Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

Vitéz nagybányai Horthy Miklós

(Kenderes, 1868. június 18.Estoril, Portugália, 1957. február 9.) az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 19091914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban halt meg 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.

Horthy Miklós 1868. június 18-án született Kenderesen közép birtokosi család ötödik gyermekeként.Alapiskoláit Kenderesen és Debrecenben, gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte, ahol eltökélt szándéka lett, hogy haditengerész-tisztnek tanul tovább.1882-ben a birodalom egyik elit iskolájába tizenötszörös túljelentkezés közepette a Fiumei Haditengerészeti Akadémiájára nyert felvételt, melyben a négy év tanulmányi idő alatt további egyharmad hallgató morzsolódott le. Tanulmányai során a gyakorlati tárgyak a testnevelés és nyelvérzéke jelentették erősségeit. Tökéletesítette magával hozott német és francia tudását, felvette az angol nyelvet ill. tűrhetően megtanult olaszul és horvátul, mely nyelveknek a későbbiekben igen nagy hasznát vette.
Az akadémia sikeres elvégzése után 1886 október 7-én avatták II. osztályú tengerész hadapróddá és kezdte meg tényleges szolgálatát az S.M.S. Radetzky háromárbocos fregatton, mely rövidesen a „Téli Hajóraj” kötelékében harcfeladatot látott el a Kréta – szigeti görög-török konfliktus kapcsán.
Tehetségét, rátermettségét bizonyítja, hogy a béke éveiben is viszonylag gyorsan lépett elő beosztásaiban és rendfokozataiban. A tiszti vizsga letétele után 1889-ben I. osztályú tengerész hadapród, 1890-ben sorhajózászlós, tíz évvel később I. osztályú sorhajóhadnagy, 1909-ben korvettkapitány, 1911-ben fregattkapitány, 1913-ban már sorhajókapitány. Ezalatt több hadihajón szolgálva bejárta a világ tengereinek nagyobb részét. Példás feladatellátásaira, kiváló szolgálati teljesítményére elöljárói hamar felfigyeltek, melyet röviden maga a flotta főparancsnoka, gróf Montecuccolli altengernagy röviden csak így minősített: „Horthy haditengerészetünknek egyik legjobb, legderekabb tisztje.” Az uralkodó I. Ferenc József Ausztria Császára és Magyarország apostoli Királya maga mellé vette és haditengerészeti szárnysegédjévé nevezte ki, mely tisztségét annak lejárta után – további egy évvel - az I.VH. kitöréséig, meg is hosszabbított. Ez utóbbi beosztása Horthynak módot adott arra, hogy az udvar belső életét és a nagypolitikát érintő beszélgetések fültanúja legyen, így naprakészen tájékozottá válhatott a birodalom külső és belső törekvései, valamint az állami funkciói területén.


A hadüzenet szabadsága alatt érte. Az uralkodótól tényleges hadibeosztást kért, így nyomban átvehette a Polában állomásozó IV. csatahajó osztály zászlóshajójának, az S.M.S. Habsburg parancsnoki hídját, mely egység akkor védelmi feladatokat látott el. A tengerre visszatért kapitány viszont harcolni akart, így kijárta hogy a még az évben 1914 decemberében Fiumében átadásra került legnagyobb teljesítményű és legmodernebb gyorscirkáló egy „igazi veszedelmes támadóegység” a Novara első parancsnoka lehessen.

Kezdetben több önálló vállalkozást, portyákat és egyéni felelősségű harcászati feladatot vitt sikerre, majd Olaszország hadba lépése után (1915. máj. 23.), annak keleti partjait támadó Cs. és Kir. Flotta jobbszárnyát vezette.

Nagy napjára az otrantói tengerszorosban, 1917. május 14-15. éjjelén került sor. Cirkáló rajának élén azt a feladatot kapta, hogy mérjen váratlan csapást az említett térségben fenntartott antant tengerzárra, mely működtetését és védelmét egy külön erre a célra szervezett „Első Szövetséges Flotta” (brit-francia-olasz) látta el. A hadművelet titkos tervezésében maga a feladatot végrehajtó Horthy Miklós sorhajókapitány is részt kapott. A vállalkozást az eredeti terv szerint három gyorscirkálóval és két rombolóval, három tengeralattjáró és egy repülőosztály fedezetével hajtotta végre. A tengerzárat határozott manőverekkel és tűzcsapásokkal órák alatt felszámolta, ezzel szabaddá téve az utat a nyílt tengerek irányába saját erőink számára, majd foglyokat ejtve, kötelékévek visszaindult bázisa irányába. A megdöbbent, letaglózott, későn riasztott szövetséges flotta, a maga jelentős túlerejével megpróbálta elvágni a visszafelé vezető utat, de Horthy a menekülés helyett, velük szembefordulva azonnal felvette a harcot, mellyel kialakult az I. világháborúban a Földközi – tenger körzetében a szembenálló hadihajók által vívott legnagyobb ütközet. A hevessé vált háromdimenziós küzdelemben maga Horthy sorhajókapitány is súlyos sebesülést szenvedett, de nem engedte magát segélyhelyre szállítani. A Novara cirkáló parancsnoki hídját soha el nem hagyva, magát hordágyra erősíttetve vezette tovább a csatát, míg az ellenség dél tájban vissza nem vonult. A győzedelmes tengeri csata végeredménye: tizennégy (14) felfegyverzett brit zárhajó, egy (1) olasz romboló, egy (1) francia romboló és egy (1) olasz szállítóhajó elsüllyesztése, egy (1) olasz repülőgép lelövése továbbá a brit zászlóshajó a H.M.S. Dartmouth nehézcirkáló és egy (1) olasz gyorscirkáló teljes harcképtelenné tétele valamint a tengerszoros hónapokra történt akadálymentesítése egyetlen saját hajóveszteség nélkül. E történelmi értékű győzelem nem csak Horthy Miklós sorhajókapitány haditengerész parancsnoki tevékenységének, hanem az 1914-18-as háborúban Ausztria-Magyarország haditengerészeti tevékenységeinek csúcspontját is jelenti. Annál nagyobb volt az erkölcsi eredmény: a Flotta ismét kezdett hinni önmagában és az ellenség is megtanulta respektálni.


A világtörténelemben ez volt az első olyan tengeri hadművelet, melyben a szemben álló tengeri erők valamennyi fegyverneme (felszíni egységek, tengeralattjárók, repülők stb.) egyidejűleg kerültek alkalmazásra.

Horthy otrantói teljesítménye minden kétséget kizáróan igazolja, hogy a hadművelet tervezése, szervezése, illetve annak közvetlen vezetése során valódi hadvezéri képességet reprezentált. Ennek megfelelő volt későbbi előmenetele. Sebesülése súlyosnak bizonyult, kórházba került, több műtéten is átesett. Felgyógyulása után 1918. február 01-én az S.M.S. Prinz Eugen csatahajó parancsnoki posztjára helyezik, majd még annak a hónap végén február 27-én az uralkodó IV. Károly király kinevezi az Osztrák-Magyar Hadiflotta főparancsnokává, egyidejűleg ellentengernaggyá lépteti elő. Az új főparancsnok mindenek előtt a Flotta fegyelmét állította helyre. Azonban a szövetségesek és Ausztria-Magyarország számára rendelkezésre álló erőforrások közötti hatalmas egyenlőtlenségek - melyet az USA tengeri erőinek e térségben történt közvetlen fellépése csak súlyosbított - egyre növekedtek, ezért a továbbiakban lehetetlenné vált kiharcolni a nyílt tengerek szabad használatát illetve saját erőink egy bizonyos jól behatárolt területen túli alkalmazását. A flotta természetesen továbbra is ellátott különböző feladatokat: Megbízhatóan távol tartotta az ellenséget az Adria térségétől, segédkezett a balkáni visszavonulásnál, nyílt tengeren szövetségesével a Német Birodalmi Haditengerészettel tovább folytatta a tengeralattjáró háborút, egyedi ellenséges célpontokra rendszeresen csapást mért, de felelősen nagyobb szabású sikerrel kecsegtető tengeri hadműveleteket már nem indíthatott. Erejét tartalékolta.

1918. október 27-én IV. Károly Császár és Király a szárazföldön elszenvedett vereségek hatására fegyverszünetet kért, ezzel a Monarchia vesztesként fejezte be a háborút. Horthy számára ez valóban összeomlás volt. Fegyelmezett katonaként a helyén maradt és teljesítette a számára legfájdalmasabb uralkodói parancsot: „a hajóhad átadását”, melyet alakias zászlólevonás (kürtjel, díszsortűz és a himnusz hangjai) közepette a Viribus Unitis csatahajó fedélzetén 1918. október 31-én napnyugtakor adott át a délszláv nemzeti tanácsnak. A hajóról annak díszlobogójával és Ferenc József arcképével távozott.
Másnap, november 1-jén az uralkodó a flottától távozó valamennyi hivatásos tisztet rendfokozatában eggyel előléptetett, így Horthy Miklós volt főparancsnokot is altengernaggyá.
Közös haditengerészetünknél, tanulmányi idejével együtt, egyhuzamban több mint 36 évet szolgált tisztességgel, hittel és becsülettel.

