Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

A CIA alapította az Európai Uniót és maga építette fel annak döntéshozó szervét...

Vélhető, hogy a CIA alapította az Európai Uniót!!!


Ha a közelgő referendum alkalmából a briteknek nem lenne elegendő indoka arra, hogy megszavazzák a kilépést, talán most kaptak egy kellően erős érvet: egy brit újságíró azt állítja, hogy az Európai Unió már a kezdetektől fogva a CIA projektje volt.

Ambrose Evans-Pritchard a The Telegraph brit napilap hasábjain elemezte Barack Obama látogatásának körülményeit, és azt írta, a britek a kilépési referendum előtt minden eddiginél agresszívabb amerikai beavatkozásra kell számítsanak, mert “az Európai Unió mindig is egy amerikai projekt volt”.

“Valójában, ha visszatekintünk a történelmi előzményekre, kézenfekvő, hogy az 1940-es évek végén Washington volt az európai integráció mozgatórugója, és rejtett módon Washington pénzelte azt a Truman, Eisenhower, Kennedy, Johnson, és Nixon adminisztráció ideje alatt.”

Az újságíró említi, hogy az európaiak körében egy általánosan elterjedt tévképzet, miszerint az Egyesült Államok fenyegetést és vetélytársat lát az Európai Unióban. Evans-Pritchard szerint ezzel szemben az Európai Unió mindig is az amerikai érdekérvényesítés horgonypontja volt, már egészen megalakulásától fogva.

Evans-Pritchard írásában hangsúlyozza, hogy 1950. májusában, a Schuman-nyilatkozat néven ismertté vált, Robert Schuman francia külügyminiszter által javasolt tervezet Dean Acheson amerikai külügyminisztertől ered: ennek jegyében hozták létre az Európai Szén- és Acélközösséget, ami a későbbi integráció alapjává vált. Az újságíró emellett említi, hogy a hidegháború kezdetén az amerikai fél nyomásgyakorlására került közelebb egymáshoz a német és francia politika, valamint az amerikaiak a háború utáni években azzal is fenyegetőztek, hogy leállítják a Marshall-terv segélyprogramját. Az Egyesült Államok fenyegetésekkel és nyomásgyakorlással hozta létre azt az egységfrontot, ami a mai Európai Unió alapja volt, mert ettől a projekttől remélte a szovjet befolyás visszaszorítását Európában, amit az Egyesült Államok saját érdekszférájának tartott.

Jean Monnet közgazdász és diplomata kapcsán – akit az Európai Unió egyik alapító atyjának tartanak – azt írja, hogy életének tekintélyes részét Amerikában töltötte, a háborús időkben pedig Franklin Roosevelt szeme és füle volt az európai politikában – emiatt Charles de Gaulle eleve amerikai ügynöknek tartotta, amit egy francia történész, Eric Roussel mintegy ezer oldalas, Monnet-életrajza alátámaszt, illetve részletesen kifejti, hogy működött együtt kéz a kézben az amerikai elnöki hivatallal.

Evans-Pritchard azt mondja, az Egyesült Államok külügyminisztériumának archívumában ma már nyilvánosan hozzáférhetőek korábban még titkosított dokumentumok, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy az európai integráció ideáját erőltető mozgalmat az amerikai titkosszolgálat alapította, de “sajnálatos módon” ezek a dokumentumok se az amerikai, se az európai sajtóban nem kaphatnak nyilvánosságot – pedig minden bizonnyal meggyőznék a briteket arról, hogy a kilépés mellett döntsenek.

 „A NATO háborúba, az Európai Unió a nyomorba taszít.
Független Magyarországot!”

 

Az újságíró ennek kapcsán egy 1950. július 26-ra datált memorandumot említ, ami egy közös európai parlament létrehozásának terveit tartalmazza (az Európai Parlamentet 1952-ben alapították). Ezen a dokumentumon William J. Donovan tábornok aláírása szerepel, aki az amerikai Stratégiai Szolgálatok Hivatalának vezetője volt – ami a mai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elődje.

Evans-Pritchard szerint egy másik dokumentum pedig azt mutatja, hogy 1958-ban ez az ügynökség biztosította az európai integrációs mozgalom anyagi forrásainak 53,5%-át. “Ebben a tekintetben a CIA frontvonala az Amerikai Bizottság egy Egyesült Európáért nevű szervezet volt, aminek elnöki tisztségét Donovan viselte. Vezetésében emellett részt vett Walter Bedell Smith és Allen Dulles, akik az ’50-es években a CIA igazgatói voltak, valamint más amerikai nemzetbiztonsági tisztek.”

Evans-Pritchard most azt mondja, ezek a széles körben egyelőre nem ismert dokumentumok azt mutatják, hogy a CIA elődjének stratégiai tervezőasztalain született az Európai Unió elgondolása, és ennek megvalósítása érdekében meghatározó pozícióba juttattak európai politikusokat, akik a későbbiekben az európai integráció vezéralakjaivá váltak.

Az újságíró hangsúlyozta, hogy ezek a tények már a történelem részét képezik, de mai vonatkozásuk is eget rengető lehet, mert amennyiben egyértelműen bebizonyosodik, hogy a CIA alapította az Európai Uniót és maga építette fel annak döntéshozó szervét, az egyet jelenthet azzal, hogy az Európai Unió máig az Amerikai Egyesült Államok szigorú ellenőrzése alatt áll.

Megtekintések: 131

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál –nak.

Csatlakozzon a(z) Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál hálózathoz

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Május 18, 2016-on 5:53pm-kor

"Egy éven belül atomháborút fogunk vívni Oroszországgal"- mondja az idióta!

