Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

A Jobbik vagy az undorral megvetett legalja hitvány söpredék cionzsidó-kommunista bűnözőkből álló csürhe a Fidesz-KDNP?

A hányingert keltő, büdös kommunista, undorral megvetett legalja hitvány söpredék Kövér László a Jobbikról: Ez nyilastempó...

2017.10.07. 07:40

A Jobbik vagy az undorral megvetett legalja hitvány söpredék cionzsidó-kommunista bűnözőkből álló csürhe a Fidesz-KDNP?

Kövér Bolsevik Bugyonij László: Most dől el, ötven év múlva lesz-e magyar Magyarország, vagy sem...

Az ellenzék gyengeségének számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát – erről is beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjúban Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Elmondta, bár korántsem elégedetlen azzal, amit mostanáig el tudtak érni, azért „szükségünk lenne további egy, vagy akár még egy ciklusra, hogy (teljesen kitudják rabolni a magyar népet, és eltudják lopni az Uniós pénzeket) hazánk sorsát hosszú távon meghatározó, az ország morális és gazdasági rendbetételét követően elindított intézkedéseket, illetve programokat megerősítsük”.

Amikor a magyar ember egy patkányt is többre tart mint ezt a hányinger Kövér nevű köpetet!
Te ócska bolsevik szajha, gyilkos Kádár kutyája, a pofádon van-e elég bőr? Minden tisztességes magyar ember szemében te és a csürhe banda társaid, csak véres köpetek vagytok! A véres köpet  is vörös te undorral megvetett legalja hitvány söpredék!
Kövér László házelnök szerint további egy, vagy akár még egy kormányzati ciklusra van szükség az ország sorsát hosszú távon meghatározó, a morális és gazdasági rendbetételt követően elindított intézkedések, programok megerősítéséhez. Az Országgyűlés elnöke erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt.

Az interjúban elhangzottak alapján Kövér László a következőket tartja fontosnak:

  • Szerinte a legfontosabb, hogy a demográfiai folyamatot legalább megfordítsuk, az 1,5 körüli termékenységi mutatót megpróbáljuk 2,1-re felvinni, hogy a nemzet legalább a reprodukcióra képes legyen - mondta. Korábban Orbán Viktor is arról beszélt, hogy családonként átlagosan 2,1 gyerek lenne ideális.
  • Kövér László fontosnak tartja a Trianon által elszakított nemzetrészekkel a társadalmi és kulturális kapcsolattartás intézményesítését, amelyet gazdasági eszközökkel is alá kell támasztani, hogy a különböző politikai változások erre már ne legyenek hatással.
  • A külpolitikában kiemelt feladatnak számít a közép-európai együttműködés megerősítése, történelmi konfliktusaink hátrahagyásával, hogy minden érintett ország számára történelmi dimenzióba helyezett politikai stratégia legyen a közös érdekérvényesítés az unió porondján.
  • A nemzeti konzultációval kapcsolatban Kövér László kifejtette: lehet viccet csinálni a konzultációból, lehet gyalázkodni vagy a költségeket sokallni, de egy dolgot nem szabad elvitatni: hogy ami az illegális migráció kapcsán ma zajlik Európában, azon a gyermekeink és unokáink jövője múlhat.

MSZP: Muppet Show

Arra kérdésre, hogy mit jelent a Fidesznek Botka László visszalépése a miniszterelnök-jelöltségtől, a házelnök úgy válaszolt: "semmit".

Nekünk nincs okunk a baloldali Muppet Show-ra építeni a stratégiánkat. Úgy kell készülnünk, mintha megvalósulna a teljes ellenzéki összefogás.

Szerinte az együttműködés azon a térfélen nemcsak amiatt nehéz, mert sok az ambíció, a megszerezhető mandátumhelyek száma pedig kevés, hanem azért is, mert az ellenzéki pártok szavazói nem fogadják el feltétlenül a másik politikáját.

Az ellenzék gyengeségének amúgy számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát - jelentette ki Kövér László.

Jobbik: Nyilastempó

A Jobbikról azt mondta a KÖPET, szerinte "olyan politikai kultúrát hozott be, amely jelentős mértékben lerontotta az addig sem feltétlenül rózsás magyar politikai közállapotokat.

Ezek a fiúk nem tudnak késsel-villával enni. Semmilyen viselkedési szabályt nem tartanak kötelezőnek magukra nézve. Ez nyilastempó.

És még: "gátlástalanok, a pénzért és a hatalomért bármire képesek, közben már abban a sok ostobaságban sem hisznek, amit korábban hirdettek."

A féreg házelnök véleménye szerint a Jobbik úgynevezett néppártosodása, hogy maguk mögött akarta hagyni "a szélsőséges, kirekesztő és mosdatlan politizálást", egy pillanatra sem volt őszinte szándék, csupán a baloldali szavazók elcsábítását célozta - olvasható a Magyar Hírlapban az UNDORRAL MEGVETETT LEGALJA VÉRBOLSEVIK HITVÁNY SÖPREDÉK.

Van képed az igaz magyar emberek szemébe nézni?

A régi mondás szerint az én tolvajom jó tolvaj, a te tolvajod az viszont tolvaj… Az én kommunistáim jó kommunisták, a te kommunistáid viszont nem az…

A hányinger Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke

27-év alatt kiraboltátok Magyarországot, elraboltátok a magyar nép vagyonát. Tettétek mindezeket háború nélkül. Nélkülözésbe  a kilátástalanságba és nyomorba taszítottátok az országot!

Remélhetőleg felébred a nép, s elvégzi a tennivalóját, de nektek a kínhalál is kegyelem lenne!

"Szebb magyar jövendőt adjon a magyarok Istene! Együtt sikerülni fog a Szebb Jövő, ha van szellem, gondolat, erő és kitartás.

