Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

2017. 09. 11. 13:32

Gyanús háttéralkukkal jöhetnének migránsok Magyarországra!!!!

Magyar diplomaták is részt vettek egy olyan menekültelosztási mechanizmus kidolgozásában, ami büntetéseket szabna ki elutasító reakciók esetén.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitungra hivatkozva azt írja a hvg.hu, hogy a szlovák irányítás alatt megszülető terv szerint aki nem fogad be kellő számú menekültet, az anyagilag rosszul jár.

Az elmúlt egy évben készült intézkedési csomagban a lap szerint magyar diplomaták is részt vettek, és a megfigyelőknél nagyobb szerepet vállaltak. Mint írták, egyedül Lengyelország zárkózott el teljesen a megbeszélésektől.

A FAZ is kitért arra, hogy ez nem teljesen összeegyeztethető a kormányok propagandájával. Mint fogalmaztak,

„Sokat tanulhat általa az ember arról, hogy szívós, látszólag feloldhatatlan érdekkülönbségek hogyan válnak Brüsszelben cseppfolyóssá, míg a kompromisszumok lehetségessé nem válnak”

A terv alapján az Európai Unió évente maximum 200 ezer migráns befogadását oldaná meg, és kvóta alapján döntenék el, kihez hány ember jut. Minden befogadott menekült után 60 ezer euró járna, míg aki az előírtnál kevesebbet vállalna, ugyanekkora levonást kapna az uniós támogatásokból.

Magyarországra feltételezhetően 1600-1800 alatti szám vonatkozna.

A menekültkvóta felét ki lehetne váltani más segítségnyújtásokkal, például határvédelmi feladatokkal, vagy adminisztrációval.

A FAZ azt is írta, hogy a komcsik fattya a megátkozott Orbán  már jelezte: a határok külső védelmének megoldása esetén hajlandó lenne a menekültek elosztásáról is beszélni, azaz Magyarországra is jöhetnének migránsok.

Persze, hogy ott voltak a magyar diplomaták, hiszen kellenek az EU-s pénzek, ezek nélkül nem tudnának tovább gazdagodni Mészáros Lőrinc és társai. Nem mondtak le a letelepedési kötvényekből húzott 100 milliárdokról sem, az EU-s pénzekről sem fognak, inkább vállalják a migránsokat.

Nincs itt választási lehetőség, az csak egy illúzió. Az ilyen mocskos férgeknek áll a világ, akik az anyjukat is eladnák egy újabb Balatoni nyaralóért. Akkor nincs min meglepődni, hogy ezek a nemeslelkű emberek kutyamód bólogatnak mindenre, ha az újabb forint milliárdokat ígér..

Lásd még:

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/surgosen-ki...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/nep-haza-es...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-mocskos-k...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/orban-letet...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ebredj-es-h...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-mocskos-k...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-csalo-haz...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/vona-gabor-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/pato-pal-ur...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/de-ki-johet...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mar-csak-eg...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/normalis-ma...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/kimeletlenu...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/jobbik-maja...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ezek-eladta...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/sikerult-he...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mindegyik-s...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/csak-magat-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ebredj-magy...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mig-a-magya...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mig-a-magya...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-lelkiisme...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-fidesz-kd...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/bunozok-egy...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/te-ki-ottho...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/meg-26-ev-u...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/patk-nyok-h...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-komcsi-sz...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-bolsevik-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-rezsim-er...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/tizszeres-t...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/vagy-kilepu...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ajjajjjjjaj...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-cionista-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ket-igaz-ma...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/nagyszeru-e...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/itt-a-korru...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/nesze-nekte...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/olimpia-abb...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-magyar-ne...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/bunozok-egy...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-fideszes-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ma-evet-ert...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ez-mar-magy...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/magyarorsza...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/magyarorsza...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/az-okos-mag...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/hazudik-a-k...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/azt-uzeni-n...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-fidesz-kd...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-liberal-c...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ut-a-pokolba

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ujra-jol-at...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/de-hat-a-ga...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ebredjetek-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/az-orban-re...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/volt-egysze...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/gyakorlatil...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/gyava-nepne...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/orban-cioni...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/az-egyik-ku...

Zsidesz-KDNP slepp csürhe, és Orrbán te legalja hitvány söpredék kommunisták fattya, mocskos címeres gazember, átok szálljon reátok, átkozottak legyetek, mindörökké, örökkön örökké, átkozott legyen minden gyermeketek, unokátok, és leendő unokáitok!

Bűneitekért gyermekeitek, és unokáitok fognak megfizetni!

Megtekintések: 121

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál –nak.