2016. május 18. 14:31
Hunhír.info

A NATO nyugalmazott tábornoka szerint egyre elkerülhetetlenebb az oroszok elleni halálos atomháború. Sir Richard Shirreff nyugalmazott NATO tábornok szerint a világnak nem Putyin retorikája alapján kellene mérlegelni Oroszország katonai tevékenységét, hanem a konkrét tények tükrében.

A 2011 és 2014 között katonai vezetőtisztséget betöltő Shirreff szerint Vlagyimir Putyin erőszakos, szoft-hadviselése egy atomháborút fog eredményezni a nyugat és a kelet között. Ráadásul, ha minden így marad, akkor akár egy éven belül sor kerülhet a katasztrófára.

Az egykori tábornok szerint elsősorban Putyin a volt Szovjetunió pufferzónáját növelné, amelyet a Balti államok megtámadásán keresztül kezdeményezne. Továbbá elmondása szerint az ukrán front kialakítása lényegében pontosan erről árulkodik, nem beszélve a krími annexióról.

Sir Richard Shirreff ugyanis kifejtette, hogy ha külső támadás ér egy NATO tagállamot, akkor - a katonai paktum ötödik cikkelye alapján - kötelessége a többi tagországnak katonailag reagálni az agresszorra. Így nem kizárt, hogy egy esetleges kisebb incidensből hamar globális méretű pusztítás válna.

(Independent)

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Május 16, 2016-on 4:19pm-kor

2016. május 16. 10:20
A többször felszarvazott kiszuperált Clintonné visszahozná férjét a politikába - de valószínűleg Mónika nélkül

Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését. A demokraták várható elnökjelöltje erről Kentuckyban beszélt egy kampányrendezvényen. Ebben a középnyugati szövetségi államban, illetve Oregonban kedden lesznek az előválasztások.

A politikus szerint Bill Clinton feladata lenne "az amerikai gazdaság újraélesztése". "Bill tudja, hogy mit kell csinálni, különösen az olyan vidékeken, ahol szénbányászatból élnek, vagy amelyek kimaradtak a fejlődésből az elmúlt években" - fogalmazott Hillary Clinton, aki a múlt héten a szénbányászatból élő és a szénbányák bezárásával küszködő Nyugat-Virginiában szenvedett nagy arányú vereséget vetélytársától, Bernie Sanders vermonti szenátortól.

Clinton vasárnap Kentucky több városában is kampányolt, és immár másodszor említette, hogy férjének, Bill Clinton volt elnöknek "elő kellene bújnia a visszavonultságából". Louisville-ben tartott kampánygyűlésén hosszasan méltatta Bill Clinton elnöksége sikeresnek elkönyvelt gazdaságpolitikáját, s hangsúlyozta, hogy ő maga támogatja a kétkezi munkásokat, köztük a szénbányászokat is. Kentuckyban ugyanis - Nyugat-Virginiához hasonlóan - nagy lélekszámú bányászközösségek élnek. Az idén márciusban Clinton még azt fejtegette egy rendezvényen, hogy amennyiben ő lesz az Egyesült Államok elnöke, bezáratja a szénbányákat.

A múlt héten Nyugat-Virginiában - valószínűleg éppen ezért - tüntetők tömege fogadta őt, s a protestálók azt skandálták: "Hillary, menj haza!". Clinton most Kentuckyban már azt mondta, kötelességének érzi a bányászok ügyének felkarolását. Hillary Clinton kampánycsapatát egyébként politikai elemzők "egyre idegesebbnek" mondják. Részben a Clinton Alapítványról egymás után kiderülő szabálytalanságok miatt, amelyekről éppen most, a Cannes-i filmfesztiválon mutatják be a Peter Schweizer könyve alapján készült "Clinton készpénz" című filmet.

És sajtóhírek szerint komolyan aggódnak a kampány-szakemberek az FBI-vizsgálat miatt is, amely Hillary Clinton elektronikus leveleinek ügyében várható. A politikus ugyanis, még külügyminiszterként, a biztonságos külügyi rendszer helyett nem egyszer a magánszerverét használta hivatalos levelezésének bonyolítására, ezért - elsősorban politikai ellenfelei - azt gyanítják, hogy titkosított információk is kiszivároghattak a külügyminisztériumból.

HozzászólásokFodor Antal által a Május 14, 2016-on 10:28am-kor
HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Május 8, 2016-on 12:55pm-kor

A Ron Paul Institute for Peace and Prosperity globális amerikai agytröszt leleplezi Colleen Bellt, a magyarországi nagykövetet

2016. május 07. 16:07
Hunhír.info

Hazánk az USA totális gyarmata

Daniel McAdams, az amerikai Ron Paul Béke és Prosperitás Intézet ügyvezető igazgatója a kutatóintézet honlapján posztolta igen kemény vélenényét Colleen Bell budapesti amerikai nagykövetnek az Országgyűlés külügyi bizottságában zárt ajtók mögött elmondott, de a nagykövetség honlapjára kitett csütörtöki beszéde miatt. A jobboldali konzervatív agytröszt vezetőjének cikke ezzel a címmel jelent meg: Az USA nagykövete Magyarországnak: döntsd meg Asszadot, engedd be a menekülteket, vedd fel a harcot Oroszország ellen… mert ha nem!” „A Magyarországnak szóló üzenet: tegyél úgy, ahogyan mi mondjuk, mert különben megbánod”, írja a szerző. Colleen Bell azt mondja, nem a magyar kormány vagy a nép akarata számít, mert az országnak a brüsszeli diktátumnak kell engedelmeskednie.