Adjon az Isten!

Elrabolt hazánkért, Magyarországért, a két zászló igazságáért." -

" Istennel a hazáért, és a szabadságért! "

Wass Albert:

Ébredj, magyar!

Országodon kufárok osztoznak,
rabtartóid leszármazottjai,
s kik raboltak, öltek, véredet vették,
ma mástól rabolt palotákban élnek.

Szétterelnének száz apróka pártba,
hogy szavazatod feldarabolódjon,
s egy kisebbség, fölzárkózva keményen,
uralkodhasson a többség felett.

Gyermekeid lelkéből már kiöltek
tisztességet, Istent és Hazát.
Volt kínzólegények demokráciára
tanítják ma az unokát.

Szabadságról rikácsol a lopó,
a fosztogató igazságról fecseg,
s aki kifosztott, ma igazságról kesereg.

Jelenleg ennek a hazug, embertelen világnak az utolsó perceit éljük. A teljes összeomlás közelebb van mint gondolnánk de a vég váratlanul mint egy mindent elsöprő vihar fog érkezni.

A legalja, a mocsok, a milliószor megátkozott, undorral megvetett hitvány söpredék....

Ti ócska mocskos csaló, hazug, tolvaj, néprabló, haza és nemzetáruló, mélységes undorral megvetett kollaboráns gazemberek, hitvány söpredék, és a megélhetési kommunista, posztkommunista, liberális, cionista sleppetek. 25-év alatt kiraboltátok Magyarországot, elraboltátok a magyar nép vagyonát. Tettétek mindezeket háború nélkül. Nélkülözésbe  a kilátástalanságba és nyomorba taszítottátok az országot! Remélhetőleg felébred ez a "birka" nép, s elvégzi a tennivalóját, de nektek a kínhalál is kegyelem lenne!

Teljes vagyonvesztés terhe mellett, életfogytiglan, börtönökbe, munkatáborokba veletek.

Átok szálljon reátok, átkozottak legyetek, mindörökké, örökkön örökké átkozott legyen minden gyermeketek, unokátok, és leendő unokáitok !

MOCSKOS GAZEMBEREK!

- a magyar nép ellen elkövetett  bűneitekért, megfogtok fizetni!

Magyarok otthon a csonka hazában, ébredjetek már fel!

A cionista idegenbérenc FIDESZ-KDNP nevű kollaboráns csürhe "munkája" nem más, mint szándékosan tönkre tenni, (törvényeik keretein belül, törvényekkel) ellehetetleníteni a magyarságot!

Én és sokan mások külföldön élünk, valójában hontalanok vagyunk,  elborzadunk amit az otthoni médiákban olvasunk!

Ezekhez a FIDESZ-KDNP "kazár típusú" gazemberekhez képest egy Afrikai, Dél-Amerikai diktatúra, valóságos mennyország!

Ahol élünk már a nép megkövezte, agyonverte, meglincselte volna, az ilyen értékek nélküli hitvány söpredéket!

Ezektől az ide-oda hajlongó, bármilyen segget kinyaló, Magyarországi magyarosított nevű, egykor még kommunista-liberális, ma már cionista kollaboráns  hitvány (kazár típusú "zsidó") megélhetési,  magát "politikusnak" nevező söpredéktől semmit sem remélhet, sem a magyar nép, sem pedig az elszakított testvérrészeinken élő magyar testvéreink!

A bolsevikkommunizmus, a maga cionista vezető elitjével, internacionalista nemzetellenességével és barbár materializmusával esszenciálisan semmiben nem különbözik a mai cionista háttérhatalom vonalától.

Ha hánynod kell, magyar testvérem, kérlek ne a magyar anyaföldre tedd!

Ezeknek egy WC is megfelel!

Lásd még:

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ha-nem-a-jo...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ebredjetek-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/borzalmas-l...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/eletetek-es...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-mocskos-k...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-csalo-haz...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/de-ki-johet...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/vona-gabor-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/normalis-ma...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-disznok-e...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-hazug-csa...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/jobbik-maja...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ezek-eladta...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/pato-pal-ur...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mindegyik-s...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/csak-magat-...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/elvennek-az...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ebredj-magy...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/nep-haza-es...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mig-a-magya...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-fidesz-kd...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ket-igaz-ma...

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/itt-a-korru...

S mindeközben otthon ül némán és gyáván Pató Pál úr népe a kirabolt nyomorulttá tett csonkaországban.....

A diktátor Orbán  és mocskos büdös átkozott vérbolsevik-kommunista szülei, a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna nyitóünnepségén 2014. április 21-én

 

Megtekintések: 242

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál –nak.

Csatlakozzon a(z) Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál hálózathoz

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 17, 2017-on 7:27am-kor
2017. 10. 16. 14:38

A magyarok negyede elszegényedhet

Magyarországon 2,5 millió embert, vagyis a lakosság 26,3 százalékát fenyegeti az elszegényedés veszélye. Ez az EU (most még) 28 tagállama közül a 10. legrosszabb arány. Az EU-átlag 23,4 százalék.

---

2016-ban az EU-28-ak között Magyarországon a 10. legmagasabb volt azoknak az aránya, akiket az elszegényedés fenyeget – derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből. A mostani, 2,54 millióra rúgó lélekszám a gazdasági válság előtt, 2008-ban alig volt magasabb (2,79 millió fő, ami akkor a népesség 28,2 százaléka volt), vagyis 8 év alatt mindössze 250 ezer fővel, 1,9 százalékponttal tudtuk javítani a statisztikát.

