Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

Végignézve ezt a videót, párhuzamba állítva a mai eseményekkel azt mondom, hogy kevés ilyen emberszabású kaméleont hordott a föld!

A kommunista szülők, cionista kollaboráns  gyermeke és  2007.10.23. 

 

„Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan!”

Ez az  ember egy idióta... a cionisták csahos kutyája. Már mindent mondott, sőt annak az ellenkezőjét is. Ideje lenne hogy eltűnjön a közéletből összerabolt  vagyonával és a rabló, hazug  sleppjével együtt! Ezeknek a kínhalál valóságos kegyelem lenne!  Életük végéig börtönökbe, munkatáborokba, útépítésekre velük, teljes vagyonvesztés mellett!

 


Csak gondolkozzatok magyarok!

Végignézve ezt a videót, párhuzamba állítva a mai eseményekkel azt mondom, hogy kevés ilyen emberszabású kaméleont hordott a föld! Mára teljesen bedarálta a "cionista" politikai gépezet. A pénzszivattyúk működtetése, a hatalom gyakorlása a nép felett az egyetlen szent cél. Már korábban elvált a politikai beszéd a cselekvéstől. A felsorolt értékrendek már csak lózungok: valójában nem jelentenek semmi értékeset.

A jelenlegi helyzet valójában ez:

"...Nincstelenné, kiszolgáltatottá tett emberek, akik nem mernek felszólalni és kiállni az igazukért, mert a hatalomtól függ a másnapi megélhetésük...."

Amit mondott 7 éve, az szóról-szóra igaz a mai Magyarországra.
Döbbenet!
A szomorú az, hogy ő, a sleppje, és a posztkommunista-liberálisok  tették ilyenné a magyar népet.

"Átok szálljon reátok, átkozott legyen, mindörökké átkozott legyen, minden gyermeked és unokád!"

Átok, örök átok szálljon reátok!

"A kínhalál mindezeknek (kommunisták, poszt-kommunisták, liberálisok és cionisták) kegyelem, akik ilyen sorsra juttatták a magyar népet!

Büntesse a magyarok Istene mindegyiket, a magyarság elleni bűneiért, tetteiért. Örök szenvedésre ítéltessen mindegyik, nép, haza és nemzetáruló rabló, kollaboráns   gazember! Átok, örök átok kísérje  mindörökké, minden hozzátartozóját, teljes vagyonvesztés terhe mellett ! "

Megtekintések: 169

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál –nak.

Csatlakozzon a(z) Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál hálózathoz

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Február 27, 2014-on 2:11pm-kor

Szovjet sztori magyar szinkronnal
Egykor még ezt az eszmét szolgálták a jelenlegi mszp, dk, együtt2014 és fidesz-kdnp kollaboránsok!

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Február 26, 2014-on 12:35pm-kor

Gondolsz a jövőre  te  Graz-i szökevény? De a  te agyad és az (mszp, szdsz, mdf, kisgazdapárt, zsidesz-kdnp ) bűnözők feltérképezésére, nem elég ennyi pénz! Jó ötletet adtál rohadék, a munkatáborok után már tudjuk, hogy hol lesz a helyetek.

Orbán: Az agykutatás lehet az egyik zászlóshajó

2014. február 26., szerda 12:11
Tizenkétmilliárd forinttal támogatja a kormány a Nemzeti Agykutatási Programot. Az erről szóló megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, Pálinkás Józseffel és Freund Tamás agykutatóval írta alá.

A program célja az agyi rendellenességeket gyógyító új terápiák, valamint a gyógyszerfejlesztések kidolgozása lesz. Beszédében emlékeztetett: az Európai Bizottság előrejelzése szerint Magyarországon idén 2 százaléknál nagyobb gazdasági növekedés várható. Orbán  szerint ez lehetőséget ad arra, hogy a tudományra és a kultúrára is pénzt lehessen fordítani.

