatni, ahol lehetőség lenne erre. A felvételizés kérdése ilyen problémákig is elvezet. Fontos, hogy az igazságszolgáltatásban jelen legyenek a magyar jogászok is – hallottuk. – Számomra megdöbbentő, hogy a jogi karon évekig jól funkcionált a magyar nyelven történő felvételizés, és egy ideje mégis figyelmen kívül hagyja éppen a Jogtudományi Kar a törvényi kötelezettséget.

Az MNT tartja a kapcsolatot az illetékes tartományi titkársággal és a VaMaDisz-szel is, és mint ahogyan azt Szilágyi Miklóstól megtudtuk, a szükséges jogi lépéseket most megtették, az illetékes tartományi titkárság felügyelőt küld a karra, és a következő lépések megtétele előtt most meg kell várni, hogy a felügyelő elvégezze a munkáját és elkészüljön a jegyzőkönyv.

Sóti Attilától, a VaMaDisz elnökétől megtudtuk, hogy a titkárság által kiküldött felügyelő mellé ők az ügyvédi irodán keresztül végrehajtót küldenek ki a karra, magyarázatot kérnek, és a dékán lemondását követelik. Eddigi információik szerint kilenc diák felvételizik majd a Jogtudományi Karon, de még gyűjtik az információkat, és arra kérik a magyarul felvételizni szándékozókat, hogy keressék fel a VaMaDiszt, hogy felvehessék az adataikat és jegyzőkönyv készülhessen. (Magyar Szó)

Mellékletek:

Ki a magyarokkal Romániából! Sepsiszentgyörgy lesz Románia fővárosa...

A főtér.ro kolozsvári portál összeállítását látva az új jobboldal nacionalista román párt viccesebb lett mint a két farkú kutyapárt. A magyarellenes tüntetésén résztvevők szerint jobb lenne, ha Románia fővárosa Erdélyben volna. A magyarok  azért akarnak önállóságot, mert nem ismerik a történelmet. Ha nem tudnánk  a székelyek is románok, sőt, még a magyarok is, ha nem cigányok. Na itt a bökkenő. Azért olyan nagyon nem kell elkeseredni, mert ahogyan kinéznek a véleményezők... és mindenki tudja a "szam... bőgés nem hallatszik a mennyországban". 

Az eseményről így számol be a romanialibera.ro portál.

Az Új Jobboldal elnöke: Erdély nem létezik többé!

Míg a magyarok ünnepének résztvevői teljesen mérsékelt üzeneteket fogalmaztak meg, néhány tíz személy részt vett az Új Jobboldal legionárius szervezet militánsai által Kolozsvár központjában szervezett menetelésen. Azt mondják, hogy ezzel akartak megemlékezni az 1848-as román forradalom győzelméről és ezen kívül a szervezők ki akarták fejezni egyet nem értésüket a Székelyföldre vonatkozó autonómiakérésekkel. Különben az Új Jobboldal vezetője, Tudor Ionescu fontosnak tartotta kijelenteni, hogy „Erdély olyan középkori tény, mely 1918-ban, a Románia Királysággal egyesüléssel megszűnt. Beszélhetünk Románia központjáról, Kolozs megyéről, Brassó megyéről, Maros megyéről…”.

A legionáriusok menetelése a Széchenyi (Mihai Viteazul) térről indult. Aztán a háromszínű zászlókkal, valamint az Új Jobboldal szervezet zászlóival menetelő legionáriusok áthaladtak a város központján, a Wesselényi (Regele Ferdinand I.) utcán, a Fő téren és a Deák Ferenc (Eroilor) utcán át a Bocskai (Avram Iancu) téren lévő ortodox katedrálisig. Itt az Új Jobboldal vezetői azt kérték, hogy a fővárost helyezzék át Sepsiszentgyörgyre, hogy ezzel hiúsítsák meg azoknak a kéréseit, akik Székelyföld autonómiájáért küzdenek. (Maghiarii și legionarii au serbat 15 martie în realități paralele)

Sz-h

Lövöldözés egy Vajdasági kávéházban – új részletek

Öten meghaltak és 25-en megsebesültek egy lövöldözésben a vajdasági Begaszentgyörgyön, egy kávézóban – értesült az M1 aktuális csatorna.

Az MTVA vajdasági tudósítója rendőrségi közleményre hivatkozva szombaton délelőtt elmondta: kora hajnalban, fél kettő körül a Nagybecskerektől (Zrenjanintól) mintegy 20 kilométerre lévő Begaszentgyörgy egyik kávézójába belépve egy 38 éves férfi tüzet nyitott egy gépfegyverrel. Megölte volt feleségét és annak barátnőjét, majd vaktában lövöldözni kezdett. Hárman később, a kórházban haltak meg. A sebesültek közül heten még válságos állapotban vannak. A sebesültek között kiskorúak is vannak.

Azt mondta: “Megölök mindenkit!”

A szórakozóhely a lövöldözés idején éppen tele volt vendégekkel, 150-200-an lehettek odabent, egy helyi rendezvény miatt. Pósa Nándor mindössze két méterre állt a támadó volt feleségétől, akit először gyilkolt meg a férfi. Mint mondta: sokan először azt hitték, hogy petárdák robbantak. „Azt mondta, megölök mindenkit. Az egész egy pillanat alatt lezajlott. Az emberek pánikszerűen menekültek, nem is tudták felfogni, hogy mi is történik” – mesélte.

Mindenütt sebesültek hevertek

„Az éjszaka lövöldözésre ébredtünk a fiammal. Azonnal kirohantunk a házból. Mire ideértünk a kávézóba, az asszony már halott volt. Mindenütt sérültek hevertek. A mentők gyorsan kiértek, próbáltak segíteni az asszonynak, de már nem lehetett” – nyilatkozta az M1-nek egy helyi lakos.

A helyiek fegyverezték le a támadót

A támadó egyik rokona szerint az ámokfutó „csendes, nyugodt fiú volt”. A meggyilkolt asszonnyal nemrég váltak el, nyolcéves fiuk gondját közösen viselték. A kávézóban egyébként a helyiek fegyverezték le a támadót. Az el akart menekülni, de a rendőrök elfogták. A helyszínelés az MTVA helyszíni tudósítója szerint már befejeződött, de a rendőri jelenlét továbbra is jelentős.

Szerelemféltésről lehetett szó

A településen és az egész közép-bánsági körzetben háromnapos gyászt hirdettek.Nebojsa Stefanovic belügyminiszter szombat reggel az üggyel kapcsolatban csak néhány részletet közölt, egyebek mellett azt, hogy az elfogott támadó törvényellenesen birtokolta a fegyvert, ugyanakkor nem volt semmilyen előjele annak, hogy hasonló támadásra készülne, korábban semmilyen rendőrségi ügye nem volt.