A csökkenő arány azonban korántsem szívderítő, hiszen nálunk nagyobb javulást felmutató országok is vannak: Lengyelországban 8,6, Lettországban pedig 5,7 százalékponttal tudták csökkenteni az elszegényedésnek kitettek arányát. Több, súlyos gazdasági gonddal küszködő ország azonban a 2008-as arányhoz képest is rontott helyzetén: Görögországban 7,5, Cipruson 4,4, a spanyoloknál pedig 4,1 százalékponttal nőtt azok aránya, akiket fenyeget az elszegényedés.

Uniós szinten sem virágos a helyzet: 2008-hoz képest mindössze 0,3 százalékponttal csökkent a veszélyeztetettek aránya, ez azonban – az EU népességének növekedése miatt – azt jelenti, hogy másfél millió fővel nőtt az elszegényedésnek kitettek lélekszáma.

A 2016-os adatok szerint így alakul az élmezőny: a cseheknél csupán 13,3, a finneknél 16,6 százalék, a dánoknál 16,8, míg a hollandoknál 16,8 százalék a szegénységnek és társadalmi kirekesztődésnek kitettek aránya. A csehek ráadásul ezt az eredményt 2 százalékpontos csökkenéssel érték el. A szegénységnek, társadalmi kirekesztettségnek leginkább kitettek aránya Görögországban 35,6 százalék, Romániában 38,8 százalék (annak ellenére, hogy keleti szomszédaink 5,4 százalékponttal, csaknem másfél millió fővel csökkentették ezt a számot), a legrosszabb a helyzet pedig Bulgáriában, ahol a lakosság 40,4 százaléka él abban a veszélyben, hogy elszegényedhet.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 17, 2017-on 7:25am-kor
2017. 10. 16. 18:26

A közalkalmazottak a nyugati bérek hatodát keresik meg Magyarországon

A közalkalmazottak megalázó és kiszolgáltatott helyzetének javítására szólította fel a kormányt Hegedűs Lórántné jobbikos országgyűlési képviselő hétfőn a Parlamentben.

---

A jobbikos képviselőnő arról beszélt, hogy az alkalmazásban álló munkavállalók keresete "gyalázatos módon" elmarad a nyugat-európai társaikétól, a magán- és közszférában egyaránt. A Jobbik eközben folyamatosan szorgalmazza a költségvetési intézményekben foglalkoztatottak béremelését, valamint a közalkalmazotti bértábla újragondolását.

Amire meglenne az alap, ha a kormány nem a felcsúti kisvasút meghosszabbítását, a Várba költözést vagy a Liget-projektet erőltetné, vagy ha újra gondolnák a TAO-támogatások rendszerét, esetleg megszüntetnék Rogán Antall propaganda minisztériumát.

Hegedűsné szerint a kormánynak azonban nem célja bérek rendezése, mivel

az Orbán-terv része, hogy szolgasorban tartsa a közalkalmazottakat.

Ha ugyanis élethelyzetük kiszámíthatatlan és megalázott helyzetben vannak, akkor sokkal könnyebb irányítani őket. Például ki lehet őket küldeni, hogy a pártállamhoz hűen mérjék fel a kormánynak nem tetsző plakátokat.

A Jobbik felháborítónak találja, hogy így kezeli az állam ezeket az embereket és mikor a bérük emeléséről van szó, akkor a gazdaság teljesítőképességének mértékével próbál takarózni a kormány, valamint azzal, hogy egyes területeken voltak szerény béremelések.

Mikor hajlandó a kabinet cselekedni a bérfelzárkóztatás területén?

-tette fel a kérdést a képviselőnő.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci államtitkára azt mondta, hogy a bérfelzárkózás jelentős mértékben megvalósult az elmúlt hét évben. Ez a folyamat felgyorsult az utóbbi két esztendőben, de ha ez nem lenne elég, akkor majd 2018-tól fognak nőni a bérek. (A választásokig mindenképp.)

Hegedűs Lórántné erre csak két adatot hozott fel, miszerint

  • a közalkalmazottak 2/3-a él minimálbérből,
  • a közalkalmazottak bére 1/6-a a nyugati társaikéhoz képest.

A képviselőnő hozzátette, hogy ők nem csak a KSH és a kormány statisztikai adataiból dolgoznak, hanem külföldi statisztikai anyagokból is, hogy lássák valóban mi a helyzet az országban, nem csak a vezetés által plasztikázott adatokat.


Volt szerencsém néhány helyszínen dolgozni, mint pl. NAV, Közjegyzői Hivatal, stb.
Ezek munkaidőben úgy járkálnak ki-be mint zsidóban a fájás. Közért, Röltex, fitness miegymás. A NAV-nál egy osztályvezető milka felett keres netto + prémium+ jutalmak. Ismerősöm 30 éve NAV-os. Ennek örömére annyi pénzt kapott, hogy besétált egy márkakereskedőhöz és vett egy jól felszerelt Opel Corsa-t készpénzre.


 

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 17, 2017-on 7:21am-kor
2017. 10. 16. 16:46

Ki tudja, hány külföldi titkosszolgálat zsarolja Orbánt és környezetét?

A Jobbik a héten kezdeményezi a nemzetbiztonsági törvény módosítását, mivel a párt szerint szükség volna a kormány két évente történő nemzetbiztonsági átvilágítására, mondta el Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője budapesti ásatótájékoztatóján.

---

Mirkóczki elmondta: lassan egy éve, közpénz milliárdokból zajlik a magyar társadalom agymosása és uszítása az állítólagos Soros-terv kapcsán, és a kormánypárt úgy állítja be a helyzetet, mintha hazánkat sosem látott veszély fenyegetné egyetlen ember részéről.

A képviselő szerint ezzel szemben naponta buknak ki olyan, a nemzetbiztonsági kockázat valós fenyegetését is felvető ügyek a Fidesz háza tájáról, melyek valóságtartalma közel sem olyan megkérőjelezhető, mint a Soros-terv léte:

A jobbikos honatya rámutatott:

a felsorolt ügyek szereplői között nem egy van, aki bizalmi kapcsolatot ápolt, netán üzletelt is Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve családtagjaival, holdudvarával, de a bizniszezés sokszor a kormány tagjaira és azok rokonaira is kiterjed.

