Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (röviden: HVIM) nemzeti radikális, szélsőjobboldali, ifjúsági szervezet.

A HVIM jelszavai: „Hit, hűség, bátorság”. Jelképe az országalma.

A mozgalmat 2001-ben alapította Toroczkai László. Nevét a trianoni békeszerződés előtti Magyarország (Horvátország nélküli) közigazgatási beosztásáról kapta, ami leegyszerüsítve 63 vármegyéből és a Magyar Tengermellékből (Fiume) állt.

A mozgalom elnöke 2006. október 28-a óta Zagyva György Gyula. Elődje, Toroczkai László 2006. október 6-án jelentette be lemondását a tisztségről az őt ért támadások miatt, amelyeket az MTV ostroma miatt kapott.Toro czkai Lászlót a közgyűlés a HVIM tiszteletbeli elnökének választotta.

Az elnevezés eredete

A Hatvannégy Vármegye kifejezés egy, a trianoni békeszerződés után keletkezett leegyszerűsítés eredménye, ami ezért anakronizmusnak tekinthető.

1918 előtt Magyarországon ugyanis 90 törvényhatóság működött: 63 vármegye (1881-től), Budapest székesfőváros, 25 további törvényhatósági jogú város, végül a sajátos jogállású és földrajzi fekvésű Fiume város és kerülete.

Az egyszerűsítés során a Magyarország területén lévő törvényhatósági jogú városokat és Budapestet azon megyék részének tekintik, melynek területén azok feküdtek. Mivel Fiume város és kerülete Magyarországtól földrajzilag elszigetelten állt, egyetlen magyar vármegyével sem volt szomszédos, ezért külön, 64. vármegyeként kezelik.

E felfogás a trianoni békeszerződés után eléggé elterjedt, például a szegedi Dóm téren látható, az 1920-as évekből való címerábrázolások is ezt követik.

Toroczkai László október 6-án a Kossuth téren jelentette be: lemond a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöki tisztségéről, és ezentúl csak a forradalmat szervezi majd. 28-án megválasztotta új elnökét az összmagyar mozgalom: Zagyva György Gyula, az eddigi alelnök lépett az alapító helyére.

Zagyva Gy. Gyula a varsói incidensről: mi alapján vagyunk terroristák?

Magyarok utaztak Lengyelországba, Varsóba, a lengyel Függetlenség Napjára, azonban a varsói reptéren kommandósok várták a mintegy negyven hazafit, akik zömmel a HVIM, Jobbik és egyéb magyar szervezetek tagjai.
Érkezésükről a magyar hatóságok értesítették a lengyel kollégáikat.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a lengyel hazafiak között egyre szorosabb együttműködés jegyében a két nemzet hazafiai kölcsönösen látogatják egymás rendezvényeit, felvonulásait és ünnepségeit.

Ezért indultak magyarok Lengyelországba, Varsóba, a lengyel Függetlenség Napja felvonulásra, azonban a varsói reptéren kommandósok várták a mintegy negyven hazafit, akik zömmel a HVIM, Jobbik és egyéb magyar szervezetek tagjai.

Angolul mindenkit kikérdeztek, hogy ki, melyik szervezetnek a tagja, hol fog lakni Varsóban, miért utazott oda stb. A lengyel hatóságok Magyarországról kaptak információt, miszerint terroristagyanús személyek utaznak a gépen.

Zagyva György Gyula országgyűlési képviselője a belügyminisztériumtól várt választ a történtekre.

Hogy, erre mit reagáltak a videóból megtudhatja:

(Szent Korona Rádió)

http://hvim.org/

Megtekintések: 673

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Zagyva György Gyula országgyűlési képviselője a belügyminisztériumtól várt választ a történtekre.

Hogy, erre mit reagáltak a videóból megtudhatja:

Kilakoltatást akadályozott meg a nemzeti ellenállás

 

Mintegy 30 hazafi sikeresen hiúsította meg december elsején a hódmezővásárhelyi Kenéz-család kilakoltatását.