Forrás: Lövöldözés egy Vajdasági kávéházban – új részletek

Történelmi LECKE A SZÉKELYEKRŐL a román ANTENNA 3 TV-ben

2011.06.03-án (Trianon gyászos emléknapja előtti este) az Antena 3 Tv Conexiuni című műsorában Valentin Stan egyetemi tanár tolmácsolásában tört a felszínre a késői román felismerés:
"Léteznek a székelyek, megígértük nekik az autonómiát és, a történelemben többször is mellettünk harcoltak."
Eredeti forrás:
22:26 h - nál kezdődően a székely autonómiáról, a székelyek történelmi szerepéről van szó:
Valentin Stan: Figyelem, kedveseim, talán nem tudjátok, miért haragudtunk meg a székelyekre. Akadémikusok kell legyünk . te, mi azért haragudtunk meg, mert ezek autonómiát akarnak minden áron. Hát persze hogy igen, autonómia nekik, vagy autonómia nekünk, vagy autonómia akárkinek, ezt demokratikusan Románia parlamentje dönti el.
Ez van, egy országban, az Európai Unió tagállamában. Én mind azt hallom.vagy azt, hogy nincsenek székelyek.vagy hogy autonómiát ezeknek.. de hát jóemberek.nekik joguk van kérni, nekünk az egészünknek meg jogunk van nem megadni. De hadd engedjék meg, mutassam be, miért is kérik ők ezt? Hadd mutassam be, tudjatok ti is egy dolgot, ti igaziak.
         Te, ez itt a Trianoni diktátum. Amit mi kérünk a magyaroktól, hogy "Tartsák be Trianont, tartsátok be Trianont!"..De van egy rossz hírem:  mi nem igazán tartjuk be Trianont...nézd csak, mit ír itt: a 47-ik cikkelyben így írja: Románia elismeri és vállalja a kapcsolatát Magyarországgal.Te, itt azt írja, hogy Románia, és nem azt, hogy Pápua-Új Guinea, te, ezek itt mi vagyunk.mi van itt, ember, ez egy másik diktátum? What? Hogy? Te, melyik diktátum ez, ember?! Mit mondtak ezek ott Trianonban, ember?
Áoleo,.hogy ez az,.kedveseim,.ez az úr, akit itt látnak, ez Vaida-Voevod,.mivel nem akarok egyedül áruló lenni, gondoltam, komoly társakat szerzek magamnak. Ez Vaida-Voevod, az első román miniszterelnök, aki aláírta az 1919-es, kisebbségek védelméről szóló keretszerződést, ahol, micsoda átok, a 11-es cikkelyben figyeld meg, miket ír: "Románia egyetért azzal, hogy megadja az erdélyi szász és székely közösségeknek a helyi autonómiát" . Micsoda, nem jön, hogy higgyem, hát nem arról volt szó, hogy a székelyek nem is léteznek? S hogy Vaida-Voevod ilyesmit aláírt?!
Hát igen. Mert ezzel a feltétellel kaptuk meg Erdélyt. Hogy helyi autonómiát adunk a székely közösségeknek oktatási és vallási vonatkozásban.
A székelyek is akarnak valamit, amire feljogosította őket a történelem. És én meg szeretném köszönni ezalkalommal a székelyeknek, hogy . nem térdeltek le soha. Sem a magyar királyok előtt. Sem Ausztria császárai előtt. Sem az orosz cárok előtt, sem a török szultán előtt. És hogy itt maradtak ezen a földön, melyet önfeláldozással védtek meg..A székelyek itt voltak és itt lesznek. És nagyobb biztonságban érzem magam mellettük, mint sok más román nemzettársam mellett, akiknek olyan megnyilvánulásaik vannak, melyeket Európa megvetéssel kezel, hátat fordít neki és kinevet.
És hogy lássátok, hol voltak a székelyek, mikor Románia alakult, hogy lássátok, hol voltunk mi, románok és hol voltak ők, a székelyek egy bizonyos történelmi időszakban.. Kezdjük Mihály Vitézzel és a sellemberki csatával 1599-ben, amikor Mihály Vitéz megalkotta Romániát. azt a kicsit ami akkor volt..(filmrészlet).
Mihály Vitéz hangja csata előtt: "Az első vonal úgy marad, ahogyan beszéltük, Baba Novaccal a balszárnyon, Lecca aga a jobbszárnyon. A székelye mellettem maradnak."
Valentin Stan: "A székelyek mellettem maradnak?!" Mihály mellett?!
Hogy, jobban bízott a székelyekben, mint az oláhokban (vlachokban) ?!
A székelyek ott voltak, kedveseim! A székelyek ott voltak Mihály mellett! És Mihály elismerte minden jogukat. Mindazokat a jogokat, amelyeket ma is kérnek az autonómiáért, megadta nekik Mihály. "Mert harcoltak a közösség javáért." Ezt mondta a Vajda (Mihály). Kedves románok, akik nem akarjátok engedni, hogy a székelyeknek képviseletük legyen Brüsszelben, merthogy nehogy ellopják Erdélyt - (a filmre mutat) - itt nem lopták el Erdélyt. Fegyverrel a kezükben álltak Mihály mellett.
És most megmutatom, mit csináltak ezek a székelyek Stefan cel Mareval.
Mihály is megőrizhette volna a fejét, ha a székelyek egy év múlva is mellette állnak. De általában csak oláhok (vlachok) voltak mellette.
Tudják, hol voltak a székelyek 1475-ben? Azt hiszem, nem tudják, elmondom. Egy helyzetben voltak. Tudják a sztorit, ahogy mondják: Houston, helyzetünk van. Egy helyzetük volt a székelyeknek, Moldvában, Vasluinál, ahol Stefan cel Mare serege védte a kereszténységet, kedves románjaim. Összecsaptak a Félholddal (a törökökkel). És jöttek azok több tízezren. De néhány ezer székely, profi harcosok, nagy szívvel Stefan mellett harcoltak. És megállították a török sokaságot, legyőzték őket Félholdastól, mindenestől.
 De tudják, hogy még kit győztek le akkor a székelyek?
 Az oláhokat (vlachokat) is legyőzték.
 Mert azok 17.000-en a török szultán seregében voltak.
 Mert Havasalföld uralkodója abban az időben, amikor a székelyek karddal a kezükben a kereszténységet védték, Havasalföld uralkodója abban az időben a török szultán seggét csókolta.
És mi 17.000-en a szultán seregében voltunk és Moldva uralkodóját, Stefant támadtuk Vasluinál. És tudják, a török szultán követe mit mondott Stefannak? Nem fogják elhinni. Kapcsolják be a 61-es filmet, kérem, hogy lássák a románok, hogy állunk (filmrészlet).
A szultán követe: "..Stefan, Moldva uralkodója, hozzad a két évnyi adódat nekem, ahogyan azt Havasalföld uralkodója is hozza."
Valentin Stan: "Köszönöm, elég lesz. Szóval, Moldva uralkodója, Stefan, gyere az adóddal, gyere, ahogyan Havasalföld uralkodója is jön és hozza..álljunk meg..kedveseim;..van egy nagyon rossz hírem.vagy egy nagyon jó,.attól függ, kinek..
Te, én székelyekről a török szultán seregében még nem hallottam. De oláhokról (vlachokról) igen, és még moldvaiakról is.  Sorry."
Valentin Stan
Közreadta: Nemzeti InternetFigyelő
 
 





Az igazi gond

 

A minap a vajdasági Magyar Szó egy örökzöld témával foglalkozott. Megállapítása az, hogy „a munkásokat Szerbiában gyakran megalázzák, megfélemlítik, jogaikat önkényesen semmibe veszik, megcsorbítják”. Ez általánosan érvényes helyzetleírás. A szakszervezetek és a kormány dolga, hogy kiküszöböljék a munkaügyi gondokat. Vagy legalább enyhítsenek valamit a szerbiai munkavállalók általában véve igen nehéz, mondhatnánk alávetett helyzetén.