A vesztes háború és a Monarchia széthullása, Magyarországot sújtotta a leginkább. A kíméletlen és igazságtalan imperialista békediktátum eredményeként nemcsak közös hadiflottánk, de tengerpartunk valamint a teljes kereskedelmi tengerészünk is odaveszett, így a sors kényszere alatt Horthy Miklós altengernagy szokatlan és azóta is vitatott pályafutásnak nézett elébe.
Egyenruhájában maradva kezdte meg további küzdelmes, merőben más irányú tevékenységét, immár a maradék magyar szárazföldön. Haladéktalanul a Nemzeti Hadsereg élére állva igyekezett megakadályozni országunk további kifosztását, az általános zűrzavar eszkalálódását.
1920. március1-én a Magyar Királyság kormányzójává választották. Kormányzósága alatt vezetésével, a harmadára zsugorított, kifosztott országunk életét rövid idő alatt újjászervezték, felépítették gazdaságát, felvirágoztatták állami létét. Közép és felsőfokú oktatási rendszerünk ekkor került a világ élvonalába. Hathatós segítségével beindult a Magyar Duna – Tengerhajózás, ezáltal elszigetelt gazdaságunk újból bekerült a nagyvilág vérkeringésébe. Egyszóval talpra állította az országot. Bár egykori területeink - többségében magyarok által lakott - részeit a németek segítségével szerezte vissza hazánknak, nem vált azok feltétlen kiszolgálójukká. Többször is nézeteltérésbe került, ellent mondott Hitlernek, amit abban az időben nem sokan mertek megtenni. Végül az újból kialakult világháborús körülmények között – hasonlóan a többi európai kis és közép hatalmakhoz – neki sem sikerült az ország szuverenitását teljes mértékben megőrizni, így annak területe hadszíntérré vált. Államfői tisztségét 1944 októberéig töltötte be. A háború végét családjával német, majd szövetséges fogságban töltötte. A szövetséges hatalmak nem emeltek vádat ellene. Sem a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság, sem Sztálin sem a bécsi székhelyű Simon Wiesenthal központ nem tekintette őt bűnösnek.

Horthy Miklós lehetett bármilyen ellentmondásos személyiség, továbbá mint politikusnak és államférfinak lehettek hibái, de igazi tengerész, és mint ilyen, bátor és merész, rámenős tiszt volt, aki mindenkor hazája érdekeit tartotta szeme előtt.

Élete hátralévő éveit kényszerű emigrációban töltötte, 1957. február 9-én a portugáliai Estorilban hunyt el.

Végakaratát a Magyar Tengerészek Egyesülete teljesítette, mely elhatározásával, szervezésében és gyakorlati végrehajtásával - családja engedélyével, a magyar kormány hozzájárulásával és sok magánszemély támogatásával – hazahozta földi maradványait és 1993. szeptember 4-én ünnepélyesen nagy nyilvánosság előtt Kenderesen (hazai földbe) a családi kriptába újra temette. A helyszín azóta zarándokhely.

Megtekintések: 883

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

2016. 11. 5. 10:31

Megemlékezés: Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén 97 éve vonult be Budapestre

97 éve, 1919. november 16-án vonult be az általa szervezett Nemzeti Hadsereg élén Horthy Miklós Budapestre. Végleg elsöpörte a kommunista pribékek által vezetett Tanácsköztársaságot, hétköznapi nevén proletárdiktatúrát.

Ezzel kezdetét vette egy új, negyedszázados korszak melynek szimbóluma mint kormányzó, maga Horthy Miklós lett. A trianoni békediktátum által megnyomorított országot szinte a semmiből kellett talpra állítani, a második világégés azonban már csak földrajzi fekvéséből kifolyólag sem kerülhette el Magyarországot.

Az egykori kormányzó budapesti bevonulására szülőfalujában, Kenderesen emlékeznek meg 2016. november 19-én, 13 órától.

 

HMT megemlékezések

„Most pontot teszek, s mint aki vesztett csatából maradt meg hírmondónak, s elfújta mondókáját: emlékezni és hallgatni akarok.”

HÍVÓSZÓ
-Munkámat a kezeidbe teszem-

Érdemem kevés, feladatom sok; az ember leginkább magát szereti legkevésbé ajánlani. Helyesebben, nincs meg bennem ez a szellem, nincs meg bennem ez a tulajdonság. Eleddig nem tudtam megtanulni, nem azért mert nehéz lenne, hanem azért mert, ha ajánlok, akkor én másokat szoktam.

Egy főhajtással felérő könyv, amely február második hetében kerül a könyvesboltok polcaira:

Zetényi- Csukás Ferenc: In memoriam

Hatvan éve, 1957. február 9-én halt meg vitéz nagybányai Horthy Miklós, a két világháború közötti Magyar Királyság kormányzója, és idén lesz hetvenöt esztendeje, hogy idősebbik fia, vitéz nagybányai Horthy István kormányzó helyettes, repülő főhadnagy is megtért Teremtőjéhez.
Apa és fia.
Az ő emlékük előtt kíván tisztelegni-e szerény kötet.
A könyvbemutatót tudásukkal és elhívásukkal segítik:

Reiner Péter előbeszéd
Szamák Zsuzsánna könyvismertető
Publik Antal vers
Vass Ildikó ének

*Legelébb azoknak szeretnék köszönetet mondani, akik gyűjteményük tárgyaival, fotóival, kutatásaikkal, jótanácsaikkal és felém való jóindulatukkal hozzátettek ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessen.
Rögvest utána, azoknak mondok köszönetet, akik le akartak beszélni a munkáról, vagy akadályt állítottak elém. Egyikük nélkül sem jött volna létre ez a kiadvány.
A biztatás késztetett, a hitetlenség még nagyobb elhívást adott.
*Előrendelés:
HK Hermanos Kiadó - 6725 Szeged, Petőfi Sándor sgt. 43.
email: hkhermanos@gmail.com-
telefonon: +36 70 378 40 81

A megjelenést követően a Hermanos Kiadón kívül, a Két Hollós Könyvesboltban (1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a) lehet a könyvet külön kedvezménnyel megvásárolni.

Szívesen látlak a könyvbemutatómon, és ki tudja? Talán éppen ezekből a találkozásokból születhetnek majd nagy dolgok, és ha mégsem? Akkor is legkevesebb, közösen rójuk le kegyeletünket, s méltóképpen emlékezünk meg az egykori kormányzóról és helyetteséről.
Értük ma ennyit, érted most csak ennyit tehetek...
nehéz idők...
...de csak együtt, csak együtt veletek!
Isten áldja az egykori kormányzó és kormányzó helyettes emlékét!


-zcsf-

Hatvan éve halt meg Horthy Miklós

Hatvan éve, 1957. február 9-én halt meg Horthy Miklós, a két világháború közötti Magyarország kormányzója.  

 A politikust – akinek személyi és történelmi megítélése máig ellentmondásos – a portugáliai Estorilban érte az 1956-os forradalom kitörésének híre. A szabadságharc bukása után apátiába zuhant, azt csak néhány hónappal érte túl.

Horthy Miklós nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1868. június 18-án, Kenderesen. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte német nyelven, majd 1882-től a fiumei tengerészeti akadémia növendéke lett. A fiatal tiszt gyorsan haladt fölfelé a ranglétrán, 1909-től már az általa igen tisztelt Ferenc József szárnysegédje volt.

Horthy Miklós nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1868. június 18-án, Kenderesen. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte német nyelven, majd 1882-től a fiumei tengerészeti akadémia növendéke lett. A fiatal tiszt gyorsan haladt fölfelé a ranglétrán, 1909-től már az általa igen tisztelt Ferenc József szárnysegédje volt.

Novara, Otrantó

Sorhajókapitányi rendfokozatban kinevezték a Habsburg csatahajó parancsnokává az első világháború kitörésekor, majd a flotta legkorszerűbb hajóját, a Novarát irányította.

1917-ben, az otrantói ütközetben – áttörve a tengeri zárat –,komoly sebesüléseket szenvedett. Ehhez a momentumhoz kötődik “az otrantói hős” képe. Az 1918-as háborús vereséget már ellentengernagyként, a flotta parancsnokaként érte meg.

Elismerte a fehérterror bűntetteit

A szegedi ellenforradalmi kormány nemzeti hadseregének fővezére lett a tanácsköztársaság idején, majd a kormány lemondása után Siófokon rendezte be főhadiszállását, önálló katonai igazgatást vezetve be a Dunántúlon. A “fehérterrort” nem támogatta – de nem is tett ellene semmit.

Ezzel kapcsolatban emlékirataiban úgy ír: elismeri a bűntettek tényét, de nem vonja kétségbe létjogosultságukat.

Horthy Miklós, fehér lovon

A román megszállás után, 1919. november 16-án fehér lovon vonult be a fővárosba. A mögötte álló haderő és az antant nyomására a nemzetgyűlés 1920. február 27-én bevezette a kormányzó intézményét, március 1-jén pedig megválasztották a tisztségre Horthyt – ezzel létrejött a király nélküli királyság.

Budapest, 1919. november 16. Horthy Miklós kormányzó bevonul Budapestre. MTI Fotó / Reprodukció

Budapest, 1919. november 16. Horthy Miklós kormányzó bevonul Budapestre

IV. Károly, miután lemondott a trónról, 1921-ben kétszer is megkísérelte a visszatérést, ám Horthy – jóllehet hűséget esküdött neki – a kisantant fenyegetései miatt nem volt hajlandó átadni a hatalmat.

Bethlent nevezte ki kormányfőnek

A nemzetgyűlés a második királypuccs után, 1921. november 6-án kimondta a Habsburgok trónfosztását, ezzel Horthy helyzete végleg megszilárdult, megkezdődhetett az igazi konszolidáció. Horthy kinevezte Bethlen Istvánt a kormányfői tisztségbe.

A nagy gazdasági világválság megroppantotta Magyarországot is, Bethlen 1931-ben távozni kényszerült, őt Károlyi Gyula, majd 1932-ben a feltétlen Mussolini-barát, a náci Németország felé nyitó Gömbös Gyula követte.

Trianon, Trianon és Trianon

A harmincas években – habár Horthy el akarta kerülni – felerősödtek a szélsőségesek, a politikai rendszer pedig a parlamentarizmus keretei ellenére is egyre inkább jobbra tolódott.

Szatmárnémeti, 1940. szeptember 6. Horthy Miklós kormányzó megtekinti a bevonuló katonák díszfelvonulását. MTI Fotó: Reprodukció

Szatmárnémeti, 1940. szeptember 6. Horthy Miklós kormányzó megtekinti a bevonuló katonák díszfelvonulását

Az egymást követő kormányok a trianoni határok revíziójának teljesülését a német és az olasz tengelytől remélték. Átmeneti sikerrel, hiszen a bécsi döntések nyomán jelentős területek kerültek vissza.

Nem voltak jóban Hitlerrel

Horthy többször járt Németországban, de Hitlert nem szívelte – az érzés kölcsönös volt.