"Hogy lehet az, hogy a mindenkori kormány tagjainak nem kell nemzetbiztonsági átvilágítás átesniük?"

- tette föl a költői kérdést Mirkóczki, aki hozzátette, hogy a fenti esetek is magukban hordják a zsarolás, a befolyásolás, illetve a külföldi titkosszolgálatok térnyerésének veszélyét, amiket vizsgálni kell és meg kell előzni.

A képviselő elmondta:

a nemzetbiztonsági törvény általa tervezett módosítása a kormány tagjaival szemben két évente kötelezővé tenné az átvilágítást.

"Ez azért fontos, mert két év alatt egy kormánytag rengeteg külföldi hírszerzővel, idegen szolgálattal kerülhet kapcsolatba, és az ország biztonsága szempontjából szükséges, hogy ezeket az embereket két évente átvilágítsák"

- foglalta össze Mirkóczki.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 17, 2017-on 7:19am-kor
2017. 10. 16. 20:37

A Jobbik alkotmányba foglalná, hogy egy kormány se vezethesse vissza a letelepedési kötvényeket

Staudt Gábor a Jobbik országgyűlési képviselője hétfőn a parlament ülésén elmondta, hogy pártja ismét benyújtotta alkotmánymódosító javaslatát, ami a szegény migránsok mellett a gazdag migránsok Magyarországon való letelepedését is kizárná.

---

Emellett egy olyan kiegészítést tettek a korábban már több alkalommal benyújtott javaslathoz, ami megakadályozná, hogy a jövőben bármely kormány visszaállíthassa a jelenleg felfüggesztés alatt álló letelepedési kötvények kibocsátásának lehetőségét.

A jobbikos honatya elmondta, hogy tavaly októberben sikerült közös nevezőt találni egy ötpárti egyeztetésen a tekintetben, hogy a migráció megakadályozására szükség van és a beáramló tömegektől meg kell védeni az országot. Abban azonban a kormánypártokkal nem sikerült dűlőre jutni, hogy a gazdag migránsok betelepedését is megakadályozzák. Miután a Fidesz bevállalta azt, hogy elbukjon az alkotmánymódosítás, csak azért, hogy védje a letelepedési-kötvény bizniszt, a Jobbik újra és újra benyújtotta a javaslatot, remélve, hogy a kormánypártok jobb belátásra térnek.

Nem így történt. Ahelyett, hogy a Fidesz egyszerűen megszavazta volna a módosítást, hónapokkal később egy kormányrendeletben függesztette fel a kötvények árusítását. Ez azonban nem végleges. A kormányrendelet nem ad garanciát arra, hogy nem fogják visszavezetni a korrupt üzletet.

A Jobbik ezért a korábbi javaslatát kiegészítette azzal a ponttal, hogy

a jövőben se lehessen ellenszolgáltatásért a letelepedés, tartózkodás jogát megvásárolni.

Staudt Gábor kijelentette, hogy

"ha a kormány elutasította a Juncker-kvótákat, a Rogán-kvótákat is utasítsa el."

Gondoljunk csak bele, ha visszavezetnék a kötvények árusítását, akár maga Juncker is megvásárolhatná a kötvényeket annak az 1300 embernek, akiket Magyarországra kívánnak küldeni.

Staudt szerint ha a kormány nem tervezi a letelepedési kötvények árusításának visszavezetését, akkor nincs oka elutasítani a Jobbik javaslatát, amennyiben mégis azt teszi, az azt jelenti, hogy hazaárulásra készülnek.

A Fidesz képviselője, Vas Imre többször elmondta, hogy miután a Jobbik nem szavazta meg tavaly novemberben azt a formáját a módosító javaslatnak, ami a Fidesz számára is megfelelt volna, és hiába vezették ki a kötvényeket kormányrendelettel, a Fidesz nem fogja megszavazni a módosítást. Ahogy fogalmazott, ez már egy ítélt dolog, ezért nem foglalkoznak a kérdéssel.

Staudt Gábor hüledezve hallgatta a kormánypárti képviselő válaszát, aki természetesen azt nem tartotta ítélt dolognak, amikor a parlament leszavazta a plakáttörvényt, a Fidesz pedig vélhetően törvénytelenül visszahozta azt a Ház elé.

A jobbikos képviselő úgy véli, javaslatukat a piszkos pénz védelme érdekében utasítják el a kormánypártok.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 17, 2017-on 7:15am-kor

Jobbik: Kirakatper vár ránk

2017. október 16.hétfő 17:32

Lassan elkezdheti a magyar nép a kölykeiket agyonverni!

Nem számít sok jóra a Jobbik szóvivője az ellenük zajló ügyészségi nyomozás kapcsán; Mirkóczki Ádám korrekt, tisztességes eljárást szeretne, ám véleménye szerint kirakatper lesz az ügyből. Ezt arra alapozta, hogy szerinte „a Fidesz az összes független intézményt úgy irányítja, mintha fizetett politikai aktivisták lennének”. Itt az ügyészség mellett az Állami Számvevőszékre is utalt, amellyel – mint mondta – hiába próbáltak együttműködni, az ÁSZ ezt egyszerűen nem hagyta.