Csatlakozzon a(z) Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál hálózathoz

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 8, 2017-on 2:31pm-kor

Va­dál­lat mód­jára erő­sza­kolta meg az óvo­dás kis­lányt a mig­ráns

A 32 éves Edgar Mendoza az éjszaka közepén lopakodott be a trentoni lakásba, a második emeleti gyerekszoba ablakán mászott be. Bár eredetileg az értékeket akarta összeszedni, meglátta az alvó kislányt, és úgy döntött, “előbb élvezkedik”.

A kislány édesapjának az tűnt fel, hogy a gyerek szobájában ég a villany, és rá akart szólni, hogy aludjon. Mikor azonban belépett a szobába, szörnyű látvány fogadta: a kislány száját lefogta egy férfi, aki éppen erőszakolta a gyereket.

Mendoza megijedt, és az ablakon keresztül elmenekült, de rövid időn belül elfogták a rendőrök, a sokkos apa pedig azonosította a férfit. A kislány kórházban került, hosszú ideig pszichiáter segítségére lesz szüksége.

A guatemalai Mendoza illegálisan tartózkodik az Egyesült Államok területén, semmilyen papírja nincsen.

Hogy, hogy nem lincselték meg ezeket a férgeket? A faszukat levágni, a pofájukba tenni s addig verni a pofájukat míg meg nem fulladnak tőle!

Szinte az összes nemi erőszakot BETOLAKODÓ ÁLLATEMBER KONTINENSFOGLALÓK követik el Svédországban

Egy svéd ügyvéd, Elisabeth Fritz hosszú Instagram-posztban fejezte ki felháborodását amiatt, hogy egyre több szexuális bűncselekmény kerül az asztalára, és szinte mindnek migránsok az elkövetői. Fritz felszólította a kormányt, hogy végre vegyen tudomást a helyzetről, és lépjen az ügyben.

„Egyre több szexuális bűncselekmény landol az asztalomon, nagyon sok az egyéni és csoportos erőszakos ügyem is. A legtöbb gyanúsított, akikkel találkozom, külföldiek” – írta az ügyvéd az Instagramján. Azt is állította, hogy egyik kollégája megkereste a Svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot, hogy megvizsgálja a hatóság statisztikáit a migránsok bűncselekményeiről, de kiderül, hogy nincs is ilyen statisztika.

„Ha a megelőzésen akarunk dolgozni, és megállítani a szexuális erőszakot, akkor meg kell állapítanunk, hogyan néz ki az elkövető. Komolyan kell vennünk az ügyet, és végre lépni. Hogy máshogy lehet felvenni a harcot a szexuális erőszak ellen? Az elkövető a probléma. Nem fogok leállni az ügyben, mert ez elfogadhatatlan” – fejtette ki Fritz.

Az ügyvéd nem az első, aki a nyilvánosság előtt fejezi ki felháborodottságát a svéd helyzet miatt. Korábban egy svéd rendőr, Peter Springare borított, amikor beszámolt arról, hogy az ügyeinek mekkora hányadát követték el migránsok. A rendőrt először megvádolták gyűlöletbeszéddel, majd később ejtették a vádakat és felajánlottak neki egy hasábot a Nyheter Idag nevű svéd újságban. Ezt azzal magyarázták, hogy így nem Springare, hanem az újság lesz felelős az írásaiért.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 27, 2017-on 3:51pm-kor

Fogadják be a feketéket a volt gyarmattartók, ne mi!
2017. szeptember 27. 14:11
Hunhír.info

Új uniós áttelepítési rendszerre tett javaslatot az Európai Bizottság kedden, amely a következő két évben legalább 50 ezer különösen "kiszolgáltatott, nemzet­közi védelemre szoruló" ember áthelyezését biztosítja Európában.

A brüsszeli közlés szerint az új rendszer 2019 októberéig marad érvényben, és a jelenlegi rendszerre épül, amely - miután több mint 23 ezer embernek nyújtott új otthont az EU-ban - ezennel lezárul.

A bizottság azt is jelezte, hogy a Törökországból és a Közel-Keletről történő áttelepítések folytatása mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni az Észak-Afrikából és Afrika szarváról - Líbiából, Egyiptomból, Nigerből, Szudánból, Csádból és Etiópiából - érkező emberek áthelyezésére.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 25, 2017-on 9:51am-kor
2017. 09. 24. 21:16

A mocskos kommunista szülők által lefialt Orbán „valakinek” gratulált a német választásra reagálva

Orbán  a Facebookon reagált a német választásra.