A cikk így kezdődik:

Ha bárkinek gyorstalpalóra van szüksége ahhoz, hogy megtudja, mi a baj az amerikai diplomáciával, akkor nem kell messzebbre néznie, mint a magyar parlament külügyi bizottságára, ahol pénteken jellemző diplomatanyelven sok ékes szavú szöveget lehetett hallani a közös értékekről, az ugyanazon vízben úszó halakról, az olyan gejl poétikából, mint "a télből együtt előhívott tavaszról" és az arról, hogy együtt vagyunk részesei "a világ legnagyobb katonai és politikai szövetségének".

Ezután emlékezteti olvasóit, hogy Bell miként vált korábbi tévéproducerből budapesti nagykövetté, majd közelebbről ismerteti a szíriai helyzetet, kiemelve az Iszlám Állam szerepét és hangsúlyozva, hogy Colleen Bell pontosan azt felejti el említeni, hogy az amerikaiak szíriai „rezsimváltó” támogatási szerepe okozta azt a káoszt, amely eredményeként létrejött az Iszlám Állam. Erről írva McAdams nem felejti el megemlíteni az oroszok Szíriában történő katonai beavatkozásának pozitív jellegét.

A cikk ezután rátér a migránskérdésre és arra, hogy a magyar miniszterelnök kijelentette, Magyarország és nem Brüsszel dolga meghatározni az ország jövőbeli etnikai összetételét. Amire Bell azzal reagált a parlamentben, hogy minden nemzetnek alapvető kötelezettsége segítenie a biztonságot kereső menekülteket. Aminek a „fordítása”, írja Daniel McAdams: „a szuverenitásukat nem önök határozzák meg saját maguk számára, hanem mi.” Ez, idézi Orwellt, két teljes mértékben ellentétes gondolat egyidejű kifejezése anélkül, hogy ez Bellben bármilyen mentális konfliktust okozna.

És itt jön az, amikor Bell bársonykesztyűjén a napsugár hatására átcsillan a vasököl, írja a szerző: úgy ítéli el a magyar kormány álláspontját, hogy azokat dicséri, akiknek Magyarországon ellentétes a véleményük, vagyis a liberális ellenzéket.

Ezután Bell, írja McAdams, kiadja Budapestnek a washingtoni menetelési parancsot: „Folyamatosan hangsúlyozzuk: a migrációs kihívásokra adott minden megoldás középpontjában az emberéletek mentése és óvása, a migránsok emberi jogainak tiszteletben tartása és a rendezett, humánus migrációs politika hirdetése kell, hogy álljon. Ezek közé tartozik az EU és Törökország által elfogadott menekültügyi megállapodás támogatása valamennyi tagállam kormányzata által.”

McAdams ismerteti, mit is jelent valójában az EU-Törökország migráns egyezmény, majd leszögezi, Colleen Bell azt mondja, nem a magyar kormány vagy a nép akarata számít, mert az országnak a brüsszeli diktátumnak kell engedelmeskednie.

A szerző így összegzi Colleen Bell csütörtöki budapesti beszédét: „a partnerünknek lenni annyit tesz, hogy azt teszik, amit mi mondunk, függetlenül attól, hogy ez az önök érdeke”.

Érdekes, jegyzi meg az intézet ügyvezető igazgatója: ugyanez volt az üzenet Moszkvából Budapestre 1948 és 1989 között.”

Ron Paul Institute for Peace and Prosperity - 888.hu - hunhir.info

Lásd még:

http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-te-nyomor...

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Május 8, 2016-on 12:53pm-kor

Ez már nem álhír..

„Ma még röhögünk rajta...” – nem véletlenül adtuk ezt az alcímet a Kitartás.net legfiatalabb (és sokáig okkal hiányolt) rovatának.

Amin ma még mulatunk, azon holnap már lehet, hogy sírni fogunk, így feje tetejére állt világunkban alaposan meg kell fontolni, mit is vet az ember papírra. Megfigyeltem ugyanis, hogy újabban nem tudok olyan valóságtól elrugaszkodott, abszurd marhaságot kitalálni (pedig én igazán igyekszem!), ami záros határidőn belül a napi hírekből ne köszönne vissza.

Tavaly júliusban például azon élcelődtem a Migrációm regénye című irományban, hogy (itt az impotens európai migrációs politikát és önfeladást megszemélyesítő) Gyurcsány Ferenc háza illegális bevándorlókkal lesz tele, akik előbb-utóbb a kezük ügyébe kerülő nőkkel is szorosabb ismeretségre törekszenek, miközben a házigazda görcsösen igyekszik alkalmazkodni a jövevényekhez. Nem telt el két hónap, s Gyurcsány megfelelő média-felhajtás kíséretében (mintegy igazolva, hogy jobb alanyt nem is választhattam volna az önfelszámoló Európa ábrázolására) valóban hazavitt egy adag bevándorlót budai villájába. A „Klárikás rész” (sokak őszinte csalódására) nem ott és nem úgy vált valóra, ahogy „jósoltam”, viszont az év végére Kölnbe is „megjöttek a fiatalok” – akikben ugye „tombolt a tesztoszteron” – hogy a „nőkezelő kurzusokon” tanultakat (a megfelelő nyelvi készségekkel is felvértezve) átültessék a gyakorlatba.

Miközben a derék Fletó felvilágosult és haladó elveinek (és nem csekély feltűnési viszketegségek) engedelmeskedve éppen új lakótársaival ismerkedett, az e világ fejedelmével élénk „dialógust” folytató Feri pápa éppen arra szólított fel, hogy minden plébánia fogadjon be egy illegális bevándorló családot (itt megjegyzendő, hogy a betolakodók majd háromnegyede egyébként hadköteles korú, egyedülálló férfi...). Őjófejsége ezen agyficamát kicsit továbbgondolva, egy rövid álhír keretében azt feszegettem, hol állhat meg az immár pápailag is támogatott önfelszámolás (pl. az Európa védelmében elesett magyar főpapok visszamenőleges kiátkozása és a mohácsi csata évfordulójának „a tolerancia és a megbékélés ünnepévé” nyilvánítása és hasonlók).