Az évekkel ezelőtt egy Hudák János nevű uzsorás által kölcsönadott 4 millió forint ellenértékeként trükkök sorozatával, hosszú pereskedés után a 10-12 milliót érő ház az uzsorás tulajdona lett. Kenézék így a 80 éve a családjuk tulajdonában álló, saját házukban „önkényes lakásfoglalókká” váltak. A dolog pikantériája, hogy a jelek szerint az uzsorás oldalán két ügyvéd is felbukkan a rendkívül szövevényes történetben, ráadásul egyikük már nem ügyvédként, hanem a Szegedi Nyomozó Ügyészség helyettes vezetőjeként tevékenykedik. A végrehajtó cinikusan a kilakoltatási moratórium első napjára, december elsejére tűzte ki a kilakoltatást. Sajnos a moratórium Kenézékre nem vonatkozott, mivel a saját házukban „önkényes lakásfoglalókká” minősítették őket. Maradt a polgári engedetlenség, s miután számos civil szervezet és párt elhajtotta őket, Kenézék utolsó lehetőségként a hódmezővásárhelyi Jobbik elnökéhez, Dombi-Kiss Lászlóhoz fordultak. Az ő hívására érkezett a helyszínre a kilakoltatás előtti napon Toroczkai László, a HVIM vezetője, a Jobbik Csongrád megyei képviselője, majd másnap további 30-40 jobbikos, gárdista és vármegyés hazafi.

A hódmezővásárhelyi Nyár utcai ház előtt valóságos állóháború alakult ki. Bent a házban a Kenéz-házaspár Dombi-Kiss László vásárhelyi Jobbik-elnökkel gyakorlatilag elbarikádozta magát, miközben a kaput a testükkel védték a hazafiak. Velük szemben sorakozott föl a végrehajtó és Hudák János uzsorás kb. 20 rendőrrel. Két órás patthelyzet után, mentő érkezett a házhoz, Kenéz Andrásné ugyanis rosszul lett. A rendőrök igazoltatásba kezdtek, ám a hazafiak nem tágítottak. Végül Toroczkaiék győzködni kezdték az időközben megérkező lakatost és az ingóságok elszállítására teherautóval odarendelt fuvarosokat, akik végül az uzsorás ellenkezése dacára – a hazafiak tapsa által kísérve - elhagyták a helyszínt. A végrehajtó így egyszerűen technikailag képtelen volt a végrehajtást foganatosítani, és föladta a küzdelmet. Ez a kilakoltatás tehát a határozott fellépés következtében meghiúsult, sajnos azonban ez még biztosan nem az utolsó csata volt, nem beszélve arról, hogy hasonló eseteket százával, ezrével találhatunk még Magyarországon. Miközben a radikálisok programpontjait ellopkodva a kormány végre bűncselekménnyé nyilvánította a főként a cigányokra jellemző uzsorázást, az igazán nagy károkat okozó – ügyvédi, ügyészi, bírósági kapcsolatokkal rendelkező - fehérgalléros uzsorások továbbra is zavartalanul folytatják bűnös tevékenységüket. Az ilyen kapcsolatokkal bíró Hudák János például Kiskunfélegyházán egy középiskolában tanár, a visszavert lakásfoglalás során az iskola leltárszámával ellátott kamerával rögzítette a hazafiakat. S, akkor még nem is szóltunk a politikai „elit” védelmét élvező legnagyobb uzsorásokról, hitelintézetekről, parkoló társaságokról, közműszolgáltatókról és más multicégekről.

Videók a vásárhelyi sikeres ellenállásról:

Toroczkai László és Dombi-Kiss László beszélgetése Kenéz Andrásnéval és a bajba jutott család ügyvédjével, Tatár Zoltánnal a szövevényes ügyről:

A sikeres akció december elsején, amellyel a hazafiak megakadályozták a kilakoltatást:


(Szent Korona Rádió)

Honszerelem, 2013-ban Pásztón is

Honszerelem vers, és prózaíró pájázat
Honszerelem vers, és prózaíró pályázat

A Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom és a Magyarok Világszövetsége a 2013-as esztendőben Pásztón is meghirdeti a Honszerelem vers- és prózaíró versenyt elsősorban pásztói általános és középiskolás diákok részére, de mindenkitől szívesen fogadnak beküldött írásokat.