– Az agykutatás lehet egy olyan zászlóshajó az előttünk álló korszakban, amelyben ki tudjuk magunkat tüntetni, ahol a tehetségünket meg tudjuk mutatni és ahol társadalmilag hasznos felismeréseket és tudományos eredményeket érhetnek el a kutatóink. Azt reméljük, hogy ezek a kutatások hasznosulnak majd a magyar ipar egyik húzóágazatában a gyógyszergyártásban, és azt is gondoljuk, hogy ha ez bekövetkezik, akkor az ezen a területen sikeres magyar kutatók a fiatal tudósnemzedéknek is példaképei, talán esetleg később mentorai is lesznek majd – fogalmazott.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Február 26, 2014-on 11:54am-kor

Így számoltatott el az "egyik kutya, a másik eb"  kormány

Eredményesen zárult az elszámoltatás – szól a kormányzati propaganda.

Eszerint 2010 novemberétől 2012 augusztusáig 1442 ügyet vizsgáltak, amiből 61 esetben tettek büntetőfeljelentést. Az akkori állás szerint a 61 ügyből 7-ben történt vádemelés, 30-ban még nyomoztak, 24-ben pedig már akkor megszüntették a nyomozást, vagyis az esetek 4,23 százalékában született feljelentés; 0,49 százalékában emeltek vádat.

A 444 összegyűjtette a 13 legnagyobb ügyet, minek a gyors kivizsgálását ígérte a Fidesz a 2013-as kampányban.

A választási szoftver ügye

A választási szoftvert fejlesztő IDOM 2000 egyik alvállalkozója, az É.B.SZ.K. marokkói kézbe került, ezért sokan aggódtak amiatt, hogy az adatok illetéktelen kézbe kerültek. Az ügyben semmilyen előrelépés nem történt.

A Daimler-botrány

Egy amerikai perben felmerült, hogy a Daimler 300 ezer eurós “jutalékot” fizetett magyar tisztviselőknek azért, hogy 32 buszt vegyenek tőlük. Az ügyben nem történt semmi.

A BKV-botrány

A gyanú szerint a BKV 2006-2008 között több előnytelen szerződést kötött. Az ügyben megvádolták Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest és sajtófőnökét, Horváth Évát is.

Az ügyet Budapestről Kecskemétre helyezték. Aztán amikor az ügyáthelyezés mégis alkotmányellenesnek bizonyult, a Kecskeméti Törvényszék gyorsan eldobta magától, de a budapesti nem vette vissza. Így most éppen hónapok óta áll a tárgyalás.

Sukoró-ügy

A kormány 2008-ban egy albertirsai és egy pilisi gyümölcsösért adta oda Joav Blumnak a sukorói telket, hogy kaszinót építsen. A vád szerint ezzel 700 milliós kárt okoztak. A bíróságok ide-oda passzolgatják egymás közt a többször is áthelyezett ügyet, emiatt most már ott tartunk, hogy az egész tárgyalás előröl kezdődhet.

A bábolnai földügyletek

A vád szerint 2008-ban 227 millióért adtak el két állami telket, amit a terület átminősítése után 8 milliárdért árultak. A vádlott Tátrai Miklóst, az MNV vezérét jogerősen felmentette a bíróság.

Az MTV-székház ügye

Az MTV drágán bérli a székházat a Wallis-csoporttól. Az ügyben pusztán annyi történ, hogy az MTVA 2011-ben 67 milliárd forintért megvette a Wallistól a székházat.

A Postapalota ügye

A Magyar Posta négymilliárd forintért adta el a Moszkva téri székházát a Wallis csoportnak.  2013. augusztus 23-án hat ember ellen emeltek vádat: hárman a Postán, hárman az ÁPV-nél dolgoztak. A vád szerint direkt olyan kimutatásokat készítettek, hogy az új székház bérlése tűnjön jó megoldásnak.

A Budapest Airport eladása

A Fidesznek ezzel két fő problémája volt: kevesellte a 464,5 milliárdos vételárat és kifogásolta, hogy ebből csak 75 milliárdot, és nem a törvényi előírásoknak megfelelően az összeg egészét fordították az államadósság csökkentésére. A reptér kétszer is gazdát cserélt, most egy kanadai nyugdíjalapé. Az ügyben nyomozás indult, de vádemelés nem volt.