Emlékezetes, a Fővárosi Főügyészség másfél héttel ezelőtt jelentette be, hogy nyomozást rendeltek el a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az ÁSZ beadványa alapján. A számvevőszék szerint ugyanis ők a párt gazdasági ellenőrzését szerették volna megkezdeni, ám a Jobbik ebben nem volt együttműködő. A párt ugyanakkor állítja – ahogy korábban –, ezúttal is szerettek volna eleget tenni az ÁSZ kérésének, ám annyira rövid határidőt kaptak, hogy nem tudtak addig minden szükséges papírt összeszedni. Később a frakcióvezetőjük hiába próbálta a hiányzó dokumentumokat az ÁSZ székházában – a sajtó jelenlétében – átadni az ellenőröknek, akkor nem vették át tőlük.

Átvilágítani Orbánt

Mirkóczki Ádám arról is beszámolt, hogy benyújtja az Országgyűlésnek a nemzetbiztonsági törvényt módosító javaslatát, amely – egyebek között – a kormányfő esetében is előírná a nemzetbiztonsági átvilágítást. Ez a felvetés egyébként nem új, néhány hónappal ezelőtt a ma már LMP-s Demeter Márta megpróbálkozott hasonlóval, javaslata azonban már az illetékes parlamenti bizottságban elbukott.

A jobbikos politikus terveinek ez csak az egyik része, azt is szeretné, ha a kormány tagjainak átvilágítása – a miniszterek esetében ezt jogszabály írja elő – nem öt, hanem kétévente lenne esedékes.

Mirkóczki Ádám azzal indokolta a szigorítási kezdeményezését, hogy miközben lassan egy éve, „egyre intenzívebben, közpénzmilliárdokból zajlik a társadalom egy részének agymosása, uszítása a vélt vagy valós Soros-terv kapcsán”, addig nap mint nap derülnek ki igazi botrányok. Itt a letelepedési kötvények ügyét, a moszkvai vízumgyárat, Kiss Szilárd esetét és a Magyarországra érkező titkos azeri pénzek kérdését említette.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya mindössze egyetlen, a felvetést valójában nem érintő mondattal reagált. Csak annyit írtak: „Vona Gábor környezetével és Kovács Béla vizsgálatával kezdje a Jobbik”.

 

 

Cinikus dicséret

Nem hagyta ki a Jobbik a lehetőséget, hogy a parlamenti ülésen is szóba hozza: magabiztos győzelmet arattak tegnap Devecseren, és ismét a Ferenczi Gábor lett a település polgármestere. Z. Kárpát Dániel szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetlen kihívó a Jobbik. Dömötör Csaba, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ugyanakkor nem bajlódott a gratulációval, csak annyit mondott, hogy Tatán viszont a Fidesz győzött. A kormánypárt frakcióját vezető Gulyás Gergely volt az, aki gratulált mindkét győztesnek, de ebbe némi cinizmus is vegyült. „El kell ismerni, hogy egy választáson a Jobbiknak is lehet esélye, ha a kormánypártok nem állítanak jelöltet” – mondta, nevetést és tapsot kiváltva ezzel a kormánypárti padsorokban. Megfogalmazása szerint mérsékelheti a Jobbik optimizmusát, hogy a Fidesz el fog indulni 2018-ban.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 17, 2017-on 7:11am-kor

Döbbenetes a nyomor, a szegénység a kommunisták fialta Orbáni Magyarországon


2017. október 16.hétfő 14:07

Rekordszámú rászoruló a szociális várólistán


Az Olajág idősotthon egy lakója

Az Olajág időssotthon egy lakója

---

Míg tavaly júniusban még alig több mint 21 ezer ember szerepelt a szociális várólistán, addig idén szeptemberben már 29 599 regisztrált várakozót rögzítettek, ez az eddigi legmagasabb szám – derül ki a Magyar Nemzet által megismert adatokból. Ráadásul a valóságban még ennél is többen várnak üresedésre az idősotthonokban, a fogyatékossággal élők gondozóházában vagy épp a hajléktalanellátásban, sok helyen ugyanis már annyi a regisztrált várakozó, hogy nem is nagyon vesznek fel új igénylőt a listára. Ráadásul csupán az intézmények háromnegyede jelentette le az adatokat, a többiek nem, így az ottani várakozók számáról nincs pontos információ. A jelentés becslése szerint a tényleges várakozók száma meghaladja a 41 ezer főt.

A szociális intézményeket fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) másfél éve készíti el a várólistát az intézmények jelentései alapján. A lista egyébként nem egyenletesen hosszabbodik, láthatóan vannak hullámvölgyek, de az egyértelműen látszik, hogy olyan sokan, mint az idén szeptemberben, még soha nem szerepeltek rajta.

Az adatok alapján az idősek uralják a várólistát, a várakozók háromnegyede az idősellátás egyik vagy másik szolgáltatásába szeretne bekerülni. Az összes várakozói igény 92,7 százaléka a szakosított ellátásokban jelentkezik, vagyis az elsöprő többség bentlakásos intézménybe szeretne bejutni. Azoknak a száma, akik valamilyen alapellátásra, például szociális étkeztetésre, nappali ellátásra vagy a közlekedésben, ügyek intézésében segítséget jelentő támogató szolgáltatásra várnak, nem éri el a háromezret.

Bentlakásos, ápoló-gondozó idősotthoni, vagyis hosszú távú ellátásra vár a „sorban állók” 68,6 százaléka. Az érintetteknek ráadásul minden bizonnyal nagyon sokáig kell majd várniuk egy férőhelyre, hiszen jelenleg száz ellátottra 48 várakozó jut. Még az átmeneti ellátást nyújtó idősek gondozóházára is közel 2367-en várakoznak. Ennél a csoportnál száz betöltött helyre 75,2 sorban álló jut. A rászoruló idős, beteg embereknek otthoni gondozást nyújtó házi segítségnyújtásra is várni kell, itt 624-en várakoznak.