Túl sokat ennek az álhírnek a jelképes megvalósulásáig sem kellett várni.

Miközben az egykori Anglia fővárosának élére egy mohamedán polgármester került (Oroszlánszívű Richárd bizonyosan büszke lenne kései utódaira...), Feri pápa pénteken elmondta eddigi legkeményebb befogadáspárti beszédét, amikor átvette a Nagy Károly frank császárról elnevezett nemzetközi díjat (azt most ne részletezzük, hogy Nagy Károly mit is csinált volna a „szegény menekültekkel”), majd audiencián fogadta az EU vezetőit és Angela Merkelt, Germanisztán kancellárját.

Miközben az egykori Anglia fővárosának élére egy mohamedán polgármester került (Oroszlánszívű Richárd bizonyosan büszke lenne kései utódaira...), Feri pápa pénteken elmondta eddigi legkeményebb befogadáspárti beszédét, amikor átvette a Nagy Károly frank császárról elnevezett nemzetközi díjat (azt most ne részletezzük, hogy Nagy Károly mit is csinált volna a „szegény menekültekkel”), majd audiencián fogadta az EU vezetőit és Angela Merkelt, Germanisztán kancellárját.

Elie Wiesel hivatásos HolokausztTM-túlélő (és véletlenül sem Jézus) szavaival élve az „egyházfő” úgy vélte, Európának „emlékezet-átömlesztésre” (magyarul: agymosásra) van szüksége, hogy megszabadítsa magát a „gyors és egyszerű, rövidtávú politikai hasznok” jelentette kísértéstől.

Feri pápa szerint az európai egység egyre halványul, és azok, akik kerítések emelését tervezik, elárulják a modern Európa (mellesleg szabadkőműves) alapítóinak álmait, mivel (ahogy februári latin-amerikai körútján már kategorikusan kijelentette): „aki nem hidakat, hanem kerítéseket épít a határon, az nem keresztén...”. Ellenben „a béke hőseinek és a jövő prófétáinak, vagyis az alapító atyáknak a tervei ma sem számítanak idejétmúltnak” – sorolt be a 68'-as gyökerű történelemszemlélet fősodrába a pápa, semmibe véve mindazokat az európai hősöket (akik szerinte nyilván „nem keresztény emberek” és nem is „a béke hősei”), akik az évszázadok során azért áldozták életüket, hogy elkerüljük mindazt, aminek bekövetkeztéhez már Ferenc is oly lelkesen asszisztál, hogy Martin Schulz szerint ezt a beszédét terjeszteni kell és minden európai fővárosban el kell olvasni.

Mi jöhet még ezek után? Már tényleg találgatni sem merek...

HozzászólásokSzerkesztő által a Május 3, 2016-on 9:26pm-kor

Kiszivárgott szabadkereskedelmi egyezmény: Európára öntené mérgeit az USA

Végre nyilvánosságra került dokumentumok is igazolják a gondosan titokban tartott, az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi tárgyalások (TTIP) visszásságait. A Green Peace által megszellőztetett iratok szerint a TTIP visszarepítené az uniót a 70-es évekbe, amikor csak utólag lehetett bebizonyítani egy termékről, hogy mérgező, addig nyugodtan megszedhették magukat a forgalmazásból a multicégek. A TTIP figyelmen kívül hagyná a szigorú uniós szabályozást, így azok a multicégek diktálnának Európában, amelyek a tárgyalások folyamán végig dróton rángatták az USA delegációját, semmibe véve a környezet-, és egészségvédő szervezeteket. A portálunk által megszólaltatott szakértő szerint nem folyhat tovább a háttérben az egyezkedés, mert a kiszivárgott dokumentumok alapján az EU vesztésre áll az USA multicégeivel szemben. 

Délelőtt hozta nyilvánosságra a Green Peace hollandiai szervezete az EU-USA között zajló szabadkereskedelmi tárgyalásokról szóló dokumentumoknak az eddig gondosan eltitkolt 13 véglegesített fejezetét, valamint a TTIP-tárgyalások aktuális szövegét. Mint közleményükben írták, ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság valós képet kaphat az EU és az USA tárgyalási pozíciójáról.

Akiknek fontos a környezetvédelem, a munkajogok, az internetes magánszféra védelme vagy akár az állatok jogai, azoknak most oda kell figyelniük arra, ami ezekből a dokumentumokból kiderül. A nyilvánosságra hozott információk alapján a szabadkereskedelmi egyezménnyel a demokratikus hatalom az emberek kezéből a nagyvállalatokhoz kerülne át.

– mondta Faiza Oulahsen, a Green Peace Hollandia kampányfelelőse.

A szervezet szerint súlyos problémákat vetnek fel a nyilvánosságra került adatok. A szerződés megkötése után például az egyes országok nem korlátozhatnák a kereskedelmet az emberek, állatok és növények egészségének és életének védelme, illetve a kimerülő természeti erőforrások megőrzése érdekében. Nem érvényesülne továbbá az unió kockázatalapú megközelítése sem, így az uniós és a nemzeti hatóságoknak a jelen előírásokkal szemben nem lesz lehetőségük megelőző intézkedésekre, például a vitatott hatású hormonkárosító vegyi anyagok kivonására. Problémás továbbá, hogy a nagyvállalatok érdekei előtt szabad út nyílik azáltal, hogy a döntéselőkészítési folyamatoknak már a legelső fázisaiba beleszólási jogot kapnak.