A második világháború kitörése után Magyarország a fegyveres semlegesség politikáját követte, de miután a revíziót is szem előtt tartották, a mozgástér egyre szűkült. 1941 tavaszán a fegyveres konfliktus vállalása már nem volt elkerülhető, júniusban belépett az ország a háborúba, és a szovjet frontra küldte a tragikus sorsú magyar 2. hadsereget.

Egyik fia meghalt, a másikat elrabolták

A hadseregben szolgált a kormányzó fia, Horthy István kormányzó-helyettes is, aki 1942 nyarán repülőgépével – máig hivatalosan nem tisztázott körülmények között – meghalt.

Budapest, 1930-as évek. Horthy István kormányzó-helyettes, repülő főhadnagy egyenruhában. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció

Budapest, 1930-as évek. Horthy István kormányzó-helyettes, repülő főhadnagy egyenruhában. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen

A németek a kormányzót Klessheimbe hívták tárgyalni, hogy ne tudja megakadályozni az ország 1944. március 19-i német megszállását.

Budapest, 1938. augusztus 20. Horthy Miklós kormányzó Németországba utazik a Keleti pályaudvarról, ahol Miklós fiával beszélget a peronon. Mögöttük a Katonai Iroda vezetője, Keresztes-Fischer Lajos tábornok. A vagon ajtajánál áll a kormányzó felesége. MTI Fotó: Bojár Sándor

Budapest, 1938. augusztus 20. Horthy Miklós kormányzó Németországba utazik a Keleti pályaudvarról, ahol Miklós fiával beszélget a peronon. A vagon ajtajánál áll a kormányzó felesége

A nyár folyamán leállította a vidéki zsidók deportálását. Támogatta az 1944. októberi elvetélt kiugrási kísérletet, de miután a Gestapo elrabolta Miklós fiát, október 16-án aláírta lemondását, és átadta a hatalmat a nyilas “nemzetvezető” Szálasi Ferencnek.

Amerikai fogság

Másnap családjával együtt a bajorországi Weilheimbe internálták. 1945 májusában amerikai fogságba került, s még az is felmerült, hogy háborús bűnösként bíróság elé állítják – ez teljesen megdöbbentette.

„Megvárta”, míg az oroszok elmennek

Később családjával a Lisszabonhoz közeli Estorilban telepedett le, itt írta meg emlékiratait.

Az ’56-os forradalom új reménnyel töltötte el, ám a szabadságharc eltiprása megviselte, apátiába esett.

Kenderes, 2013. szeptember 1. Horthy Miklós portréja az egykori kormányzó magyarországi újratemetésének 20. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Kenderesen, a Horthy-ligetben, 2013. szeptember 1-jén. MTI Fotó: Bugány János

Horthy Miklós portréja az egykori kormányzó magyarországi újratemetésének 20. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Kenderesen, a Horthy-ligetben, 2013. szeptember 1-jén


 

Néhány hónappal később, 1957. február 9-én halt meg, végakaratához hűen hamvait csak a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulása után, 1993-ban hozták haza s temették újra Kenderesen. Ma is ott nyugszik.

Zsidó történész: Amerika miatt következett be a "magyar zsidó holokauszt" - tőlük mikor fognak kártérítést követelni?

"Felelőtlen és cinikus Amerika, ha lázadásra hergel másoknak kiszolgáltatott országokat? Miért felelősök az angolszászok a magyar holokausztért?" - e kérdések nem máshol olvashatók, mint az Index könyvismertetőjében. Azt írják, keserűen realista kép rajzolódik ki Magyarország kiszolgáltatottságáról a Nagyhatalmi érdekek hálójában című kiadványban, melynek szerzője Borhi László zsidó történész.





"Nem csak Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának okait, a magyar politika és a külső erők felelősségét kell újragondolni, ha igaza van egy Amerikában kutató magyar történésznek, de a nemzeti szuverenitásunkat is, általában. Ideje elhagyni a hintapolitikát, az utolsó csatlóst és a hasonló leegyszerűsítő kitételeket, a jó és rossz közötti választás helyett időnként csak rossz, rosszabb és legeslegrosszabb lehetőségek vannak. És időnként túl sok az ismeretlen ahhoz, hogy tudni lehessen, melyik melyik" - fedezi fel a valóságot az indexes újságíró. Nézzük, milyen további következtetéseket összegez a továbbiakban.

Relatív szuverenitás

Borhi László könyve, a néhány hete megjelent Nagyhatalmi érdekek hálójában nem akar felmenteni vagy erkölcsi ítéletet mondani a korabeli magyar politikáról, de a szokásos köldöknézésből kizoomolva tud újat mondani Magyarország helyéről a világban. A Bloomingtonban tanító történész nagyrészt kinti diplomáciai források alapján írta meg Amerika 1942 és 1990 közötti Magyarország-politikáját, és nem hagy kétséget afelől, hogy Magyarország sorsa az esetek többségében jórészt külföldön dőlt el. Ebben a történetben egy ekkora országnak, mint a miénk, ritkán van esélye alapvetően magának alakítania a sorsát. Inkább csak az lehet a kérdés, hogy a szűk lehetőségek között sikerült-e legalább akkora mozgásteret kiharcolni, mint a kelet- és közép-európai versenytársaknak. Borhi erre a jellegzetes kisállami helyzetre a relatív szuverenitás fogalmát használja, de például a második világháború alatt nagyon arrafelé mentek a dolgok, hogy ennyi se maradjon - és Borhi szerint ebben az angolszász hatalmaknak is megvan a felelőssége. A kérdés nyilvánvalóan érzékeny, a nemzeti szuverenitás Alaptörvénybe beleírt 1944. március 19-i elvesztése, a holokausztban játszott magyar állami felelősségről szóló viták miatt elkerülhetetlenül van politikai relevanciája is annak, amit egy történész ma ezekről az évekről leír.

Nem számíthattunk angolszász segítségre, Horthyék mégis mániákusan hittek benne

Borhi úgy gondolja, hogy a második világháborúból való magyar kiugrásra nemcsak 1944 októberében, hanem igazából soha nem volt valós lehetőség. Mint általában, itt is a "nézzetek a térképre" egyszerű, de megkerülhetetlen érve működött: a Harmadik Birodalom közvetlen szomszédságában, stratégiailag fontos területen, a szövetségesek belső leosztásában a szovjet szférába sorolva Magyarország egyszerűen nem számíthatott angolszász segítségre.

Horthy környezete és a magyar politikai elit meghatározó része mégis komolyan számolt ezzel az opcióval, a tényleges esélyeken túl is. 1942 őszétől Magyarország folyamatosan kereste az utat a szövetségesek felé, és rendszeresen jelezte, hogy örömmel látna egy angolszász megszállást, melynek esetére felajánlották Magyarország megadását. Nem voltunk ezzel egyedül: az erőviszonyok fokozatos megváltozásával Németország "többi csatlósa" is igyekezett bebiztosítani magát a tengelyhatalmak vereségére: a finnek, románok, bolgárok ugyanígy jelezték kiugrási szándékukat.

A gyakran hallott terminus szerint "hintapolitikát" folytató magyar külpolitika fő dilemmája abban állt, hogy egyrészt nem szabad túl sokat késlekedni, mert akkor végképp elveszítjük az angolszászok szimpátiáját, és a vereség után újra katasztrofális béke várna ránk; másrészt meg nem szabad elhamarkodni sem a dolgokat, mert ha nincs a kiugrás pillanatában angolszász bevonulás, akkor jönnek a német megszállók. Egy második Trianonnál és a németeknél pedig a magyar elit csak egy dologtól félt jobban: a szovjet megszállástól.

A németektől való eltávolodás eleve nagyon kockázatos politikát jelentett. A Bethlen emberének tartott, kifejezetten az angol orientációja miatt kinevezett Kállayban Berlin a kezdetektől nem bízott, miközben nálunk már a németellenes sajtóban is jelentek meg utalások a közelgő szembefordulásra. A Magyar Nemzet arról írt, érdemes feléleszteni az angoltudást, és nagy példányszámban kelt el a "Brush up your English" című könyvecske.





Nem gondolták, hogy a jóságos angolok eladtak a szovjetnek

Hogy az angolszászok jóindulatára épülő külpolitika elhibázott volt, nem nagyon lehet kérdés: a német megszálláshoz, a magyarországi zsidóság deportálásához (a Zsindex szerint "megsemmisítéséhez" - ahhoz képest elég sokan vannak), az ország harctérré változtatásához vezetett, hogy aztán a szovjet megszállók fél évszázadra rendezkedjenek be az újra visszakapott trianoni határok között. Egyetlen cél sem teljesült - érthető hát, hogy a történészek általában azt firtatták, hol hibázhatott ekkorát a magyar politika.

A magyarországi történetírás többnyire úgy tartja számon, hogy a németektől való teljes elszakadás a bizonytalankodás, kétszínűség, a kancsal külpolitika miatt nem sikerült. Ehhez képest a Borhi által vizsgált amerikai és brit dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a béketapogatózások kudarca egyértelműen a szövetségeseken múlott.

Nem az bizonyult végzetesnek, hogy "túl gyávák voltunk a németektől való eltávolodásban", hanem az ellenkezője: angolszász bátorításra túl messzire mentünk el, miközben Kállay kormánya nem vette figyelembe az ország reális helyzetét, azt, hogy nem kaphatunk külső segítséget a németekkel szemben. Ha a magyar politikusok ismerték volna az angolszászok valódi szándékait a térségünkkel kapcsolatban, Borhi szerint nem ugrottak volna fejest egy olyan reménytelen akcióba, ami aztán 1944 márciusában a német megszálláshoz és "a rákövetkező katasztrófához" vezetett.

"Kállay minden jó szándéka ellenére sem tudta következetesen végiggondolni Magyarország helyzetét" - írja Borhi, de a közepes képességű miniszterelnök illúzióiban mások is osztoztak. A magyar elit abba a hitbe ringatta magát, hogy az angolok úgysem engednék át a Duna-medencét a szovjeteknek, mert az országnak biztonságpolitikai jelentősége van. Tévedtek, nem volt, és tévedésük végzetesnek bizonyult.