Ennél ugyan jóval rövidebb a sor, mégis nagyon sokat kell várni a pszichiátriai betegek otthonába való bekerülésre, hiszen ezekben az intézményekben jóval kevesebb a férőhely, mint az idősotthonokban. Ez a várólista még az idősekénél is aggasztóbb, hiszen a mentális betegek szakszerű ellátása általában egy napot sem várathat magára. Ennek ellenére jelenleg 2826 pszichiátriai beteg vár ilyen intézménybe való bekerülésre, 49 fővel több, mint márciusban, és száz betelt férőhelyre 34 várakozó jut. A fogyatékos személyek bentlakásos intézményeinek összesített várólistáján 1666 fogyatékkal élő ember neve szerepel, míg a hajléktalanok otthonaiban megürülő férőhelyekre 187 fedél nélkül élő várakozott szeptemberben.

Az első adatokat egyébként tavaly májusban összegezték, akkor 23,5 ezren vártak valamelyik szociális szolgáltatásra vagy bentlakásos intézménybe való bekerülésre, mintegy 25 százalékkal kevesebben, mint jelenleg, vagyis a tendencia korántsem kedvező. A szociális intézmények jelentési kötelezettségéről szóló jogszabály tavaly januárban lépett életbe, de a legtöbb intézménytípusnak tavaly áprilistól tették kötelezővé az adatszolgáltatást.

A lapunknak nyilatkozó szakember szerint azonban még így sem kapunk pontos képet a szociális várólistákról, bár tény, hogy az adatgyűjtés hosszú távon előremutató lehet. Takács Imre, a Szociális Szakmai Szövetség elnökségének tagja lapunknak korábban kijelentette: a jelenlegi várólista két ok miatt is erősen alulreprezentált, és a valóságban sokkal többen várakoznak ellátásra: az egyik ok, hogy az intézmények mintegy 25-30 százaléka nem jelenti le a várakozókat, a másik pedig az, hogy az adatszolgáltatók is csak azokat jelentik le, akik írásbeli kérelmet nyújtottak be a bekerülésük érdekében. Takács Imre úgy látja, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik – amikor szembesülnek azzal, hogy hónapokat kell várni – be sem nyújtják az igényüket, inkább megpróbálnak más, azonnali megoldást találni.

Egy ez év tavaszi jelentésből kiderült az is, hogy tavaly szeptember óta – azaz nyolc hónap alatt – a várakozók alig több mint negyede (28,6 százaléka) jutott el odáig, hogy valamilyen szociális segítségnyújtásban részesüljön. Még ennél is aggasztóbb, hogy az ellátáshoz jutók közül csupán 3393 fő (az összes várakozó 12 százaléka) volt olyan, aki teljesen új igénybe vevőnek bizonyult, a többiek már korábban is igénybe vettek valamilyen ellátást, csak most máshová kerültek. Erre jó példa, hogy amíg egy önmaga ellátására egyedül képtelen idős ember bentlakásos idősotthoni férőhelyre várakozik, addig hónapokon keresztül napi néhány órás otthoni gondozásban, úgynevezett házi segítségnyújtásban részesül.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 17, 2017-on 7:06am-kor

Iránytű Intézet: Féléves mélyponton van az Orbán-rezsim

2017. október 17., kedd 06:14

A teljes népességen belül és a biztos pártválasztók között is veszített támogatottságából a Fidesz, bár előnyük a többi párthoz képest továbbra is tetemes – ez derül ki az Iránytű Intézet legfrissebb, lapunk megbízásából készített kutatásából.

A felmérés szerint az úgynevezett pártot választani tudó biztos szavazók között igen jelentős csökkenést könyvelhettek el a kormánypártok az elmúlt időszakban, az augusztusi 51 százalék után ugyanis szeptemberben már 43 százalékon álltak. A kutatás szerint továbbra is stabilan a második a Jobbik, amely – minimálisan csökkenve – 22 százalékos tábort tudhatott magáénak az előző hónapban. Az MSZP – némileg javítva eredményén – 11 százalékkal a harmadik helyen állt szeptemberben. Fontos azonban, hogy a felmérés még akkor készült, amikor Botka László volt a miniszterelnök-jelölt, vagyis a visszalépésének hatásai ezekben az eredményekben még nem érezhetők.

A kisebb pártok közül a Demokratikus Koalíció és az LMP jutna még be az Országgyűlésbe, ráadásul mindkét párt erősödni tudott augusztusról szeptemberre: a DK 5-ről 8-ra, az LMP pedig 4-ről 7 százalékra növelte bázisát. A biztos választók között a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is 3 százalékon állt, az Együtt 2 százalékos bázissal bírt, a Párbeszédet mindössze 1 százalékra mérték.

A teljes népességet tekintve az erősorrend ugyanez. A Fidesz ebben a körben is gyengült, igaz, ez már nem volt annyira látványos, az augusztusi 31 után szeptemberben 28 százalékot mért a kormánypártnak az Iránytű Intézet. A Jobbik némi emelkedéssel 15, az MSZP pedig 7 százalékot tudhatott magáénak, a DK és az LMP egyaránt 5 százalékos bázissal rendelkezett a mérés idején.

Bizonytalannak – augusztushoz hasonlóan – a legutóbbi hónapban is 13 százalék vallotta magát, míg a megkérdezettek további 9 százaléka nem kívánt válaszolni arra, hogy kire akar szavazni. Emellett a válaszadók tizede úgy nyilatkozott, hogy biztosan nem venne részt a voksoláson.

Az Iránytű Intézet elmúlt féléves méréseit tekintve azt lehet mondani, hogy a Fidesz mélypontján van. A biztos szavazók körében ugyanis általában 50 százalék körül mozgott február óta, szemben a most mért 43 százalékkal. Az ellenzéki pártoknál ennyire jelentős változás nem figyelhető meg az elmúlt fél esztendőben. A Jobbik tartotta magát a második helyen 20 és 23 százalék között, ennél rosszabb eredményt mostanában nem értek el. Az MSZP – szintén a biztos szavazók között – általában 10-11 százalékon állt, az augusztus volt az a hónap, amikor egy számjegyűvé, 9 százalékossá apadt a támogatottságuk.