Orbán magyarul és németül azt írta, hogy "Budapest gratulál". Azt mondjuk nem írta le, hogy kinek,

Angela Merkel Stasi Uniform

de vélhetően a volt büdös kommunista "Erika" fedőnevű Stasi besúgóra Angela Merkelre gondolhatott.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 25, 2017-on 8:18am-kor
2017. 09. 24. 10:20
Megélhetési politikusok, láthatatlan pártok, feledésbe merült szervezetek a Fidesz szövetségében

Két büdös cion-kommunista gazember,  fotón azt látni, ahogy cinikusan és öntelten röhögnek az ostoba, agymosott választóikon.

--

Amikor a miniszterelnök olyanokat mond a Parlamentben, hogy "Amíg a Fidesz és a kereszténydemokraták kormányozzák az országot...", a KDNP-s képviselők biztosan nagyon büszkék, és arra a néhány másodpercre talán el is hiszik, hogy van bármilyen közük az ország irányításához. És akkor a KDNP ennek az úgynevezett szövetségnek még a legfajsúlyosabb tagja.

Persze, a cinizmusmétert rendszeresen kiakasztó Rétvári Bence bársonyszékig jutott, Hollik István is elképesztő állhatatossággal képes sorostervezni vagy kovácsbélázni, és

Semjén Zsoltnál élő organizmus nem tud szebben nézni Orbán Viktorra, de ettől még ebben a szövetségben ők annyira egyenrangú felek, mint mondjuk Észtország volt a Szovjetunióban Oroszország mellett. 
 
A Szovjetunió hivatalos neve Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége volt, a Fideszé pedig Fidesz - Magyar Polgári Szövetség.
 
Minket most értelemszerűen utóbbi szövetség érdekel. Előbb azonban kicsit vissza kell mennünk az időben, hogy lássuk, milyen súllyal bír a Fidesz - MPSZ-ben a "szövetség" szó.

A korabeli Soros-terv ifjú titánjai

A Fidesz 1988-ban alakult meg, a mozaikszó feloldása: Fiatal Demokraták Szövetsége.

Jó masszív, liberális kis csapat volt a '80-s évek Soros-tervének haszonélvezőiből, volt KISZ-esekből létrejött párt.


 
Bekerültek a parlamentbe, sikítófrászt kaptak a Trianon-megemlékezéstől és kivonultak az ülésteremből, gúnyoltak mindent ami nemzeti, ami keresztény. Erről tanúskodnak Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter szavai is, aki 1992-ben így fogalmazott:

"Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt. Ezek lehetnek számára humor, de ezek azok az alkotmánysértő dolgok, mikor valakit meggyőződése és értéke szerint gúnyolunk."

Az a bizonyos humoros frakcióvezető Orbán volt.
 
Aztán a Fidesz az összeomló MDF után maradt űr betöltésére adta a fejét, s bár 1994-ben alig 7 százalékkal csusszantak csak be a Parlamentbe, végül mégis közelebb kerültek így a hatalomhoz, amit 1998-ban meg is szereztek.

Politikai termék: a polgár

A nevük is ebben a markáns átváltozási időszakban egészült ki azzal, hogy Magyar Polgári Párt. Emlékezhetünk rá, az 1998-as kampányban a "polgár" volt a Fidesz vezényszava, és az elmúlt nyolc év Fideszéhez viszonyítva nem is egészen alaptalanul.
 
Aztán jött a 2002-es választási bukás, a sebek nyalogatása, majd egy évvel később, 2003. május 17-én Szövetség születik szlogennel összeült a Fidesz tisztújító kongresszusa, és megalakult a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség.
 
A nyugtatószerek egyik legnagyobb konkurenciájának számító Harrach Péter a KDNP belső harcai nyomán létrejött Magyar Kereszténydemokrata Szövetség társelnökeként többek között azt mondta, hogy "aki csak a saját szervezetében gondolkodik, az a jobb jövőt teszi kockára." Hozzátette: a szövetség sokszínű egység, de ez nem a normák sokszínűségét, az erkölcsi pluralizmus elfogadását jelenti.
 
Gyürk András, a Fidelitas akkori elnöke jelezte, hogy az általa vezetett szervezet is az új szövetség részévé kíván válni. (Nyugalom, happy end, végül az lett)
 
A KDNP-hez hasonlóan a kisgazdapárt is számos balhén, kizáráson, szakadáson ment át, így jött létre a Kisgazda Polgári Egyesület is, amelynek nevében a kongresszuson Turi-Kovács Béla háláját fejezte ki a Fidesznek, amely szavai szerint 

a viharos időkben befogadta a kisgazdákat és egyenlő társnak tekintette őket.