A zöld szervezet hangsúlyozta, a nagyipari szereplőknek láthatóan kiemelt szerep jutott az uniós alapértékekkel, a nemzetállamok érdekeivel, az egészség-, és környezetvédő szervezetek álláspontjával szemben. Portálunk Simon Gergelyt, a Green Peace regionális vegyianyag-szakértőjét kérdezte.

Nyilvánosságra kerültek az elhallgatott turpisságok

A Green Peace szakértője elmondta, a nyilvánosságra került dokumentumok a nemrégiben New York-ban tartott 13. tárgyalási forduló utáni eredményeket, és a gondosan eltitkolt tárgyalások jelenlegi állását mutatja be. Simon Gergely hangsúlyozta, egyértelműen igazolódtak azok a félelmek, amelyeket a TTIP-szkeptikus országok, civil- és zöld szervezetek folyamatosan hangsúlyoznak. A nyilvánosság kizárása miatt ezeket eddig csak sejteni lehetett, most azonban be is bizonyosodott, hogy súlyos problémák vannak a szabadkereskedelmi egyezmény körül.

simong

Simon Gergely: Az USA gazdasági érdekei és az unió törvényi szabályozása köszönőviszonyban sincsenek egymással; Fotó: greenpeace.hu

Simon Gergely elmondta, éppen egy hete fogalmazta meg Matthias Fekl, francia külkereskedelmi államtitkár, a TTIP-tárgyalások meglehetősen szkeptikus franciaországi vezetője, hogy távolodni látszik az USA és az EU álláspontja. A most nyilvánosságra került dokumentumok alapján általánosságban is megfogalmazható, hogy az USA gazdasági érdekei és az unió törvényi szabályozása köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ugyanakkor kitűnik, hogy az USA folyamatosan törekszik a szigorú uniós szabályozások gyöngítésére a multicégek érdekében.

Az uniós szigor kifordított paródiája

A Green Peace szakértője kifejtette, a legkirívóbb példa erre annak az uniós elvnek a megtámadása, amely szerint egyes termékek, vegyszerek, vegyi anyagok, termények mindaddig nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, amíg be nem bizonyosodik, hogy ártalmatlanok az egészségre, vagy a környezetre. Az USA ezzel szemben még mindig a 70-es évek szellemében úgy gondolkodik, hogy nyugodtan lehet valami forgalomban, ameddig be nem bizonyosodik, hogy nem mérgező, vagy ártalmas. Ráadásul nem elég bebizonyítani, hogy valami önmagában mérgező, de azt is igazolni kell, hogy a szennyezés szélesebb tömegeket érint. Ha igazolódik valamiről, hogy ártalmas, akkor egy kicsit szigorítanak a forgalmazásán. Ez az európaitól homlokegyenest elütő, kifordított logika tulajdonképpen azoknak az uniós mechanizmusokba, elvekbe és jogszabályokba beépített környezet-, és egészségvédő intézkedéseknek a paródiája, amelyekben az unió 30 évvel előbbre jár az Egyesült Államoknál.

gmo

Utólag derülne ki, ha zombivá válnánk a génmódosított élelmiszertől; Fotó: vegan-magazine.com

Simon Gergely hozzátette, ugyanúgy árulkodó az is, mi az, amit nem tartalmaznak a tárgyalási fejezetek. Kiiktattak, vagy eljelentéktelenítettek minden olyan, a szabadkereskedelmet gátló jogszabályt, amely az emberi egészség, illetve a környezet védelmében az unió korábban megalkotott. Ugyanígy a jelenlegi szöveg a párizsi klímavédelmi célokat is csak nyomokban tartalmazza, súlyos megkötésekkel gátolva az éghajlatvédelmi szempontok érvényesülését.

Európai autóexportért áldoznánk be a tiszta élelmiszert

A nyilvánosságra került anyagokból kiderült, az USA folyamatosan és kizárólag csak a multinacionális cégekkel egyeztetett, és csak a beleegyezésükkel véglegesítették a tárgyalás szövegét. Eközben a társadalmi, egészségügyi, környezetvédő szervezetekkel nem egyeztettek, nehogy a gazdasági érdekek sérüljenek. Egy brit tanulmány bemutatta hogy az EU GDP-jének akár 1-2%-át is elvesztjük a hormonkárosító vegyi anyagok használata miatt, az USA mégis blokkolni szeretné ezen anyagok uniós kivonását, ráadásul erről az iparral egyeztetett a környezetvédelmi és egészségügyi szervezetek helyett. Az USA ugyanakkor az európai autóexportért cserébe várná el a GMO-s termékek és vetőmagok szélesebb körű európai alkalmazását.

Az unió vesztésre áll

Simon Gergely hangsúlyozta, a nyilvánosságra került adatok fényében elvárható lenne az Európai Bizottságtól, hogy a jövőben a nyilvánosság előtt, társadalmi szervezetek bevonásával és nem csak a gazdasági szereplők bevonásával folytassa a tárgyalásokat, mert eddig az unió vesztésre áll az USA-val szemben.

