Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

Az angol halászok szerepe a Brexitben – most a magyar kisgazdákon a sor!

A mai neoliberális "globális politika" a fehér ember társadalmának és fizikai létének a teljes megsemmisülése felé sodorja világ eseményeit

Magyarországon az Orbán-rezsim az unortodoxia és a szabadságharc hangoztatása ellenére neoliberális-cionista rezsim, amely ilyen politikát is folytat. Célja, hogy a béreket mesterségesen alacsonyan tartsa, a nemzetközi tőkét kedvezményekkel idevonzza és az újraelosztást minimalizálja. Hogy minderről kétségek se legyenek, Varga ­Mihály már bejelentette: a nemzetgazdasági tárcánál azon dolgoznak, hogy 2017-re úgy állítsák össze a költségvetést, hogy annak a hiá­nya nulla legyen. A költségvetési ­hiány eltörlése pedig nem más, mint az ún. ­Schwarz Zero, azaz a fekete nulla merkeli parancsának beteljesítése, egy Németországban és Brüsszelben egyaránt népszerű gazdasági doktrína importálása, amely kizárólag ideo­lógiai okokból ruházza fel vuduszerű természetfeletti tulajdonságokkal a költségvetési hiány mértékét. Márpedig az ilyen elvonásokkal, az egykulcsos adóval és a többi neo­liberális intézkedéssel az Orrbán rezsim a történelem vesztes oldalára áll.

Természetesen egy ideális világban nem lenne költségvetési hiány. Mivel morálisan nehezen indokolható, hogy miért adósítjuk el előre a még meg nem született honfitársainkat, így a költségvetési hiány eltörlése akár üdvözölhető gondolat is lehetne. Ugyanakkor a hiány eltör­lése, mint elsődleges gazdaságpolitikai cél, mondjuk, az átlagos vásárlóerő növelése vagy a kkv-k számának növelése helyett, megmutatja, hogy a kormány elsődlegesen nem a hazai szempontoknak akarja megfeleltetni a gazdaság szerkezetét, hanem olyan sarokszámot akar produkálni, ami megfelel a nemzetközi pénzintézeteknek és a Berlin–Brüsszel-tengelynek.

Márpedig a baj a Berlin–Brüsszel-­tengelynek való megfeleléssel nem az, hogy a német és az eurokrata politikusok gonoszak, ezért nem szabad velük együttműködni, hanem az, hogy tévednek.

Tévednek, mert 2008 után nyolc évvel még mindig nem tudtunk kilábalni a válságból, mert ugyanazt csinálják ugyanúgy, és mindig más eredményt várnak. Azt az ideoló­giát követik, ami a válságot okozta. Az pedig, hogy őket követi a kormány, annyit jelent, hogy ebben a tévedésben gyorsan zárkózunk fel a „Nyugathoz”. Végre-valahára európai értelemben véve folytatunk dogmatikus gazdaságpolitikát.

 Az utóbbi 25 év kormányoknak nevezett rablóhordáit pusztán retorikáik különböztetik meg – egy picit – egymástól! Az önmagukat konzervatívoknak tartók nemzeti jelzőt aggattak mindenre! Etekintetben a döbrögista horda messze túltett minden elődjén! Még önmagán is!

“A zeemúútthuszonhatév” példátlan mértékű, és már nem is leplezett célú fosztogatása és nyíltszíni lopássorozata, főúri rongyrázása pedig túlment minden elviselhető határon.

Az ún. “0” költségvetés pedig olyan nyomort fog előidézni, ami egészen párját ritkító a magyar történelemben! Egy teljességgel fékevesztett, eszement, mindent a rikácsolás szintjén űző elmebeteg rablóbanda népszerűséghajhászó kényszerképzete miatt! EZEK meg vannak győződve arról, hogy “a zemberek” nem a bőrüknek, hanem a füleiknek hisznek! El nem tudja képzelni EZ AZ eszement horda, hogy a saját bőrükkel játszanak!

Nem gondoltam volna, hogy könnyes szemmel olvasok végig egy technikai jellegű jelentést az EU halászati politikájának végrehajtásáról” – mondta Morvai az EP plenáris ülésén.

Megmagyarázva ezt a kijelentését rámutatott: számos dokumentumfilm jelent meg az interneten arról, hogy az angol halászok beszámoltak róla, hogyan fosztotta meg megélhetésüktől és életlehetőségüktől őket az Európai Unió közös halászati politikája, amely lehetővé tette, hogy hagyományos életformájuk megszűnjön, s az angol partokon a hatalmas külföldi és multinacionális cégek hajói halásszák le előlük a zsákmányt.

Morvai rámutatott: ezeket a „kisembereket” senki nem hallgatta meg, most kénytelenek meghallani üzenetüket azok, akik nehezményezik az Egyesült Királyság EU-ból történt kilépését. Most a magyar falvak lakosságán, a földre vágyó embereken, kisgazdákon a sor: vissza kell szereznünk azt a jogunkat, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon, újra kell tárgyalni a csatlakozási feltételeket, meg kell tiltanunk, hogy a magyar termőföld külföldi kézbe kerüljön.

(Természetesen az sem helyes, ha a föld a nagybirtokos oligarchák használatába kkerül – a termőföld a helyben lakó emberek, közösségek, gazdák kezén van megfelelő helyen.....

Megtekintések: 35

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál –nak.

Csatlakozzon a(z) Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál hálózathoz

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 19, 2016-on 4:22pm-kor

Magyarországon azért veszik el a gyereket, mert szegény a család......

szeptember 17.szombat 13:13

 

  • Kampányt és figyelemfelhívó akciókat indított a Társaság a Szabadságjogokért (Tasz), hogy a hatóságok ne szakítsanak ki gyerekeket a családjukból csak a család szegénysége miatt.
  • Ez ugyanis rendszeresen megtörténik, és több ezer családot érint Magyarországon.

A Tasz Romaprogramjában három éve kezdtek el kiemelten foglalkozni gyerekvédelmi ügyekkel. A szervezet jogászai többek között olyan eseteket vállaltak el, amikor azt sejtették, hogy a család szegénysége miatt emelt ki gyerekeket a gyámhivatal.

Pár konkrét esettel indult az egész, de aztán hamar kiderült, hogy rendszerszintű problémáról van szó, és ez a jelenség sokkal gyakoribb, mint azt elsőre gondolták volna. Erről Boros Ilona, a Tasz jogásza mesélt nekünk. Ezért most A Város Mindenkiével összefogva kampányt indítottak: aláírásokat gyűjtenek és szeptember 20-án tüntetni is fognak az Emmi épülete előtt.

Azt ugyanis, hogy egy család anyagi helyzete miatt emeljenek ki onnan gyerekeket, a gyermekvédelmi törvény is határozottan tiltja. Egy ilyen lépés nagyon komoly lelki traumákat okoz a gyereknek, és egész felnőtt életét is súlyosan befolyásolhatja. Ezek a gyerekek család nélkül nőnek fel, szüleiktől elidegenednek, nem lesznek közös élményeik és emlékeik.