Egyenlő társnak. Na persze...
 
Farkas Flóriántól sajnos csak egy mondat maradt fent az MTI tudósításból, miszerint

"a Lungo Drom elnöke sorsszerűnek minősítette, hogy - mint mondta - a Fidesztől és a Lungo Dromtól is csak csalással, tisztességtelen eszközökkel tudták elvenni a győzelem lehetőségét."

Sorsszerű az is, ahogyan "Szövetséges Flórián" és "Szövetséges Viktor" a közpénzhez viszonyul.

2003 tavaszán tehát így jött létre a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség. Itt kell megjegyezni egy napjaink belpolitikájára is kihatással lévő eseményre: 2003. október 24-én a Jobboldali Ifjúsági Közösségből párt lett Jobbik Magyarországért Mozgalom néven.

Jó dolog a parlamenti mandátum

Eddigre a Fidesz parlamenti mandátumokért cserébe leigazolta a fent említett biodíszleteket, Turi-Kovács Bélát, Farkas Flóriánt, Harrach Pétert (utóbbi egyéniben szerzett mandátumot a Fidesz-MDF jelöltjeként, de a parlamenti szék miatt nem kellett aggódnia, hiszen az országos listán 3., a Pest megyei listán 1. helyen volt) így felmutatva maga mellett a kisgazdákat, a cigányságot és a kereszténydemokratákat is.
 
A 2006-os választásokra nyilván jól jött volna a Fidesznek, ha be tudja kebelezni a MIÉP romjain párttá alakuló Jobbikot, s így a nemzeti radikális szavazókat is, de ez nem jött össze. Olyannyira nem, hogy az Orbán Viktor által életre hívott Szövetség a Nemzetért Polgári Kört éppen 2003-ban hagyta ott Vona Gábor.
 
A Jobbik ehelyett maradt a saját útján, és a 2009-es bombameglepetés (közel 15 % az Ep-választáson) után folyamatosan erősödve ma ott tart, hogy első számú kihívója a Fidesznek.
 
Amelynek honlapján Szövetségesek címszó alatt megtalálható a Lungo Drom, a Kereszténydemokrata Néppárt, Nemzeti Fórum, Fidelitas, Kisgazda Polgári Egyesület, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség.


 

Hogy ezek a szövetségesek milyen komolyan veszik saját létüket, jól mutatja néhányuk honlapjának a tartalma. Na, persze már amelyiknek egyáltalán van.

Mert - Farkas Flórián szavaival élve - az elég "sorsszerű", hogy a Lungo Drom honlapja éppen úgy nem elérhető, mint a szervezetre bízott másfél milliárd forint, aminek egyelőre nem lelik nyomát.

A Kisgazda Polgári Egyesület (tudják, ő Turi-Kovács Béla) honlapja állítólag fejlesztés alatt áll, ami rá is fér az oldalra, hiszen a Kisgazdákról rovat alatt semmilyen tartalom nem érhető el, a "Kisgazdák a parlamentben" fül alatt Turi-Kovács Béla 2013-2014-es felszólalásai közül szemezgethet az ember. 

A KPE honlapja abban sem ad egyelőre segítséget, hogy a szervezet elnöksége hogy áll fel:


 

Ha Nemzeti Fórum, akkor Lezsák Sándor. Ő az a politikus, aki a legérzelmesebb rendszerváltáskori nosztalgiát váltja ki egyes emberekből, minden jót a nevéhez kötve az átmenet időszakából, kiegészítve azzal, hogy halkszavú. 

A Nemzeti Fórum oldala egyébként frissül, vannak képviselői is, egyikükről, Kovács Sándorról például ebben a cikkünkben olvashatnak.

A szelet kenyérrel díszített lyukas zászlót szimbólumául választó szervezet oldalán elérhető az IKON (Ifjú Konzervatívok a Nemzetért) honlapja is, náluk a kenyér a trianoni országcsonkítást jelképezve darabokra van törve.

Az Magyar Kereszténydemokrata Szövetség honlapja többek között olyan hasznos tartalommal szolgál az arra tévedőnek, mint egy számolótábla, amely megmutatja, hogy hogyan változik a nettó jövedelem 2006. január 1-jéhez képest a szeptemberben bevezetett változásokkal és a 2007. januárjában életbe lépett adótáblával.

Westel 900 előfizetőknek hasznos lehet

De akit az SMS-küldés rejtelmei érdekelnek, különös figyelemmel a Westel 900 hálózatára, az is megtalálja itt a számításait. Bizony, a Fidesz szövetségese ilyen modern.