A németek gazdasági érdeke a tárgyalások mielőbbi lezárása

Németország alapvető érdeke a szabadkereskedelem a transzatlanti térségben, ezért minél hamarabb le kell zárni az Európai Unió és az Egyesült Államok tárgyalásait a szabadkereskedelmi övezetről szóló szerződésről (TTIP) – mondta a német kormány szóvivője. Steffen Seibert  hozzátette, Németországnak az exportra épülő gazdasága révén nagy szüksége van a nemzetközi kereskedelem szabadságára. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy minden negyedik németországi munkahely függ az exporttól, ezért a koalíciós pártok egyöntetű meggyőződése, hogy sikerre kell vinni a TTIP-tárgyalásokat és egy “ambiciózus” szerződést kell kidolgozni.

együtt

Németországnak az exportra épülő gazdasága révén nagy szüksége van a nemzetközi kereskedelem szabadságára; Fotó: businessinsider.com

Lehet, hogy jobb az amerikai szabályozás

A legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik alelnöke, Armin Laschet nyilatkozatában kiemelte, hogy az EU nem engedhet a munkavállalókat, a fogyasztókat és a környezet védő előírásai szigorúságából. Azonban az európaiaknak érdemes lenne tudomásul venniük, hogy nem az a helyzet, hogy az európai szabványok mind jók, az amerikaiak pedig mind alacsonyabb szintűek, rosszabb minőségűek. Ennek belátásához elég felidézni, hogy a dízelbotrány nem azért robbant ki, mert az érintett motorok károsanyag-kibocsátása nem felelt meg az európai előírásoknak, hanem azért, mert nem felelt meg a sokkal szigorúbb amerikai előírásoknak, és a csalókat nem is az európai, hanem az amerikai hatóságok leplezték le, mint ahogy például a FIFA korrupciós botrányait is amerikai ügyészek tárták fel – fejtette ki Armin Laschet.

A CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök Münchenben tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy gondoskodni kell a tárgyalási folyamat átláthatóságáról. Felelős politikus csak akkor tud állást foglalni a szerződés ügyében, ha ismert a tartalma, és ha a nyilvánosság nem biztosított, a CSU nem támogatja a TTIP-et – mondta.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) régóta sürgetik a nagyobb nyilvánosságot, és álláspontjuk szerint elfogadhatatlan lenne, ha a TTIP miatt gyengülnének az uniós előírások, és a szerződésben az amerikai fél által szorgalmazott, demokratikus ellenőrzés nélküli vitarendezési mechanizmust rögzítenék.

Az uniós biztos védekezik

Semmilyen uniós kereskedelmi megállapodás nem okozhatja a fogyasztók védelmének csökkenését, nem eredményezhet kevesebb védelmet az élelmiszerek biztonságára, vagy a környezetre vonatkozóan sem – jelentette ki nyilatkozatában Cecilia Malmström, a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos. Hangsúlyozta, az unió bármely kereskedelmi megállapodása csak a szabályozások szigorítását jelentheti a polgárok és a környezet védelme érdekében.

Hozzátette, sokak vélekedésével ellentétben az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményről (TTIP) zajló tárgyalásokon készült, és a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet által hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumok nem a végleges megállapodást jelentik. „Azok a két fél aktuális tárgyalási pozícióját tükrözik, semmi mást” – fogalmazott. Véleménye szerint nem meglepő, hogy vannak olyan területek, ahol az EU és az Egyesült Államok különböző nézeteket vall, és mindkét fél a saját nézeteinek érvényesülésére törekszik a szerződés megkötésénél.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Május 2, 2016-on 4:22pm-kor

A cionista liberális  fertő!

2016. 05. 2. 15:30

A székely lobogót is tilos lesz bevinni az Eurovíziós Dalfesztiválra

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál területére tilos lesz bevinni regionális zászlókat, de a meleg jogi mozgalom szivárványos lobogóját, illetve a cionista zsidó  EU zászlaját továbbra is szabadon lehet majd használni, írja a Breitbart.

A rendhagyó döntést a rendezők így indokolták:

"A rendezvényt meg szeretnénk kímélni a politikai megnyilatkozásoktól, az engedély nélküli reklámoktól és a sértő kijelentésektől."

Az unió és az ENSZ országainak zászlaját és jelképeit állítólag majd szabadon használhatják a résztvevők, de a lokális, regionális és provinciális lobogókat tilos lesz közszemlére tenni az eseményen.

Így például az elcsatolt magyar területek történelmi lobogóit sem lehet majd használni, hiszen akkor még a szélesebb közvélemény is tudomást szerezne az óriási "titokról", miszerint az EU-n belül vannak önállóságukért küzdő, nemzetiségi, kulturális, vagy történelmi alapon egységet képező területek, ahol nem érvényesülnek a kisebbségi jogok. Skandalum lenne a javából.

A szervezők szerint a döntés nem egyes régiók ellen irányul, amiben igazat kell adnunk nekik, hiszen ezzel mindegyik érdekeit sértik.

A Breitbart birtokába került dokumentumok szerint ugyanakkor a homoszexuálisok jelképének számító szivárványos lobogót, vagy az Európai Unió zászlaját lobogtathatják a résztvevők, feltéve, ha "nem tesznek velük tudatos politikai nyilatkozatot az előadás közben". Azt ugyanakkor, hogy mi számít ilyen aktusnak, nem részletezik a szervezők (bár, ha úgy vesszük, akkor egy eleve homoszexualitást promotáló jelkép használata önmagában megvalósítja a tudatos állásfoglalást - a szerk.).

A direktíva már több helyen is komoly visszhangot váltott ki, köztük Spanyolországban, mivel Baszkföld jelképei külön kiemelve, az Iszlám Állam terrorszervezet zászlója mellett szerepeltek példaként.

A baszk önkormányzat már panaszt is tett Svédország madridi nagykövetségén az eljárás miatt, és határozottan követelték, hogy a régió jelképei azonnal kerüljenek le a megalázó listáról.