Jelenleg 23 ezer kiskorú él szakellátásban vagy nevelőszülőnél Magyarországon, évente 6-7 ezer gyerek lép be a rendszerbe. Ebbe beletartoznak az árva gyerekek és azok is, akiket kiszakítottak a családjukból. Vannak persze indokolt és jogos esetek: ha a gyereket fizikailag, lelkileg vagy szexuálisan bántalmazták, vagy esetleg érzelmileg elhanyagolták.

De a Tasz jogászai által megismert esetekben egészen más okok köszöntek rendszeresen vissza. A védőnői, gyermekjóléti szolgálati jelentésekben olyan mondatok bukkantak fel, mint hogy

  • "Megjegyzem, hogy a várandós lenge öltözékben, papucsban jelent meg.
  • "Ápolatlan, rendetlen küllemű várandós. Haja kócos, hiányos orálhigiéné, ruházata rendetlen, szakadt, piszkos.”
  • „Kezelhetetlen, öntörvényű gravida."
  • „napközben a várandós nem tartózkodik otthon, állandóan úton van, anyósánál étkezik, napközben ott ücsörög, múlatja az időt – évek óta így élnek folyamatosan.”
  • „Szociális ellátásokból élnek, csak az apának van némi jövedelme – közmunka program keretén belül jelenleg „képzésre” jár.”

Boros elmondása szerint számos esetben tapasztalták azt, hogy nem volt olyan fokú veszélyeztetettség, ami indokolhatta volna a gyerekek elvételét és a jelentésekből kitapintható, hogy a családhoz látogató szakemberek előítéletekkel érkeztek. A Tasz több pert is indított az elmúlt években és a bíróság pedig rendre a családoknak adott igazat.

Legutóbbi nyertes perük, egy tavaszi ítélet után éppen a héten jelzett a gyámügy, hogy négy hónappal a jogerős ítélet után végre végrehajtják az ítéletet, és visszaadják a gyerekeket a családnak.

Egy történet a Tasz kampányából:

Alapesetben, ha jelzés érkezik egy családra, mert mondjuk a gyerek mindig ugyanabba a ruhába megy iskolába, vagy koszos, tetves vagy sokat hiányzik, akkor kimegy a gyerekjóléti szolgálat munkatársa,a szociális munkás, megismerkedik a családdal, és felméri, mik a problémák, majd megnézi, mit tudnak ezekből kezelni, akár pszichológus vagy az önkormányzat bevonásával, foglalja össze Boros, hogy néz ki jogszerűen egy ilyen eljárás.

"A gyermekvédelmi törvény szerint a cél mindig a kiemelés megelőzése, a kiemelés utolsó utáni eszköz lehetne csak. Az eljárás akkor jogszerű, ha betartották a fokozatossági lépéseket, elsőnek helyben próbáltak segíteni, majd ha nem volt elég, védelem alá helyezték a gyereket, és ha ez sem segített, akkor jöhetnek az átmeneti elhelyezési formák, vagy más segítség. Ha nincs más lehetőség, és a gyerek egészsége, élete, lelki-szellemi épsége van súlyosan veszélyeztetve, csak akkor jöhet a határozat a kiemelésről. De a gyakorlatban sokszor nem ez történik."

Az állam egyébként már az egész procedúra elején jogsértést követ el: a törvény szerint a kiemelés kezdetén 30 napra ideiglenesen kell elvinni a gyereket a családjától, és utána felül kell vizsgálni, hogy rendeződött-e a helyzet. De ez a valóságban soha nem 30 napot jelent, 3-4 hónapig is elhúzódhat ez az időszak. Ez különösen azért súlyos mulasztás, mivel ekkor a gyerekeknek nincs törvényes képviselőjük: szüleiktől már elvették őket, de gyámot vagy nevelőszülőt még nem kaptak: képviselet nélkül lebegnek ilyenkor egy nagyon bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetben, ami lelkileg is nagyon megterheli őket.

A gyermekvédelmi törvény arra is kitér, hogy ha ki is emelik a gyereket, akkor minél előbb vissza kell helyezni a családba, ahogy a körülmények ezt lehetővé teszik. De ez nagyon ritkán történik meg: a statisztikák szerint nagyon ritkán fordul elő hazagondozás, a kiemelt gyerekek többsége 18 éves koráig otthonban vagy nevelőszülőnél marad.

Ahonnan 18 éves korukban, egyik napról a másikra kell távozniuk (hacsak nem kapnak esetenként utógondozást). Család, rokonok és szociális háló nélkül. Boros elmondása szerint számos statisztika áll rendelkezésre arról, hogyan távoznak a gyerekek a szakellátásból: iskolai végzettség és mentális egészség tekintetében is sokkal rosszabb helyzetben vannak kortársaiknál.

"Ennek ellenére viszont a rendszer nagyon drága: egy állami gondozott havi költsége 200 ezer forint körül mozog. Ha ennek az összegnek egy részét azokra a szolgáltatásokra lehetne fordítani, amivel megelőzhető lenne, hogy a családok ennyire leszakadjanak, akkor az egész folyamat megelőzhető lenne."

Mert tényleg akadnak olyan mélyszegénységben élő családok, ahol a körülmények ellehetetlenítik egy gyerek felnevelését. De Boros szerint az állam felelőssége abban lenne, hogy ne hagyja leszakadni ezeket a családokat, nem pedig abban, hogy válaszul elvegye a gyereküket. 

A Tasz szervezésében szeptember 20-án érintett családtagok fognak beszélni az Emmi épülete előtt, addig pedig aláírásokat gyűjtenek. Nem törvénymódosítást szeretnének, a mostani gyermekvédelmi törvény ugyanis szerintük egy jól összerakott jogszabály. Hanem csak a létező törvények betartását, mert ezek jelenleg nem valósulnak meg.

Olyan irodisták döntenek a rászoruló gyerekek sorsáról, akik nem is találkoztak velük

  • Január elsejétől egyesítette a kormány a családsegítő központokat és a gyermekjóléti szolgálatokat, és egy új gyermekvédelmi alapellátási rendszert hoztak létre. 
  • A változtatásokról kevés szó esik, pedig több százezer szegénységben élő ember életét befolyásolhatja alapjaiban. 
  • Mindezzel kétrészes cikksorozatban foglalkozott a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza, Boros Ilona, akit az új rendszerről kérdeztünk. 

Azt, hogy alapjaiban változik meg a gyermekvédelmi ellátás Magyarországon, 2015 nyarán jelentette be az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára, Czibere Károly. A bejelentést rohamtempóban követték az intézkedések, január elsejétől már egy teljesen új rendszer próbál segíteni a problémákkal küzdő családoknak és gyerekeknek. 

Az új rendszer legfontosabb eleme, hogy a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás egy szakmai szervezeti keretbe került, szemben az elmúlt évtizedekben működő gyakorlattal, amikor egymástól függetlenül dolgozó, de ideális esetben együttműködő szakemberek képviselték a családokat, illetve a gyerekeket. 

