Pro Hungaria Nemzeti Radikális Portál

"Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!"

Don-kanyar, a magyar tragédia

„Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg!
Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, értetek pereg.
Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák,
Aludjatok csak néma szent hadak, pihenni édes pihenni jó,
S nyugtasson a Donnak zúgása, mint a Tisza folyó.”
( dr. Zempléni Miklós a 2.hadsereg egykori orvosa: A boldog szunnyadókhoz c. versének részlete)

A 2. magyar hadsereg a Donnál

Az 1943-as esztendő legújabb kori hadtörténelmünk egyik legsúlyosabb csapásával, a 2. magyar hadsereg felmorzsolódásával köszöntött be. Talán egyetlen család sincs az országban, melyben ne lenne ok arra, hogy emlékezzen a 2. világháborúban odaveszett hozzátartozóra, szomszédra, ismerősre, barátra. Hét évtizede a szülőföldtől távol a 2. magyar hadsereg óriási veszteséget szenvedve gyakorlatilag megsemmisült.

Emlékezzünk a tragédiára Zetényi Csukás Ferenc hadtörténeti kutató segítségével!

A gyász és a fájdalom az úr  a nemzeten

A magyar kormány és hadvezetés kényszerhelyzetben volt. A német külügyminiszter Riebentropp, Magyarországra érkezve a magyar haderő teljes nagyságrendbeli orosz frontra küldését kérte Bárdossy László miniszterelnöktől: 500.000 – katonát követelt (harmadára sikerült lealkudni.)

1942. január 20-án Keitel vezértábornagy érkezett hazánkba, meghozva Hitler döntését, mely szerint a Szovjetunió elleni nyári offenzívába Magyarországnak is részt kell vennie.

Búcsú

Magunkra maradtunk

Államvezetésünk ki akart térni a követelés elől, de félve attól, hogy ha nem tesznek eleget a parancsnak, úgy a náci Németország lerohanja hazánkat (mint,pl:Szlovákiát), és erőszakkal viszik a frontra fiainkat, koncentrációs táborokba a magyarországi zsidókat, államgazdaságunkat kisemmizve teljes elnyomás alatt dobná oda Magyarországot koncként a szomszéd országoknak. Másfelől felső vezetésünk előnyöket is remélt a németek melletti háborútól,de választási lehetősége nem volt. A semlegesség csupán álomszerű vízió. Esetleg néhány hónappal lehetett volna tolni a hadba lépést, ám ne felejtsük el,hogy a környező magyarokra acsarkodó nemzetek már mind Hitler mellé álltak. Az angolok és franciák kinyilatkoztatták:nyomorba és Magyarországba mi nem fektetünk! Egyedül hagyták a nemzetet a németek és az oroszok között.

A Horthy kabinet a 2. hadsereget ajánlotta fel a németeknek.

Jeles vizsga

A nyarat gyorsan követte az ősz, majd a fagyos orosz tél. A magyar bakák kötelességtudatból és kitartásból jelesre vizsgáztak, vérüket adták a hazáért, még úgy is, hogy nem volt sokuknak megfelelő fegyverzete, felszerelése és ruházata sem.  Nem csupán az ellenséggel, hanem Tél-tábornokkal is nap mint nap vívták csatáikat a -30 C-fokban.

És még ilyen körülmények között is a végsőkig kitartottak állásaikban, de amikor bekövetkezett  az áttörés, akkor sem gyávaságból vonultak vissza, hanem mert már nem volt mivel és miért harcolniuk. A  doni hadsereg nem kerülhette el – sajnos - a sorsát, de hogyan is történt, miképpen köszöntött ránk a gyász?

A cél: megsemmisítés

A szovjet hadvezetés 1942 végén több támadó hadműveletet is előkészített. Ezek közül a Voronyezsi Front osztrogorszk-rosszosi offenzívája a 2. magyar hadsereg megsemmisítését célozta. A szovjet támadást 1943. január 12-én az urivi hídfőből indított erős harcfelderítés vezette be a IV. hadtest 7. hadosztályának védőszakaszán.

A következő napon támadásra indult a szovjet 40. hadsereg, majd 14-én a scsucsjei hídfőből a 3. harckocsi hadsereg is. E napon az esti órákban már egy 50 kilométer széles és 17 kilométer mély rés tátongott a magyar védelemben. Az első napokban a magyar csapatok szívósan ellenálltak. A katonák mindaddig kitartottak, amíg működött a vezetés, és volt mivel harcolni. Január 15-én azonban a szovjet támadó egységek elvágták a hadsereg többi erőitől a III. hadtestet. A nap estéjére az áttörés szélessége 100 kilométerre növekedett. A vezetés cselekvésképtelen volt, a páncélelhárítás gyenge, és a tüzérség kiesett.

Tüzérség nélkül

Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok január 16-án kiadta az előzetes intézkedést a VII. hadtest és az 1. páncéloshadosztály visszavonulására. A német B. hadseregcsoport azonban, amelynek alárendeltségébe a 2. magyar hadsereg tartozott, nem engedélyezte ezt. A 2. hadsereg részekre szakadt, és vezethetetlenné vált. Január 17-én végül mégis elrendelték a magyar csapatok kivonulását. Sikerült egy 8 kilométeres folyosót nyitva tartani és így január 24-én a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból. A parancsnok ekkor adta ki a csapatokat súlyosan sértő „A 2. magyar hadsereg elvesztette a becsületét…” kezdetű hadparancsát, amit semmi nem indokolt. Ezt a parancsát később hatályon kívül helyezte.

A 2. magyar hadsereg megmaradt csapatai az Oszkol folyó völgye felé vonultak vissza,ahol a hadsereg parancsnoka így összegzett a csapatairól:

„Az Oszkol-völgybe visszaérkezett csapatoknál lévő puskás emberek átlag 25 százalékának van fegyvere(!), nehézfegyverzet úgyszólván nincs,tüzérség száz százalékban hiányzik.” (1943. január. 17.én)

A visszavonulás

Egyetlen lehetősége volt a hadvezetésnek,a visszavonulás. A visszavonulást viszont fedezni kellett. Ezt a hősi feladatot vállalták az érdemtelenül elfelejtett repülőhősök.