A DK és az LMP esetében az látszott, hogy az elmúlt hat hónapban végig az ötszázalékos parlamenti küszöb körül ingadoztak, de huzamosabb időt nem töltöttek az Országgyűlésbe való biztost bejutást jelentő támogatottsági szint felett egyhuzamban. A kisebb pártok, így az Együtt vagy a Párbeszéd nem került az elmúlt fél évben az 5 százalék közelébe, de a Momentum is csak egyetlen hónapban, idén márciusban érte el ezt a szintet.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 16, 2017-on 12:47pm-kor
2017. 10. 16. 12:35

Somogyi: két éven át készítették elő a kampányguru és a Fidesz találkozóját

Tüntetést szervez az Orbán-kormány mérhetetlen szintű korrupciója ellen Somogyi Péter üzletember, aki pár nappal ezelőtt kínos helyzetbe hozta a Magyar Telekomot és a Fideszt azzal, hogy a sajtó elé tárta egy 2009-es Fidesz-Telekom háttérbeszélgetés részleteit. Somogyi Péter az Alfahírnek azt mondta, hogy számít a támadásokra de úgy érzi, a multicég nem cáfolta őt meg, amit pedig tagadnak, az igenis megtörtént.

---

„Egy dologban biztosan Európa-bajnokok vagyunk, és ez a korrupció” - fogalmazott lapunknak Somogyi Péter, aki szerint a kormány nem tehet egyenlőségjelet saját maga és a magyarok közé, mert ők csak egy „szűk klikk, néhány száz, néhány ezer ember, aki rendkívül jól él”. Szerinte az uniós pénzeket is ebben a szűk körben osztják le: míg ott százmilliárdok mozognak, addig a körön kívülieknek szinte nem is juthat belőlük.

„Abban reménykedünk, hogy ha egy-két komolyabb korrupciós ügy előjön, akkor bátorságra kapnak az emberek, előlépnek további ügyek felderítésével is. Ez máshogy nem fog menni”.

- mondta. A közelgő brüsszeli tüntetéssel kapcsolatban megtudtuk, hogy szándékosan október 19-re tervezték a tüntetést, amikor uniós állam- és kormányfői találkozó lesz. A tiltakozást a rendőrség engedélyezte, így a politikusok bevonulása alatt 13 és 15 óra között az Európai Tanács székházával szemben, szabályosan zajlik majd a demonstráció. Ezt egyébként Somogyi a külföldön dolgozó magyarokat megcélzó új pártjával, az Európai Alternatíva Párttal szervezi az „Orbáni korrupció ellen”.

„A Telekom nem cáfolt meg”

Somogyi Péter azt mondta, a Magyar Telekom nem cáfolta érdemben azokat, amiket ő a Magyar Nemzetnek mondott. Az üzletember a lapnak ugyanis arról beszélt, a Telekom rajta keresztül szervezett meg 2009-ben a Fidesz prominenseinek egy találkozót Barack Obama amerikai elnök tanácsadójával, David Plouffe-el a budapesti Kempinski Hotelben. Elmondása szerint Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója személyesen kérte meg, hogy az ő cégén keresztül szervezzék meg az előadást, mert ilyet a multicég korrupcióellenes szabályzata nem engedett volna meg.

A Magyar Telekom a botrányt követően közleményt adott ki, melyben többek között tagadták, hogy a Mattheisen és Somogyi találkoztak volna. Az Alfahírnek viszont Somogyi Péter továbbra is állítja, hogy a vezérigazgató kérte meg a szervezésre, méghozzá személyesen, sőt azt is mondta, hogy a 2009. december 1-jén tartott előadást mintegy két éven keresztül készítették elő. Hozzátette, hogy 2008-ban és 2009-ben is meghívták őt a hungaroringes Formula 1-es futamra, ezeknek a találkozóknak egyeztető szerepeik lehettek.

Rogán ködösített

Rogán Antal egyébként az esemény másnapján, 2009. december 2-án a TV2 reggeli Mokka című műsorbán beszélt erről a rendezvényről, méghozzá úgy, mint David Plouffe vendéglátója. Az azóta miniszterré váló fideszes politikus akkor elmondta, hogy egy köztes szervező cég (tehát Somogyiék) hozta tető alá a találkozót, a finanszírozás kapcsán viszont homályosan arra utalt, hogy hazai multicégek képviselői fizették ki a kampányguru díját.

Ezt pénzt viszont, ami összesen, az utaztatással együtt mintegy 13,3 millió forintot tett ki, Somogyi szerint a Telekom egyedül az ő cégével fizettette ki, majd ezt több megbízási szerződésen keresztül részletekben visszaadta neki. Eszerint pedig a Telekom állta a költségeket, és Somogyi szerint ez egyfajta ajándék volt a már láthatóan kormányra készülő Fidesznek.

Az eseményen részt vett Rogán Antal, Habony Árpád, Andy Vajna, Szijjártó Péter, Kubatov Gábor, Nyitrai Zsolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Fellegi Tamás és Gyürk András is.

Rogán Antal 100 százalékban visszaigazolja azt, amit én most mondok, a Telekom pedig egy olyan dolgot cáfolt, amit senki nem is állított – mondta ezzel kapcsolatban Somogyi.

A telekommunikációs cég közleményében bejelentette azt is, hogy perelni fog: ezzel kapcsolatban az üzletember úgy reagált, természetesen számít arra, hogy a Magyar Nemzeten kívül őt is perbe fogja majd a multicég, de mint fogalmazott, „betelt a pohár”, mert a magyar emberek már azon a szinten vannak, hogy ha normalitásra vágynak, akkor elhagyják Magyarországot, ez pedig „abszurd egy uniós országban”.