A szervezők várják a műveket Pásztó városról, a település szülötteiről, a város 1956-os mártírjairól, a szülőföldhöz való ragaszkodásról, az itt töltött diákévekről, a Mátráról, a Zagyva-folyóról, a Kövicses-patakról, a hasznosi várról, Zsigmond királyról, nemzetünk lelki értékeiről, a hitről, családi életünk szeretetéről stb.

A honszerelem@gmail.com elektronikus címre lehet az elkészült írásokat eljuttatni.
Beküldési határidő: 2013. április 30.

A szervezők minden értékelhető művet értékes könyvjutalommal, oklevéllel jutalmaznak.
Felnőtt, már nem iskolás pályázók oklevelet kapnak.


(Szent Korona Rádió)

Nemzeti Est Zagyva György Gyulával Hevesen

A hevesi Jobbik IT Zagyva György Gyulát látja vendégül Január 12-én.



Vendégek:

Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő, az Emberjogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság tagja, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke

Dudás Róbert a Jobbik Heves megyei elnöke, a Heves Megyei Közgyűlés jobbikos frakcióvezetője

Helyszín:

Heves megye, Heves, Fő út 19.

Időpont:

2013. január 12. - 19:00

A rendezvény keretén belül fellép az Anonym Rock Band


MTI - barikad.hu

Közös nyilatkozatot írt alá Debrecenben hét nemzeti szervezet

Sajtótájékoztató keretében írt alá közös nyilatkozatot Debrecenben hét nemzeti szervezet képviselője. A Jobbik képviseletében Kulcsár Gergely Hajdú-Bihar megyei elnök ismertette az összefogás céljait. Aláírásával látta el a dokumentumot továbbá Szabó Mihály, a Jobbik Ifjúsági Tagozat megyei szervezője, Sándor Lajos, az Új Magyar Gárda megyei kapitánya, Varga András, a Nemzeti Őrsereg megyei szakaszparancsnoka, Csákvári Lajos, a Szebb Jövőért Egyesület alelnöke, Demeter Pál, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselője, az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete részéről pedig Szász Áron.

Megállapodás áláírói

Kulcsár Gergely elmondta: "Célunk megerősíteni szövetségünket, és a korábbiaknál is aktívabb, szorosabb együttműködést megvalósítani, ugyanis csak összetartva, vállt vállnak vetve tudjuk megvívni harcunkat, mert ellenségeink mindent megtesznek majd, hogy szétverjék a nemzeti mozgalmakat. Fontos nemzeti ügyek mentén közösen fogunk fellépni, hadd említsem meg például a közeljövő egyik aktualitását, ugyanis a március 22-i válogatott mérkőzésre közösen indítunk szurkolói buszokat a megyéből".

A Jobbik megyei elnöke szeretné, ha országszerte követnék a példájukat a nemzeti szervezetek, aminek egyébként nem látja akadályát.

Az országgyűlési képviselő kiemelte: - Fontos, hogy határon túlról is érkeztek (EMI) nemzettestvéreink, ezzel is nyomatékosítjuk, hogy mi csakis a történelmi Magyarországban tudunk gondolkodni.

A közös nyilatkozat szövege:

„ Azt várjátok hát, hogy amíg ti mindent leromboltok és meggyaláztok, mi ne reagáljunk, hanem tétlenül szemléljük a műveteket, netán még lelkendezve folytatásra is ösztönözzünk titeket? Csakis azért nem vagyunk „reakciósok”, mert a szó nem elég erős, s főképp azért, mert mi a pozitívumból indulunk ki, a pozitívumot képviseljük, a valódi és eredeti értékeket, amelyeknek nincs szükségük a „jövő napjának” fényére. ”

                                                                                                       (Julius Evola)

Nyilatkozat:

Alulírott szervezetek kijelentjük, hogy Hajdú-Bihar megyében – és remélhetőleg országosan is – az elkövetkezendő időkben az eddigieknél is szorosabb szövetségben fogunk tevékenykedni közös céljainkért, nemzetünk felemelkedéséért és történelmi Magyarország feltámadásáért!

A nemzeti oldal meghatározó szervezetei előtt nehéz időszak áll, hisz tudjuk, az ellenségeink megpróbálják majd minden eszközzel felszámolni a nemzeti ellenállás bástyáit!