„Oroszország , 1943. január közepe. A magyar 2. hadsereg a voronyezsi fronton. Valahol a jeges orosz hómezőkön egy magyar vezérkari tiszt önkéntesen átveszi a magára hagyott 2. repülődandár ilovszkojei körvédelmének parancsnoki tisztét. Zetényi Csukás Kálmánnak hívják, vagy ahogyan elhíresült, a néhai Horthy István kormányzóhelyettes katonai parancsnoka.

Horthy katonai parancsnoka

Rangjánál és beosztásánál fogva, kérdések és felvetések nélkül távozhatott volna a kilométerekkel hátrább lévő biztonságos légierő parancsnokságra. Senki nem rótta volna meg ezért. Az ő katonai becsülete azonban mást diktált. 1943. január 19-én 750 repülőkatona, 4000 visszavonuló honvéd, 1000 sebesülttel körbezárva az oroszok gyűrűjében. Földi harchoz nem szokva, a levegő katonái a végsőkig kitartanak. Minden út elvágva, -35C-fok. A helyzet teljesen reménytelen. A kitörés, a harc megkezdődik...”

Csukás Kálmán és társai a repülőknél

Elfeledett hősök

Elismeréssel tartozunk a hősi halált halt repülősöknek és azoknak a tiszteknek és katonáknak, akik példamutató hősiességgel helytálltak, hogy bajtársaikat megmenthessék.

Közülük sokan az életüket áldozták szeretett hazájukért és hitvallásukért. Az írásos megmaradt tényadatok és az életben maradottak visszaemlékezései alapján az ilovszkojei magyar repülők önfeláldozásának köszönhetően 20.000 magyar katona köszönheti nekik a létet, akik ezek alatt a napok alatt épségben vissza tudtak vonulni. Ezek a hős repülőkatonák vérük ontásával beírták a nevüket a magyar hadtörténet legendás aranykönyvébe.

Tisztelgés azok előtt, akik hősiességből, kötelességtudatból jelesre vizsgáztak és megcselekedték, amit megkövetelt a haza. 1943. év januárjában Heszlényi József altábornagy,  a IV. hadtest parancsnoka ezekkel a szavakkal emlékezett a hősökre: „A magyar hadtörténelem e sötét napjaiban, az egyetlen messze fénylő reménysugár az Ilovszkoje-i maroknyi repülőkatona hősi kitartása..."

„Néhányatokról azt sem tudjuk, sírotok hol takarja rög,
Utatok egy dolog kísérte, a haza utáni vágy mely örök.
Elmúltak az évek! Kevesebb köztetek az élő, mint a holt,
Egykoron vezéretek a bátorság, kísérőtök a szerencse volt.

Elvárta tőletek a nemzet, hogy hullajtsátok véretek,
Megvetés, átok és szitkok árja lett a béretek.
Hogy tudtunk idáig jutni? Mit szólnának ehhez az ősök?
Barátaim bátor repülők, Ti vagytok az elfelejtett Hősök!”

(Tóth Gyula: Elfeledett hősök c. versének részlete)

Hatalmas veszteségek

Március 5-én a német parancsnokság elrendelte a 2. hadsereg alakulatainak sürgős hátravonását a Dnyeper nyugati partjára. Április 24-től május elejéig tartott az alakulatok hazaszállítása. Jány vezérezredest  1943. május 1-jén Kállay miniszterelnök ünnepélyesen fogadta a Keleti pályaudvaron. A 2. hadsereg élelmezési létszáma 1943. január 1-jén 194.334 fő volt, míg március 1-jén 100.818 fő, a hiány 93.516 fő. Kórházvonaton 28.044 sebesültet és beteget szállítottak haza, 28 ezer fő fogságba esett, a véres veszteség (elesettek és megfagyottak) 41.792 fő.

Az 1943. április 4-én kelt hadseregparancs utolsó bejegyzése így hangzik:

“Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.”

A katona eleshet, győzhet és veszíthet

A fentiek figyelembe vételével bizton állíthatjuk, hogy minden csepp kiomlott magyar vérért kár, de elkerülhetetlen volt az áldozat.

Manapság is történészek, politológusok vitatkoznak a korszakról, érveket sorolnak fel pro és kontra. Ám egy katona nem kérdőjelezheti meg a parancsot, csak végrehajthatja azt. Nem kérik ki a véleményét, nem kíváncsi rá senki. A katona eleshet, győzhet és veszíthet. Csatába indulhat, hittel és hit nélkül, „Fegyvert fogni a hazáért,/elpusztulva egy álomért, egy eszményért…”

Hősök voltak valamennyien. Áldás legyen neveiken!

-nk-

barikad.hu

Megtekintések: 1883

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

”Ma a nemzet láthatatlan vére folyik!

Tét a megmaradás!”


 


"Ismét itt vagyunk! Emlékezünk! Emlékezünk, mert az idő már oldotta a fájdalmat, a személyes szeretetet. A felnövekvő, egymást váltó generációkban már csak a tett tisztelete erősíti az emlékezet gyökerét.

Hozzád, Te Katona, már szinte személyes jó barátként jövünk beszélgetni e gyászos évforduló közelében.

Igaz, a valóságos neved nem tudjuk, de adtunk másikat! Te vagy A Katona! Csupa nagybetűvel! Alkottunk Neked képzeletbeli családot, barátokat, sorstársakat. Róluk meséltünk Neked egy esztendeje! Számunkra Te képviseled azt a közel kétszázezret, akik elé minden évben főhajtással járulunk.

A család, szűkebb pátriád, sorstársaid léte került szóba tavaly. Az utolsók között csak mellékesen kérdeztél a Hargitára, a Hazára.

Ma már, úgy hallom hangsúlyodból, inkább a Haza sorsa érdekel! Joggal kéred számon, miért fogy a magyar? Nincs háború! Mi történik itt, mikor demokrácia, mindenféle békét biztosító szövetségek, nemzetek szabadságát garantáló egyezmények vannak?

Kérdésed egyszerű, világos! Válaszolni mégis igen nehéz! Megváltozott az ellenség. Megváltozott a fegyver, új, aljas a harcmodor!