A vajdasági magyaroknak van egy másik nagy baja is. Erről a magyar politikai szervezetek egyszerűen nem beszélnek.

A 90-es évek elején a történelmi VMDK-ban rámutattunk: a magyarok az állami hivatalokból kiszorultak, s az állandósult gazdasági válság miatt a munkanélküliség a magyar dolgozókat jobban sújtotta, s ha egyáltalán volt állásuk, aránytalanul magas számban kerültek alacsonyabb (értsd rosszul fizetett) munkakörökbe. A súlyos gazdasági helyzet mindenkit sújtott, de maffiaelemektől terhes ügyvezetési gyakorlat meghonosodása következtében a gazdaság vezetésének folyamatai teljes egészében bizalmi alapra kerültek. Kell-e mondani, hogy nem a szabad verseny, nem a tudás súlyának megfelelő mértékben.

A balkáni mentalitás nem könnyítette a vajdasági magyarok dolgát.

Csak az utóbbi időben van remény némi változásra. A magyarországi gazdasági segítség nyomán, reméljük, erősödik a magyar vállalkozói réteg. A két kormány közötti jelenleg jó viszony lehetővé teheti, hogy legalább a szakképzett magyar munkavállalók helyzete javuljon.

Nincs azonban remény az elmúlt évtizedek során elszegényedett vajdasági magyar kétkezi dolgozók, napszámosok, továbbra is teljes kizsákmányoltságban levő rétegére. Azokra, akik még nem csúsztak le a lumpenelemek szintjére. Vagy mégis? Talán jól jöhet a magyarországi növekvő munkanélküliség. Akkor, ha biztos kézzel szakavatott szociológusok segítségével, már az elemi után be lehetne gyűjteni a csellengő életmódra szoruló fiatalokat. Nem jöhetne egy ennek a célnak is megfelelő projektum? Dehogynem. Jön is, mert ez lenne a jó megoldás. A munkaerőhiány legalább részleges csökkentésére.

 

„Nemzeti kisebbség lettünk saját városunkban”

Egy dühös belgrádi nő nyilatkozott így, amikor a riporter a köztereket életvitelszerűen ellepő migránsok nyomásról kérdezte.  Szép kis vélemény arra vonatkozóan, hogy tekintenek Szerbiában a nemzeti kisebbségekre. Hagyjuk most ezt a gondolkodási irányt.

Amióta a magyar határ szinte hermetikusan lezárult, Szerbiában egyre nő a feszültség a mindennapokban is. Hivatalos jelentés szerint ma csak Belgrádban 640 migráns várja, aminek eljövetele igencsak kétséges: a magyar határ megnyitását és szabad átvonulás lehetőségét. A zsákutca réme megjelenik immár a szerb politikusi megnyilatkozásokban is. Kivonultak ugyan a katonákkal megerősített rendőrjárőrök a bolgár és a makedón határra, de a Belgrádban tömörülő migránsok növekvő, s a jelek szerint egyre agresszívabb csoportjai nem a megnyugvás irányába hatnak. A szerbek az eddigi emberjogi lózungok és a hasznot hajtó átvonuló migránshadak rózsaszín ködéből kikerülve, beleütköznek a valóságba.

Szerbia fővárosában a hangulat egyre inkább túlfűtött gőzkazánra emlékeztet. A zajongó polgárok dühös kifakadásainak ismétlődése határozott, de egyben óvatos politikáért kiált. Reméljük, az EU-ban is.

 

Vajdaság

 

Ki védi meg a dolgozókat?

A munkásokat Szerbiában gyakran megalázzák, megfélemlítik, jogaikat önkényesen semmibe veszik, megcsorbítják

 

A külföldi érdekeltségű cégek – melyek sok esetben jelentős állami szubvenciók haszonélvezői – a hazai sajtó szerint élen járnak ebben: egy dél-szerbiai üzemben a WC-használat gyakoriságát is korlátoznák, a dolgozóknak pelenkaviselést ajánlottak. Északabbra hazugságvizsgálót alkalmaztak, megint máshol állítólag extrém körülményeknek kitéve, 35–40 fokos hőségben dolgoztatják az embereket.

Nagy felháborodást váltottak ki a közelmúltban az ilyen és ehhez hasonló hírek, de az ennek nyomán kínálkozó kérdés, hogy ki védi meg a dolgozók jogait, és hogy milyen is ma egyszerű kétkezi munkásnak lenni Szerbiában, továbbra is részben megválaszolatlan maradt. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy a dolgozók jogai nem csak a külföldi érdekeltségű cégekben csorbulnak. Nem lehet általánosítani. Egyaránt vannak jó és drasztikus, már-már hihetetlennek tűnő példák is. Egészen attól kezdve, hogy az embereket gyakran feketén dolgoztatják, az atrocitások skálája a fizikai megfélemlítésig, bántalmazásig terjed ma Szerbiában. Maguk az érintettek azok, akik gyakran elhallgatják, eltitkolják, de legalábbis hivatalosan nem tesznek semmit az ilyen jelenségek ellen. A munkahelyüket féltik a legtöbbször. A keserű gyakorlati tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy lázadni, tiltakozni nem nagyon érdemes. Elsősorban azért, mert leggyakrabban nincs, aki megvédje az érdekeiket. Pedig sokat jelentene, ha az érintettek fel mernék vállalni a nyilvánosságot, és a sajtóban is megfelelő módon kezelnék az ilyen eseteket.

Természetesen a munkavállalók hozzáállása sem mindig makulátlan. Sok esetben az állami cégekben tanult vagy átvett munkaszokásokkal az emberek a versenyszférában nehezen tudják megállni a helyüket. Gyakran nehéz meghúzni a határt a munkafolyamat végzése szempontjából megkívánt fegyelem és a túlkapások között. Erős érdekvédelmi szervezetekre, megfelelő intézményes háttérrel behatárolt törvényes keretekre és azok betartását hatékonyan ellenőrző felügyeleti szervekre van szükség. Sokkal jobban meg kellene becsülni ezt a kevés, még munkára fogható embert. A helyzet önmagától nem fog változni, mert a cégvezetőket más szempontok motiválják. Az emberek pedig sok esetben inkább elhagyják az országot. A rossz munkakörülmények biztosra vehetően serkentik az elvándorlást.