És azt tudta, hogy Szatmáry Kristóf nem csak egyszerűen a Fidesz országgyűlési képviselője, hanem a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának (MVMP) az elnöke is?

Sőt! Tudta, hogy egyáltalán létezik ilyen párt? Pedig igen. Meglepetésünkben rá is klikkeltünk a sokat ígérő Országos hálózatunk fülre, amin belül a Tisztségviselőink aloldalon Szatmáry elnök úr mellett találtunk további három embert, is köztük például az MVMP Kommunikációs és Szakmai Kabinetének vezetőjét.
 
Aki komolyabban érdeklődik a szervezet iránt, itt elovlashatja a párt alapszabályát, egyúttal letöltheti a belépési nyilatkozatát is.

Nem lenne igazságos, ha azt állítanánk, hogy egy-egy szervezet tényleges működését, társadalmi szerepvállalását, politikai aktivitását pontosan megmutatja, hogy hogy néz ki, illetve hogyan működik (már persze, ha működik) az általuk üzemeltetett honlap. Bár a 21. században ez akár elvárható is lenne.

De ezeknek a súlytalan szervezeteknek az on-line megjelenése, az azokon fellelhető tartalom azt sem cáfolja meg, hogy a Fidesz úgynevezett szövetsége csupán egy jól hangzó szlogen.

A valóság

Mert gyakorlatilag nincs itt semmiféle szövetség. Orbán  van, akinek a vezetésével a néppártiságot úgy valósították meg, hogy felszalámizták a teljes egykori jobboldalt, aminek súlytalan maradékait kicsit felturbózva díszként a kalapjukra tűzték, illetve együttműködést kötött a saját ifjúsági szervezetével, vagy éppen a köztörvényes Farkas Flóriánnal. 

Ez volt a szándéka a Jobbikkal is, de nem jött össze. Így maradt a minden áron való eltiprás szándéka, a prosztó személyeskedés, a buzizás, a paparazzók, az autókat és templomot matricázó Fidelitas, és a mindezt támogató, vagy szó nélkül hagyó szenteskedő nemzeti, keresztény csatolmányok. 

Ilyen valójában Orbán  polgári szövetsége.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 25, 2017-on 8:11am-kor

Migránsok, kábítószer, zaklatás, nemi erőszak, rablások…

„Jelentősen romlott a közbiztonság Németországban a migránsok tömeges befogadása óta: nőtt a kábítószerrel való visszaélések, a zaklatások, a nemi erőszakok és a rablások száma, mert ezeket bűncselekményeket elsősorban migránsok követik el; ráadásul jelenleg senki nem tudja megbecsülni, hogy mennyi migráns van az országban – a szám valahol 1,5 és 2,1 millió között lehet – mert sokan hamis személyazonossággal tartózkodnak a németeknél.”

Orbán ma nagyon szerette a bevándorlókat

Legalábbis a vietnamiakat, akik itthon "becsületes és szorgalmas kolóniát" alkotnak. Nesze neked Soros-terv.

Különleges kapcsolatot szeretne kiépíteni a kormány Magyarország és Vietnam között - mondta Orbán  hétfőn Hanoiban, a Nguyen Xuan Phuc vietnami miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón.

Orbán kifejtette: Magyarország azért választotta Vietnamot térségi stratégiai partnerének, mert hosszú ideje jó a diplomáciai együttműködés a két ország között, "továbbá mert mintegy háromezer olyan vietnami állampolgár van, aki az iskolai képzettségét Magyarországon szerezte, Magyarországon pedig él egy becsületes és szorgalmas családokból álló többezres vietnami kolónia".

Ezt látná Soros György, azonnal kukába dobná a tervét és rögtön újat írna.

Soros Terv nem létezik, csak egy kamu kitaláció, amit a zsidesz talált ki, az agymosott elmebeteg híveinek az izgatása érdekében....Ez pont olyan kamu, mint a Magyar Idők, Ripost, és a hasonló baromságok....
Megint hülyére akarják venni az embereket! Soros terv, csak az agyhalott zsideszesek fejében létezik..

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 20, 2017-on 12:25pm-kor

Aranyat kért a dollár helyett. Ezért legyilkolták Kadhafit

2017. szeptember 20. 07:28
Hunhír.info

Kadhafi “diktátor “idején 16 dolog járt alanyi jogon a líbiai állampolgároknak. Ez mára a múlté lett, az amerikai demokrácia-export jóvoltából. Megvalósult kánaán, amit Amerika gazdasági érdeke miatt vertek szét. Kadhafival nem az volt a baj, hogy diktátor, hanem az, hogy az olajat nem volt hajlandó a fedezetlen USD-ért exportálni. Aranyat kért a dollár helyett. Ezért legyilkolták.