A túl könnyen ment, rendszerváltásnak nevezett, tulajdonos váltás után dögmadarak gyülekeztek szép Hazánkban! Nem támadtak szemtől-szembe, ahhoz gyávák.

Aljas aknamunkát indítottak! Előre tervezetten butították a népet, az érdeklődést a mindennapi megélhetés sallangjaira irányították a „mert Te megérdemled” hazugságra támaszkodva. Közben a háttérben teljes erővel folyt az agymosás, felállították az adósság-csapdát, felvásárolták a létfenntartási stratégiai ágazatainkat, minden eszközzel csábító jövőt hazudtak nekünk.

A munkahelyeket megszüntették, a béreket a megélhetési szint alá csökkentették. Minden erőszakot „jogszabály” mögé bújtattak, így aztán minden aljasság, rablás és erőszak törvényes lett.

A csalás, a hazugság, a nemzetközi fondorlat, a lassan nyilvánossá váló gyarmatosítás lett a valóság.

Az utóbbi 20-25 évben oda jutottunk, hogy már tiltakozni sem tudunk a szervezett kifosztás ellen, mert az azonnali retorzió – munkanélküliség, büntetés, végrehajtás – létedet kérdőjelezi meg.

Most meg azt kérdezed ki teszi mindezt velünk?

Erre már könnyebb válaszolni! Az évek során létrejött az, a népe kifosztására szakosodott áruló banda, aki még önmagát is ámítva a jogszabályra, multi főnökére hivatkozva nyúzza bőrödet. Persze azért fél és ideges mert, tudja, hogy léte csak addig biztos még feltétel nélkül szolgál, láthatatlan gazdáinak.

Ők azok, akik a pénz és a piac mindenhatóságát szajkózzák, az éhenhalást, megfagyást objektív következménynek tekintik. Ha veszélyben érzik magukat nem riadnak vissza a közvetett vagy akár a közvetlen gyilkosságtól sem.

Hallom mondod, a magyar ember dolgos, ügyes, a jég hátán is megél!

Így is volt, amíg hagyták! Nézzünk el hajdan volt faludba. A szép nagy porták-, tiszta udvar, gazdasági udvar, zöldséges, gyümölcsös, kis virágoskert követték egymást.

Minden háznál 1-2 tehénke, mellettük növekedett a borjú, az aprójószág számát csak a háziasszony tudta, oldalt a ólakban, az ételmaradék feldolgozójaként röfögött néhány kolbásznak, sonkának való.

Meggyőztek bennünket, hogy portának elég 20-25 m, nem kell falulegelő, pénzért el lehet adni, a húsféle, a tej meg a zöldség a TESCO-ban terem! Ha esetleg kételkedtünk jött az árulók által hozott jogszabály és nem tehetsz ellene semmit.

Régi faludban már egyetlen tehén sincs, a kakas-kukorékolás nosztalgikus esemény, a disznóvágás már-már idegenforgalmi látványosság.

A dolgos férfiember feleslegessé vált, ingázik a városba éhbérért, de már ott sincs gyár, üzem, marad a külföld.

Ez még mindig nem elég az örökké éhes Mammon-szolgáknak. Szed Tőled füst adót, talajterhelési díjat, szemét díjat, csatorna- és vízdíjat, villanyszámlát. Néha, ha úgy dönt, nem létező járványra hivatkozva kipusztítja baromfijaidat, manapság jópénzért korszerű „rendszámot” szereltet megbecsült házőrzőidre. Nincs munkád! Kit érdekel! Fizess! Ha nem, viszem a házadat!

Miért tűritek? Mindennek van helye mondod: A háznál a nyesedék, a papír, a csutaszár elég a kályhákban, katlanban. A zöld hulladék kiváló humusz lesz, az egy-két törött üveg, vasdarab bőven elfér a falu valamelyik épülő házának az alapjában.

Erre is van jogszabályi válasz! Ha egy maréknyi hulladékot sem teszel a kukádba, akkor is fizetni kell a kirótt kvantumot.

Hagyod a gazdaságot, mert számodra Érthetetlen! Igaz? Egészségünkről érdeklődsz!

Tudod, ez viccnek hangzik, de igaz! Magyarországon nincs egészségügy, helyette betegségügy van! Ebben van a nagy pénz, nem az egészségben! Több a gyógyszertár mint az élelmiszerbolt, a médiák szerint nem is ember az aki nem szed valamilyen pirulát. Jó üzlet! Gyártani fillérekért, eladni ezrekért!

Mesélhetnék még Neked, ezernyi szövetségről, unióról, alapítványról, intézetről, belföldiről, külföldiről melyeknek csak egyetlen dolga van: Bizonyítani saját léte nélkülözhetetlenségét! Itt aztán el is fogy az állam pénzének java. A maradékon a törvényes rablásra szakosodott hazai árulók osztozkodnak!

Mi, becsületes utódaid csak fizetünk! Ma már az ország nagyobbik fele! Tanulásért, egészségért, levegőért, vízért, földért, pihenésért, szövetségi tagságért, életért és halálért, a puszta létünkért.

Bajainkat, gondjainkat írott malaszttal orvosolják, az igazi gyógyírt nem is keresik!

Fosztogatóink, élősködőink a panaszt nem hallják! Úgy gondoljuk és érezzük többen és többen, hogy Nekik robbanás kell! Azt majd meghallják!

Egyre többen valljuk magunkénak, hisszük, mert látjuk Táltosaink több mint félszáz éves jóslatát:

„ Nemes lovag-ősök fehér liliomán tipródik a nemzet.
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!”

Nem sorolom tovább Te Katona! Veszteségeink óriásiak. Több százezer, ereje teljében lévő külföldre ment, más több százezer itthon lett földönfutó, megint mások az életüket eldobva menekültek. Harcunk nem olyan véres és nem olyan hősies, mint a Ti harcotok volt. Ma a nemzet láthatatlan vére folyik! Tét a megmaradás!

Azért bízz bennünk! Bennünk, akik Tőled kapunk erőt. Egyre többen vagyunk, a nemzet java, akik nem tűrik a további rablást, pusztítást és visszaverik az ezerarcú ellenséget.