Ezért gondoltuk úgy, hogy megerősítjük szövetségünket és a nemzet érdekében közösen lépünk fel, egyesítve a nemzeti oldalt Hajdú-Bihar megyében!

Szövetségünk nyitott más, nemzetben gondolkodó tömörülések előtt is, és bízunk benne, hogy szélesedni fog összefogásunk!

Adjon az Isten szebb jövőt minden magyarnak!

 

Emlékezz Európa hős védőire!

Az utóbbi években számos szervezet munkájának köszönhetően jelenleg Magyarországon nincs olyan hazafi, aki ne lenne tisztában azzal, hogy Budapest hős védői milyen emberfeletti teljesítményről tettek tanúbizonyságot a város hosszú ideig való megtartásával, majd pedig a kitöréssel a Budai várból.

13_kitores.png

Az eseményre emlékezve budapesti tagszervezetünk előadást szervez.

Előadó: Tóth Bence (történelemtanár)
Cím: A Kitörés Hősei
Időpont: 2013. február 8. (péntek) 18:00
Helyszín: Klub Tabán (I. Kerület, Atilla út 2.)

A tavalyi évhez hasonlóan, a székesfehérvári vármegyések és a Vértesalja Gyermekei idén is megszervezik a székesfehérvári megemlékezést.

Felszólalók:
Zagyva György Gyula (HVIM alelnök)
Tyirityán Zsolt (Betyársereg – vezető)
Kónyi-Kiss Botond (HVIM Székesfehérvár vezető)
Időpont: 2013. február 15. (péntek) 17:00
Helyszín: Székesfehérvár, Hősök tere

A megemlékezés keretében 20 órakor koncertet ad a Nemheti Hang zenekar a Budai Presszóban. A szervezők ide is várnak mindenkit sok szeretettel.

Végezetül pedig a pilisvörösvári HVIM idén negyedik alkalommal adózik a kitörés hősei előtt azzal, hogy bejárják annak az útvonalnak egy részét, ahol a várból kitörő katonák is megkísérelték a szövetséges vonalak elérését.

Program:
Rövid megemlékezés Pilisvörösváron, ahol felszólalnak:
Incze Béla (HVIM vezetőségi tag)
Gribek Dániel (HVIM Pilisvörösvár vezető)
Időpont: 2012. február 23. 16:00
Helyszín: Pilisvörösvár, Temető, II. Világháborús emlékmű

Túra:
Útvonal: Pilisvörösvár - Piliscsaba - Tinnye - Pilisszentiván - Solymár - Pilisvörösvár (30 km)

A rövidített túra hossza 7 km, Pilisvörösvár - Piliscsaba szakaszon.

Indulás: Pilisvörösvár Temető - 16:30.

A 30 km-es túra résztvevőit a HVIM emléklappal jutalmazza, illetve a túra végeztével mindenkit megvendégelnek zsíros kenyérrel, és forró teával.

A túra után külön busz hozza be a résztvevőket Budapestre, 800 Ft-os áron.

Mivel a HVIM nem kíván riválisa lenni egyetlen megemlékezésnek, illetve emléktúrának sem, így úgy lettek kiválasztva az időpontok, hogy aki szeretne, az minden emlékrendezvényen részt tud venni!

Vármegyések várták Komáromban Gyurcsányt (videó)

"Gyurcsány: Trianon jogos volt, a külhoniaknak semmi köze ügyeinkhez"

Már az első 5 percben atrocitás történt - írják -, ugyanis egy idős ember, "igazi demokrata módjára" minden indok nélkül székét felemelve rátámadt a teljesen higgadtan és a rendezvény elején kiosztott házirendet betartó nemzteti radikálisokra. A hangulat a közlemény szerint végig változatlan maradt, ami csak fokozódott, amikor az előadó jogos békeszerződésnek nevezte a trianoni diktátumot és kijelentette, hogy a határon túli nemzettestvéreinknek semmi köze a magyarsághoz, és ne is akarjanak beleszólni az ország belügyeibe - olvasható a képviselői beszámolóban.