Önmagában a két terület integrációja mellett bőven lehetett érveket felhozni, az elmúlt évtizedben komoly szakmai vita zajlott a területek összevonásának előnyeiről és hátrányairól. Ezeket részletesen veszi végig a TASZ blogján a témában megjelent első cikk.

Viszont az elméleti vitánál jóval fontosabb, hogy milyen konkrét változásokat hozott a törvénymódosítás. 

"Létezett egy szakmán belüli véleménykülönbség arról, hogy kell-e integráció, de abban most szakmai konszenzus van, hogy a januártól életbe léptetett változtatások végiggondolatlanok, ezért alapvető kérdések maradtak tisztázatlanul."

- mondta erről Boros Ilona, a TASZ jogásza. 

A gyermekjóléti szolgáltatások működésének ugyanis lényege, hogy nagyon közel legyenek a támogatandó családokhoz és ott semmiféle feltételtől nem függő szolgáltatást tudjanak nyújtani. A hatékony működés kulcsa a bizalmi kapcsolat, hogy a gyermekvédelmisek ne egy újabb hatóságként lépjenek fel, hanem megértessék a családokkal, hogy tényleg segíteni akarnak. 


A korábbi években úgy nézett ki a modell, hogy minden budapesti kerületben és minden településen volt egy gyerekjóléti szolgáltatás, családsegítők viszont, hacsak az önkormányzat külön be nem vállalta a működtetését, csak a kétezer fő feletti településen voltak. Ezek egymástól függetlenül működtek, de ideális esetekben a szakembereik összedolgoztak, közösen próbáltak segítséget nyújtani. 

Felszámolják a működő szolgáltatásokat 

A gyerekvédelmi törvény 1997 óta hatályos, az azóta eltelt közel 20 évben létrejöttek olyan jól működő gyerekvédelmi szolgálatok, amik hatékony módszertant tudtak kidolgozni, kitermeltek egy képzett szakembercsapatot, és ha nem is mindenhol az országban, de számos helyen hatékonyan tudták működtetni a gyermekvédelmet. 

A törvényi változás viszont alapjaiban darabolja ezt fel. Az új rendszerben a járásközpontokban létesítenek családsegítő- és gyermekjóléti központokat, helyi szinten pedig csak egy korlátozott lehetőségekkel rendelkező családsegítő- és gyermekjóléti szolgálatokat hagynak meg. 

A változtatások azzal járnak, hogy egyrészt számos szociális munkás szakembert átköltöztetnek a központokba, kiüresítve ezzel a helyi szintű szolgálatokat, másrészt pedig a jogszabályok nem is hagynak meg a szolgálatoknak semmiféle érdemi közbelépési lehetőséget. 

"A gyerekjóléti szolgálatokat akkor van értelme üzemeltetni, ha az ügyfelekhez a lehető legközelebb működnek. Ha a családoktól pár utcányira van egy központ, ahova be lehet menni, és el lehet mondani, hogy mi a baj."

De abban az esetben is, ha nem a család felől érkezik panasz, hanem mondjuk az iskolából jelzik, hogy a gyerek nem jár iskolába, ideális esetben a gyerekjóléti szolgálat elsőnek nem hatóságként reagál. 

A megbízott szociális munkás ilyenkor jó esetben előre egyeztetett időpontban felkeresi a családot, elkezdik átbeszélni a helyzetet, közben felállít egy szociális diagnózist, és ebből ír egy gondozási-nevelési tervet, amit aztán átbeszél a kliensével. 

Ha pedig kialakul a bizalmi viszony, a szülő elfogadja a segítő személyét, megérti a helyzet súlyát és végrehajtja a szükséges változásokat, akkor a hatóságok közbelépése nélkül lehet rendezni a problémát. 

Ha a szülő nem működik együtt, akkor a régi rendszerben a szociális munkás védelembe vételi javaslatot nyújtott be a gyámhatóságnak. Ebben leírta, hogy mik a problémák és kötelezettségeket javasolt a szülő felé. Például, hogy járassa iskolába a gyerekét. Ezeket ekkor már a védelembevételi tárgyaláson vették sorra, ekkor hivatalos papírra is rákerült, hogy milyen kötelezettségei vannak a szülőnek. 

Ezután indult el egy szorosabb családgondozás, amikor ezeket a kötelezettségeket számon kérte a családgondozó. Egy évvel később pedig felülvizsgálták az eredményeket, és döntöttek arról, hogy mi legyen, történt-e változás és maradhat a gyerek a családban, vagy további eljárásokra van szükség. 

Ebben a rendszerben nagyon sok múlt a döntési kompetenciával rendelkező, helyben dolgozó és a családot ismerő szociális munkás véleményén. És ez szűnt meg januártól. 

Központosított gyerekvédelem

Az új rendszer ehhez képest úgy néz ki, hogy a helyi gyerekjóléti szolgálatos szakember ugyanúgy beszélget majd a családdal, de hogy mi a szociális diagnózis, hogy hogyan lehetne segíteni a gyereknek, azt már nem ő fogja megállapítani. Ő csak ad egy leírást a család helyzetéről, amit elküld majd a járásközpontban lévő irodába, ahol egy kollégája, aki akár soha nem is találkozott a családdal, dönt arról, hogy milyen beavatkozásra van szükség. 

És ez a távolban ülő kolléga fogja megfogalmazni az összes család életét alapjaiban befolyásoló dokumentumot, majd ezeket visszaküldi a helyi gyerekjólétis szociális munkásnak, akinek akkor is végre kell azokat hajtania, ha esetleg nem ért velük szakmailag egyet. 

Mindezt úgy, hogy Boros elmondása szerint hivatalosan nincs definiálva alá-fölérendeltségi viszony a központban és a szolgáltatóban dolgozó alkalmazottak között. A gyakorlatban mégis az lesz, hogy a településen dolgozó szociális munkásnak felülről irányított direktívák alapján kell majd megpróbálnia bizalmi kapcsolatot kiépítenie a gondjaira bízott családokkal. 

Ráadásul a helyi szintről elvész mostantól az összes pluszszolgáltatás is. Eddig pszichológusi, jogászi és fejlesztő-pedagógusi szolgáltatást is nyújthattak, de ezek a szakemberek mostantól mind a központokba kerülnek át, távol a legtöbb érintett családtól. 

Eddig az emberi tényezőn múlt sok minden

Boros szerint szó sincs arról, hogy a korábbi rendszer hibátlanul működött volna. A TASZ gyermekjoggal foglalkozó szakemberei közelről figyelték több gyermekvédelmi szolgálat működését is az elmúlt években, és óriási különbségeket találtak. 

Az eddigi rendszerben ugyanis nagyon sok minden múlott az emberi tényezőn és az attitűdökön: hogy a szociális munkás érti-e a feladatát, hogy nem hatóságként kell fellépnie, nem alázhatja meg az ügyfeleit, akinek magánéletéhez és méltóságához ugyanannyi joga van, mint bárki másnak. 