Katona! Szeretnék elbúcsúzni Tőled egy újabb esztendőre! Útravalóul, biztatásul Neked és magunknak idézem Tamási Áron örökbecsű gondolatát:

„Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan!”

2013-01-18. 09:10

Megemlékezés a doni katasztrófára a Fiumei úti temetőben a Kárpát Haza Őrei szervezésében

Hegedűs püspök üzenete: Magyarországot meg kell menteni!

2013. január 27. 12:22
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Méltán hajthat fejet minden magyar keresztény a nemzet elhunyt református püspöke, id. Hegedüs Lóránt emléke előtt, hiszen nemzetünk sorskérdéseiben való radikális szóbeli és írásbeli állásfoglalásai alapján méltán tekinthetjük rangelődei közül Ravasz László örökösének, aki meggyőződéssel vallotta, hogy Magyarországot meg kell menteni!

„A pap Isten Igéjét hirdesse, és ne politizáljon! – halljuk, ha Isten szolgái közül valamelyikük csak egy kicsit is határozottabban áll ki nemzetünk erkölcsi, szellemi értékei mellett, pedig, mivel az ember – ahogyan már Arisztotelész is hangsúlyozza – „zoon politikon”, „közösségi lény”, társulási ösztönénél fogva kénytelen a nemzeti közösséghez viszonyulni, azaz a szó legteljesebb értelmében politizálni, tudva vele azután azt is, hogy „a legnagyobb egyenlőtlenség az, ha egyenlőtlen dolgokat egyenlővé akarunk tenni”, más szóval, ha a világnézeti semlegességnek nevezett ideológianélküliség hatja át egész életünket.

A híres catói mondás (ceterum censeo Carthaginem esse delendam”, „egyébként az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani”) nyomán ezért nem véletlenül hangsúlyozta annyiszor, hogy „ceterum censeo Hungariam esse salvandam”, „Magyarországot meg kell menteni”, tudva, hogy korunk legnagyobb rákfenéje a bolsevizmusnál semmivel sem veszedelmesebb liberalizmus nihilizmusa, az egyenlőtlen dolgok egyenlővé tételének erőszakolása, amelynek jegyében ugyebár például az számít filozófusnak, akinek életbölcsessége, hogy „ex omnibus aliquid, sed ex toto nihil”, vagyis „mindenből valamit, de az egészből semmit” ne adjon, aki a legellentétesebb szellemi áramlatokból próbál bevehetetlennek látszó várat építeni, nem törődve vallási és bölcseleti ellentmondásokkal, mestereket és tanítványokat egynek, vagy ami még rosszabb, a tanítványokat mestereiknél nagyobbaknak tekintve.

Azt is tudatosította mindvégig, hogy a kereszténység nem a globális háttérhatalommal szembeni passzivitást, a nemzeti kultúra megvetését hirdeti, hanem az immanens és transzcendens valóságok, a természetes és természetfeletti létezők együttes elfogadását és tiszteletét, múltunk dicsőséges mozzanataiból kiindulva a kereszt és a kard kölcsönösségéből következő hősies életszemléletet. A mégoly szelíd ferences Böjthe Csabával egyetemben ő is vallotta, hogy „a sötétség a világosság hiánya, nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon, sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát”, következésképpen „nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt”, ugyanakkor azonban azt is, hogy az igazság felmutatásához bizony égető szükség van a prófétai szótól vissza nem riadó harcos Egyházra, az „Ecclesia militans”-ra, benne a harcban edzett papok, lelkészek bátorságára, hogy egykor majd az Úr színe elé lépve, Szent Pál tanítványának, Timóteushoz intézett szavaival (2 Tim 4, 7) elmondhassák: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”

Ebben is méltó követője maradt rangelődei közül Ravasz Lászlónak, akinek általa oly sokszor idézett szavai (különösen a „Gondolatok” című, 1925-ben megjelent kötetében olvashatók) méltán szolgálhatnak iránytűkként ma is, hiszen egyértelműen elutasította azokkal a szabadságot öncélnak tekintő, álabszolútumokat istenítő liberalizmust, Széchenyi hitével hirdetve, hogy „magyarnak lenni önmagában még sem nem végzet, sem nem dicsőség, hanem feladat: minél nagyobb, nehezebb feladat, annál drágább, annál gazdagabb ajándék: magyarnak lenni ma annyit jelent, mint bűnt bánni, megtérni, kiengesztelődni és mindenekfölött hinni, különbnek lenni, hont foglalni, újraélni egész történelmünket.” Isten adjon örök nyugodalmat Hegedüs püspöknek és az örök világosság fényesedjék Neki mindazokért a lelki-szellemi értékekért, melyekkel példát mutatott a különbnek levésre.
Hegedüs püspök üzenete: Magyarországot meg kell menteni!

Ifj. Tompó László

Méltán hajthat fejet minden magyar keresztény a nemzet elhunyt református püspöke, id. Hegedüs Lóránt emléke előtt, hiszen nemzetünk sorskérdéseiben való radikális szóbeli és írásbeli állásfoglalásai alapján méltán tekinthetjük rangelődei közül Ravasz László örökösének, aki meggyőződéssel vallotta, hogy Magyarországot meg kell menteni!

„A pap Isten Igéjét hirdesse, és ne politizáljon! – halljuk, ha Isten szolgái közül valamelyikük csak egy kicsit is határozottabban áll ki nemzetünk erkölcsi, szellemi értékei mellett, pedig, mivel az ember – ahogyan már Arisztotelész is hangsúlyozza – „zoon politikon”, „közösségi lény”, társulási ösztönénél fogva kénytelen a nemzeti közösséghez viszonyulni, azaz a szó legteljesebb értelmében politizálni, tudva vele azután azt is, hogy „a legnagyobb egyenlőtlenség az, ha egyenlőtlen dolgokat egyenlővé akarunk tenni”, más szóval, ha a világnézeti semlegességnek nevezett ideológianélküliség hatja át egész életünket.