A Magyar Telekom az alábbi levelet juttatta el hozzánk

A Magyar Nemzetben ma megjelent, valótlan állításokat tartalmazó írásra a Telekom az alábbi választ adja: David Plouffe az internet és a közösségi média egyik első számú szakértőjeként 2009. december 1-én egy budapesti konferencián tartott előadást, amelyet a Magyar Telekom az akkor legnagyobb hazai közösségi portál, az IWIW tulajdonosaként szponzorált.

Az esemény tehát, amelyet a Magyar Nemzet titkos megállapodás eredményének mutat be, a Telekom által nyilvánosan szponzorált esemény volt, amely semmilyen belső vagy külső szabályozást nem sértett, releváns szakmai rendezvényként megfelelt a cég szponzorációs gyakorlatának.

A Telekom egyben azt is cáfolja, hogy a cikkben említett beszélgetés Somogyi Péter és a Magyar Telekom vezérigazgatója között megtörtént volna, vagy a cég vezérigazgatója bármikor, bármilyen szívességet kért volna Somogyi Pétertől.

Másfelől emlékeztetnénk, hogy pont 2010-től érte el a távközlési szektort az a különadó, amelynek eredményeként a Magyar Telekom 2010-től évente csaknem 30 milliárd forint különadót kényszerült fizetni, piaci pozíciójánál fogva az ágazati különadó a legnagyobb mértékben a Telekomot érintette. Teljesen alaptalan tehát az az állítás, miszerint a Telekom bármilyen piaci előnyt élvezett, politikai támogatást kapott volna a 2010-es választásokat követően.

Minden alapot nélkülöz az az állítás is, hogy a Telekom szélessávú fejlesztéseit a kormány 80 milliárd forinttal támogatja, ezzel szemben: A Kormány a 2014-2020 időszakban az európai uniós támogatások felhasználásának rendjéről szóló Kormányrendeletben megnevezett Európai Regionális Fejlesztési Alapból a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében biztosít vissza nem térítendő támogatást a vállalkozások számára.

A nyertes pályázatok után a Magyar Telekom Nyrt. által az elmaradott és a versenypiac által el nem látott területeken történő fejlesztéshez felhasználható támogatás összege 11,5 Mrd Ft. Ezek a számok azt mutatják, hogy a Magyar Telekom átlátható pályáztatás során és piaci részesedésénél kisebb mértékben nyert el támogatást. A Telekom az írással kapcsolatban megteszi a szükséges jogi lépéseket. Kérjük, hogy a témakört a fenti tényekre figyelemmel kezeljék.

Üdvözlettel: Magyar Telekom, Kommunikációs igazgatóság

Úgy látja, a külföldre menekült magyarok addig vissza sem akarnak majd jönni Magyarországra, míg „csak közszolgának mehetnek el, aki befoghatja a száját”, vagy vállalkozásba foghatnak egy olyan betarthatatlan jogszabályi környezetben, ahol „előbb-utóbb úgyis meg kell egyet-kettőt sérteni, majd cinkosként kell hallgatni”.

„Az egész rendszer úgy van kitalálva, hogy ők végezhessék a piszkos ügyeiket, és abba ne szólhasson bele senki”

- fogalmazott.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 16, 2017-on 12:32pm-kor
SZEMET SZEMÉRT, FOGAT FOGÉRT! AGYONVERNI MIND A KÉT GYILKOS  CIGÁNYT!
2017. 10. 16. 09:44
Elfogtak egy fiatalkorú cigány fiút - ő is részt vett a 88 éves néni meggyilkolásában

Zsámbokon vasárnap reggel egy 88 éves néni holttestére bukkantak, akit támadói agyonvertek. A cigány gyilkost a rendőrök elfogták, most megvan a tettestársa is - egy fiatalkorú hernádnémeti fiú személyében.

---

A brutális gyilkossággal megalapozottan gyanúsítható P. János encsi lakost Zsámbokról állították elő a rendőrök az esetről történt bejelentést követő két órán belül. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 24 éves férfi 2017. október 15-ére virradó éjszaka a 88 éves sértettet olyan súlyosan bántalmazta zsámboki otthonában, hogy a hölgy a helyszínen életét vesztette - írta a police.hu.

Most viszont arról tájékoztattak, hogy előállítottak egy fiatalkorút is: a hernádnémeti fiút bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őt is őrizetbe vették.

A Blikk információi szerint különös kegyetlenséggel végeztek az idős asszonnyal, akinek félig lemeztelenített holttestére a szomszéd faluban lakó menye talált rá. A szomszédok szerint a támadó egy vascsővel sújtott le többször is.

Orrbán rejtett erőforrása előbujt és megmutatta erejét!!!! Isten ajándékai és a törpe cigány elégedettek l! Lassan csak kiírtják a magyarokat.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 16, 2017-on 12:24pm-kor
2017. 10. 16. 10:45

Morvai Krisztina kimondta azt, amihez az Orbán-rezsim túl gyáva

Még úgysem, hogy a kárpátaljai magyar közösség érdeke a tét.

Az ukrán kormány követelte annak a tüntetésnek a betiltását, amelyen mások mellett Morvai Krisztina is felszólalt autonómiát, szabadságot, emberi jogokat követelve a Kárpátalján élő magyaroknak.

Rámutatott: haladéktalanul fel kell bontani az EU és Ukrajna közötti társulási szerződést az őshonos nemzeti közösségek jogainak lábbal tiprása miatt, s a magyar kormánynak meg kell követelnie a teljeskörű, tényleges autonómiát Kárpátalja és a többi elszakított magyar közösség számára.