És ezt nehéz a mindennapi gyakorlatban megvalósítani, hiszen az alaphelyzet mégis az, hogy a szociális munkás kimegy a családhoz, bemegy a lakásba és elkezdi felmérni a viszonyokat, vizsgálja az állapotokat. Nagyon nehéz egy ilyen szituációban fenntartani az egyenrangú kapcsolatot. 

"Még a legjobban működő gyerekjóléti szolgálatokban is egy folyamatos kötéltánc, hogy ne váljanak hatósággá, hogy ne legyenek pusztán egy ellenőrző, felügyelő szerv."

És ehhez képeset léteznek azok a példák, amikor a gyerekjólétisek tényleg hatóságként járnak el. Kizárólag előre nem bejelentett időpontban törnek rá a családra, razziaszerű módon mennek végig a házon, kérdés nélkül benyitnak a hűtőbe, átnézik a szobákat és így tovább. Vannak falvak Magyarország leghátrányosabb régióiban, ahol már eddig is bujkáltak a családok a gyerekjóléti szolgálatok elől, faluról falura mentek, mert nem akarták elveszíteni gyerekeiket. 

A 2015 végéig hatályos rendszerben mindkét verzió lehetősége benne volt, és nagyon sok múlt az emberi hozzáálláson. Ennyiben a rendszer felülvizsgálata akár teljesen indokolt is lehetett volna. 

De az új rendszerben a kevesebb helyszínen dolgozó szakemberrel, hierarchizáltabb viszonyokkal és a helyiektől elvett döntési lehetőségekkel Boros szerint gyakorlatilag borítékolható, hogy a gyerekjóléti szolgálatok még inkább a hatóságok irányába lépnek majd el. 

Annak ellenére, hogy a kormány régóta azt mondja, minden nemzetközi szerződéssel összhangban, hogy a gyermeknek alapjoga, hogy családban nevelkedjen, és ennek biztosítása az állam felelőssége, mégis azt látni az elmúlt évek lépéseiből, hogy a szakellátás bővül, nevelőszülői hálózatok jönnek létre, a családon belüli problémák kezelésére és megelőzésre alkalmas alapellátás viszont folyamatosan szűkül. 

A mostani változásokat ráadásul úgy vitte végig a minisztérium, hogy nem folytatott érdemi egyeztetést a szakmai szereplőkkel. November végén jelent meg a végrehajtási rendelet, ami januártól alapjaiban forgatta fel az alapellátást: egyetlen hónapot hagytak egy olyan rendszer átalakítására, ami sok tízezer család életét befolyásolja gyökeresen. Mindezt úgy, hogy a 2015 nyarán beígért forrásbővítés is elmaradt. A fenntartást pedig megkapták az országszerte adósságokkal küzdő önkormányzatok. 

A TASZ álláspontja szerint mindez oda vezethet, hogy erősödik az az eddig ismert tendencia, hogy a leghátrányosabb helyzetű régiókban a szociális segítő feladatot ellátó szakemberek kapacitáshiánnyal küzdve és megfelelő szakmai segítség nélkül, még inkább a hatósági fellépés irányába lépnek fel. Amiről elég pontosan lehet tudni, hogy egyáltalán nem nyújt hatékony segítséget a létező problémák kezelésére.

Ha valakit további szakmai részletek érdekelnek, a TASZ két bejegyzésében (itt és itt) bőven találhat még.

Rétvári: nyomor helyett tisztes szegénységet kínál a közmunka!!!

Csak ők élhetnek!


Don Orbán de la Felcsút és hűséges fegyverhordozója

2016. szeptember 19. - 16:01

A fülkeforradalom nagy harcosa, a dicső lovag újra harcba indult. Brüsszelbe érvén Don Orbán de la Felcsút és hűséges fegyverhordozója Mészáros Sancho Panza előtt 28 szélmalom tűnt fel a láthatáron. 

Don Orbán, a dicső lovag boldogan kiáltott oda Mészáros  Sanchónak: - Látod, barátom, a szerencse még jobban kedvez ügyünknek, mint ahogyan valaha is álmodni mertük volna! Látod-e ott az óriások csapatát? Megküzdök velük, és megfosztom őket hatalmuktól. Ami zsákmányra így szert teszünk, azzal megvetjük gazdagságunk alapját, és bizonyára üdvös dolgot mívelünk, ha ezeket a gonosz gyarmatosítókat kiűzzük országunkból.

- Hol vannak itt óriások? - kérdezte Szájer Sancho Panza. – Én úgy látom ők az Unió 28 országát jelképező szélmalmok. - Hol vannak, hol vannak. Hát itt előttünk. Közülük nem egynek vagy kétszeresére is megnőtt a karja! – utasította rendre Don Orbán de la Felcsút hűséges fegyverhordozóját.

- Vigyázzon, uram - figyelmeztetett Mészáros  Sancho Panza -, nem óriások azok, hanem szélmalmok, amiket pedig nagyságod karoknak vél, azok a vitorlák, azok hajtják a malomkövet, benn a malomban! - Rajtad is meglátszik - kiáltott megvetően Don Orbán de la Felcsút lovag -, hogy semmiféle jártasságod sincs a lovagi dolgokban. Óriások ezek, barátom! De ha félsz, akkor menj az utamból, és imádkozz, míg én vakmerő és egyenlőtlen viadalba bocsátkozom velük.

E szavakkal megsarkantyúzta még a fülkeforradalomra felsarkantyúzott kedvenc lovát Rozinantét, és hiába kiabált utána, hiába esküdözött neki Mészáros Sancho, hogy amiket meg akar támadni, azok szélmalmok, nem pedig óriások, Don Orbán de la Felcsút szentül hitte, hogy óriásokkal áll szemben, és minél jobban közeledett hozzájuk, annál inkább hitte az egész káprázatot.

- Ne meneküljetek, gyáva népség! – kiáltotta Don Orbán de la Felcsút dicső lovag . - Ne fussatok! Csak egyetlenegy magános lovag akar bajt vívni veletek! E pillanatban enyhe szellő támadt, és a nagy vitorlák forogni kezdtek. - Hiába hadonásztok! Ha több karral fenyegettek is, mint az óriások királya Jean Claude Juncker, akkor is meglakoltok! És ekkor erős akarattal szíve nemzetének ajánlotta magát, segítségét kérte e nagy veszélyben, majd sisakrostélyát mélyen arcára eresztve, dárdáját rohamra szögezte, s a rozoga Rozinantéról a felcsúti kisvasútjára átszállva nem is várható és meglepő sebességgel nekirontott a legközelebbi szélmalomnak. Dárdájával beleszúrt az egyik vitorlába, de a szél ekkor éppen erősen hajtotta, a forgó vitorla darabokra törte a dárdát, a lovast és a lovat magasra emelte, majd úgy földhöz teremtette őket, hogy meg se nyekkentek.