Kállayék végig a Churchill által képviselt adriai partraszállásban bíztak. Nem tudták, hogy ez csak a balkáni partizánok megsegítésére irányult volna, arról soha nem volt szó, hogy angol katonák érkezzenek a Kárpát-medencébe. Londonnak, még Washingtonnál is inkább, egyébként is a kelet-európai térség stabilitása volt a fontos. Nekik elfogadható volt a háború utáni szovjet befolyás is a térségben: amikor 1944 októberében Moszkvában (nem pedig Jaltán, mint gyakran hiszik) létrejött a híres százalékos egyezmény Európa felosztásáról, Sztálin megkapta Churchilltől azt, amit Hitlertől 1940-ben még nem: a Balkán és Kelet-Közép-Európa feletti ellenőrzést.

Magyarországnak az lett a sorsa, hogy a szovjet szférába kerüljön. Pedig a magyar külügy annyira rettegett a szovjet megszállástól, hogy a remélt angolszász megszállásért még úgy is megkockáztatták az elkerülni akart német megszállást, hogy az amerikaiak gyakorlatilag nem ígértek semmit a kiugrásért cserébe. A magyar külpolitika legalább a trianoninál valamivel kedvezőbb békét remélt, de erre nem volt valós esély. Területre vonatkozó ígéretet hivatalosan soha nem kaptunk, és Borhi szerint nem is ezen múltak a dolgok. Erdély nem azért került a II. világháború után újra Romániához, mert a román kiugrás a magyarral ellentétben sikerült; Moszkva azért favorizálta ebben a kérdésben a románokat, mert Erdélyt ellenszolgáltatásnak szánták Besszarábia (nagyjából a mai Moldávia) elvételéért.

Egy ideig az angolszászok kifejezetten hárították a magyar megkereséseket, mert inkább az oroszokkal akartak jóban lenni: attól féltek, hogy a szovjetek már egy angolszászokkal kötött különalku lehetőségének a felvetése miatt is kiléphetnek a háborús koalícióból. Igazi tragédia azonban abból lett, hogy a német csatlósokkal szembeni amerikai politika idővel megváltozott, és 1943 végétől kifejezetten bátorították a Harmadik Birodalommal való szembefordulást, annak ellenére, hogy tudták: ennek véghezvitelére nincs esély.

Feláldozható bábu voltunk az imádott szövetségeseknek, ők provokálták ki a megszállást

A fordulat azután következett be, hogy 1943 késő nyarán döntöttek a normandiai partraszállásról. Az addig Amerikának csak másodlagos fontosságú kelet-európai kis országok ezzel felértékelődtek, de csak mint feláldozható bábuk kaptak szerepet. A szövetségesek a németek szövetségeseivel, így a Magyarországgal szembeni politikát a háború megnyerésének és az oroszokkal való nagykoalíció megőrzésének vetették alá.

Az angolszász stratégia lényege az volt, hogy Magyarországot és Romániát a lehető legnagyobb ellenállásra buzdítsák, ezzel kiprovokálják a német megszállást, és így minél több német hadtestet kössenek le, gyengítve a Harmadik Birodalom erőit a tervezett normandiai partraszállásnál. Mindez a Bodyguard nevű megtévesztő hadműveletbe illeszkedett: ennek az volt a célja, hogy a németek olyan területekre telepítsenek jelentősebb haderőt, ahol nem zavarják a szövetségesek lényegi hadműveleteit.

Ennek a hadműveletnek volt az eredménye az is, hogy a németek még akkor sem hitték el a normandiai partraszállás valódi helyét, amikor az már teljes erővel zajlott. Szintén ennek az összetett megtévesztésnek volt köszönhető, hogy Hitler délről is várt egy komoly támadást: az angolszászok ugyan már rég elvetették a Szlovénián keresztül történő támadást, de Hitler még mindig hitt a ljubljanai résen keresztüli offenzívában, és a valójában egyáltalán nem is létező Patton-féle 7. amerikai hadsereg trieszti partraszállásában.

"Néhány százezer élet ide vagy oda már nem számít"

Borhi az iratok alapján azt állítja, a britek és az amerikaiak kifejezetten azért gyakoroltak ránk nyomást a kiugrás érdekében, hogy a németek bevonuljanak. Eleve azzal számoltak, hogy a németek meg fognak szállni minket, de a megszállás katonai értelemben lesz annyira költséges a Harmadik Birodalom számára, hogy azzal még mindig a szövetségesek járnak jól.

Miközben az amerikai külügy azzal fenyegetett, hogy a háborús részvételük miatt a háború végén ugyanúgy fognak velünk és a többi "csatlóssal" bánni, mint Németországgal, a háttérben az apparátus valójában jól ismerte a kényszerhelyzetet, amiben voltunk. Alexander Cadoga, a külügyminiszter helyettese is képtelenségnek tartotta a kiugrás sikeres végrehajtását "míg nem tudjuk megvédeni őket". Ő a magyarokról olyan népként beszélt, "melynek helyzete nem engedi meg, hogy felszólításunknak eleget tegyen".

Az aggódó hangokkal azonban a döntéshozók nem sokat törődtek. Amikor az egyik magyar diplomata megpróbálta elmagyarázni a német megszállás következményeit a szövetségesek képviselőinek, a később hidegháborús CIA-igazgatóként nagy karriert befutó Allen Dulles ezt válaszolta állítólag: "háború van, a könyökünkig ér a vér, néhány százezer élet ide vagy oda már nem számít."

A német megszállás közvetlen kiváltó oka ma is ismeretlen. Valószínűleg a Veréb-misszió volt az utolsó csepp a németek poharában. 1944. március 15-én Duke ezredes vezetésével amerikai ejtőernyősöket dobtak le Magyarországon. Bár a merész akció miatt Hitler őrjöngött, a bevetés résztvevői meglepő módon nem kaptak pontos tájékoztatást a magyarországi feladatukról. Borhi könyvében az a gyanú fogalmazódik meg, hogy a küldetésnek egyetlen komoly célja volt: a megszállás kiprovokálása.

"A szövetségeseknek van felelősségük a holokausztban"

Az angolszász hatalmak tehát eleve kudarcra ítélték a kiugrást, de mégis erre buzdították a magyar vezetést - miközben tudták, hogy abból "Magyarország részére tragédia következik". Ezzel keresztbe tettek kedvenc népüknek is (a Zsindex megfogalmazásában: "nem szolgálták a halálra szánt zsidók túlélését"), akik biztonságának garanciája volt addig - minden korlátozás ellenére - a magyar állam szuverenitása.

"Pedig ekkor a briteknek éppen elég információjuk volt már a holokausztról: a brit kódfejtő szolgálatok már 1943-ban tudatában voltak, hogy a németek szisztematikusan és tömegesen mészárolják le a zsidóságot. Erősebben fogalmazva: bár a magyar politika és a magyar állam felelőssége ettől még óriási, a szövetségeseknek is van némi közvetett felelőssége a magyar holokausztban" - írja az Index. Bizony, az Index, egy zsidó történész könyve nyomán, nem árt ezt eszünkbe vésni.

A szövetségeseknek hátsó szándékaik voltak, és politikájuk ellentétes volt a kelet-közép-európai államok alapvető nemzeti érdekeivel - hangsúlyozza Borhi. Belehajszoltak egy eleve kudarcra ítélt politikába, a történész szerint ahhoz hasonlóan, ahogy majd 1956-ban buzdítja a Szabad Európa Rádió a magyar forradalmárokat kitartásra, miközben Amerika pontosan tudja, hogy nem tud segíteni a szovjet tankok ellen. Jelentős katonai előny ráadásul nem is származott végül Magyarország német megszállásából. A normandiai partraszállás idején mindössze 50 ezer német katona lehetett Magyarországon - nem ezen múlt a háború kimenetele, de ezért kockáztatták az angolszászok számtalan ember életét Magyarországon.

Borhi László az angolszász dokumentumok alapján az egész magyar kiugrási politikát megkérdőjelezi. Szerinte felmerülhet, hogy ennél "esetleg célravezetőbb lett volna a németek gazdasági követeléseit tessék-lássék kielégítve megpróbálni kivárni a háború végét". A történész szerint a magyar külpolitika a második világháborúban nem volt abban a helyzetben, hogy befolyásolja az ország sorsát. A magyar külpolitika szinte mindegy hogy mit lépett, annak kimenetele katasztrofális volt, és nem is lehetett más. Magyarország tehetetlen báb volt egy nagy stratégiai játszmában.

A mellékletről:

Albert Laszlo, Ausztraliaban elo magyar vagyok, s ma kaptam  az On irasat Borhi Laszlo konyverol, amit en is olvastam.

Mivel nyilvanvalo, hogy Ont erdekli a tema, szives engedelmevel mellekelem olvasasra/terjesztesre egy 4 reszesre tervezett, a BL konyvvel azonos temaju sorozatom eddig elkeszult ket reszet. Remelem, megnyeri a tetszeset.

Szives udvozlettel,

Albert Laszlo

Brisbane, Australia

Mellékletek:

Itthon vannak Horthy István gépének maradványai

Horthy IstvánHazahozták annak a repülőgépének a maradványait, amellyel Horthy Miklós fia, István zuhant le a mai Oroszország felett 1942-ben - közölte a Blikk.

A Héja vadászgép apró roncsdarabkáit Alekszejevka mellett tavaly találta meg egy kutatócsoport.

"Horthy gépének roncsait a balesetet követően hazaszállították, majd nyomuk veszett. Az apróbb darabkákat a főhadnagy bajtársai szedegették össze a mezőről, az expedíció most a föld alatt lévő maradványokat találta meg" - mondta a lapnak Magó Károly, a Magyar Roncskutató Egyesület titkára. " A 25. bevetésére induló Horthy „holtteste a pilótaülésben találtatott meg, legnagyobb részt megégve".

A Horthy Miklós kormányzó fia által vezetett vadászgép maradványait a lap szerint szerdán adta át az orosz-magyar Szent Olga Alapítvány a Magyar Roncskutató Egyesületnek.