A fórum második felében kérdéseket lehetett feltenni, így a kritikus résztvevőknek is, amire elgondolkodtató válaszok érkeztek - áll a közleményben. Egy válasz szerint a sukorói befektetés csak jót tett volna az országnak és a Velencei tónak, illetve hogy Irán terrorista állam és a munkahelyteremtő befektetéseit a terrorvédelemre hivatkozva el kell utasítani - olvasható. Gyrucsány Ferenc szerint az, hogy Bajnai, illetve őellene nem folyik eljárás, az nem az elszámoltatás elmaradása, hanem az ártatlanságuk bizonyítéka. Ebben a szakaszban - üti fel a közlemény - szerepcsere is történt, ugyanis a baloldallal szimpatizáló jelenlévők a Jobbik helyiségben tartózkodó képviselőinek kezdték el feltenni kérdéseiket.

Az eseményen a képviselők közleménye szerint Gyurcsány a kereszténygyalázó kijelentéseit és hazugságait Szent István és Jézus szavaival akarta igazolni, ezért javasolják a volt miniszterelnöknek, hogy mind ezért a kijelentéseiért, mind az ő és társai által elkövetett bűnökért éljen a bűnbánat lehetőségével, mondván talán a Jóisten megbocsájt.

A Komárom-Esztergom megyei Jobbik nevében Vágó Sebestyén továbbá közleményében megígérte, hogy ezentúl is mindent elkövetnek, hogy a volt miniszterelnök színészkedésével az itt élő választópolgárokat zavartalanul ne vezethesse félre.

A hivatkozásra kattintva érhető el a Hír Tv felvétele.

.(Barikád nyomán Szent Korona Rádió)

Kolozsváron kezdte tagtoborzó körútját a HVIM

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megkezdte tagtoborzó körútját Kolozsváron, amelyet az erdélyi vezetőségi tagok tartottak. Először bemutatták, hogyan alakult meg a mozgalom Erdélyben.

Az erdélyi szervezetek 2005-ben alakultak. Előzmények már 2002-ben Nagyváradon, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Udvarhelyen is voltak, de a titkosszolgálatok aknamunkája több szervezet működését ellehetetlenítette. A bomlasztások ellenére a meglévő szervezetek megerősödtek és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom újabb erdélyi tagokkal, szervezetekkel bővült.

A szervezők megköszönték a kolozsvári vármegyéseknek, hogy bátor hazafiként próbálták megakadályozni az MSZP elnökének, Mesterházy Attilának az előadását, amely nyílt fórumként volt meghirdetve, de csak a meghívóval rendelkező egyének juthattak be.

Sipos Lehel beszámolt arról, hogy miként harcol a kisebbségi jogokért Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig. Az előadás után a kolozsvári HVIM harcosainak száma két új taggal bővült. A következő tagtoborzóra Marosvásárhelyen, január 26-án kerül sor a Deus Providebit tanulmányi házban, 19 órától. Szeretettel várnak mindenkit.

(HVIM Hírszolgálat nyomán)

Adója 1%-át adja a magyar ellenállás bástyájának, a Vármegyének!

Kérjük, támogasd a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom munkásságát - Ajánld fel adód 1%-a Hatvannégy Vármegye Alapítvány számára!

A HVIM egy immár 11 éve a nemzet szolgálatában tevékenykedő szervezet. Célunk az egész Kárpát-medencére kiterjedően a kulturált hazafias szellem megerősítése, a magyarság általános felemelkedésének elősegítése.

Nevünkhöz köthető
o Hazánk legnagyobb nemzeti fesztiválja, a Magyar Sziget
o Határokon túl a Felvidéki Magyar Sziget és a Székely Sziget
o Az első Remény háza Délvidéken
o Nemzeti gyerektábor és Gyerekkarácsony
o Magyar Jelen c. kétheti lap
o Nemzeti Ellenállás Akadémia és
o a szentkoronaradio.com internetes hírportál létrehozása.