A híres catói mondás (ceterum censeo Carthaginem esse delendam”, „egyébként az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani”) nyomán ezért nem véletlenül hangsúlyozta annyiszor, hogy „ceterum censeo Hungariam esse salvandam”, „Magyarországot meg kell menteni”, tudva, hogy korunk legnagyobb rákfenéje a bolsevizmusnál semmivel sem veszedelmesebb liberalizmus nihilizmusa, az egyenlőtlen dolgok egyenlővé tételének erőszakolása, amelynek jegyében ugyebár például az számít filozófusnak, akinek életbölcsessége, hogy „ex omnibus aliquid, sed ex toto nihil”, vagyis „mindenből valamit, de az egészből semmit” ne adjon, aki a legellentétesebb szellemi áramlatokból próbál bevehetetlennek látszó várat építeni, nem törődve vallási és bölcseleti ellentmondásokkal, mestereket és tanítványokat egynek, vagy ami még rosszabb, a tanítványokat mestereiknél nagyobbaknak tekintve.

Azt is tudatosította mindvégig, hogy a kereszténység nem a globális háttérhatalommal szembeni passzivitást, a nemzeti kultúra megvetését hirdeti, hanem az immanens és transzcendens valóságok, a természetes és természetfeletti létezők együttes elfogadását és tiszteletét, múltunk dicsőséges mozzanataiból kiindulva a kereszt és a kard kölcsönösségéből következő hősies életszemléletet. A mégoly szelíd ferences Böjthe Csabával egyetemben ő is vallotta, hogy „a sötétség a világosság hiánya, nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon, sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát”, következésképpen „nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt”, ugyanakkor azonban azt is, hogy az igazság felmutatásához bizony égető szükség van a prófétai szótól vissza nem riadó harcos Egyházra, az „Ecclesia militans”-ra, benne a harcban edzett papok, lelkészek bátorságára, hogy egykor majd az Úr színe elé lépve, Szent Pál tanítványának, Timóteushoz intézett szavaival (2 Tim 4, 7) elmondhassák: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”

Ebben is méltó követője maradt rangelődei közül Ravasz Lászlónak, akinek általa oly sokszor idézett szavai (különösen a „Gondolatok” című, 1925-ben megjelent kötetében olvashatók) méltán szolgálhatnak iránytűkként ma is, hiszen egyértelműen elutasította azokkal a szabadságot öncélnak tekintő, álabszolútumokat istenítő liberalizmust, Széchenyi hitével hirdetve, hogy „magyarnak lenni önmagában még sem nem végzet, sem nem dicsőség, hanem feladat: minél nagyobb, nehezebb feladat, annál drágább, annál gazdagabb ajándék: magyarnak lenni ma annyit jelent, mint bűnt bánni, megtérni, kiengesztelődni és mindenekfölött hinni, különbnek lenni, hont foglalni, újraélni egész történelmünket.”

Isten adjon örök nyugodalmat Hegedüs püspöknek és az örök világosság fényesedjék Neki mindazokért a lelki-szellemi értékekért, melyekkel példát mutatott a különbnek levésre.

Bajnai és a kilenc Hajdú-Bétes öngyilkos emléke

 

A fehér transzparensen kilenc fekete kereszt emlékeztet azokra az egykor volt libatenyésztőkre, akiknek az öngyilkossága összefüggésbe hozható a 2000. és 2005. közt Bajnai Gordon vezérigazgatósága alatt működő Wallis Rt. tulajdonában álló Hajdú-Bét botrányos csődjével.

Mint ismeretes, az ország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója 2003-ban a piac nemzetközi válsága miatt fizetésképtelenné vált. A Hajdú-Bétnek beszállító libatenyésztők évekig hiába követelték a mintegy öt és fél milliárd forintos kintlévőségüket...

Az így ellehetetlenült helyzetbe került termelők közül sajnos sokan már csak az öngyilkosságot láthatták kiútnak… Mint ahogy arról a ma készített felvételeink tanúskodnak, vannak, akik ezt nem felejtették el.

A folytatás elolvasható ITT

sokkaljobb-kommentár: Az általunk kihagyhatatlannak ítélt 2010-es keltű írásban fény derül nagyon sok ember múltjára. A libákat nem ellopták, hanem ELKOBOZTÁK, ugyanis azokat a megadott helyszínre a tenyésztőknek le is kellett szállítani! Még a fuvarköltség is őket terhelte. Akkor még érvényben az a törvény, amely szerint az áfát a számla kiállítását követően át kellett utalni. Nem volt elég, hogy fizették a takarmányt, az áramot és minden egyéb költséget, még az áfát is kifizettették velük, amibe aztán kilencen szó szerint belehaltak. Ezt az áfával kapcsolatos idióta törvényt évekkel később az Európai Unió hatályon kívül helyezte.

Bajnai Gordon nyakába vette az országot, és amerikai hátszéllel visszakészül ülni a miniszterelnöki székbe. Ennek a jobb sorsra érdemes országnak már csak ő, vagy nagy elődje, az újabban identitás zavarral is küzdő Gyurcsány Ferenc hiányzik! Országlásuk nagyon sokba került, de viszi az adóforintjainkat a mostani csörtetés is, mert bizony a jelentős rendőri biztosításuk is nyeli az adóforintjainkat! Erről élő példát láttunk tegnap Csabán! 

Békéscsaba, 2013. február 2.

F. I. – T. Z. 

Emlékeztető: „Ha a választással meg lehetne bármit változtatni, akkor nem engednék meg nekünk.” (Mark Twain)

Nyugi !!  Ez csak a kezdet !    Kitartás !     

 

Csapataink Gázánál állnak!

1916. május 9-ének reggelén Jeruzsálem lakói nem mindennapos eseményre ébredtek: az osztrák-magyar monarchia hadseregének négyszáz magyar katonája masírozott be díszmenetben a városba.


Bár a katonák csak átutazóban voltak útban a Negev sivatag felé, rövid látogatásuk több fontos eseményét is megörökítették korabeli naplófeljegyzések és levelek. Ezekből többek közt megtudjuk, hogy az osztrák-magyar zarándokház rektora, Franz Fellinger vezetésében a katonák végiglátogatták a város szent helyeit. Látogatásuk egyik fénypontja a Szentsír-templomban tartott ünnepélyes szentmise volt, melyhez a zenei kíséretet az egység zenekara szolgáltatta.