A rendezettebb és fejlettebb országokban – melyekre mi példaként tekintünk – a szakszervezetek erősek és eredményesek. Sok más körülmény is közrejátszik még abban, hogy ott a kétkezi munkások helyzete sokkal jobb. Az érdekvédelmi tömörülések szerepe azonban vitathatatlan. Ha megnézzük, nálunk mi a helyzet, azt látjuk, hogy a szakszervezetek a közszférában szervezettebbek és eredményesebbek is. A versenyszférában viszont alig van komoly érdekvédelem. Az oktatásban, az egészségügyben, a közvállalatokban dolgozók szakszervezetei érik el a legtöbbet. Azt is megfigyelhetjük, hogy a közszférában ma is aktív szakszervezeti vezetők jellemzően idősebb emberek, akik még a (munkás)önigazgatás körülményei között szocializálódtak. A mai fiatal munkavállalók számára viszont úgy tűnik, nem vonzó az érdekvédelmi pozíció. A szakszervezeteket az egypártrendszer idejében állami felügyelet alá helyezték. A vezetője rendszerint az állam embere, szinte kötelezően az állampárt tagja volt, tevékenységét is ezzel összhangban fejtette ki, a legtöbbször szóbeli pártutasítások alapján.

Nagyon sok múlik a munkaadó és a munkavállaló egymás közötti viszonyán. Főleg a kisebb vállalatokban érvényes ez, ahol a tulajdonos közvetlenül is részt vesz az irányításban. Nagyüzemekben ez nem annyira kifejezett, az ott dolgozók személyesen gyakran nem is találkoznak a tulajdonossal, aki az irányítást is képzett alkalmazottakra bízza, akik csak eredményeket szeretnének produkálni, és az emberi tényező számukra sajnos sokszor másodlagos. Kisebb vállalkozások esetében viszont egészen furcsa kombinációkat is megfigyelhetünk. Amikor alkalmatlan, rosszul szervező cégvezető vagy tulajdonos és nem túl jó képességű munkavállalók működnek együtt, az a legrosszabb kombináció. Azt hihetnék, hogy ilyen nincs is, mert a konkurens vállalatok gyorsan tönkreteszik, kiszorítják a piacról. Nem így van azonban. Vannak olyan ágazatok és szegmensek, ahol a piaci torzulások miatt nem tökéletes a verseny, vagy egyáltalán nincs is konkurencia. Az alkalmatlan vezető és a szerény, átlagon aluli teljesítményre képes alkalmazottak kombinációja pedig természetesen rossz hatékonyságot, a termékek és szolgáltatások gyenge minőségét eredményezi. Nem csak monopolhelyzetben lévő közvállalatok esetében, de még a versenyszférában is megfigyelhető ilyen jelenség, ami a piaci mechanizmusok működésében tapasztalható torzulásokkal magyarázható. Ha a cégvezető rátermett, előbb-utóbb megtalálja a megfelelő munkatársakat is, ha pedig az alkalmazottak jó szakemberek, akkor munkájukkal a cégvezetést is hatékonyabb munkára serkentik. Ha pedig egy jól szervező, innovatív tulajdonságokkal megáldott vállalkozó átlagon felüli képességű szakembereket tud maga köré gyűjteni, azt mondhatnánk, hogy ez a siker receptje. Sajnos, ez az állítás sem mindig állja meg a helyét. Gyakorlati tapasztalatok bizonyítják, hogy számos ilyen cég is belebukott, tönkrement már. Hiába voltak ugyanis eredményesek, ha aztán egy nagyobb szállítmányt nem tudtak megfizettetni, minekutána tönkrementek, vagy a tisztességtelen konkurencia eszközeivel mégis sikerült másoknak kiszorítani őket a piacról. (MSZ)

 

Erdély

 

NYILATKOZAT

 

a Bihar megyei RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek állásfoglalása kapcsán

 

Minekutána 2016 júniusában az RMDSZ Bihar megyei települési önkormányzati vezetői testületileg vették védelmükbe Szabó Ödönt az úgymond őt ért „nemtelen támadásokkal” szemben, várható volt, hogy a nevezett pártvezér beintésére ugyanők hasonlóképpen fognak felsorakozni Csűry István oldalán. Igencsak nagy bajban lehet hivatalban lévő püspökünk, hogyha Soltész Miklós államtitkár, valamint az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezeteinek segítségül hívása nyomán, ez alkalommal immár nemcsak a párt polgármestereit, hanem annak alpolgármestereit is ilyenképpen vette igénybe.

Őszintén sajnálom, hogy a rosszul felfogott pártfegyelem jegyében, a bukott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök dicstelen utódjának – Szabó képviselőnek – a nagy többségükben jóravaló és érdemük szerint megválasztott önkormányzati vezetőinket is sikerült belerántania a pácba.

A tisztelt polgármester és alpolgármester uraknak és hölgyeknek azonban tudniuk kellene, hogy Csűry István püspök rovott titkosszolgálati múltja nem opcionális ügy, hanem ténykérdés – amint ez a közzétett dokumentumokból kitűnik. Egy analógiával élve: néhai Papp László püspök, alias „PĂUN” annak ellenére sem volt másnak tekinthető, mint Securitate-kollaboránsnak, hogy „pártunk és kormányunk”, valamint korabeli esperesei annak idején egyöntetűen hódoltak neki és – Ceauşescu bukásáig – elvtelenül kiálltak mellette.

Úgy látszik, hogy huszonhat esztendő múltán, változott körülmények között, a történelem ismétli önmagát. 1989 felforrósodó záró harmadában az egyházmegyei papi gyűléseken egyes esperesek és lelkészek – ki megalkuvásból, ki aljas indítékból, ki félelemből – mintegy rendelésre vallottak hűséget az elnyomó egyházi és világi hatalomnak, maga az ügynök püspök pedig szorult helyzetében az „Oradea-i Egyházkerülethez” intézett körlevélben intette a nacionálkommunista diktatúra iránti hűségre papságát és híveit.

A párhuzam kézenfekvő.

Mit mondjunk azért mindezekre?

Pál apostollal szólva: „…mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?” (1Kor 1,12-13) Vagyis ez esetben sem egyikről vagy másikról, nem Csűry vagy Tőkés személyéről és követőiről, hanem Krisztus Urunkról és az Ő Anyaszentegyházáról kell szólnunk és bizonyságot tennünk, akiben mindnyájan egyek lehetünk. Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást – legyen szó akár Papp Lászlóról, akár Csűry Istvánról, akár az RMDSZ-ről, akár alulírottról –, s ekképpen megvizsgálnunk egyházunk jelenlegi helyzetét és szembenéznünk a versengő Zebedeus-fiaknak, Jakabnak és Jánosnak, a kételkedő Tamásnak, az Urat megtagadó Péternek vagy éppenséggel az áruló Júdásnak a terhes múltjával – egyetlen pillanatra sem feledve ugyanakkor, hogy Isten válasza a bűnbánatra minden esetben: a bűnbocsánat.

„A múltat be kell vallani” – írja a Költő. Negyedszázad után még mindig ezzel adós Egyházunk és posztkommunista társadalmunk az Úrnak és önmagának – s ez az egyik legfőbb oka, hogy az egyházi megújulás és a gyökeres rendszerváltozás félúton elakadt, vagy éppenséggel visszájára fordult.

Cinkos bűnpártolás helyett világnak és egyháznak ezen a téren kellene együttműködnie és megtalálnia a köz javát szolgáló, hiteles összefogás útját, eljutva odáig, hogy azok, akiket egykor kollaborációra kényszerítettek, együttes erővel leplezzék le volt beszervezőiket és tartótisztjeiket, azokat, akik többé-kevésbé még most is nyeregben vannak.