Líbiában mindenkinek állampolgári jogon járt az ingyenes elektromos áram, vagyis senki sem fizetett villanyszámlát.
Líbiában a bank állami tulajdonban volt, és 0% kamatot számított fel a líbiai állampolgároknak adott kölcsönök után.
A saját otthon alapvető emberi jog volt Líbiában.
Minden újdonsült házaspár 60 ezer Dinárt (kb. 50.000 USD) kapott az államtól, hogy az első otthont megvehesse, és családot alapíthasson.
Az oktatás és az egészségügyi ellátás teljesen ingyenes volt. Kadhafi hírhedt “rémuralma” előtt a líbiaiak 25%-a tudott írni-olvasni, a diktátor alatt ez az arány 83% lett!
Ha egy líbiai állampolgár gazdálkodással akarta megkeresni a kenyerét, akkor az államtól kapott földterületet, házat, gazdasági épületeket, vetőmagot, illetve az induló állatállományt. Mindezt természetesen ingyen!
Ha egy líbiai polgár nem talált az országon belül olyan oktatási intézményt, vagy egészségügyi ellátó helyet, amire szüksége volt, az állam fizette a külföldi tanulását vagy ellátását.
Ezen kívül havonta 2300 USD ellátást biztosított lakhatásra és autókölcsönzésre.
Ha egy líbiai autót vásárolt, az állam kifizette a vételár felét.
Líbiában a benzin ára 0,14 USD volt literenként. Ez a mai magas USD/HUF árfolyammal számolva is csak 31 Ft.
Líbiának nem volt külső adóssága, a háború nyomán a nemzetközi bankokban befagyasztott betéteinek összege hozzávetőleg 150 milliárd USD volt, amit az új líbiai demokrácia már sosem fog viszontlátni.
Ha egy líbiai nem talált munkát a diplomája megszerzése után, az állam mindaddig fizette számára az adott ágazatra jellemző átlagbérrel megegyező bérpótló támogatást, míg nem talált munkát.
A líbiai olajexportjából befolyó pénzek egy részét az állam közvetlenül a líbiai polgárok bankszámlájára utalta.
Minden állampolgár részesedett tehát a nemzeti ásványkincsek értékesítéséből származó bevételekből.
Minden anya aki gyermeknek adott életet, 5000 USD-nek megfelelő összeget kapott.
Az élelmiszereket ártámogatással lehetett megvásárolni, 40 loave kenyér 0,15 USD, vagyis kb. 34 Forint volt. (Azt sajnos nem tudtam kideríteni, hogy hány kiló a 40 loave.)
A líbiaiak 25%-a rendelkezik egyetemi diplomával.
Kadhafi öntözési projektjének köszönhetően a sivatagi ország gyakorlatilag egész területe ellátott ivóvízzel.

A líbiai adórendszerről: Líbiában minden jövedelem adóköteles volt. Havi 1000 Dinár jövedelemhatárig (ez kb. 189.000 Ft) 5 azaz öt százalák az adókulcs, e fölött 10 százalék. Mindenki fizetett ezen kívül jövedelemtől függően 1-3% úgynevezett Dzsihád adót, és 3,75% nyugdíjjárulékot. Ezek önmagukban is barátságosnak tűntek, különösen, ha beszámítjuk, hogy nem volt villanyszámla, és évente mindenki kapott állami támogatást (ez az olajexportból származó juttatás volt), ami egyedülállóknak 1800 LD/év, házasoknak 2400 LD/év és még gyermekenként további 300 LD/év.

Csak egy megjegyzés:

Kadhafival nem az volt a baj, hogy diktátor, hanem az, hogy az olajat nem volt hajlandó a fedezetlen USD-ért exportálni.
Aranyat kért a dollár helyett.
Ezért legyilkolták.
Ennyit az amerikai demokráciáról.

És ami számunkra még fontosabb: feltartotta Európa felé az afrikai menekültáradatot.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 19, 2017-on 8:46am-kor

Rogán titkáránál is landolt egy belvárosi lakás
2017. szeptember 19. 06:20
Hunhír.info

Az elmúlt néhány évben szinte mindegyik Fidesz vezette budapesti kerületet jellemzett néhány kétes ingatlanügylet, amelyekből kiderült, hogy önkormányzati dolgozóknak, vagy adott esetben valamelyik városatya rokonának nagy kedvezménnyel adtak el vagy bérbe önkormányzati tulajdonú lakásokat.