Felháborodásuknak közleményben adtak hangot:

"A Daesh (az Iszlám Állam dehonesztáló megjelölése - a szerk.) zászlaja mellett szerepelni még példa szintjén is elfogadhatatlan."

Éljen a Demokrácia! – Betiltották a palesztin zászlót az Eurovíziós Dalfesztiválon

A Palesztin Hatóság vezetői tiltakoztak és bocsánatkérést követeltek az Eurovíziós Dalfesztivál szervezőitől, mert tiltólistára helyezték a palesztin zászlót – értesült szombaton a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja. 

Az idei Eurovíziós Dalfesztiválon tilos lesz számos zászló lengetése, a szervezők nem engedélyezik többek között az Iszlám Állam, Koszovó, Észak-Ciprus, a Dnyeszter-mellék, Baszkföld, a Krím- félsziget és Hegyi Karabah zászlaját, valamint a palesztinok nemzeti lobogóját sem.

Ez utóbbi zászló kitiltása miatt szombaton a palesztin vezetők levélben fordultak a dalverseny vezetőihez, amelyben “szégyenletes, elfogult és elfogadhatatlan” döntésnek nevezték zászlajuk tiltását, és bocsánatkérést követeltek.

Csütörtökön a versenynek otthont adó Global Aréna nevű koncertterem honlapja tette közzé azoknak a zászlóknak listáját, amelyeket nem lehet mutatni és lengetni: megtiltották a kereskedelmi üzenetek, reklámok bemutatását és olyan üzenetek felmutatását, amelyek rossz színben tüntetnének fel a lakosság egy-egy csoportját, valamint betiltották bizonyos nemzetek vagy népcsoportok zászlaját is. Ebben a csoportban szerepel a palesztinok fekete-fehér-zöld-piros színű nemzeti jelképe is.

A Száeb Erekát, a Palesztin Hatóság főtárgyalója által megfogalmazott tiltakozó levélben a palesztinok a rájuk vonatkozó döntés azonnali eltörlését követelték, és hangsúlyozták, hogy az idei versenyt rendező Svédország ismerte el elsőként hivatalosan Palesztinát.

A dalfesztivál vezetősége a Spanyolországból érkező felháborodás miatt már kénytelen volt bocsánatot kérni Baszkföld zászlajának tiltása miatt, és ekkor bejelentették, hogy a korábban közzétett lista “még csak egy tervezet volt”.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Május 2, 2016-on 3:28pm-kor

2016. május 2. [14:53]

Csaknem kilencvenezer kísérő nélküli kiskorú kért menedéket tavaly az EU-ban!!! Majd felnőnek s legyilkolnak benneteket!

Tavaly 88265 kísérő nélküli kiskorú kért menedéket az Európai Unió valamelyik tagállamában, többségük Afganisztánból érkezett - közölte legfrissebb jelentését az Eurostat uniós statisztikai hivatal hétfőn.

 

A jelentésből kiderül, hogy az unió tagországaiban majdnem négyszer annyi kiskorú kért tavaly menedéket, mint egy évvel korábban.

A 2008-2013-as időszakban számuk 11 ezerről 13 ezerre emelkedett, 2014-ben számuk csaknem megduplázódott, elérve a 23 ezret.

A hivatal arról tájékoztatott, hogy a kiskorúak 51 százaléka, mintegy 45300 gyermek afgán, akiknek több mint fele Svédországban kért menedéket. Magyarországon 8805 kiskorú folyamodott menekültstátusért, köztük 4875 afgán.

Őket a szíriaiak követik, akik a menedékkérő fiatalok 16 százalékát teszik ki. Németországon mintegy 4000, Svédországban hozzávetőleg 3800, Magyarországon 2240 szíriai kiskorú kér nemzetközi védelmet tavaly.

Így fejezi le egy 4 éves kisfiú a plüssmackóját.

A jelentésből kiderül, hogy az unió országai között Magyarország a harmadik, ahol a legtöbb, kísérő nélküli kiskorú menedékkérőt regisztrálták. A 8805 védelemre jogosult gyermek 86 százaléka fiú, harmaduk 14 évesnél fiatalabb - írták.

Az összes kiskorú menedékkérő háromnegyede Svédországban, Németországban, Magyarországon és Ausztriában jelentkezett a hatóságoknál.

Nemzetközi viszonylatban az afgánokat és a szíriaiakat az eritreaiak, az irakiak, a szomáliaiak, és a gambiaiak követik. Magyarországon az afgánokat és szíriaiakat a koszovóiak követték harmadikként.

HozzászólásokKriska Ferenc által a Május 2, 2016-on 3:15pm-kor

Sok disznóság ki fog még derülni előbb, utóbb.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Május 2, 2016-on 3:04pm-kor