Egyházunk feje a Krisztus – tartja hitvallásunk. Azért igazságkeresésünkben, egyházunk égető kérdéseinek a megválaszolásában senki másra, hanem csak Őreá hallgassunk. Az Isten kegyelméből tisztséget viselő világi vezetők maguk sem tehetnek jobbat.

Nagyvárad, 2016. augusztus 1.

Tőkés László

 

Lemondott Kiss Sándor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének éléről

Lemondott tisztségéről Kiss Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöke pénteken – adta hírül a Maszol.ro hírportál

 

A Bihar megyei önkormányzat volt alelnöke levélben közölte döntését pénteken az RMDSZ Bihar megyei választmányával. Kiss Sándor személyes okokra hivatkozva nem vállalja többet a funkció betöltését.

A portál szerint a tisztújító közgyűlést augusztus 31-én tartják. A választmány jelen levő tagjai Cseke Attila parlamenti képviselőt, volt romániai egészségügyi minisztert javasolták ideiglenes megyei elnöknek. A politikus elvállalta a felkérést.

Kiss Sándort tavaly júniusban őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség, majd még ugyanabban a hónapban vádat emelt ellene. A Bihar megyei önkormányzat volt alelnökét négyrendbeli pénzmosással, hivatali visszaéléssel, csúszópénz elfogadásával, és befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vádhatóság szerint a politikus több vállalattól kenőpénzt fogadott el, amelyek a megvesztegetés fejében kedvező elbírálásban részesültek különböző közbeszerzési pályázatokon.

A politikus 2000. óta töltött be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban és az RMDSZ Bihar megyei szervezetében. (erdely.ma)

 

Mellékletek:

Kedves egykori és leendő Vendégünk!

Kérjük, engedje meg, hogy segítségére legyünk az erdélyi-székelyföldi nyaralásának a megtervezésében. Alább összegyűjtöttük a nagyobb rendezvényeket, amelyek augusztus hónapban megrendezésre kerülnek (a listában nem törekedtünk a teljességre, de ha van olyan, amely ide kívánkozik és nincs fent a honlapunkon a 30 km-es körzetben fekvő szálláshely adatlapjánál, kérjük küldje meg válaszlevélben a rendezvény nevét, bővebb információt, linkjét).

Augusztusi rendezvényajánló

Teljes székelyföldi településlista = székelyföldi szállások

Zsákbamacska...

Üdvözlettel:
Parajdi Kálmán-Endre
Székelyföldi Szálláskereső | Cazare in Secuime
SeklerTravel Utazási Iroda (Engedély sz.: 5745/2010)
office@szekelyszallas.huoffice@cazareinsecuime.ro
Tel. (RO): +40742581925, Fax (RO): +40266240528

Mellékletek:

„A kapcsolat, amit szétvágtak, most összekötődik“ – Megtartották a IV. Palóc Világtalálkozót

Fotó: BB

Negyedik alkalommal tartották meg a Palóc Világtalálkozót. Bátonyterenyén Guinness-rekord is született a leghosszabb lakodalmas menetnek köszönhetően. A “Kék pántlika” népmesemondó és népdalénekes versenyről öt első helyezéssel tértek haza a felvidéki versenyzők. Ismertetjük az eredményeket.

Augusztus 5-7. között szervezték meg a palócok rangos rendezvényét, amelyen nyolcvanhat település képviseltette magát. Az anyaországiakon kívül huszonnyolc felvidéki és egy délvidéki településről érkeztek a résztvevők.

Felvidékről is érkeztek szép számmal (Fotó: BB)Felvidékről is érkeztek szép számmal (Fotó: BB)

„Az idei találkozó, ahogy végignézünk az ittlevő embereken, azt mondhatom, hogy felülmúlja az eddigieket. Nagyon örülünk, hogy még több palóc ember fogadta el meghívásunkat. Feltétlenül elégedettek vagyunk, és boldogok, mert érezzük, ezzel a rendezvénnyel a palócság önbecsülése továbberősödik, és összefogásra tudjuk buzdítani őket. Azt tudom mondani, hogy az a kapcsolat, amit szétvágtak, most összekötődik“ – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kovács László, a Tar Lőrincz Egyesület elnöke.

Fotó: BBFotó: BB

A rendezvényt íjászbemutatóval és a magyar himnusszal nyitották meg. Nagy-Majdon József, Bátonyterenye község polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a rendezvénynek ismét otthont adhatnak, és hogy a szervezők újra és újra megszervezik azt. A megnyitó következő részében került sor a Szeder Fábián díjak kiosztására. A Szeder Fábián Életműdíjat idén Felvidékről Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért Társulás elnöke, a Szeder Fábián Fiatal Közösségépítője Díjat pedig Beke Beáta és Ladóczki Vilmos kapták meg. Az idei díjazottakról bővebben ITT talál információt.

Duray Miklós átveszi a díjat (Fotó: BB)Duray Miklós átveszi az életműdíjat (Fotó: BB)

A megnyitóval párhuzamosan zajlott a “Kék pántlika” népmesemondó, népi énekes és hangszeres verseny döntője. A Gyürky Solymossy-kastély megtelt a palóc kultúrát szerető és művelő gyerekekkel. A felvidékiek igazán elégedetten térhettek haza, hiszen a népmesemondók közül a második kategóriában a pelsőci Dénes György Alapiskola tanulói, Beke Dávid második, és Máté Gábor harmadik helyezést értek el. A harmadik kategóriában a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola diákjai, Szívós Lilla és Szabon István első helyezéssel, a tornagörgői alapiskola diákja, Jánosdeák Ákos második helyezéssel, és a gömörsídi alapiskola tanulója, Bohó Gergely, valamint szintén a tornaljai alapiskolából Deme Mátyás is harmadik helyezéssel térhettek haza. Kiemelt különdíjas lett a buzitai Képes Lóránt.

Kék pántlika díjkiosztás - Jánosdeák Ákos, tornagörgői mesemondó (Fotó: BB)Kék pántlika díjkiosztás – Jánosdeák Ákos, tornagörgői mesemondó (Fotó: BB)

A szólóénekesek közül az első kategóriában Takács Anna első és Kmecko Bianka második lett, mindketten a buzitai alapiskola tanulói. A duók közül a Három a lány elnevezésű népdalcsoport végzett az első helyen, valamint a Kórintus László és Beáta duó a harmadik helyen. Mindkét csoport tagjai a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskoláját látogatják. Az ifjúsági éneklőcsoportok közül az első helyezést a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola Hóvirág népdalköre érte el. A második a rozsnyói Nefelejcs népdalkör lett. A népi hangszerek kategóriában a rozsnyói Nefelejcs citerakör a különdíjat érdemelte ki.

A Hóvirág Népdalkör Tornaljáról (Fotó: BB)

Az irodalmi verseny két kategóriában zajlott. A próza kategóriában Lőrincz Sarolta Aranka és a vers kategóriában megosztva Lőrincz Sarolta Aranka, valamint Cservenák Mihály György lettek az első helyezettek.