A közelmúltban lapunk főleg a budavári önkormányzat ügyeivel foglalkozott, ahol akár havi 440 forintos négyzetméteráron is bérlakáshoz lehetett jutni. Ugyanakkor mostanra már szinte mindenki megfeledkezett a belváros-lipótvárosi önkormányzati ingatlanok három évvel ezelőtti jóval áron aluli eladásairól.

Pedig a 2014-ben az önkormányzati választások után is történtek érdekes dolgok: a belvárosban tulajdonost cserélt egy 131 négyzetméteres, központi helyen fekvő, nem mellesleg műemléki védelem alatt álló, a Mérleg utca 9. szám alatti harmadik emeleten található háromszobás lakás. Az új tulajdonos a sajtóban eddig feltűnést nem keltő Balázs Rita lett.

Az általunk lekért földhivatali tulajdoni lap szerint az ingatlan 2015. január elején került teljesen a birtokába. A megvásárláshoz az önkormányzat 27 millió forint kölcsönt nyújtott, amit jelzálogként be is jegyeztek. Balázs Rita akkoriban a szintén nem nagyon ismert Nagy Ádám élettársa volt (azóta már felesége Nagy Ádámnak, és a nevét is Nagy-Balázs Ritára változtatta).

A most 29 éves Nagy Ádám évek, pontosabban 2012 óta Rogán Antal – akkoriban V. kerületi fideszes polgármester, jelenleg kabinetminiszter – egyik fontos bizalmi embere és egyben személyi titkára: ő látható azon az Index.hu által készített videón, amelyen a miniszter Kertész Balázs ügyvéd irodájánál üti be a kapukódot. Nagy Ádám később a munkakapcsolaton túl olyan szoros viszonyt alakított ki Rogán Antallal, hogy ő lett a miniszter legkisebb gyerekének keresztapja.

Nem egyértelmű, hány lakást vásárolt, és mennyi pénzért, az önkormányzattól Rogán Antal „feltalálótársa”.
Az ingatlan pontos vételárát nem tudjuk, az önkormányzat lassan egy éve nem válaszol megkeresésünkre. A honlapjukon is megtalálható üvegzsebben pedig ez az adásvétel valamiért nem lett feltüntetve – pedig a kerületnek nyilvánosságra kell hoznia az ötmillió feletti szerződéseket. Az csak a tulajdoni lapon látszik, hogy az említett ingatlan 1991-től 2015-ig a kerület tulajdonában állt, ahogy a házban lévő szinte összes lakás. Az önkormányzat egyik 2008-as értékbecslése a 131 négyzetméteres ingatlant 28 millió forintra taksálta, egy későbbi értékelés pedig már 34 millióra.

Az ingatlanhirdetések alapján ma a Mérleg utcai ingatlanok négyzetméterára 900 ezer és egymillió forint között mozog. Egy a környéket jól ismerő ingatlanos szerint „ma legalább 110 millióért tovább is adhatná” ezt a lakást.

Az ingatlant már nem Rogán Antal polgármestersége alatt adta el az V. kerület, hanem utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter idején, ám az adásvétel folyamatát még az önkormányzati választás előtt megkezdték.

Mint a sajtó többször megszellőztette, Rogán Antal polgármestersége idején az önkormányzat nagyüzemben, évente több tucat ingatlant értékesített harmincszázalékos kedvezménnyel a bérlőknek. Számos ügyletről utóbb kiderült, hogy az új tulajdonos erősen kötődik a kerület vezetéséhez, esetleg Rogán környezetéhez, netán más kapcsolat miatt mondható kormányközelinek.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 18, 2017-on 12:17pm-kor

2017. 09. 18.

Kirúgták mert leleplezte a titkos fegyverszállításokat a szíriai terroristáknak



Egy hős bolgár újságírónő leleplezte a titkos fegyverszállításokat Szíriába terroristáknak – kidobták munkahelyéről.

Diljana Tajtandzieva bolgár tényfeltáró újságírónő felfedezte, hogy főleg amerikai, izraeli és a balkáni országokból ottani fegyvergyártók termékeit több száz tonna számra csempészték szíriai terroristáknak diplomáciai járatokon, álcázva.

Exkluzív interjúban elmondta a perzsa Fars News Agency hírügynökségnek, hogy az azerbajdzsáni Silk Way Airlines diplomáciai engedélyt kapott, hogy több száz tonna fegyvert szállítson a világ különféle országaiba és azokat terroristák és lázadók kapták meg.