MTI – alfahir.hu

"Horthy Miklósnak minden talpalatnyi magyar röghöz kötődése van"

Miután a perkátai fideszes önkormányzat végül nem vállalta vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó szobrának közterületen való felállítását, az alkotást kényszerből az egykor szebb napokat látott kálozi Zichy-kastély kertjében avatták fel.

Az ünnepélyes eseményen beszédet mondott többek között az Új Magyar Gárda főkapitánya, Mészáros István, a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Murányi Levente, Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, Hegedűs Lóránt református lelkész, Zetényi-Csukás Ferenc történész és a Horthy Miklós Társaság elnöke, illetve Pongrácz Imre, a kastély tulajdonosa. A Perkátán még tüntetéssel fenyegetőző Demokratikus Koalíció és az MSZP aktivistáinak se híre, se hamva nem volt a rendezvényen.

A kényszerű helyszín-változásnak köszönhetően csak a legelszántabbak látogattak el a dunántúli Kálozra, hogy jelenlétükkel emeljék a szoboravatás méltóságát. A település határában lévő Zichy-kastély kertjét nagyjából 100-150 fős tömeg töltötte meg élettel ezen a napsütéses, de szeles szombat délutánon, az Új Magyar Gárda szervezésében megtartott rendezvényen.

fotó: Béli Balázs - Alfahír

Himnusz eléneklése után megnyitóbeszédében Pongrácz Imre, a kastély tulajdonosa örömét fejezte ki, hogy ennyien eljöttek tisztelegni és fejet hajtani

"egy nemzet nagysága előtt".

Szomorúnak nevezte, hogy kevés magyar ember szíve dobban úgy, mint az övé. Saját bevallása szerint elkeserítette, hogy a perkátai önkormányzat meghátrált az ügyben, és így hazafias kötelességből neki kellett helyet biztosítania a szobornak.

A Pongrácz elmondta: Horthy Miklós azért is megérdemli, hogy itt szobra álljon, mert a későbbi kormányzó tíz napig ebben a kastélyban pihente ki az otrantói győzelem viszontagságait és sérüléseit. Ahogy Horthy itt merített erőt a nemzeti felemelkedéshez, szerinte a jelenlévőknek is itt kell erőt meríteniük Magyarország felvirágoztatásához.

fotó: Béli Balázs - Alfahír

Mészáros István gárdakapitány elmondta: minden résztvevő szívügye a szoboravatás, amelyre épp azért kerül sor május 20-án, mert öt napja volt száz esztendeje, hogy Horthy ellentengernagyként legendás győzelmet aratott az otrantói csatában. De szerinte a jövő héten esedékes hősök napja is megfelelő ünnepi alkalmat szolgáltat arra, hogy méltó emléket állítsanak a nemzet egyik legvitézebb fiának.

Hozzátette: a néhai kormányzó volt 1920 óta az egyetlen államférfi, aki ténylegesen is visszaszerezte a Trianonban elrabolt magyar területek egy részét. Mészáros szerint Horthy állította felfelé ívelő pályára a magyar hazát, és ezért megérdemelné, hogy akár minden településen szobra álljon, vagy közterület viselje a nevét.

Az Új Magyar Gárda főkapitánya arra kérte a hallgatóságot, hogy egy perc néma csönddel hajtsanak fejet Usztics Mátyás, és több, a közelmúltban elhunyt gárdista emléke előtt is.

"Horthy Miklósnak minden egyes talpalatnyi magyar röghöz kötődése van, csonkahonban és gúnyhatáron túl egyaránt"

ezt üzente Mészáros azoknak, akik ellenezték a szoborállítást.

fotó: Béli Balázs - Alfahír

Murányi Levente, az '56-os Pesti Srácok Intézetének igazgatója, volt jobbikos országgyűlési képviselő feltette a költői kérdést:

"Még mindig ott tart ez az ország, egy állítólagos nemzeti kormány alatt, hogy Horthy Miklósnak nem állhat szobra közterületen?"

Pedig, mint mondta, Horthy olyan sorban áll nemzeti nagyjaink között, mint Hunyadi és Kossuth, ám neki nem "csupán" a törökkel és a Habsburgokkal, hanem a fél világgal meg kellett küzdenie.

"Itt vagyunk, magyarul beszélünk, gondolkodunk és nemzetünket próbáljuk felemelni - ha ő nincs, akkor nem is tudom, mi lett volna belőlünk"

- emelte ki Murányi, aki hozzátette:

"Horthy Miklósnak köszönhetjük, hogy van magyar hazánk."

Murányi szerint "a Dániel Péterhez hasonló gazemberek" és a DK képviselői Horthy Miklós ideje alatt a cselédbejáró lábtörlői se lehettek volna a Várban.

"Mi el fogjuk tüntetni azt a divatot, ami a Horthy Miklós által képviselt értékek lekicsinylését teszi elfogadottá"

- zárta beszédét a volt '56-os szabadságharcos.

fotó: Béli Balázs - Alfahír

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere felidézte: ő felajánlotta Perkátának, hogy Érpatak befogadja a Horthy-szobrot, amit ők nem mertek felállítani. Bejelentette: az általa vezetett településen is állni fog a kormányzó szobra abban az emlékparkban, ahol a "balliberális kultúrpolitika üldözöttjeire" szeretnének emlékezni az érpatakiak.

Kiemelte: kettős mérce érvényesül a jobboldali személyiségek emlékével szemben, ugyanakkor, ha baloldali személyiségek szobrait állítják föl, azt a nemzeti érzelmű embereknek mindig kritika nélkül el kell tűrniük.

fotó: Béli Balázs - Alfahír

Szerinte ezzel az aljassággal szemben van egy jó orvosság: Isten segítsége.

Orosz Mihály Zoltán szerint Horthy testesítette meg azt a hiteles jobboldaliságot, amire ma hatalmas szüksége van az országnak

A szoborállítás ellenzőinek üzente:

"Ha rajtam múlik, nem csak Horthynak, Prónaynak és Héjjasnak is szobra áll majd Magyarországon, és mindenki másnak is, akit a balliberálisok mocskolnak."

Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke beszédében egy olyan korra emlékezett,

"amikor mindent felülírt az összetartozás és az ősi magyar erény megtartásának igénye",

és melyben

"együtt mondták a hősök: Isten, haza, család!"

fotó: Béli Balázs - Alfahír

Emlékeztetett rá: Kerekiben, Csókakőn, Hencidán és Budapesten is állítottak szobrot Horthynak, ám ezt "néma csönd" követte, melyet azonban most megtör a nemzeti oldal.

Három új Horthy-szobrot is avatnak a közeljövőben:

júniusban Harcon és Budapesten, ezt követően pedig a tervek szerint Tiszaalpáron.

Horthy Miklós szobra mellett leleplezték vitáz nagybányai Horthy István, a néhai kormányzó idősebb fiának szobrát is, ami a kastély arborétumának "Horthy családi emlékkertjét" fogja gazdagítani.

Hegedűs Lóránt, református lelkész szerint azért fontos a baloldalnak ma Horthy Miklós igaz emlékezetének gyalázása, mert így lehet a magyart fasisztázni, antiszemitázni, minden olyan jelzővel ellátni, ami persona non gratavá teszi a közösséget és az egyént.

Kiemelte: a perkátai szoborállítás megakadályozóival nem értelmezési, történészi vitájuk van, hanem

"alapvető sorsunkat megoldani szándékozó kérdésekben"

nem értenek egyet.

fotó: Béli Balázs - AlfahírHegedűs szerint Horthy azt a hitvalló keresztény elkötelezettséget képviselte, ami támogatta a református egyházat, nyitott volt a többi felekezet felé is, és természetes volt, hogy vezetése alatt az ország Regnum Marianumként jelenjen meg a világ előtt.

Szerinte nem kizárólag a történészek dolga megítélni Horthyt, hanem a református közösségnek és egyháznak is ki kell állni mellette, épp úgy, ahogy a kormányzó is támogatta egyházát.

"Soha nem megoldás a meghátrálás"

- üzente a perkátai szoborállítás ellehetetlenítőinek, hozzátéve: azok, akik annak idején képesek voltak a kommunista vezetőket éltetni, azok ne oktassanak minket demokráciából és általános emberségből.

fontosnak nevezte, hogy Horthy azt a gondolatot képviselte, mely szerint:

"a magyarsághoz tartozás nem vérségi, hanem lelki, vállalási kérdés".

Hegedűs szerint a legfontosabb cél, hogy a Kárpát-medencében egy hazában tudhassunk minden magyart, ehhez azonban meg kell maradnunk, amihez pedig belső revízióra van szükség. A lelkész szerint

"Horthy személyében csúcsosodik ki a megmaradásért folytatott magyar küzdelem, először az ő emlékét kell megvédenünk, ha azt akarjuk, hogy ne söpörjön el minket a gyűlölet történelmi vihara."

Tiszaeszlár polgármestere, Nagy Tibor Barnabás szintén ünnepélyes bejelentést tett, miszerint hamarosan az ő településén is sor kerül egy Horthy-szobor felavatására.

A beszédeket követően a résztvevő szervezetek és magánszemélyek megkoszorúzták a frissen felavatott Horthy-szobrot.