Mészáros  Sancho gyorsan odanyargalt szamarán, és elszomorodottan látta, hogy ura akkorát esett, hogy mozdulni se tud. - Hát nem mondtam, uram, hogy nem óriások ezek, hanem szélmalmok! Csak az nem látja ezt, akinek magának is ilyen van a fejében! - Hallgass, barátom, semmi sincs jobban alávetve a sors szeszélyének, mint a harci mesterség. De tudod mit gondolok? És bizonyára ez az igazság! A gonosz multinacionális és bankos lovagok változtatták szélmalmokká ezeket az óriásokat is, hogy így megfosszon legyőzésük dicsőségétől. Annyira gyűlölnek engem! De gonosz mesterkedésük végül mégsem diadalmaskodik jó kardomon!

- Az ég segítsen minket! - szólt halkan Szájer Sancho Panza. Talpra állította valahogy Don Orbán de la Felcsútot, felsegítette kisvasútra, pedig annak sem volt egyetlen ép darabja sem. Csöndesen kocogtak tovább a síneken…

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 11, 2016-on 11:07am-kor

Kik fogják elvenni a legtöbb magyar munkáját....

Még csak agresszívnek sem kell lenniük a robotoknak ahhoz, hogy feje tetejére állítsák az emberi civilizációt, drasztikus társadalmi változások nélkül ugyanis az emberek nagy részét rövid idő alatt nincstelenné tennék az intelligens gépek – állítják elismert közgazdászok. Az eredmények Magyarországra nézve különösen józanítóak, a robotok korában ugyanis csak azok maradnának talpon, akik magasan képzettek és munkájukhoz komplex emberi képességek szükségesek.

Minden héten hallani újabb ígéretes eredményeket a robotika, valamint a mesterséges intelligencia kutatási területeiről, így talán nem túlzás azt állítani, hogy a gépek második aranykora a küszöbön áll. Aktuális tehát a kérdés, hogy hogyan hatna az emberiségre a munkahelyek tömeges automatizálása. Ezt a jelenséget modellezte Andrew Berg és Luis-Felipe Zanna, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető szakemberei, illetve Edward F. Buffie, az Indianai Egyetem közgazdász professzora.

A több jövedelem nem jelent gazdagabb társadalmat

A témában alapvetően két, egymással ellentétes álláspont uralkodik. Az egyik szerint a technológiai fejlődés elsősorban a produktivitást növeli, a fölöslegessé váló foglalkozások helyére pedig újak lépnek majd, így az átalakulást követően összességében véve növekszik az egy főre eső termelés, és ezáltal a jólét is. A történelem egyébként az optimistákat igazolja, hiszen a fejlődésnek köszönhetően az átlag amerikai munkás 2015-ben mindössze 17 hét alatt termelte meg azt a jövedelmet, ami egy 1915-ben élő átlagos dolgozó egész éves bére lett volna – ennek pedig nagy részéért a technológia a felelős.

A pesszimistább megközelítés ugyanakkor már arra is figyelmet fordít, hogy kik a vesztesei az ilyen változásoknak, és hogy az ő életükben mit is jelentenek mindezek. Több tudományos munka is arra jutott, hogy a fejlett gazdaságokban tapasztalható jövedelmi egyenlőtlenségek élesedésében szerepet játszhatott a technológiai fejlődés. A számítógépes forradalom például lecsökkentette mind a szellemi, mind a fizikai rutinmunkák iránti igényt – gondoljunk csak könyvelőkre, vagy a futószalag mellett álló munkásokra. A gépek ugyanis jóval kevesebb tanult dolgozóval kiegészítve a korábbi, képzetlenebb munkások teljesítményének sokszorosára képesek, az emiatt munka nélkül maradtaknak pedig folyamatosan csökkennek az elhelyezkedési esélyeik és béreik.


Most még cuki, de mi lesz, ha megnő?

Ha hirtelen megjelenik a tökéletes robot

Rendkívül fontos tisztázni, hogy a robotok hogyan illeszkednek be a jelenleg ismert termelési modellbe. Leegyszerűsítve elmondható, hogy a termelés fizikai tőkéből (pl. gépsorok, épületek stb.) és munkából áll. A robotok azonban olyan fizikai tőkét alkotnak, mely egyben a munkaerőként is számon tartható, de csak akkor kezdenénk el velük ténylegesen helyettesíteni az emberi munkaerőt, ha nagyobb termelékenységre lennének képesek.

A legszélsőségesebb variáció szerint, melyben a robotok teljes egészében képesek helyettesíteni az emberi munkaerőt, növekedne az egy főre jutó termelés, de itt vége is szakad a jó híreknek. Ebben az esetben a jövedelmi egyenlőtlenségek hirtelen fokozódásnak indulnának a piacgazdaságokban, hiszen egyrészt a robotokkal megjelenő többlet munkaerő lefelé hajtaná a fizetéseket, másrészt – mivel megérné a gépmunkásokba fektetni a pénzt (nevezzük robot tőkének) – csökkentené a hagyományos befektetéseket, ami megint csak a munkaerő iránti kereslet gyors csökkenéséhez vezetne.

Ahogy egyre több robot áll munkába, úgy bővül a hagyományos tőke jövedelmezősége is (pl. egy teljesen automatikusan működő raktár szinte csak hasznot hajt), így idővel a hagyományos és a robot tőke együtt növekszik, folyamatosan fokozva a termelést, tehát egyre több fogyasztanivaló jutna az emberekre. A baj csak az, hogy a tőke birtokosain kívül nem nagyon tudna senki fogyasztani, ugyanis ebben a rendszerben a fizetések mélyzuhanásba kezdenek, majd idővel a nullát is elérik, míg a tőke részesedése az összes jövedelemből folyamatosan nő. Ez persze nem egy életszerű modell, hiszen attól még elég messze vagyunk, hogy az emberhez képest minden szempontból azonos képességű vagy jobb robotokat építsünk.


Dr. T-3000-nek még senki nem hazudott arról, milyen gyakran mos fogat

Nem is lesz olyan tökéletes az a robot

Sokkal elképzelhetőbb, hogy az automatizálás fejlődésével az emberi teljesítményhez közeli, de nem teljesen egyenértékű képességekkel rendelkező robotokat sikerül megépíteni. Ebben a modellben feltételezik, hogy a termelésben továbbra is vannak olyan feladatok, melyekhez szükség van kifejezetten emberi tulajdonságokra – mint a kreativitás –, így valamennyi emberre azért továbbra is szükség lesz, ugyanakkor a robotok produktivitása a többi területen nem lassacskán, hanem drasztikusan emelkedik alig néhány évtized alatt.

Ilyen körülmények között már van némi létjogosultsága a közgazdászok optimizmusának. Bár a korábban említett hatások, így a bérszínvonal süllyedése, illetve a robot tőke időszakos térnyerése a hagyományos befektetésekkel szemben most is megjelenik, de a különleges emberi képességek itt bizonyos idő elteltével felértékelődnek, és termelékenységük is fokozódik, ahogy „összeérnek” az új, robot tőke nyújtotta lehetőségekkel. Emiatt idővel a produktivitás ilyen módon történő emelkedése hatékonyabb lesz, mint ha csak lecserélnék a munkásokat robotokra, így a fizetések ismét növekedésnek indulnak.