Lőrincz Sarolta Aranka (Fotó: BB)

A kiértékelést követően, 15.30 órai kezdettel vette kezdetét a palóc lakodalmas, amellyel idén a szervezők beneveztek a Guiness rekordok versenyébe. A kisterenyei Gyürky Solymossy-kastély parkját megkerülve, a főkapun több mint hétszázan érkeztek meg a palóc lakodalomra a nagyszínpadhoz. Ezzel a palócok bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe, felállítva a leghosszabb lakodalmas menet világcsúcsát. A palóc lakodalmasról képriportunk ITT tekinthető meg.

A Guiness-rekord bejelentése (Fotó: BB)

A rendezvény alkalmából vele párhuzamosan több program is zajlott, illetve folyamatosan került sor a bemutatkozó fellépésekre. A gyerekeket népi játékok várták, a kézművesség, illetve a népművészet kedvelői pedig a kézművesvásár és a kiállítások darabjaiban gyönyörködhettek. Idén különlegesség volt a Palócok fája, és nem maradtak el a tájegység finomabbnál finomabb palóc ételei sem. A jurtafaluban előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők, este pedig koncerttel zárult a program.

További fotók a világtalálkozóról

Szekusoffenzíva Székelyföldön (Beszélgetés Stefano Bottoni történésszel, a romániai magyar kisebbség XX. századi történetének kutatójával)

2016. április 16., szombat, Nemzet-nemzetiség
A Securitate hárombetűs utóda minden korábbinál nagyobb súllyal van ma jelen Székelyföldön – állítja Stefano Bottoni. A Budapesten élő olasz–magyar történésszel azt is igyekeztünk körüljárni, mi magyarázza a romániai magyarság egész pályás letámadását.
 
 
– Anyanyelvi szinten beszél magyarul, aminek biztosan sok hasznát veszi a romániai magyarság múltját célzó kutatásaiban. Miképpen alakult ez így?
– Egyszerű: édesanyám magyar, 1970-ben vándorolt ki Magyarországról. Nem volt ő politikai vagy gazdasági menekült, csak éppen szerelmes, így aztán férjhez ment Olaszországba. Amikor 1977-ben Magyarországon is anyakönyveztettek – előzetesen már kaptam Bolognából egy rendes olasz nevet, a Stefanót –, a hatóságok azt mondták anyámnak, hogy van ennek a névnek egy jó magyar változata is. Így lettem én a magyar hatóságok számára – és kettős állampolgárként vagyok ma is – Bottoni István. Az Istvánt ugyan nem használom, idegennek érzem, de a családban mindig Istunak becéztek. Magyar környezetben is inkább Stefano maradtam, ami miatt néha magyarázkodnom kell, leginkább azért, mert nem tudják hova tenni, nem tudják leírni. Így születnek meg a Bottini, Bot Tóni, Sztefanov és egyéb változatok.
– Ez az állapot talán arra is hasznosítható, hogy megtarthasson bizonyos kívülálló státust, főleg hogy olyan méhkasszerű történetbe nyúlt, mint a Securitate működése. Valóban egy külföldi tudja leginkább megmondani ebben a tutit?
– Kívülállóságom mindenképpen jót tett ezeknek a kutatásoknak. Nem kellett tekintettel lennem régi beágyazódásokra, függőségi viszonyokra figyelnem, mint azoknak a kollégáknak, akik az erdélyi közegbe születtek bele, abban szocializálódtak. A román kommunista hatalom és az erdélyi magyarság együttműködése ugyanis mindig is létezett. A téma viszont ma is tabu, legtöbbször pedig azzal az állásponttal szembesültem, hogy nem érdekes, ki mit tett magánemberként, az írói, művészeti szereplés ugyanis mindent felülír.
– Lát valamiféle párhuzamot azzal, hogy Tőkés László esetére épp az ellenkezője érvényes? Legtöbben ugyanis azt mondják, hogy nem érdekli őket, amit a püspök azóta tesz, az 1989-es forradalomban játszott szerepe mindent visz.
– A volt kommunista rendszerekből kinövő társadalmak egyik nagy tragédiája, hogy képtelenek megvédeni saját átmenetük hőseit – akár önmaguktól is. Az okok szerteágazóak. Tőkés kikezdése is azt jelzi, hogy a biztonsági szolgálatok minden korábbinál nagyobb hatalomhoz jutottak Romániában. A Szekunak mindig is komoly elszámolnivalója volt Tőkéssel. Az ugyanis, hogy egy önmagában marginális, egy kisebbség vallási gyülekezetének problémája országos robbanáshoz vezethetett, mindenekelőtt a Securitate felületességének, szakmaiatlanságának tudható be. Az ő szempontjukból nem fordulhatott volna elő, hogy elkészüljön Tőkéssel a híres Panoráma-interjú, illetve annak kijuttatása az országból. A hajdani szekusok Tőkés magyar titkosszolgálati kapcsolataival való vádaskodása szánalmas, viszont elvezetett a kitüntetése visszavonásához, elmarasztaló bírósági viszonyulásokhoz, amelyekért vezető román értelmiségiek is mélyen szégyellik magukat. Ettől azonban még ezek a dolgok megtörténtek.
– Mi motiválta eredendően abban, hogy ilyen kényes témákban kezdjen mélyre ásni?
– Mindenekelőtt a Ceaușescu-rendszer természetrajzával kapcsolatos, ma is élő félreértéseket kívántam eloszlatni. Valahogy meg kell értenünk, meg kell tudnunk magyarázni, hogy a romániai társadalom jelentős része miért táplálja magában még ma is a Ceaușescu-rendszer iránti nosztalgiát. A romániai elit huszonöt éve nem tud mit kezdeni ezzel, a gazdasági világválság kitörése óta pedig valamennyi mérés e nosztalgia folyamatos erősödését jelzi.
– Tudományos vagy inkább társadalmi szükségszerűség e jelenség kutatása?
– Leginkább kötelesség, különben képtelenek vagyunk megérteni, hogy az emberek miként élték meg a múlt rendszert, az átmenetet. E nosztalgia gyakran tudatosan táplált, de az is tény, hogy két-három évtizede alatt a rendszer képes volt biztosítani a mindennapi élethez szükséges alapvető feltételeket a számszerűleg folyamatosan növekvő romániai lakosság számára. Csak 1979–80-tól tört meg az életszínvonal emelkedése. A hetvenes évek végén a romániai lakosság nagy része többnyire elégedett volt saját helyzetével a húsz-harminc évvel azelőtti korszakhoz képest. Ennek kimondása még nem jelenti a kommunizmus dicsőítését, egyszerűen csak saját kontextusába helyezzük a történetet. Nem mondhatjuk ma az embereknek, hogy milyen rossz volt nekik a hetvenes években, mert nem így emlékeznek rá. Arra emlékeznek, hogy akkor fiatalok voltak, ugyanakkor a nyolcvanas-kilencvenes évek általános nyomora felülírja az emlékezetben a hatvanas-hetvenes évekbeli nehézségeket.
– A Securitate működésének Tőkés-ügyben megfogalmazott leminősítése némileg ellentmond annak a tézisnek, miszerint a Szeku a legprofibb romániai intézmény volt. Akkor hol is tartunk ebben a kérdésben?
– Az állambiztonsági szolgálat soha nem volt lebecsülendő intézmény, ma sem az. Az meg egyenesen tévhit, hogy a marosvásárhelyi fekete március hozta újra létre. Tagjai folyamatosan úgynevezett készenléti állapotban voltak, kapták a fizetésüket. A vásárhelyi események csak indokot szolgáltattak az újraintézményesítéshez 1990. március végén. A Securitate működésében gond nélkül megfért az intelligens, a társadalmi folyamatokat élénken figyelő és elemző vonal a nyers erőszakot alkalmazóval. Ez utóbbi termelte ki a román társadalom átlagon felüli erőszakosságát, amelybe szinte kódolták, hogy egyes rétegekkel – például a cigányokkal – kizárólag ezen a nyelven lehet „értekezni”. Más ijesztő adatokkal szolgálnak viszont egyes friss kutatások. A múlt század nyolcvanas éveiben a Szeku átfogó akcióba kezdett, amely a középiskolás diákok beszervezését célozta. Nos, ennek a generációnak a tagjai képezik a mai hálózat derékhadát, de az elitjét is. Huszonöt év után cseppet sem kisebb a biztonsági szolgálatok jelenléte a társadalmi életben, mint a kommunizmus idején. A módszerek viszont jóval kicsiszoltabbak, munkájukat olyan társadalmilag elfogadott és támogatott intézmények segítik, mint a korrupcióellenes ügyészség vagy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság.
– A székelyföldi közösségek vezetői­nek „kilövése” is ebbe a folyamatba illeszthető?
– Egyértelműen. Ráduly Róbert, Antal Árpád, részben Borboly Csaba megjelenése azt a potenciális veszélyt hordozta, hogy ők képesek visszahozni, illetve új dimenziókba emelni a székelyföldi társadalom önvédelmi reflexeit. Sőt, az RMDSZ-ben való hatalomátvétel révén mindennek nagypolitikai szintre való emelésével is veszélyeztetett. Kollégáim kutatásai egyértelműen alátámasztják: míg a kommunista érában az állambiztonságnak soha nem volt igazi megoldása Székelyföld csendes ellenállásának megtörésére, most jobban állnak, mint korábban bármikor.
– Képes erre a folyamatra bármilyen fékező hatást gyakorolni a nemzetközi közvélemény?
– Igen, ha a nagyhatalmak érdeke úgy diktálja. Most viszont épp az ellenkezőt diktálja. Az amerikai–orosz fogáskeresésben Románia helye és szerepe olyan mértékben felértékelődött, hogy ma a jelenleginél sokkal meredekebb dolgokat is elnéznek a teljes mértékben NATO-elkötelezett Romániának. A mai folyamatokat az orosz diplomácia kisebbségi kérdésekben való aktivizálódására való reagálásként is kezelhetjük, amelyeket az is elősegít, hogy az Orbán vezette Magyarország éppen rossz fiú a Nyugat szemében. A két ország viszonya kisebbségi ügyekben ma ott tart, ahol a Ceaușescu-időkben: kétoldalú találkozó alkalmával a románok kijelentették, ha a magyarkérdés vagy az autonómia szóba kerül, felállnak az asztaltól.
– A magyarság politikai képviseletét sokáig a legmegbízhatóbb partnerként nevezte a román fél. Vége az RMDSZ iránti bizalomnak?
– Meggyőződésem, hogy bizalom mindig is csak a nyilatkozatok szintjén létezett, és maximálisan konjunkturális jellegű volt. Az RMDSZ politikai érdekérvényesítő ereje mára olyannyira erodálódott, hogy a román félnek gyakorlatilag nem is kell számolnia vele. Nem erősítette az RMDSZ pozícióit az sem, hogy ismét Magyarország egyetlen romániai partnere, miután sorra megdőltek a korábbi alternatív próbálkozások. Románia számára ma nyílt terep kínálkozik a kisebbségi kérdés bagatellizálására, s ezzel a lehetőséggel él is.
 