HORTHY-SZOBORAVATÁSOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN
MIÉRT NINCS ERKÖLCSI ALAPJA SENKINEK A HORTHY-KORSZAK PÉLDAKÉNT VALÓ FELEMLEGETÉSÉHEZ, MÍG A HORTHY-KORSZAK POLGÁROSODÓ KÖZÉPOSZTÁLYÁT, A NEHÉZ-SORSÚAKAT NEM KÖVETIK MEG AZ 1945 ÉS 1956 UTÁNI VÉRES MEGTORLÁSOK MIATT!
EZZEL EGY-IDŐBEN KÖVETELEM, HOGY A NEHÉZ-SORSÚAK LEGYENEK EGYENRANGÚAN KEZELVE A SORSTALANOK JÓVÁTÉTELÉT ILLETŐEN!
Az un politikai (a jobb- és baloldali) "elithez" tartozók egyetlen-egy és végképpen
tragikus körülményben megegyeznek és ez annak elhallgatása, hogy az 1945-öt
és főleg 1956-os véres megtorlást követően megtörtént az a HELYCSERÉS TÁMADÁS, amivel részben fölszámolták, átnevelték és proletarizálták a Horthy-korszak
polgárosodó középosztályát és a kertgazdálkodást megvalósító kisbirtokos
parasztságot. Kitermelte az alulról fölhozott és kiemelt kádereivel az új hatalomhoz
hűséges elvtelen réteget... akit meg lehetett vásárolni a saját fajtája tönkretételére.
Kiépült a III/III-as pol. oszt. titkos szolg. hálózata oly mértékben, hogy az egy főre
jutó számuk kettő volt már akkor amikor Boros(s) Péter, mint belügyéres átszervezte
és többnyire (hatalom-közeli) bújtatott polgári állásokban elhelyezte őket...
Ők a mai napság is tudván tudják, hogy ki az, akit el kell hallgattatni és blokkolni kell minden hazamentő tevékenységét!
A HELYCSERÉS támadással nem csak az új "elit" réteg alakult ki az 1980-as évekre,
hanem az új munkás-parasztság, amelyikért már nem fájt senkinek a szíve.
Ezeket, az akkorra munkássá váló gyökértelen, lebutított NEHÉZ-SORSÚ családokat már könnyű szívvel áldozta föl - a magát még 1990 után is szocialistának és
munkáspártnak becézgető - pártvezetés és tagság... VALAMINT A VELÜK
PAKTUMOT KÖTŐ - MAGÁT NEMZETINEK ÉS JOBBOLDALINAK - VALLÓ
PÁRTOK POLITIKUSAI!
*
Na, ez az, amiről nem tudnak a határon túlra szakadt magyarok!
Nem tudnak arról, hogy az új középosztály - aki a kádári időkben szerezte
viszonylagos jómódúságát - átgázolt ezen az új munkásságon. Majd, szemrebbenés
nélkül becsődöltette a szocializmust, fölszámolta a munkásosztályt - miközben a mai napig azt hazudja, hogy az ő érdekében politizál! Jobb és baloldalon EZT HAZUDJÁK
kórusban!!!
A határról túlról jöttek meg csak bambulnak értetlenül... Az erdélyiek sírnak, hogy
milyen rossz volt nekik a román szekusok csesztetése!!!
És itt mi volt?
Amikor a saját fajtájával nyíratták és nyírják ki a magyarságukhoz ragaszkodók
maradékait és utódait?
Többek között, ezért is ellenzik oly sokan, hogy Horthy Miklós kormányzóról szobor készüljön és azt ünnepélyes keretek között felavassák!
Bóna Mária Ilona
2017. 06. 17. 19:59
Szaporodnak a Horthy-szobrok

Ismét szobrot avatnak Horthy Miklósnak. Ezúttal Budapesten, a III. kerületben egy magánkézben lévő területen, az Attila Nagykirály szálloda udvarán kapott helyet az alkotás.

A múlt hónapban hosszas vita előzte meg az egyik Horthy-szobor felállítását, amit végül nem az eredetileg tervezett településen, Perkátán, hanem a szintén Fejér megyei Kálózon, a Zichy-Széchenyi-kastély parkjában sikerült felavatni.

A Fejér megyei ünnepségen Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke közölte, további szobrokat kívánnak állítani az egykori kormányzónak.

Most a Magyarok Világszövettsége egy egyébként nem túl előnyös mellszobrot avatott magánterületen, amelyen a kormányzó úgy fest, mint aki épp citromba harapott.

Az akciót ugyan nem előzte meg akkorra médiavisszhang, mint a Perkátára tervezett emlékművet, azért a Demokratikus Koalíció tudomást szerzett róla és a helyszínre is vonult egy néhány fős társaság, a párt elnökségi tagjával, Földi Judittal, aki a HírTV-nek az alábbiak szerint nyilatkozott:

"Az, amit most készül csinálni a szélsőjobboldal, azt gondolom, hogy felháborító, a Fidesz pedig ennek teret ad. Ennek a gyűlöletkeltésnek. Horthy, hogyha nem is bizonyítottan, de háborús bűnös, részt vett nagyon-nagyon sok magyar zsidó deportálásában. Ennek következményeként ugye halálában. Elszomorító, hogy a 21. században ezt a magyar kormány megengedi. Akár magánterületen, akár nem, hogy egy ilyen embernek, mint Horthy Miklós szobra legyen."

Akármilyen jó barátja a komcsi fattyú Orbán a tömeggyilkos gyilkos Izraelnek és a zsidó népnek, Horthyt kivételes vezetőnek nevezni neki sem szabad – nagykövet: "ezt az aggályt meg kell oldani", tisztázást követelnek

Yossi Amrani a HírTV-ben aggályosnak nevezte a magyar miniszterelnök Horthy Miklóssal kapcsolatos múlt heti megnyilvánulását, amelyben kivételes államférfiúnak nevezte a volt kormányzót. Izrael nagykövete elmondta: diplomáciai úton magyarázatot kértek Orbán Viktor kijelentései miatt.

„Az a kijelentés, amelyet múlt héten a miniszterelnök tett, ugyan értem a kontextust, azért ez mégiscsak eléggé aggályos volt számunkra, mert nyilvánvalóan tudjuk, hogy Orbán úr jó barátja Izraelnek és a zsidó népnek, és elismerjük azon erőfeszítéseit, amellyel támogatja a zsidóság életét Magyarországon. De Horthyt kivételes vezetőnek nevezni abban a történeti kontextusban, hát lehet így vagy úgy értelmezni ezt, de ez mindenképpen meglepetést keltett bennünk, és diplomáciai csatornákon kértük ennek a tisztázását” – mondta a nagykövet.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239375&hash=bd987aae10fbc219&hd=1

A teljes beszélgetés:

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239373&hash=93d1f282560a2fc5&hd=1

A gyilkos Izrael,  tömeggyilkos,  háborús bűnös  a Gázai mészáros miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu egyébként július 18-án Budapestre érkezik – nem más, mint Orbán, a jó barát meghívására…

Laudernek sem tetszett

A Zsidó Világkongresszus vezetője is bírálta a kormányfő Horthyval kapcsolatos kijelentését.

Ronald S. Lauder, akivel pár napja még Orbán az Országházban egyezkedett szerint a kormányzó aláírásával hozzájárult a zsidóellenes törvények életbe lépéséhez, amelyek megfosztották a zsidókat jogaiktól és emberi méltóságuktól. "Horthy deportálásban és zsidók százezreinek lemészárlásában játszott szerepe sohasem bocsátható meg" – hazudozott.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239374&hash=40f75b30957d3bc3&hd=1

(Kuruc.info – HírTV nyomán, kép: Mandiner)

/A képen mindenki szalutál Hitlernek, kivéve Horthyt. /

/Kazár típusúak és kollaboránsok/

Korábban írtuk:

Kivételes államférfiúnak nevezte Horthyt Orbán – itt is van a kormá...

Orbán Viktort kárhoztatja az izraeli sajtó a "félmillió magyar zsid...

VÉSZKORSZAK ???

 

Az elmúlt hét évtized a tárgyilagos történetírás szempontjából sötét korszaknak számított hazánkban.

1945 után liberális, kozmopolita politikusok és üldözöttek, magukat történésznek kiáltották ki és a XX. sz. történelmét, - különös tekintettel a II. Világháború és az 1956-os forradalom történetét – saját ideológiájuknak megfelelően úgy hamisították meg, hogy abban a kommunista, reform kommunista, liberális, baloldali eszmék – jelentőségüket sokszorosan felnagyítva – pozitív kicsengést kapjanak, ugyanakkor a nemzeti, hazafias, jobboldali eszmék lekicsinylő, megvetendő, ellenséges megvilágításban kerüljenek be a köztudatba.

 

Ezt mindenki tapasztalhatta, aki a Rákosi és Kádár korszak történelemmel foglalkozó könyveit olvasta, vagy ennek a korszaknak a tankönyveiből volt kénytelen a XX. sz. magyar „történelmét” megtanulni. E könyvek és tankönyvek tartalmukban, szellemiségükben,    ideológiájukban, semmiben nem különböztek az alapfokú pártszemináriumok brosúráiban, a pártiskolák, és az un. Marxista - Leninista Egyetemek /?/ tankönyveiben leírtaktól.

 

Szomorú, hogy az un. rendszerváltás után, napjainkig sem történt alapvető változás e téren. Ez abból következik, hogy az MTA Történettudományi Intézetében, az egyetemek történelmi tanszékein, a tankönyvírók között, de a tömegtájékoztatásban, a médiákban is döntő többségben azok maradtak a hangadók, akik, az un. rendszerváltást megelőző időkben is ugyanazokban a beosztásokban voltak, legfeljebb kiegészültek néhány reform kommunistával.  Ezek az emberek nem változtak lelkileg! Külső bőrüket ugyan, levedlették, mint a kígyó, de tudatuk, a több évtizedes beidegződés és politikai elkötelezettség következtében lényegében ugyanaz maradt.

Fő módszerük a deheroizálás. Mindent lekicsinyelnek, nem egyszer nevetségessé tesznek, ami több ezer éves történelmünk dicső korszakaira, nemzetünk heroikus küzdelmeire kellene, hogy emlékeztessen, ugyanakkor egyetlen elítélő szavuk sincs az oláhok hazug „dákoromán” és a tótok „nagy morva” légből kapott, nacionalizmustól és sovinizmustól csöpögő fantazmagóriájának a cáfolatára.

Tehetik ezt büntetlenül, hiszen az un. „tudományosság” és „szakmai tekintély” védi őket, és erre alapozva igyekeznek lesöpörni minden velük ellentétes véleményt.

 

Minimális változások ugyan történtek, pl. az 1956-os forradalom már nem „ellenforradalom” de hősei nem a „Pesti Srácok,” hanem reform kommunistává vedlett kommunisták. Azonban a Horthy-rendszer, a II. Világháború és különösen annak befejező szakasza, még mindig úgy van értékelve, amint azt a 45 után hatalomra került kommunisták és zsidók a maguk szája íze szerint meg ideologizálták. Erre az időszakra, - az 1944. okt. 15 és 1945 ápr. 12 közötti időre, - egy külön jelzőt találtak ki és vészkorszaknak nevezték el ezt a 6 hónapot.