A baj ott van, hogy az „idővel” bizony nagyon sokáig is eltarthat, attól függően, hogy mennyire jó helyettesítők a robotok, illetve hogy milyen gyorsan reagálnak a befektetők a változó megtérülési mutatókra. A kutatók által használt alapmodellben 20 év kemény nélkülözés várt a lakosságra, mire ismét emelkedésnek indultak a bérek. Az is árnyalja a képet, hogy bár a produktivitás növekedésével hosszú távon fölülmúlhatják a fizetések a robot-éra előtti időszakéit, a tőkére így is aránytalanul nagy rész jutna a jövedelemből, ezért az egyenlőtlenségek drámai mértéket öltenének.


Mindenki nyugtassa le az áramköreit, az asztalnál ülőknek ma csak fejenkét egy függőhidat kell felépíteni

Aki nem tanul, ne is egyék

Érthető, ha a tökéletesen helyettesítő robotok disztópiáját nem érezzük valós veszélynek, sőt, a nálunk csak néhány apróságban rosszabb gépek is a távoli jövő szüleményeinek tűnhetnek. Biztos sokan vannak azok is – menedzserek, újságírók, pszichológusok, stb. – akik úgy vélik, az ő munkájukra bizony soha nem lesz képes egy gép. Nézzük hát, mi történik, ha a munkahelyeket képzett és képzetlen kategóriákba soroljuk. Jelen esetben a képzett azt jelenti, hogy nem helyettesíthető robottal, mert olyan komplex emberi tudást igényel, mint az empátia, vagy a korábban említett kreativitás. Ebből kifolyólag jelen esetben képzetlennek számít egy egyetemet végzett ember is, ha szakmája automatizálható. Az Oxfordi Egyetem egyik kutatócsoportja egy 2013-as tanulmányban egyébként arra jutott, hogy egy ilyen felosztásban a mai munkahelyek nagyjából felét tudnák robotok is betölteni.

Ha ilyen körülmények között indul be a gépek forradalma, az egy főre jutó termelés és a tőke aránya a jövedelemből ugyanúgy növekedésnek indul, ahogy az előbbi esetekben, azonban most a képzettek bérszínvonala is csatlakozik ehhez a körhöz, hiszen a robotokkal kiegészítve komoly növekedést érnek el termelékenységükben. Képzeljük csak el, milyen hatékonyan dolgozna egy tervező, aki egy egész robothadsereg fölött rendelkezik. Mindeközben a képzetlenek bérszínvonala látványosan összeomlik, mind relatív, mind abszolút értéken, és rájuk hosszú távon sem vár javulás.

Az egyenlőtlenségek ebben a modellben már két hangsúlyos ok miatt fokozódnak: a tőke térnyerése mellett a bérszínvonalak között is óriási szakadék keletkezik. Az alapmodell szerint a képzetlenek 50 nyomorúságos év alatt reálkeresetük 40 százalékát elveszítik, miközben az összjövedelemből való részesedésük 35 százalékról 11 százalékra csökken.


Sor a munkaügyi hivatal előtt (részlet)

Kiké lesznek a robotok?

A fentiek természetesen nem sorsszerű jóslatok, hanem elméletek, melyek nem számolnak azzal, hogy a társadalom és a jogalkotók milyen válaszokat adnak majd a felbukkanó kihívásokra. Azt is meg kell jegyezni, hogy a technológiai fejlődés sok helyütt nem az elsődleges oka a jelenlegi egyenlőtlenségeknek. Az azonban egyértelműen látszik, hogy bármi is történik, csak azok reménykedhetnek helyzetük tartós javulásában, akik értékes, komplex tudást képesek megszerezni.

Több mint valószínű az is, hogy a gépek második aranykora nem Magyarországról indul majd, az meg aztán végképp, hogy nem vezetnénk a robot tőke felhalmozásáért folyó versenyt. Mindezek tükrében hazánk számára fenntartható megoldást egy olyan fejlett oktatási rendszer kiépítése jelenthet, melyben a lakosság elsöprő többsége azokat az összetett képességeket teheti magáévá, amiket kiegészítenek az intelligens gépek, nem pedig helyettesítik azokat.

 

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 11, 2016-on 10:37am-kor

Üdv a neoliberális világban!

Minek a gazdasági növekedés, ha a legtöbb ember úgysem él tőle jobban, és még a környezetet is tönkreteszi? – kérdik a „nem növekedés” hívei, akik nemrég Budapesten tartottak konferenciát. Federico Demaria spanyol közgazdásszal beszélgettünk.

– Miképp akarják meggyőzni az embereket arról, hogy a nem növekedés jó dolog? Ha nincs gazdasági növekedés, ha nincsenek beruházások, nem nőnek a bérek, akkor pangás van, recesszió, munkanélküliség, rosszabbul élünk. Miért jó a nem növekedés közgazdaságilag?
– Közgazdaságilag és az emberek jóléte szempontjából is a javak elosztásának módja a legfontosabb, nem a gazdasági növekedés. Európában és az Egyesült Államokban az 1980-as évek óta gyakorlatilag nem nőttek a reálkeresetek. Vagyis hiába volt növekedés, ennek nem sok hasznát látták az emberek. A keletkezett többlet a társadalmi különbségeket növelte, és a legvagyonosabbakat tovább gyarapította. Vagyis húsz éve olyan növekedésben élünk, amelyikből szinte semmit nem érezni. Sőt: eközben roppant módon megnőtt az emberek eladósodottsága, ez volt az ára, hogy fenn tudják tartani vagy növelni az életszínvonalukat. Ez a legfontosabb. Ráadásul lassan tíz éve mindent feláldozunk a növekedésért, a jelek szerint hiába.

– Ezt hogy érti?
– Úgy, hogy a 2008-as gazdasági válság óta Európában egy sor országban alig van növekedés, stagnálás van, recesszió. És ezen mindenhol megszorító intézkedésekkel akarnak változtatni. És ennek érdekében csökkentik a fizetéseket, a juttatásokat, sutba dobják a jóléti államot, korlátozzák a munkavállalók jogait, kevesebbet költenek oktatásra – mindezt miért? Hogy elnyerjék a hitelminősítők jóindulatát, és beinduljon a növekedés. De lassan tíz éve látjuk, hogy ez a recept nem jó.

 „Mert ha vesz egy kisebb fogyasztású autót, akkor azt mondja: rendben, ezzel az autóval olcsóbban közlekedem, de jó! És mit csinál közben? Többet használja, mert úgyis olcsóbb” Fotó: Végh László / Magyar Nemzet  

– Mit mond erre a nem növekedés teóriája?
– Azt, hogy fogadjuk el, nincs bővülés, és nézzük meg, ebben a helyzetben mit lehet tenni. Két közgazdász, Tim Jackson és Peter Viltor kimutatta, hogyan lehet javítani az életminőséget úgy is, hogy közben nincs gazdasági növekedés. Például a munkaidő csökkentésével, az adórendszer megváltoztatásával – mondjuk úgy, hogy a szegényebbek kevesebb, a tehetősebbek több adót fizessenek.