A hegyi tarackos osztály tábori lelkésze és tisztikara a jeruzsálemi szentmise után

A katonákat rövid jeruzsálemi tartózkodásuk alatt részben az osztrák-magyar zarándokházban, részben a német Szent Pál zarándokházban szállásolták el. Május 13-án továbbmasíroztak dél felé, de helyüket nemsokára egy újabb négyszáz fős magyar katonai egység vette át, akik május 27. és június 1. között élvezhették a Szent Város vendégszeretetét. Ennek az egységnek a tisztikarát, amely az osztrák-magyar zarándokházban kvártélyozta be magát, maga a jeruzsálemi katolikus pátriárka, Philipp Camassei is megtisztelte látogatásával. A pátriárkát díszes katonai tiszteletadással fogadták: a magyar katonák sorfalat álltak a zarándokház előtt, a tiszti kar a bejáratnál várakozott. A pátriárka megjelenésekor rázendített a katonazenekar. A főparancsnok bekísérte a nagytiszteletű vendéget a zarándokház szalonjába, akinek szórakoztatásáról itt egy négytagú magyar cigányzenekar (sic!) gondoskodott. Arról már nem szól a fáma, melyik fáról akasztottak le Jeruzsálemben hirtelenjében egy négytagú cigánybandát. Valószínűbbnek tartom, hogy a magyar katonák közül, vagy az ütegből alakult katonazenekar tagjaiból kerültek ki a rögtönzött kvartett tagjai.


De mit is keresett ez a nyolcszáz magyar katona 1916 közepén a török fennhatóságú Jeruzsálemben? A válaszhoz forgassuk vissza az idő kerekét még másfél évvel.

1915 februárjában a központi hatalmak oldalán harcoló Törökország sikertelen kísérletet tett az angol kézen lévő Szuezi csatorna bevételére. A kudarc ellenére a török vezérkar újabb áttörési kísérletet tervezett, ez alkalommal számítva a szövetségesek nehézfegyvereinek támogatására. Már a háború előtti közös hadgyakorlaton kitűnt, hogy az osztrák-magyar hadsereg hegyi tüzérségét különös hatékonysággal lehetne bevetni egy esetleges sivatagi offenzívánál. (Kíváncsi lennék, melyik sivatagban folyhatott ez a közös hadgyakorlat…) Ezért 1915 szeptemberében Enver Pasa a Monarchia konstantinápolyi követségéhez fordult, s tüzérségi támogatást kért egy újabb szuezi offenzívához. Vonakodva bár, de a szövetségi viszonyt rontani nem akarva, a Monarchia két, összesen nyolcszáz főből álló hegyi tarackosüteget küldött 1916 tavaszán a török fennhatóságú Palesztinába. A hadvezetőségnek nem voltak túlzott illúziói a hadosztály hatékonyságát illetően. Amikor Apostoli Királyunk aláírta a menetparancsot, rezignáltan csak ennyit jegyzett meg: „Na ich glaub’ doch, die sehn wir nimmer!”

Míg a szuezi frontra küldött tarackokról a kiváló pilzeni Škoda művek gondoskodott, az őket kezelni hivatott Marno hegyi tarackos osztály – K. u. k. Gebirgshaubitzdivision von Marno – szinte kizárólag magyar katonákból állt: a hadosztályt alkotó két üteg egyikének Budapest, a másiknak Kassa volt a hadkiegészítő körzete. Ezt erősíti meg az a pár tábori képeslap is, amit filatéliai internetes oldalakon találtam: a k.u.k. Gebirgshaubitzbatterie jelzésű lapok feladói és címzettjei is mind magyarok.

Tábori posta kiosztása az ütegnél

Van, aki az otthoniakkal a szentföldi látogatás élményét osztja meg, mint a szüleinek író Lukács Lajos:

„…a képen levő hegyen vannak az olajfák ahol az Ur Jézus vérrel veritékezett.
Csokolja fiúk Lajos”

…de vannak, akiknek szívében a honvágyat és az otthoni szeretettek hiányát még a Szentföld varázsa sem tudja enyhíteni:

„Édes jó Erzsike! Mért nem írsz? tudom hogy nehéz de azért mies csak tudnál egy lapot vagy kettőt hetenként irni mert válaszra csak honapok teltével várj mert amig a posta meg fordúl addig épp egy negyedi esztendő múlik el kérlek irj sokat az én kis Lolámról (?) és magadról is! s csokol és ölel mind nyájatokat forron szerető [?] Jani”

Hogy Ritt János tizedes Ritt Magda óbudai lakossal – édesanyja? nővére? – szentföldi élményeit akarta-e megosztani, vagy szívének szomorúságát akarta-e kiönteni, nem tudhatjuk meg a tábori levelezőlap címzésoldaláról:


De térjünk vissza 1916 elejére. A Marno hegyi tarackos osztályt nagy csinnadrattával február végén, március elején indították útnak a Közel-Keletre. Konstantinápolyban keleti pompával fogadták a magyar vitézeket, s néhány nappal megérkezésük után maga a szultán és Enver Pasa is személyesen szemlélte meg a szövetséges csapatokat. A hadosztály saját zenekarának fellépése nagy sikert aratott nemcsak a helyi osztrák-magyar és német kolónia, hanem a török közönség előtt is.

Útban a szállás felé a konstantinápolyi díszszemle után

A csapatok március végén indultak tovább, először vonaton, majd ökör- és lovasfogatokkal kelve át a Taurus hegységen. Damaszkuszba érkezve ismét vonatra szálltak, s Jeruzsálem érintésével végül április 12-én érkeztek a Negev sivatagba, Berseba városába, ahol csatlakoztak török szövetségeseikhez. Itt, hogy minél hamarabb hozzászokjanak a szokatlan terephez és a klímához, rendszeresen menetgyakorlatokat tartottak. Ezek közül a leghosszabb volt az a májusi menetelés, amelynek során a Berseba – Hebron – Betlehem – Jeruzsálem – Berseba vonalon 170 kilométert tettek meg. No nem egyszerre, mert ekkor iktatták közbe az emlékezetes pár napos jeruzsálemi pihenőt és városnézést.