 

Ennek a 6 hónapnak a tárgyilagos elemzése, a tényeknek, a dokumentumoknak, az eseményeknek, az akkor szereplő személyeknek elfogulatlan, - politikai, párt, vallási szempontok mellőzésével történő – értékelése egyértelműen leleplezi a történelemhamisítást, ami az ország hősies védelmét a túlerőben lévő bolsevisták ellen, a nemzeti vagyon Nyugatra menekítését, a több mint fél millió Nyugatra menekült ember megmentett életét vészkorszaknak nevezi.

Igaz, volt néhány száz, vagy néhány ezer bujkáló katonaszökevény és lapuló, keresztények által elrejtett zsidó, néhány tucat kommunista,akik többen nyilas karszalaggal vezették félre a hatóságokat és így szabotálták az ellenállást. Volt  egy pár kém és szabotáló is. Ezek számára a szigorú katonai közigazgatás, a hadműveleti területen a statárium valóban vészkorszak volt. Ezek várták szívrepesve a "felszabadítókat" és a "felszabadulás” után ők lettek a legkegyetlenebb bosszúállók, a „vészkorszak” megtorlói. Ennek a bosszúhadjáratnak a során, „háborús bűnösség” címén, a 9 milliós Magyarországon több embert végeztek ki, és ítéltek el,   mint  Németországban, Olaszországban és Japánban együttvéve.

 

De nézzük elfogulatlanul, hogy mi történt 1944. október 15. és 1945. április 12. között?

1944 október 15.-én 13.00   kor elhangzott a rádióban Horthy proklamációja, melyben bejelentette, hogy Magyarország különbékét kér a Szovjetuniótól és felszólította a Honvédséget, hogy a Vörös Hadsereg ellen szüntesse be a harcot.

 

Az ország lakósságának többségét és a honvédséget megdöbbentette a hír, hiszen sokan emlékeztek még az 1919-es „Kommün” borzalmaira. A Keleti frontot megjárt katonák a saját szemükkel, a helyszínen ismerték meg a „szovjet paradicsomot” a Tiszántúlról, a már megszállt területekről érkező hírek a „felszabadítók” tevékenységéről, egyértelművé tették, hogy ez ellen a hadsereg ellen, mely a legborzalmasabb rendszernek, a bolsevizmusnak a terjesztője, a végsőkig harcolni kell.  Így a félmilliós hadsereg, - néhány tucat átállótól eltekintve – Horthy parancsát megtagadva tovább folytatta a harcot. A Miniszterelnök és a Kormány több tagja tiltakozásul a fegyverszünet kérése miatt lemondott, hiszen Horthy a Kormány és a Parlament megkerülésével, az alkotmány megsértésével kért fegyverszünetet.

Ugyanakkor a németek is akcióba léptek, hogy a kiugrást megelőzzék, és ne alakulhasson ki a Romániához hasonló helyzet.

 

Mikor Horthy látta, hogy a rosszul előkészített terve nem sikerült és a Honvédség is megtagadta a „Legfelsőbb Hadúr” parancsát, utolsó kormányzói ténykedéseként, Szálasi Ferencet nevezte ki Miniszterelnöknek, majd lemondott és német védnökség alá helyezte magát és családját.

 

   „A magyar törvényhozás két háza nagyméltóságú elnökéhez!

    A magyar országgyűlésnek kormányzói üdvözletemet!

   A magyar történelem súlyos és nehéz órájában ezennel kinyilatkoztatom azt az elhatározásomat, hogy a hadvezetés eredményes folytatása és a nemzet belső egysége és összefogása érdekében kormányzói tisztemről lemondok és a kormányzói hatalommal kapcsolatos minden törvényes jogomról.

Egyidejűleg Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával megbízom.

   Kelt Budapesten, 1944. október havának 16. napján.

                                                                                      Horthy Miklós s. k.”

 

A következő napokban a hungaristák, (köztük a nyilasok is ) akik jelentős tömegbázissal rendelkeztek, a közhivatalokban,  az üzemekben, a honvédségnél leváltották az ingadozó, a harc továbbfolytatása szempontjából megbízhatatlan vezetőket.

Október 27.-én a Parlament és a Felsőház tagjai, élen báró Perényi Zsigmonddal, az országgyűlés felsőházának elnökével, Tasnádi Nagy Andrással, az országgyűlés képviselőházának elnökével, Serédi  Jusztinián Esztergomi Érsek, Bíboros Hercegprímással, és több országos méltósággal, elfogadta Horthy lemondását és Szálasi Ferenc kinevezését. Ezt követően a kormány tagjai esküt tettek a miniszterelnöknek. November 4.-én Szálasi Ferenc

- utolsónak a Magyar Miniszterelnökök közül – esküt tett a Szent koronára.

Ezt követően az összes köztisztviselő, a minisztériumok beosztottjai, a MÁV, a Posta, stb. dolgozói felesküdtek az új kormányra, tízezrek jelentkeztek önként az újonnan felállítandó új hadosztályokba, és közel ½ évig tartották fel a Szovjet Hadsereget, így Európa jelentős része nem ismerhette meg a szovjet „felszabadítás gyönyöreit.”

 

Tehát akik – a fentiek ismeretében – Szálasi puccsról, törvénytelen nyilas hatalomátvételről beszéltek és írtak, 1945-től napjainkig, azok hazudtak!

 

A hungarista kormány – a háborús viszonyokat figyelembe véve – formailag teljesen törvényesen került hatalomra és intézkedései megfeleltek az alkotmánynak és az állam törvényeinek!

 

Önkénytelenül ide kívánkozik Kádár János 1956. november 7.-i hatalomba kerülése.

A Szovjet Hadsereg valóságos / hadüzenet nélküli / háborúban foglalta el az országot. A magyar katonaság nagy részét – az áruló magyar reform kommunisták segítségével – lefegyverezték, az ellenállókat megsemmisítették. A harcok során Budapest fő útvonalait rommá lőtték, ami még a II. Világháború pusztításánál is szomorúbb képet mutatott.  Kádárt és társait, szovjet tankokkal hozták fel november 7.-én a fővárosba és állították egy bábkormány élére, amelyet senki nem ismert el. Az egész ország sztrájkokkal tiltakozott a szovjet megszállás és a kommunisták visszatérése ellen. Százakat végeztek ki. 16.000 embert internáltak,  és 22.000 embert  zártak börtönbe. 200.000 ember menekült el az országból.  Bűnbakként felakasztottak öt reform kommunistát és bebörtönöztek néhány tucat velük együttműködő elvtársat.

A reform kommunista „történészek” ezt törvényesnek ismerik el, míg az 1944. Okt. 15.-i hatalomátvételt puccsnak minősítik. Mi ez, ha nem orcátlan történelemhamisítás?

 

Nézzük ezután a „vészkorszak” eseményeit. Mindenekelőtt a zsidókérdést vizsgáljuk meg, mivel a zsidók kiabálnak leghangosabban és legkitartóbban „vészkorszakot” a hungaristák 6 hónapos uralmára.

Tényként kell leszögezni, hogy a vidéki zsidóságot 1944 áprilisa és júliusa között szállították ki az országból. Október 15. után csak a budapesti zsidóság, mintegy 15o-2oo.ooo  fő volt összegyűjtve a csillagos, a  védett házakban és a gettóban. Az itteni zsidóság viszonylagos biztonságban élt. Igaz, összezsúfolva, szűkös élelemellátással, de életüket közvetlen veszély nem fenyegette.

A legnehezebb a gettó élelmezése volt. Napi egy tál főzelék vagy leves volt a fejadag, ehhez járult 8-1o deka kenyér. A gyerekek számára fejenként 5 deka aszalt almát, 2 deka mézet, 5 deka szójakolbászt sikerült szerezni. Január 1o.-én például 58.ooo ebédet osztottak ki a

65.ooo gettólakónak.

 

Ugyanakkor a nem zsidó magyar lakosság is éhezett. Fő táplálék a belövéseknél elpusztult lovak húsa volt. A belövések és az ostrom nehézségei egyformán sújtották a zsidókat és a nem zsidókat. A zsidók veszteségei arányait tekintve semmivel sem voltak nagyobbak, mint a lakosság többi csoportjának! Nem csak a Dohány utcai zsinagóga udvarán temettek, hanem a főváros terei, parkjai is temetővé változtak. A különbség csak az, hogy a köztereken, parkokban eltemetett keresztény halottakat az ostrom után exhumálták, átvitték  a temetőkbe és a 25 év porladási idő után, sírjaikat  felszámolták. A zsinagóga udvarán eltemetett zsidókat nem exhumálták, hanem sírjaikat meghagyva ott folyamatosan és látványosan siratják azokat, mint a vészkorszak áldozatait.

Szálasi egyetlen szavába került volna és az SS, a GESTAPÓ, az Eichmann - kommandó örömmel szállította volna el az összegyűjtött zsidókat. Ezzel szemben, amikor Szálasi megtudta, hogy a gyalogmenetben nyugatra indított 24.ooo munkaszolgálatos között magas a halálozási arány, leállította a gyalogmeneteket.

 

A fentiekből kitűnik, hogy a budapesti zsidóság elsősorban Szálasinak köszönheti megmenekülését. Az egyéni atrocitásokat, fosztogatásokat, Duna parti kivégzéseket a hivatalos vezetőség elítélte, intézkedéseket tettek azok megszüntetésére és több esetben felelősségre vonták a kilengések elkövetőit.

A svéd Wallenberg sem tudta volna sikeres zsidómentő akcióit végrehajtani a hungarista kormánnyal való szoros együttműködés nélkül. /Talán ezért kellett örökre eltűnnie a szovjet börtönök poklában. /

Tehát a zsidóság részére a 6 hónapos hungarista államhatalom semmi képen nem jelentett „vészkorszakot”. Ez a jelző, a zsidóság vonatkozásában, sokkal inkább ráillene, 1944 áprilisa és júliusa közötti hónapokra.