Stefano Bottoni
Történész, 1977-ben született az olaszországi Bolognában. Édesapja olasz, édesanyja magyar. Szülővárosában végezte tanulmányait: 2001-ben diplomázott a Bolognai Egyetem történelem szakán, ugyanott szerezte meg doktori fokozatát is. 2002 óta főleg Budapesten él, 2005 és 2013 között a Bolognai Egyetemen óraadó tanár volt, 2009-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, 2012-től főmunkatársa. Kutatási területei: nemzetiségi kérdések Kelet-Közép-Európában a XX. században, az 1945 utáni szovjet típusú rendszerek politika- és társadalomtörténete, magyar–román államközi és pártközi kapcsolatok, a magyar kisebbség története a XX. században, a magyar állambiztonság olaszországi tevékenysége. Fontosabb publikációk: A várva várt Nyugat. Kelet-Európa története 1944-től napjainkig; Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959); Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960); Volt? És hogyan történt? Gondolatok az 1989-es romániai forradalom értelmezéséről; Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958). Nős, két gyermek édesapja.

71 éve fosztották meg állampolgárságuktól a felvidéki magyarokat

A szloták szeparatisták bűntettei és a lopások számlái

máig rendezetlenek!

 

 

 71 éve fosztották meg állampolgárságuktól a felvidéki magyarokat – augusztus 2., kedd

1945. augusztus 2-án jelent meg Csehszlovákiában az Edvard Benes államfő által kibocsátott 33. számú alkotmányrendelet "a német és magyar nemzetiségű személyek állampolgárságának rendezéséről". Ez a dekrétum tetőzte be e két, kollektíven háborús bűnösnek nyilvánított nemzetiség jogfosztását, mert vagyonuk után állampolgárságuktól is megfosztotta őket.

Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain 1918-ban létrejött Csehszlovákia cseh felében hatmillió cseh és morva mellett hárommillió szudétanémet, szlovák felében kétmillió szlovák mellett több mint egymillió magyar és több százezer ruszin és német élt. Az 1938. szeptemberi müncheni egyezmény után a csehszlovák államnak a többségében németek lakta Szudéta-vidéket át kellett engednie a hitleri Németországnak, majd az év novemberében, az első bécsi döntés nyomán a Felvidék déli, magyarlakta sávja került Magyarországhoz. Amikor 1939 márciusában Jozef Tiso szlovák vezető Berlinben megegyezett Hitlerrel az önálló szlovák állam létrehozásáról, Kárpátalját Magyarországhoz csatolták, Cseh- és Morvaországot pedig közvetlen német fennhatóság, protektorátus alá vonták.

A második világháború végén újjáalakult Csehszlovákia vezetői az ország széteséséért a német és magyar nemzetiséget tették felelőssé. Az 1945. április 5-én kihirdetett kassai kormányprogram deklarálta a németek és magyarok kollektív bűnösségét, a program kihirdetését számos magyarellenes megnyilvánulás, munkából való elbocsátások, utcai atrocitások, internálások követték. Májustól aztán egymást érték a két kisebbség teljes jogfosztásáról intézkedő köztársasági elnöki rendeletek, az úgynevezett Benes-dekrétumok.