Felderítő lovaglás a sivatagban

A Bersebában egyesült török és magyar csapatok augusztusban másodszor is megkísérelték bevenni a Szuezi csatornát.


Ez a kísérlet is kudarcba fulladt, de a magyar tüzérségnek köszönhetően sikerült az angol ellentámadást lefékezni és a frontvonalat stabilizálni. Ezt követően a tarackosütegek még egy ideig a frontvonalon maradtak, majd novemberben visszahúzódtak Betlehembe téli szállásra.

Fogkezelés a fronton

Az Üdvözítő szülővárosában a vándorok szállásáról a szalézi és a karmelita szerzetesek gondoskodtak. Itt érte őket november 23-án Ferenc József halálának híre, akiért másnap rekviemet tartottak a Születés templomában. Két nappal később a szalézi kolostor udvarán a katonák ünnepélyesen letették a hűségesküt Károly osztrák császárnak és magyar királynak.

A magyar katonák segélycsomagokat osztanak az éhínségtől sújtott betlehemi lakosságnak.

Katonáink az 1916-os év karácsonyát nyugodt körülmények közt ünnepelték Betlehemben. Hadd álljon itt egy rövid részlet a hadosztály naplójából az ünnep hangulatának érzékeltetésére:

„A Születés Templomában este tíz órától korlátokkal elkülönítve biztosítottak helyet az osztrák-magyar legénység számára, majd tizenegy óra körül fáklyásmenetben, zenekísérettel bevonult a teljes hadosztály. Éjjel tizenkettőkor Őeminenciája Szíria és Palesztina latin pátriárkája főpapi misét celebrált, nagy szolgálatot téve ezzel a hadosztálynak és Betlehem lakosságának. Az éjféli misén a 2/6 sz. tarackosüteg zenekara Haydn Német miséjét játszotta, míg az átváltoztatás alatt a katonákból álló férfikar ajkán csendült fel a „Csendes éj”. Ezek a hangulatos betétek felejthetetlen benyomást tettek minden áhítatos jelenlevőre. A pátriárka fogadása után a két üteg a legénységi szállás előtti szabad téren felemelő ajándékozási ünnepséget rendezett, melyen az ütegparancsnokok és a hadosztály tábori lelkésze a fénykoszorúval díszített karácsonyfa előtt megragadó ünnepi beszédet tartott a legénységnek, kinek-kinek a maga anyanyelvén. Ezután minden katona gazdagon részesült az alegységparancsnok, illetve a Hadigondozóintézet és a bejrúti „Fekete-Sárga Szövetség” ajándékaiból.”


A törökök az augusztusi kudarcot követően végleg felhagytak a szuezi áttörés gondolatával. Az angolok ezzel szemben 1917. márciusában Gázánál masszív támadást indítottak a török és magyar erők ellen. Vesztükre: a magyar tüzérség, akik a front élvonalában felkészülten várták az angol támadást, megsemmisítő csapást mértek az angolokra. A magyar csapatok vesztesége minimális volt, azonban az ütközet első napján kézitusában esett el maga a hadosztályparancsnok, Wladislaus Ritter von Truszkowski százados. Rajta kívül elesett még Nagy Mihály szakaszvezető, Lázár János és Kyrilla Bene tüzér, s az ütközet után sebesüléseibe halt bele Gonda Lajos főtüzér. Mindannyiukat az üteg hátvonalában álló kertben temették el. Ki tudja, áll-e még valahol a sírjuk Gázában?

Truszkowski százados holttestét nem sokkal az ütközet után exhumálták, és egy, a jeruzsálemi Sion hegyén lévő kriptában helyezték katonai tiszteletadás mellett örök nyugalomra.

Truszkowski százados temetése Jeruzsálemben

Az angolok április 17. és 19. között újra támadtak Gázánál, immár tankokat is bevetve, de ez a támadás is súlyos angol veszteségekkel végződött, hála a magyar tüzérségnek, akik az embermagasságú kaktuszligetek fedezékéből tizedelték meg taracktűzzel az ellenséget.


Az angol veszteség katasztrofális volt: csak április 19-én 6444 embert vesztettek, míg a magyar tüzérek a harcok befejeztével csak egyetlen sebesültről adhattak számot.

A második gázai ütközetben a hegyi tarackosüteg által kilőtt angol tank

1917 októberében harmadszor is angol támadás indult az új parancsnok, Allenby tábornok vezetésével. Az alaposan átszervezett és megerősített angol erőknek ez alkalommal sikerült az áttörés Bersebánál, bár csak több napos kemény harc árán, ahol a magyar tüzérek ismét csak derekasan helytálltak. Ha az angol előrenyomulást már nem is lehetett megállítani, tüzéreink vitézül fedezték a török csapatok visszavonulását.

Angol tüzérség támadja a visszavonuló osztrák-magyar csapatokat

A magyar tarackosütegek később még résztvettek két Jordán-völgyi ütközetben, majd Aleppo irányában vonultak ki Palesztinából.

Ferenc József baljóslata szerencsére alaptalannak bizonyult. Az ütegek a háború befejeztével csupán csekély veszteségről adhattak számot, s miután a többi, a török hadszíntéren harcoló osztrák-magyar egységgel együtt Konstantinápolyban behajózták őket, Trieszten keresztül léphettek ismét hazai földre 1919 tavaszán.


1945. február 14-én a szövetséges amerikai és angol légierő a védtelen Drezda városát porig bombázta, több tízezer polgári lakos halálát idézve elő ezzel. A brutális háborús és emberiesség elleni bűntettet, amelynek elkövetőit és felbujtóit soha semmilyen törvényszék nem vonta felelősségre, semmilyen háborús indok nem támasztotta alá. A mai napon emlékezzünk az ártatlanul meggyilkolt és megnyomorított drezdaiakra és mindazokra, akiknek 1945 nem a felszabadulást, hanem hazájuk vörös rém által történt megszállását hozta el!