 

A zsidókérdés után vizsgáljuk meg a Vészkorszakra szórt másik vádat: „Félévvel meghosszabbította Magyarországon a háborút, ezzel mérhetetlen anyagi és emberi veszteséget okozott az országnak.”

 

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a háború, a Vörös Hadsereg elleni küzdelem október 15. után mindenképpen folytatódott volna. Mint az előzőekben láttuk, Horthy proklamációját a Honvédség elvetette, és ebben támogatta az ország lakósságának döntő többsége. Tehát Horthy megbukott, lemondott és utána bárki alakít kormányt, feltétlenül a további harc mellett kellett volna állást foglalnia, mert a hadsereggel és a nemzet többségének akaratával nem helyezkedhetett volna szembe.

De tegyük fel azt a képtelenséget, hogy sikerül a kiugrás. A németek ebbe semmi szín alatt nem nyugodtak volna bele és a magyarok nélkül is folytatták volna a harcot Magyarország területén, - talán még sokkal elkeseredettebben mint magyar szövetségeseik oldalán. - Tehát a háború mindenképpen folyt volna tovább!

A hadszíntérré váló Budapest és a Dunántúl valóban súlyos károkat szenvedett, de ez minden háború következménye és velejárója. A modern háborúban a visszavonuló csapatok – bármelyik oldalon – felrobbantják maguk után a hidakat, tönkreteszik a vasutakat, utakat, hogy az előrenyomuló ellenség mozgását megnehezítsék. Elviszik, vagy ha erre nincs lehetőség, megsemmisítik azokat a készleteket és objektumokat (élelem, nyersanyag, gépek, gyárak, erőművek, stb.) aminek az ellenség hasznát vehetné.

Bármilyen kormány van hatalom Magyarországon e veszteségek – sajnos – mindenképpen bekövetkeztek volna. Ez nem a „vészkorszak” hungaristáinak a bűne.

 

Ehhez kapcsolódik az „ország kifosztásának bűne.” Mint fentebb említettem az ellenség elől mentették, amit lehetett. Elsősorban a vízi, vasúti, közúti járműveket és azokon az értékesebb gépeket, anyagokat, műkincseket, az ország aranykészletét, a Szentkoronát, stb. Ezt minden kormány és minden hadsereg így tette a háború folyamán.

Azonban egy nagyon fontos és lényegbevágó kérdésre kell ennek kapcsán rámutatni. A Németországba menekített nemzeti vagyon döntő többsége a háború után visszakerült Magyarországra és alapja lett az ország újjáépítésének, a Forint megteremtésének. Szemben azzal, amit az oroszok raboltak el és hurcoltak ki az országból.

 

E sorok írója szemtanúja volt 1945 nyarán annak, hogy a Mátrai Erőmű gépegységeit az oroszok leszerelték, darabokként vagonokra rakták, és hadizsákmányként elszállították. És hány ehhez hasonló történt az országban? De említhetném az elrabolt műkincseket, amit a mai napig sem kaptunk vissza és kétséges, hogy egyáltalán visszakerül-e?

 

Tehát az ország kifosztásának elmélete sem állja meg a helyét. Ez inkább a Vörös Hadseregre volt jellemző, mely nem csak szervezetten rabolta ki az országot, hanem tagjai egyénileg is fosztogató, erőszakos rablóbandára emlékeztettek. –Meg lehet kérdezni a még élő szemtanúkat és szenvedő alanyokat. -

 

A „vészkorszak” hirdetői nem tesznek említést e 6 hónap pozitív hozadékáról, mert ilyenek is voltak!

Mindenekelőtt a budapesti zsidóság megmaradását kell említeni, mint azt az előzőekben olvashattuk. De legalább ennyire fontos volt, - ha nem fontosabb- az a tény, hogy e 6 hónap alatt közel egy millió embernek volt ideje elmenekülni a bolsevista megszállás elől.

Ezeknek az embereknek nagy része a háború után külföldön maradt, mert, ha nem menekülnek el, többségük áldozatául esik a ”kommunista osztályharcnak.” Ezt megtapasztalhatták azok, akik itthon maradtak, vagy akik a háború után hazatértek.

A Nyugaton maradtak viszont létrehozták azt a nemzeti emigrációt, amelyik évtizedeken át elszántan és következetesen küzdött azokért az elvekért, amelyeket itthon a kommunisták tűzzel-vassal irtottak. Ennek az emigrációnak a tagjai a hontalanság és nincstelenség nehézségeit leküzdve, hírt és becsületet szereztek a magyarságnak. Tudósok, feltalálók, ipari és gazdasági szakemberek emelkedtek ki közülük, többen a legmagasabbra.

Ez alatt, itthon a vészkorszak hirdetői százezreket üldöztek és hurcoltattak el GULAG poklába és annak magyarországi megfelelőibe.

 

Tehát ne higgyünk a „vészkorszakról” szóló történelemhamisító meséknek! Az 1944. Okt. 15.-t követő 6 hónap katonai szempontból kiemelkedő teljesítmény volt, mert a túlerőben lévő ellenség ellen fél évig tartóztatta fel a Vörös Hadsereget és így az „csak” Ausztriáig jutott és így Ny-Európa jelentős része megmenekült a szovjet megszállástól.

Ennek a ½ éves katonai ellenállásnak volt kiemelkedő epizódja Budapest 1o2 napos, a teljes körülzárástól számított 52 napos hősies védelme, ami a Sztálingrádi és Berlini csaták után, a II. világháború harmadik kiemelkedő városvédelme volt, amire a koronát az 1945 február 12.-i kitörés tette rá., mely kitörésre a magyar történelemben csak Zrinyi Miklós szigetvári hősi, 1566-os kirohanása hasonlítható.

 

A fenti tények egyértelműen bizonyítják, hogy akik a „vészkorszakról” fecsegnek, és gyűlölködve öklendeznek fel mindenféle rágalmakat, a tényeket elhallgatva vagy meghamisítva, azok történelemhamisítók! És ezek ugyanilyen szemérmetlenül hamisítják meg 1956 történelmét is.

 

Ezek a történelemhamisítók még ma is ott ülnek azokon a posztokon, ahonnan büntetlenül vezethetik félre a jóhiszemű embereket, főleg a tanulóifjúságot, a tankönyvekben, a különböző kiadványokban, a Rádió és TV. adásain keresztül.

Ez a szellemi terror, ez a zsigerekből eredő magyar és nemzeti gondolatok elleni gyűlölet és gyűlöletkeltés nem folytatódhat a végtelenségig!

 

Ezért minden becsületes történésznek, legyen az, hivatásos vagy amatőr, kötelessége, hogy harcoljon a toll fegyverével e történelemhamisítók ellen és tények, tanuk, dokumentumok  felsorakoztatásával leplezze le a hamisítókat és mutassanak rá tárgyilagosan a torzításmentes igazságra!

 

Azonban a történészeken kívül az állam hivatalos szerveinek is oda kellene hatni, hogy a szellemiségükben és beosztásukban megkövesedett „tudósok” és egyetemi oktatók minél előbb leváltásra kerüljenek, hogy ne mérgezhessék tovább szellemi életünket.

Különösen a „választófülkék forradalmának” győzteseitől várhattuk volna el, hogy szüntessék meg a szemérmetlen történelemhamisítást.

 

A közel múltban a TV-ben történészek beszélgettek a II. Világháború kezdeti szakaszáról. Egy bejátszás során egy öreg „tudós történész” cáfolhatatlannak tűnő határozottsággal jelentette ki, hogy a németek június 22-én hadüzenet nélkül, hódító szándékkal támadták meg a Szovjet Uniót. / Ez volt a hivatalos szöveg 6o évig. / Egyetlen szót sem ejtett arról, - ami ma már köztudott és orosz történészek által is alátámasztott tény, - hogy a német támadás egy preventív, megelőző támadás volt, mivel a Szovjet Unió hihetetlen mértékben fejlesztette hadseregét, elsősorban a támadó fegyvernemeket, / tüzérség, páncélos és gépesített magasabb egységek, légierő, stb. / és ezeket a Ny-i határon összpontosította.

1941. május 15-én mutatta be Tyimosenkó és Zsukov, a honvédelmi népbiztos és a vezérkari főnök Sztálinnak a Németországgal folyó „esetleges” háború dokumentumait. Ebben többek között ez olvasható: „A német haderőt abban a pillanatban kell megtámadni, amikor a felvonulás stádiumában van, és nincs abban a helyzetben, hogy frontot építsen ki és megszervezze a fegyvernemek együttműködését.” Ez a dokumentum már egyértelműen a meglepetésszerű első csapásra alapozott. Több jel mutatott arra, hogy a szovjet támadás időpontja június közepére volt kitűzve.

Az a „történész” aki ezt figyelmen kívül hagyja és a 6o éve beidegződött propaganda szöveget  szajkózza, nem méltó arra, hogy a nyilvánosság előtt szerepeljen. De ugyanez vonatkozik a „vészkorszak” unós - untalan szajkózóira is.

 

Ha igaznak fogadjuk el azt a régi latin mondást, hogy „ A történelem az élet tanítómestere” akkor a rendszerváltást is  ezen a téren kellett volna elkezdeni. Sajnos ez nem történt meg!

Azonban ne feledkezzünk meg a jól bevált, több évszázados, ha nem évezredes népi mondásról: „Jobb későn, mint soha.”

A „vészkorszak” hirdetői pedig szálljanak magukba, hagyják abba a gyűlölettől csöpögő történelemhamisítást, mert a gyűlölet, gyűlöletet szül és az emberekben, lassan kibontakozik az egészséges ösztön, mely szembeszáll az erőszakos hazudozókkal és hamisítókkal, a nemzetellenes deheroizálókkal, a magyargyűlölőkkel és, ha az igazságot hirdető emberek nyilvánosságot is kapnak, a „vészkorszak” hirdetői, a tények súlya alatt, el kell, hogy tűnjenek,  a történelem süllyesztőjében.

 

                                                                        Szalay Róbert történelemtanár.

Hozzászólás a beszélgetéshez

RSS