Edvard Benes 1935-től volt Csehszlovákia köztársasági elnöke, hivataláról 1938 októberében, a müncheni döntés után mondott le. A politikus 1945. május 16-án ismét elfoglalta az államfői széket, de hivatalosan csak majdnem egy évvel később, 1946. június 19-én választották meg a tisztségre. Benes 1945 májusa és az Ideiglenes Nemzetgyűlés október végi megalakulása között elnöki dekrétumokkal kormányzott. A 143 rendeletet 1946 márciusában utólag, visszamenőleges hatállyal emelték törvényerőre, s többségük még ma is hatályos. A dekrétumok nagyobb része az ország újjáépítésével foglalkozott, de 33 közvetlenül vagy közvetve a nem szláv nemzetiségek ellen irányult, korlátozva alapvető jogaikat.

A dekrétumok rendelkeztek többek között a németek, a magyarok, valamint az állam egyéb ellenségei vagyonának kártalanítás nélküli elkobzásáról, mezőgazdasági ingatlanjaik cseh és szlovák földművesekkel való betelepítéséről.

A tetőpontot az 1945. augusztus 2-án kelt 33. rendelet jelentette, amely augusztus 10-i hatállyal megfosztotta a magyarokat és a németeket állampolgárságuktól, büntetlenséget csak a lojális, 1938 előtt is csehszlovák állampolgárok kaptak.

A hontalanná vált németeket és magyarokat ezután közmunkára kötelezték, lehetségessé vált vállalkozásaik kártalanítás nélküli kisajátítása, egy újabb alkotmányrendelet pedig lehetővé tette a hatóságok által megbízhatatlannak minősített személyek őrizetbe vételét is.

A dekrétumok lehetővé tették továbbá a magyar közalkalmazottak elbocsátását, nyugdíjuk, szociális segélyük, egészségügyi ellátásuk megvonását, a magyar nyelvhasználat betiltását a közhivatalokban és az egyházi szertartásokon, a magyar hallgatók kizárását az egyetemekről, a magyar kulturális és társadalmi egyesületek feloszlatását, a magyar nyelvű könyvek, újságok kiadásának megtiltását, magyar nemzetiségű személy még polgári pert sem indíthatott.

A tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó kormány az országból hárommillió németet telepített ki.

A magyar kisebbség felszámolása érdekében - mivel a nagyhatalmak az egyoldalú kitelepítéshez nem, csak a lakosságcseréhez járultak hozzá - változatos módszereket vettek igénybe.

Kiűztek 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgársággal rendelkező személyt, internálták a pozsonyi, kassai, komáromi magyarokat, akiknek a lakásait is elkobozták.

1945-46 telén fűtetlen marhavagonokban 40-45 ezer magyart deportáltak a Szudéta-vidékre. Beindult a reszlovakizáció, amely lehetőséget adott "az évszázadok során elmagyarosodott szlovákoknak" a visszatérésre az anyanemzethez, gyakorlatilag a vagyonelkobzástól és kitelepítéstől való mentesítést és az állampolgári jogok megszerzését ígérte.

Ezzel a "nyomásgyakorlással" sikerült megegyezésre kényszeríteni a budapesti kormányt a magyarellenes politikát betetőző lakosságcseréről. 1947. április 12. és 1949. június 5. között 73 273 szlovák hagyta el Magyarországot, Szlovákiából 89 660 magyart űztek el, de több tízezer volt azok száma, akik már a deportálások idején menekültek át Magyarországra, egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban.

Az 1948 februári kommunista hatalomátvételt - szovjet nyomásra - enyhülés követte. Az 1948. október 25-i törvény hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát. A két ország 1949. július 25-i megállapodása értelmében az áttelepített magyarok vagyona fejében Csehszlovákia elengedte Magyarországnak a fizetendő 30 millió dollárnyi háborús jóvátétel hátralévő részét. A kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették.

A Benes-dekrétumok visszavonását, hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatását - mind a szudétanémetek, mind a magyarok esetében - a kommunizmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az 1993-ban létrejött Cseh Köztársaság és Szlovák Köztársaság nem tűzte napirendre. A szlovák parlament 2007. szeptember 20-án határozatban szögezte le, hogy a dekrétumokból "eredő jogi- és tulajdonviszonyok megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok".

Mellékletek:

Boldog születésnapot, Kolozsvár!

| Fotók: Szabó Tünde

A hétszázát!

2016. augusztus 20. szombat, 01:06
Pezsgővel, rekordnézettségű operával és elképesztően látványos, 3D-s épületvetítéssel ünnepelte meg Kolozsvár, hogy 700 éve város.
Talán soha ennyien nem néztek egyszerre operát Kolozsváron, mint augusztus 19-én, péntek este Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját. Ezzel az operával és látványorgiával ünnepelte Kolozsvár, hogy 700 évvel ezelőtt lett szabad királyi város. Hogy ez mit jelentett, és hogyan nézett ki Kolozsvár akkor, itt írtuk meg, és itt mutattuk meg.  
 
Már a délutáni pezsgőzés is odavonzott pár száz, talán pár ezer embert is a Főtérre.
 
Pezsgőre várva
 
Körbe kígyózott a sor, de félóra alatt mindenki kapott a 700 palacknyi ajándékpezsgőből. Minimum egyszer.
 
 
Pezsgőzés a Főtéren
 
Az önkéntesek Isten éltesse Kolozsvárt! mondattal és széles mosollyal nyújtották át a poharakat. A koccintásoknak nem volt hangjuk, a csoportos örömnek annál inkább. Ez már a harmadik nap, hogy nyilvánosan és büntetlenül lehet inni a városközpontban.
 
 
Telehold Matyival
 
Az ünnepi beszédek és sötétedés után kezdődik az opera a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeinek előadásában. Feljön a hold, hogy azok is elképesztő díszletben hallgassák Erkel művét, akik nem látnak rá a színpadra.
 
Volt már néhány szabadtéri operaelőadás Kolozsváron, de ennyien valószínűleg soha nem nézték egyszerre. A tér teljesen megtelt, legalább tíz-tizenötezer ember követte a színpadi látványt közvetlenül vagy a négy képernyő valamelyikén.
 
 
Lefejezésjelenet a Hunyadi László operából
 
Az opera utolsó képe nem a színpadon jelent meg: ezúttal Hunyadi Lászlót öccse, Hunyadi Mátyás, a majdani nagy király szobra előtt fejezik le.
 
 
Mátyás király szülővárosának születésnapján
 
A zárásként Mátyás királyra irányított fény viszont oldotta az opera tragikumát.
 
 
Ámultunk-bámultunk
 
Az ámulás java az opera után jött: Bordos László Zsolt használta különleges vászonként a Szent Mihály-templomot. Történelmi ikonokat vetített a magában is városikonként működő templomra, majd rendesen bemozgatta a falakat 3D-s animációval. 
 
 
Aprólékos munkát igénylő látványosságait Bordos.ArtWorks néven alkotja, a brassói születésű, szerény épületanimátorról itt írtunk bővebben. 
 
 
Vivat Kolozsvár!
 
Ha pedig tényleg kultúrfőváros lesz Kolozsvár (miért ne?), reméljük, legalább ekkora jókedvvel ünnepli meg várossá avanzsálásának 705. évfordulóját. Mert a 21. században is lehet királyi és szabad.

Hozzászólás a beszélgetéshez

RSS