Nariskin: Európa és Oroszország természetes szövetségesek

Nariskin hidfo.ru
Az orosz parlament alsóházának vezetője szerint Európa és Oroszország természetes szövetségesek – és ennek megfelelően helyre kell állítani a harmonikus kapcsolatot -, miközben Washington a kontinens egészét saját befolyási övezetébe akarja vonni.
---
Szergej Nariskin szerint Oroszország és az európai nemzetek újra közeledni fognak egymáshoz, mert a természetes szövetségeseket nem lehet a tengeren túlról irányítva örökre egymás ellen fordítani. A Rossziszkaja Gazeta napilapnak adott interjúban kifejtette, hogy miután ez a közeledési folyamat lezajlik, az együttműködés egy magasabb szintje fog kialakulni Európa és Oroszország közt, ami Európa történelmének újraértékeléséhez is új viszonyítási pontot képez. Nariskin az ukrán helyzet kapcsán hozott szankciókat “átmeneti üzemzavarnak” értékelte, ami hamar megoldódik, és azt követően az orosz-európai kapcsolatok helyreállnak. Elmondása szerint a válság egyetlen kiváltó oka, hogy Oroszország és Európa természetes szövetségesek, emiatt Washington megpróbál éket verni az Európai Unió és Oroszország közé. Ez a beékelődés ugyanis garantálja az Egyesült Államok számára, hogy a megosztottságban tartott riválisok egy részét saját befolyási övezetében tudja tartani.
Nariskin kifejtette, Washington fokozott nyomást gyakorol az Európai Unióra, hogy megakadályozza egy páneurópai hatalmi tömb létrehozását, ami végképp elerodálná az Egyesült Államok globális monopolhelyzetét. Egy Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő, egységbe kovácsolt eurázsiai térség olyan gazdasági potenciállal bír, ami az euro-atlanti szövetség lehetőségeit magasan felülmúlja, Washington emiatt csírájában megpróbálja elfojtani az ennek kialakítását célzó politikai folyamatokat.
Nariskin elmondása szerint az Európai Unión a sor, hogy jelzéseket adjon arra, ha készen áll az Eurázsiai Gazdasági Unióval folytatott együttműködés megkezdésére. Ugyanakkor kifejtette, hogy amennyiben az európai fél nem hajlandó egyenlő félként tárgyalni, Oroszország nem fogja erőltetni ezt a tárgyalási folyamatot. Tehát a nyugati politikusok megállapításai hibásak, amikor arra vonatkozóan adnak előrejelzéseket, hogy Oroszország a jövőben csatlakozna az Európai Unióhoz. Az Európai Unió az Eurázsiai Gazdasági Unióval kell együttműködést kezdjen, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy a két hatalmi tömb egy föderális alapokon álló eurázsiai szövetséget hoz létre. Nariskin szerint az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió egyesítésére sor kerülhet, ha Európa képes magáról lerázni az amerikai befolyást. Ebben az esetben a két gazdasági tömb alapjain egy új politikai unió születne, ami orosz mintára – a többségi társadalom érdekei mentén – folytatott törvénykezéssel történelmi változást jelenthet az európai nemzetek számára, és végső csapást mérne az utóbbi évtizedek során Európát velejéig fertőző liberalizmusra.
Hazánkban ennek viszonylatában már lezajlott egy kezdeti hozzárendeződés. A politikai pártok már a tárgyalássorozat megkezdése előtt nagy vonalakban hozzáigazodtak az új politikai unió hatalmi pólusaihoz. A hazai média terén pedig nem véletlen, hogy a liberális sajtó részéről mutatkozik a legnagyobb mértékű tömbösödés; a liberálisok egyetlen, nagy ellenzéki sajtó tömböt hoznak létre, mivel nem magyarországi ellenzéki szerepre készülnek, hanem az új politikai unióban mint a nemzeti érdek képviselői akarnak majd feltűnni. Ezt a folyamatot már igencsak megkésve kezdték meg; rájuk már az Eurázsiai Unió fog csapást mérni mint társadalombomlasztó tényezőre.
Az egyetlen hatalmi pólus, amiről minden hatalmi tömb, és nem mellesleg a magyar politikai pártok is megfeledkeznek, az a magyar nép. A magyar nép érdekképviseletére kizárólagos jogosultságot formáló nemzeti radikális szervezetek mostanra megbuktak, abban az értelemben, hogy képtelenek voltak a kortárs nemzetközi viszonyokhoz alkalmazkodásra – Magyarországon kormányra jutást kiindulási alapnak tekintő, lokális válaszokat próbáltak megfogalmazni egy olyan környezetben, amiben a kisebb multinacionális vállalatok is nagyobb gazdasági erőt képviselnek mint a magyar gazdaság egésze. Emiatt a most zajló folyamatokba ténylegesen beleszólni már nem tudnak. Egy olyan méretű átrendeződésben, ami a két unió egyesítésekor várható, a pártok saját hatalmi pozícióik megszilárdításával lesznek elfoglalva, és a többségi lakosság érdekképviselet nélkül marad. Gyakorlatilag előállt egy olyan helyzet, hogy minden magyarországi párt az új nemzetközi környezet egy-egy hatalmi pólusához köthető, de legalábbis felállította magának a fontossági sorrendet, amiben a gazdasági tőkével nem rendelkező magyar lakosság az utolsó helyen van.

Egy ilyen helyzetre próbálja pozícionálni magát az a liberális sajtóorgánumokból szerveződő hatalmi pólus, ami az új integrációs folyamattal szemben majd a nemzeti függetlenség élharcosaként próbálja felmutatni magát, és jelenléte önmagában is nagyobb fenyegetést jelent, mint a rendszerváltás, privatizáció, és a nyugati rendszer összes társadalombomlasztó ideája együttvéve. A tárgyalássorozat megkezdésekor emiatt egy új sorozattal jelentkezünk, melynek nem titkolt célja, hogy nyílt társadalmi vitát indítsunk, és megfogalmazzuk azokat az alternatívákat, melyek a hatalmi átrendeződés közepette képesek lehetnek a magyar nép elemi érdekeinek képviseletére. Ellenpólust kell képezni, mégpedig egy olyan ellenpólust, ami se politikai erővel, se sajtótámogatással nem számolhat. Ami most közeledik, az egy olyan ár, amiben már minden érdekcsoportnak megvan a bárkája, de a magyar lakosság máig arra vár, hogy valaki hajót építsen neki.

Összességében a két unió egyesítése egy nyitott lehetőség, ami történelmi jelentőségű pozitív változást hozhat – de mindenkinek csak annyit, amennyire hajlandó tenni érte, semmi többet.