Az egész Kárpát-medencére kiterjedt tagszervezet-hálózatunk, ahol helyi szinten a teljesség igénye nélkül szervezünk
o Történelmi, kulturális előadásokat
o Rovásírás-oktatásokat
o Hagyományőrző napokat
o Gyűjtéseket határon túli magyar családok számára
o Hiánypótló megemlékezéseket
o Szemétszedési akciókat
o „Honszerelem” címmel vers- és prózaíró versenyt
o Komáromban rendszeresen megrendezzük a vár takarítását
o Helyi szinten a magyar emlékek megőrzésére is gondot fordítunk (templomromok, stb.)
o Felállítottuk a Magyar Mártíromság Emlékművét a Délvidéken

Adószámunk: 18467626-1-06

Adó 1 %-ának bevallása – legfontosabb tudnivalók

A rendelkezéshez már nem kell borítékokat csatolni a bevalláshoz, a bevallás részeként is rendelkezhetünk, de annak sincs akadálya, hogy utólag, a bevallástól elkülönülten adjuk le a nyilatkozatot. Az alábbi módokon rendelkezhetünk:

Önadózás keretében:
-A 1253-as bevallás, a 1253E egyszerűsített bevallás, a 1253ANY jelű adónyilatkozat papír alapú beadásával az „EGYSZA” lap kitöltésével;
-A 1253-as bevallás, a 1253E egyszerűsített bevallás, a 1253ANY adónyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása esetén az „EGYSZA” lap kitöltésével;
-Az állami adóhatóság honlapján közzétett kitöltő program (ÁNYK-AbevJava) segítségével kitöltött és kinyomtatott „12EGYSZA” jelű formanyomtatványt lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban személyesen vagy postán, illetőleg elektronikus űrlapként, elektronikus úton is megteheti.

Munkáltatói adómegállapítás esetén:
-Az állami adóhatóság által rendszeresített „12EGYSZA” jelű formanyomtatványon (vagy azzal egyező adattartalmú lapon) megtett rendelkező nyilatkozatát lezárt, adóazonosító jelével ellátott, ragasztott felületére átnyúlóan, saját kezűleg aláírt postai borítékban elhelyezve juttathatja el a munkáltatójához, legkésőbb 2013. május 10-éig.
-Ha Ön nem rendelkezett adójának 1+1%-ról a bevallásában, vagy a munkáltatójának sem nyilatkozott, akkor 2013. május 21-éig az állami adóhatóság honlapján közzétett kitöltő program (ÁNYK-AbevJava) segítségével kitöltött és kinyomtatott „12EGYSZA” jelű formanyomtatványt lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban személyesen vagy postán, illetőleg elektronikus űrlapként, elektronikus úton még megteheti.

Figyelem! Az azonos kedvezményezetti körbe tartozó szervezetek közül csak egy javára rendelkezhet!
Nem érvényes a rendelkezés, ha a nyilatkozatát 2013. május 21-éig nem küldi meg (juttatja el) az állami adóhatósághoz, vagy a rendelkező nyilatkozat téves adószámot, technikai számot tartalmaz, és adóját az Önre vonatkozó törvényes határidőig nem rendezi!


(Szent Korona Rádió)

Köszöntjük a Nemzeti Gyerektábor oldalán!

Bemutatkozás

Rólunk

A több mint 10 éves múltra visszatekintő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom neve mára ismerősen cseng szerte a Kárpát-medencében.
Tagjaink szakadatlanul azon dolgoznak, hogy megmutassák testvéreiknek és az egész világnak: maradtak még magyar fiatalok, akikből nem ölték ki a büszkeséget és elkötelezettséget nemzetük, fajtájuk iránt.
Toroczkai László és Zagyva Gy. Gyula - a mozgalom két vezéralakja – célul tűzte ki, hogy a napjainkban is zajló, többfrontos háború minden színterén megvessük lábunkat és felmutassunk egy utat - az egyetlen utat - ami fennmaradásunk, s később talán felemelkedésünk záloga lehet.
Mozgalmunk egyrészt demonstrációkkal, figyelemfelkeltő akciókkal igyekszik fellépni a népünket érő sorozatos jogtiprások, igazságtalanságok ellen, jelezve: nem kell és nem is szabad belenyugodni mindenbe.
Elég megemlíteni a minden év júniusában megrendezésre kerülő Trianon-felvonulást, amin velünk együtt több ezer ember vesz részt, és gondolja komolyan: Nem! Nem! Soha!
Másrészt viszont a vezetőség időben felismerte, hogy sokkal komolyabb kapcsolatépítő és kapcsolattartásra alkalmas rendezvényre lenne szükség – igény lenne rá, ahogy a vicc is tartja. Ezért saját erőnkből, időt és pénzt nem kímélve - úttörő jelleggel hívtunk életre különböző fesztiválokat, programokat.
A Magyar Sziget, ami túl azon, hogy egy héten át kínál koncerteket, előadásokat, bemutatókat, sokkal többet jelent mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek. Egy hét, amiből aztán egy éven át tud töltekezni az ember.
A határon túli magyarságot segítő programjaink között fontos szerepe van a Székely Szigetnek, és a Remény Háza kezdeményezésnek, amelynek felépüléséért éveken át küzdöttünk.