2016 decemberében meglátogatta a felszabadított szíriai Aleppo városát, ahol a terroristák kezében lévő földalatti raktárakban talált bolgár gyártmányú fegyvereket. Gyanakodni kezdett és kinyomozta, hogy azok bolgár gyárban készültek, és azokat utána legálisan exportáltak Szaúd-Arábiába, majd onnan a szíriai terroristáknak ment. További vizsgálata során kiderítette, hogy ez egy nagyobb nemzetközi rendszer kis része volt.

A diplomáciai járatokat nem ellenőrzik, azaz a Silk Way szabadon szállított több száz tonna fegyvert a világ minden tájára.

Ugyanakkor a diplomáciai repüléseknél az engedély kiadásához meg kell adni, hogy a veszélyes árucikkek esetében milyen típusokról és mennyiségről van szó.

Több ország felelős hatóságai azonban (Bulgária, Szerbia, Románia, Cseh Köztársaság, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Törökország, Németország, Egyesült Királyság és Görögország) szemet hunytak e fölött, vagy közreműködött benne.

A IATA szabályzata szerint katonai teher szállítása polgári gépeken tilos. Ezt a Silk Way Airlines úgy kerülte meg, hogy a helyi ügynökségeken át intézte a diplomáciai mentességet.

Amikor tényfeltárását megjelentette, a bolgár nemzetbiztonsági hivatal azonnal megindított egy vizsgálatot és Tajtandzieva szerződését rögvest felbontották, úgyhogy munkáját nem tudta folytatni.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 18, 2017-on 11:51am-kor
Orbánnak és cion-kommunista Fidesz-KDNP csürhéjének nem számít a te és családod élete!
2017. 09. 18. 09:12
Rosszabbul állunk, mint a tetű Gyurcsány idejében

Miközben ismét arra kényszerül a kormány, hogy 42 milliárddal kiegészítse az egészségügy költségvetését, a szakértő arra figyelmeztet, hogy a gyógyításra fordított összeg reálértékben még mindig 6 százalékkal elmarad a 2006-os mértéktől.

---

Csak extra-támogatással tartható fenn a hazai egészségügy működése: a kormány idén ősszel mintegy 42 milliárddal kényszerül kiegészíteni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) költségvetését azért, hogy ne kelljen félbeszakítani egyetlen beteg terápiáját sem - írta a Népszava.

Az összegből 6,4 milliárd forintot kell a kórházak és a szakrendelők zavartalan működésének biztosítására átutalni. Becslések szerint évente általában egy-két havi összeg hiányzik a kórházak kiegyensúlyozott gazdálkodásához.

A gond azonban ennél sokkal mélyebb: Orosz Éva, az ELTE professzora egy augusztus végi szakmai konferencián arról beszélt, hogy a gyógyításra fordított összeg reálértékben még mindig 6 százalékkal elmarad a 2006-os mértéktől.

Ugyan 2016-ban nőtt a forrás, a természetbeni kiadás részesedése a GDP-ből, de még ezzel együtt sem éri el a 2006-os értéket, miközben minden más európai országban emelkedett az egészségügy közfinanszírozása.

A szakember szerint az egy főre jutó egészségügyi közkiadások Magyarországon hullámvonalat írnak le, lényegében azonban 1992-től csökkennek, miközben Lengyelország utolérte Magyarországot, Szlovákia és Csehország pedig jobb eredményt produkál, vagyis a V3 felzárkózik, Magyarország viszont leszakad.

Aki meg nem hiszi, az feküdjön be egy kórházba!

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 18, 2017-on 9:54am-kor
2017. 09. 18. 07:40

Nincs több: kiszórták a 2020-ig adott egészségügyi uniós pályázatokat, de mennyit lophattak el belőle?

Minden egészségügyet érintő pályázatot kiírtak a 2014-2020-as európai uniós pénzügyi ciklusra - értesült a Világgazdaság.

---

Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a lapnak elmondta, hogy a ciklusban kb. 164 milliárd forint forrás áll rendelkezésre az egészségügy fejlesztésére.

Az alapellátás fejlesztésére és a praxisközösségek népegészségügyi megelőző szolgáltatásainak fejlesztésére 7,1 milliárd forint uniós forrás vehető igénybe, népegészségügyi helyi kapacitás fejlesztésére pedig 6,26 milliárd.

A programoktól az Emmi azt várja, hogy hozzájárulnak az alapellátás prevenciós szerepének erősödéséhez.

A ciklusban a régiók közül a Dél-Alföld volt a legaktívabb 77 pályázattal. A legkevesebb kérelem, 47 a Nyugat-Dunántúlról érkezett.