A Malév eladása és visszavétele

Gyurcsány Ferenc 200 millió forintért eladta, Bajnai Gordon 25 milliárdért visszavásárolta. Bajnaiék százmilliárdos támogatást is adtak a Malévnak, ami viszont az európai versenyjogba ütközött. Így a Malév csődbe ment és megszűnt. Vádemelés nem volt, csak parlamenti vizsgálat a csőd után.

Egyes állami vezetők offshore-cégei

A Fidesz Simor András jegybankelnököt, Bajnai Gordon miniszterelnököt és Oszkó Pétert támadta azzal, hogy politikai karrierjük előtt ciprusi cégekben parkoltatták a pénzüket. Nyomozás, feljelentés nem történt. Simor nem mondott le, de megbízása lejárta után nem is nevezték ki újra jegybankelnöknek.

Rendőrségi túlkapások 2006-ban

A Fidesz a kampányban a 2006 őszi, elsősorban a párt október 23-i nagygyűléséről távozókkal szembeni rendőri túlkapások vizsgálatát ígérte. Az ügyben elindult egy per, amiben a rendőrség 2006. őszi hibáit vizsgálják. Ebben elöljárói intézkedés elmulasztása a fő vád, magyarán nem magukat a túlkapásokat vizsgálják, hanem azt, hogy miért mulasztotta el a túlkapások szankcionálását a rendőri vezetés, illetve általában miért volt inkompetens a rendőri vezetés, hogyan adhatták fel például a tévészékházat.

Állami cégvezetők végkielégítései

A Fidesz az MVM, a MÁV és a BKV esetében jelezte, hogy erkölcstelen, illetve jogtalan végkielégítéseket fizettek ki. Azóta hoztak egy törvényt, amely alapján visszamenőleg 98 százalékos különadót vetettek ki a kétmillió forintot meghaladó végkielégítésekre. Ez olyanokat is sújtott, akik egyébként teljesen tisztességesen, több évtizedes munkával érdemelték ki az összeget. A különadóról most hétfőn állapította meg az Alkortámánybíróság, hogy nemzetközi szerződéseket és a magántulajdonhoz való jogot is sért, ezért nem alkalmazható. Az MVM-es és MÁV-os végkielégítések ügyében büntetőjogi értelemben semmi sem történt. A BKV megpróbálta visszaperelni az összegeket volt vezetőitől, de elbukta a pereket. A büntetőpert pedig összevonták a Hagyó-üggyel, amiről fentebb olvashat.

A költségvetés adatainak meghamisítása

 2006-ban, a választás előtt a magyar kormány a valósnál kisebb hiányról közölt adatot az Európai Unióval. Az ügyben jóformán semmi nem történt.

A kormányzati negyed bukása

2012 márciusában a MÁV belső vizsgálata megállapította, hogy 8 milliárd forintot kapott a kormánytól a Nyugati pályaudvar mögötti kiürített területért.

444.hu - alfahir.hu

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Február 26, 2014-on 9:42am-kor

Hányingerem van....

Jelenleg ennek a hazug, embertelen világnak az utolsó perceit éljük. A teljes összeomlás közelebb van mint gondolnánk de a vég váratlanul mint egy mindent elsöprő vihar fog érkezni.

Ha nem győzzük le a közönyt, a kishitűséget, ha azt várjuk, mások tegyék azt, ami a mi dolgunk, mások vonuljanak, tüntessenek helyettünk, ne is reméljünk eredményt. Ha most, mielőtt igazán elkezdődne, már fel is adjuk a harcot, ne álmodjunk szebb holnapot, gyermekeink elmenekülnek, szétszélednek a világba, elfogyunk e tájról, s száz év múlva már legfentebb a sírok árulkodnak arról, hogy egyszer valamikor éltek itt magyarok.

Pósa Lajos:
Verje meg az Isten



Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja.

Szabadságunk fáját
Fosztja, – fosztogatja,
Leveleit, virágait
A viharnak adja.

Verje meg az Isten,
Nem egyszer, de százszor,
Ki magyar létére
Idegenhez pártol.

Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.

Verje meg az Isten
Minden kis dolgába;
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája,

Mást érez és mást mond
Talpnyaló nyelvével,
Háromszínű lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.

Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.

Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Júdásszerű két kezének
Tüzes ostorával!