– Rendben, de ne csak a nyugati világról beszéljünk! Egy bangladesinek Budapestről milyen morális alapom van azt mondani, hogy „ne akarj növekedni, ne akarj több javat magadnak”?
– Dolgoztam Indiában, azt hiszem, hogy van némi képem a fejlődő világról. Indiában hiába van évek óta jelentős, öt százalékot elérő növekedés, a társadalom alján élők ebből alig láttak valamit. Persze tény, hogy mára lett egy kétszáz-háromszáz millió fős középosztály, bár az ő életszínvonalukat sem lehet az európaival összehasonlítani. De a társadalom túlnyomó része így is nyomorban él, és nem sok esélye van kitörni. Tehát hiába van ott is masszív növekedés, ebből sokan semmit nem éreznek. Igaz viszont, hogy a kormány csökkentette a szegénységi küszöböt, így könnyen „kiemelt” egy csomó embert a nyomorból. Vagyis nemcsak a gazdasági növekedés szükségességét utasítjuk el, hanem a teljes, most érvényesülő gazdaságszemléletet. Amit ráadásul a Nyugat erőltet rá a világ többi részére. Miért kellene mindenkinek úgy élnie, mint Európában, Észak-Amerikában? Ez a modell az elmúlt évtizedekben nem oldotta meg a fejlődő országok társadalmi bajait, környezeti problémákat okozott, ráadásul fenntarthatatlan környezeti szempontból. Tehát alternatívára van szükség, ezen dolgozunk mi.

– De a Nyugat nem „ráerőlteti” a jóléti modellt a világ többi részére. A globalizáció, a globális telekommunikáció révén Indiában, Bangladesben, Afganisztánban láthatják az emberek, hogy élnek Európában, és láthatóan ilyen életformára vágynak ők is. Többek között ezért is szeretnének sokan idejönni, és itt élni.
– Nem tudom, ilyen általánosító kijelentéseket tehetünk-e. Biztos benne, hogy minden kínai szeretne saját autót? Én nem tudom. Szerintem ez is egyfajta felsőbbrendűségi érzés, hogy azt gondoljuk: mindenki biztosan úgy akar élni, mint mi, mert az a legjobb. Ráadásul mint mondtam, az életformánk már így is fenntarthatatlan, ha még milliárdok élnének így, akkor főleg az lenne. De ne foglalkozzunk Indiával, Bangladessel, próbáljunk megoldást találni saját életformánk fenntarthatatlanságára! Mert ez is hatással van az egész világra. Hiszen a fejlődő ország rengeteg terméket exportál Európába, miközben ezeket gyakran környezetromboló módon állítják elő helyben. Vagyis a mi életformánk fenntartása érdekében feláldozzák saját környezetüket. Kidolgoztunk egy környezeti-igazságossági világtérképet, ezen háromezer, környezeti okokra visszavezethető konfliktust tüntettünk fel. A világ számos pontján harcolnak az emberek környezetromboló beruházások, bányák, vízi erőművek, utak, gyárak, repülőterek ellen. Ezek az emberek nem fejlődésellenes őrültek, egyszerűen abból nem kérnek, hogy ezen az áron tartsák fenn a fejlődést a lakóhelyükön.

– De a technológia is folyamatosan fejlődik, itt vannak a szélerőművek, a napelemek, az elektromos autók. Tudunk úgy is növekedni, hogy közben környezetbarátak is vagyunk, nem?
– Már az 1970-es évek óta a közgazdaságtan egyik nagy kérdése, hogy mik a növekedés határai. Igen, az utóbbi idők jól hangzó kifejezései a „zöld energia”, „zöld növekedés” vagy „kék energia” – mindenki választhat magának színt kedve szerint. Jól hangzik, hogy növekedhetünk anélkül is, hogy, mondjuk, ugyanannyi energiát használunk fel, ugyanannyi vagy kevesebb káros anyagot bocsátunk ki, de nézzük a számokat, végül is tudós vagyok! Az Eurostat szerint ha nő a gazdaság, az energiafelhasználás, a károsanyag-kibocsátás öszzességében ugyancsak nőni fog. Szintén a számok mutatják, hogy ez csak akkor csökkent, ha gazdasági válság volt, elmaradt a növekedés. Ez történik harmincéves távlatban. Vegyük csak a szén-dioxid-kibocsátást. Tegyük fel, hogy a magyar gazdaság egyre kevesebb szén-dioxid árán állít elő egyeurónyi értéket. Mert mondjuk az autóink egyre kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, vagy tartós égőt teszünk a lámpába. Mégis mi történik? Az energiafelhasználás, a kibocsátás összességében mégis nő. Európában az üzemanyag-felhasználás évtizedek óta folyamatosan nő, és tudja, miért? Pedig a technológia közben folyamatosan fejlődik.

– Akkor miért?

– Mert ha vesz egy kisebb fogyasztású autót, akkor azt mondja: rendben, ezzel az autóval olcsóbban közlekedem, de jó! És mit csinál közben? Többet használja, mert úgyis olcsóbb, vagy a megspórolt benzinpénzen vesz magának egy fapados repülőjegyet, és elmegy vakációzni, miközben eléget a repülő pár tonna kerozint. Vagyis összességében semmi nem javul ezzel a szemlélettel. Egyszerűen nem figyelünk ezekre a szempontokra. Nem tanítják az iskolában, nem beszélünk róla. Pedig ez a legfontosabb. A mai mainstream közgazdaságtan nem volt képes előre jelezni a válságot, nem képes megoldani azt, miközben nem képes választ adni ezekre a környezeti szempontokra, a növekvő szegénységre, a jóléti állam eltűnésére. Újra kell gondolnunk egy csomó dolgot.

– És mi a helyzet az elektromos autóval?
– Globális léptékben ez sem old meg semmit. Hiszen mit ér, ha környezetromboló módon állítjuk elő az áramot hozzá? Különben is még nem láttam számokkal alátámasztott kimutatást, hogy összességében bármely „környezetbarát” módon termelt pluszenergia csökkentené a föld környezetterhelését. Bármennyire is kellemetlenül hangzik, erre jelenleg még senki nem tud megoldást. Ezért kell róla beszélnünk.

 „Miért kellene mindenkinek úgy élnie, mint Európában, Észak-Amerikában?”

– A magyar kormány atomenergiával oldaná meg az energiaellátás problémáját.
– Ó, hát persze, Amerikában mozgalom is van arra, hogy mindenhez atomenergiát használjunk. Igaz, ők a vidéket magát felszámolnák, és városba költöztetnék az embereket, vidéken pedig csak a bányák és a szántóföldek maradnának. Az atomenergia rengeteg sebből vérzik. Kezdve attól, hogy az uránt környezetromboló módon lehet csak kibányászni. Feldolgozni szintén, arról nem is beszélve, hogy nem áll végtelen mennyiségben rendelkezésünkre. És ez még csak az input oldala a dolognak. De egy atomerőművet felépíteni iszonyatos költség, ott vannak a biztonsági kockázatok, és akkor nézzük az outputot: mit kezdünk a hulladékkal? Az olasz maffia több mint száz hajórakománnyi, északi országokból származó nukleáris hulladékot süllyesztett illegálisan a Földközi-tengerbe.