És végül, legújabb kezdeményezésünkkel a jövő generáció felé fordulunk, mert nem lehet elég korán elkezdeni az ifjúság nevelését.
A korban, amikor a liberális zenecsatornák, és valóság show-k nevelik a gyerekeket, mégis akadnak szülők, akik fontosnak tartják, hogy gyermekeik megfelelő magyar értékrend szerint nevelkedjenek.
A HVIM által életre hívott Nemzeti Gyermektáborban játékosan tanulhatja meg a nemzeti oldal legfiatalabb generációja őseink hagyományait, sportolhat, és ami a legfontosabb, hogy olyan gyerekek közt lehet, akik hasonló környezetből érkeztek.

 Ajánljuk figyelmükbe videóinkat, amik segítségével az érdeklődő szinte átélheti az eseményeket. Reméljük, az elkövetkező években is lelkes gyermeksereg érkezik majd táborainkba!

Már most lehet jelentkezni a 2013-as turnusokba! Információk a "2013-as táborok" menüpont alatt!

2013-as táborok

A leglelkesebb szülők és gyerekek már most jelentkezhetnek a 2013-ban megszervezésre kerülő turnusokra!

Ami biztos, hogy Szarvaskőn és a Szeged melletti tanyavilágban jövőre is lesz Nemzeti Gyerektábor, illetve, hogy a szellemiség változatlan!

Információk: tabor@hvim.hu

Jelentkezés

A 2013-es turnusokra az alábbi drótposta címen lehet jelentkezni:

tabor@hvim.hu

Részletes információk hamarosan!

Erdélyi toborzó előadások

Úgy érzed, hogy a küzdelmed, mindennapjaid fölöslegesek, mert csak a széthúzást, ármánykodást, meg nem becsülést kapod és minden harcod értelmét veszti? Tennél valamit hazád, nemzeted és hited megmentéséért, de nem tudod hogyan?

Állj meg egy percre és gondold meg jobban, feladnád amiért eddig küzdöttél és mindent, miben hittél? Inkább lépj az igazi harcos útjára, hisz nekünk a lehetetlen csupán egy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtat változtatásra.


A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagtoborzót szervez a nemzeti oldal erősítése érdekében. Az előadást az erdélyi tagok tartják. Sok érdekesség várja a kedves érdeklődőket és bemutatásra kerül az erdélyi HVIM tevékenysége. Az előadás végén csatlakozni is lehet a mozgalomhoz. A toborzókat a következő helyszíneken és időpontokban tartjuk:

Január 25: Kolozsvár- Heltai Folk Kocsma 19:00
Január 26: Marosvásárhely - Deus Providebit tanulmányi ház 19:00
Február 1: Barót - Református altemplom 19:00
Február 2: Csíkszereda - Szakszervezetek Művelődési Háza- Stúdió terem 18:00
Február 8: Kovászna – Művelődési ház 16:00
Február 9: Székelyudvarhely - Gondűző étterem 18:00
Február 15: Sepsiszentgyörgy - Bod Péter megyei könyvtár 17:00
Február 16: Kézdivásárhely - Művelődési ház 19:00

Várunk szeretettel! A belépés díjtalan!

Jelmondatunk: „Hit, hűség, bátorság!

“Lázadó helyett nemesi lovaggá kell válnod először ahhoz, hogy igazán eredményesen tudj küzdeni.” – egy harcos gondolatai.

Hozzászólás a beszélgetéshez

RSS