– Mi kiküldjük Oroszországba.
– Biztos ön is látott már riportot az orosz atomlerakók állapotáról. Ha a japánoknak nem sikerült biztonságosan atomerőművet üzemeltetniük, másoknak miért menne?

– Mit gondol a nem növekedés a multikról? Ma már a gazdaság nagy része rájuk épül. Ironikus, hogy ezt az egyetemet is, ahol önök ezt a konferenciát megtartják, egy sor multi támogatja.
– Igen, láttam a bejáratnál a reklámjaikat. Üdv a neoliberális világban! Ez a szemlélet majdnem minden közgazdasági karon nagyon erős, bárhol a világon. A multik ezen keresztül természetesen azt is befolyásolhatják, mit tanítsanak. De az eredeti kérdésre visszatérve, a kérdés végül is maga a demokrácia.

– Hogy érti?
– Természetesen én is használok okostelefont meg egy sor terméket, amelyet ezek a cégek állítanak elő. Cserébe jelentős részt fel kell adnom a privát szférámból. Elfogadjuk a játékszabályaikat, és a kényelmünk érdekében hagyjuk, hogy egyre többet tudjanak rólunk. Ráadásul Mumbaitól Barcelonán át Budapestig ma már ugyanabból az áruházból vesszük a bútorainkat, ugyanazt a kólát isszuk, ugyanabba a kávézóba ülünk be, ugyanazt a ruhát hordjuk – ez nem pont olyan, mint a kommunizmus? Egyre nagyobb a tulajdonosi koncentráció a világban, oligopol-monopol világ felé tartunk, egyre kisebb lesz a választási lehetőségünk.

– Hogyan érvényesíti a nem növekedést a saját életében?
– Nem szeretem, ha sztereotípiákban gondolkodunk. Természetesen a nemnövekedés-mozgalom követői is önálló emberek, saját életvitellel. Van, aki vidékre költözik, és biofarmot vezet, de nem mindenki, nekem sem annyira fontosak ezek a dolgok. És a legtöbben nem is tehetik meg, hogy ezt válasszák. Egyszerűen azért, mert olyan helyen élnek, dolgoznak. A lényeg, hogy beszéljünk, gondolkozzunk ezekről az ügyekről. Közgazdász, környezetmérnök vagyok, ezekkel foglalkozom, egyetemi kutatást végzek. Jó, azért biciklivel közlekedem.

HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Szeptember 11, 2016-on 10:21am-kor

Munkaerőállatként, bérrabszolgaként tekintenek az Orrbán rezsim stratégiai partnerei a magyar dolgozókra

Stratégiai cselédség helyett valódi stratégiai partnerséget követel a jobbikos Ander Balázs országgyűlési képviselő az ellenzéki néppárt sajtóközleményében.

 

A párt emlékezetezett: a legfrissebb sajtóhírek szerint ismét bebizonyosodott, hogy a nálunk ténykedő, és

a huszadik század pártjai által a hazai kis és közepes vállalkozásokkal szemben agyontámogatott multik prominenseinek némelyike csupán egyszerű munkaerőállatként tekint a munkásaira.

Ander hozzátette: olcsó bérrabszolgaként bánnak a magyar dolgozókkal, akiknek nem a kreativitására, csak a potom pénzen megvett fizikai erejére, valamint monotónia- és megaláztatás-tűrésére van szükségük. Az ellenzéki néppárt nem tudja másként értékelni a kormány stratégiai partnerének, a korábban sokmilliárdos munkahelyteremtési támogatásban részesített, de most a termelés egy részét Ukrajnába telepítő, és ezért több mint 600 embert elbocsátó, Jabil elektrotechnikai ipari konszernek a lépéseit sem.

Mindemellett – Ander szerint – a borsodi térség foglalkoztatási helyzetére nézve újabb brutális következményekkel járó leépítés ismételten rávilágít a futószalag mellett robotoló modern ipari cselédség munkaerő-kölcsönző cégek által kizsákmányolt, és teljes bizonytalanságban tartott munkásainak tarthatatlan helyzetére is.

A Jobbik álláspontja az, hogy Nemzeti megmaradásunk szempontjából életbevágóan fontos lenne, hogy végre a magyar kkv-szektor innovatív szelete növekedésnek indulhasson. Éppen ezért jelent valós perspektívát, a Magyarországot nem pusztán egy bármikor felszámolható telephelynek tekintő hazai kis- és közepes vállalkozásoknak a Jobbik iparfejlesztési programja, a Hét Vezér Terv. A nemzeti néppárt régóta hangoztatott követelése, hogy az állami támogatásokat és kedvezményeket végre

ne a tőkeerős, külföldi nagyvállalatok, hanem a hazai kkv-szektor részére biztosítsa az állam.

A Jabil Circuit Magyarország Kft. egyébként szintén közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy jelenleg nem tervez csoportos létszámleépítést. Amennyiben a cég mégis munkavállalók elbocsátására kényszerülne, azt mindig az emberek érdekeit szem előtt tartva teszi – közölte a társaság a sajtóban szombaton megjelent, ezzel ellentétes tartalmú információra reagálva az MTI-vel. A Magyar Nemzet azt írta, hogy az amerikai Jabil elektronikai ipari konszern újabb leépítésre készül, 600 alkalmazottjának elbocsátását tervezi.

Ez azért érdekes, mert a lap szerint a társaság és a kormány 2013-ban lépett stratégiai partnerségre egymással, 2011-ben 6 milliárd forintos állami munkahely-teremtési támogatást kapott. A Jabil Circuit Magyarország Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében ugyanakkor jelezte:

mivel bérgyártással foglalkoznak, ezért növekvő megrendelés esetén a foglalkoztatottak száma is növekszik, ha csökken, akkor elkerülhetetlen a foglalkoztatottak számának csökkenése.

A társaság az elmúlt hetekben negyven kölcsönzött, határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalót küldött el, de a kölcsönző partner tud nekik másik munkát biztosítani. A cég hangsúlyozta továbbá: nem fedi a valóságot, hogy milliárdos állami támogatást kaptak. A Jabil tájékoztatása szerint a tiszaújvárosi gyár 2014-ben kötött szerződést 380 millió forint állami támogatásra, amelyben 2014 és 2018 között a kezdő létszámhoz képest plusz 160 ember foglalkoztatását vállalta. Mivel a létszámtartási kötelezettségét a cég nem tudta tartani, 255 millió forintnál lezárta a szerződést, és a felvett támogatást kamattal együtt visszautalta az államnak – közölte a társaság.