2013-02-22. 20:32

Murányi Levente: "A kommunizmus a világtörténelem legszörnyűbb ideológiája, az emberiség mocska"
A kommunizmus a világtörténelem legszörnyűbb ideológiája, amely a mai napig nem tűnt el a föld színéről - jelentette ki Murányi Levente, a Jobbik alelnöke Szegeden. 
A mai napig vannak országok, melyek szenvednek a kommunizmustól, és Magyarországon is szép számmal akadnak, akik hisznek ebben az eszmében - mondta Murányi Levente a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett rendezvény mintegy félszáz hallgatója előtt.
"1944-45-ben a vörös hordák vérben és könnyben gázolva, női sikolyoktól kísérve taposták el országunkat". Ezt követően a magyar demokrácia ideig-óráig helyreállt, de a kisgazda párt vezetőjét, Kovács Bélát a szovjet hadsereg pribékjei 1947. február 25-én a parlamentben letartóztatták, és elhurcolták a Gulágra - jelentette ki a politikus.
Ezt követően a tisztességes világ, a nemzeti, a magyar érdek képviselete megszűnt létezni - hangsúlyozta a honatya, aki szerint a rendszerváltás sem hozott érdemi változást.
"Ma az emberiség védelméért harcolók a nemzeti oldalon vannak, a kommunizmus pedig az emberiség mocska" - jelentette ki a politikus.
Nagyon nehéz lesz a 2014-es választás, hiszen a baloldalnak - a Jobbik szemszögéből nézve - korlátlan anyagi erőforrás áll majd rendelkezésére - fogalmazott Murányi Levente.
A politikus ennek ellenére abban bízik, hogy "még felső parancsra sem lesz megegyezés" Mesterházy Attila MSZP-elnök, valamint a két volt kormányfő, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc között.
(MTI)



A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

Kovács Béla 2002-ben, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából leleplezett szobra Budapesten

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja (szokásos említése: A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja) megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el. Ennek értelmében a középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját, annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.

A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA
 2013. február 25. 

„Soha többé nem tűrjük el, hogy ilyen történhessen velünk!”
 

09.00 – 18.00

Megemlékezés a Terror Háza Múzeum előtt
 

Február 25-én az erőszakrendszer szimbólumává vált Andrássy út 60. előtt, a Terror Háza Múzeumnál egész napos, közös mécsesgyújtással emlékezünk a kommunista diktatúra áldozataira.

Az Andrássy út 60. előtti Hősök Falához várjuk a nap folyamán mindazokat, akik az áldozatok tiszteletére el kívánják helyezni az emlékezés mécseseit. Az Emléknap alkalmából a Terror Háza Múzeum egész nap ingyenesen látogatható.
 

19.00

Mécsesgyújtás a Lánchíd budai hídfőjénél
 

Az Emléknap estéjén mécsesgyújtással tisztelgünk a kommunizmus áldozatainak emléke előtt. A Lánchíd budai hídfőjéhez várjuk 19 órától mindazokat, akik az áldozatok emlékére el kívánják helyezni az emlékezés mécseseit.


Rendhagyó történelemórák és tárlatvezetés a Terror Háza Múzeumban

Rendkívüli tárlatvezetés középiskolások számára, közismert személyek közreműködésével

Helyszín: Budapest, Andrássy út 60.
Időpont: 2013. február 25. 09.00 – 18.00

Február 25-én rendhagyó tárlatvezetésre kerül sor a Terror Háza Múzeumban. Az előre regisztrált diákcsoportokat a kulturális élet ismert szereplői vezetik körbe a Múzeumban, akik az állandó kiállításoknak helyt adó termek bemutatásán túl a kommunizmushoz kötődő személyes, családi emlékeikről is beszámolnak a fiataloknak. Február 25-én délelőtt Bródy Norbert színművészhez, Benkő Lászlóhoz, az Omega együttes zenészéhez és Nagy Feró énekeshez, a Beatrice és az Ős-Bikini frontemberéhez csatlakozhatnak a diákok. Ezt követően Fábry Sándor író, humorista, Érdemes Művész tárlatvezetésén vehetnek részt a látogató diákcsoportok. Délután Szente Vajk színművész, rendező és Egri Péter énekes-gitáros, a Mystery Gang együttes tagja vezeti körbe az érdeklődő diákokat a Múzeumban. 15 órától Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Kovács Zoltán történész, társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kalauzolja körbe a Diplomáciai Testület és a nemzetközi sajtó képviselőit az intézményben.



Rendhagyó történelemórák a Terror Háza Múzeumban

Helyszín: Budapest, Andrássy út 60.
Időpont: 2013. február 19 – 24.

Az Emléknap felvezetéseként, 2013. február 19 – 24. között a Terror Háza Múzeum rendhagyó programokkal emlékezik a kommunizmus áldozataira. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából rendezett programon az intézet szaktörténészei egy múzeumi sétát követően rendhagyó történelemórákon tárják fel az érdeklődők előtt a kommunizmus elfeledett bűneit. A tényfeltáró előadások rövid ízelítőt adnak többek között a szovjet kényszermunkatáborok életéből, bemutatják az 1956-os forradalmat követő kádári megtorlás éveit, az egyházak életét a kommunista érában, az ellenállás egyes fejezeteit vagy a világpolitika 1956. évi alakulását. Február 23-án és 24-én az érdeklődők a Múzeum történészeinek egyes előadásait angol nyelven is meghallgathatják, ahol a részvevők megismerkedhetnek többek között a diktatúra legfiatalabb áldozatának, Mansfeld Péternek az életútjával is.

A rendhagyó történelemórákra a +36 1 374-2684 telefonszámon lehet bejelentkezni.
Bővebb információ a programról: www.terrorhaza.hu

Február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából a Terror Háza Múzeum állandó és időszaki kiállításai előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen látogathatóak.

Kor"Szellem"-Idézés

A KOMMUNIZMUS KISSZÓTÁRA (a teljesség igénye nélkül)

Államvédelmi Hatóság (ÁVH)
„Ne csak őrizd, gyűlöld!” /Rákosi/


Az ÁVH 1948 szeptemberében alakult meg, részben titkosan működő politikai rendőrség volt. Jogelődei a PRO (Politikai Rendészeti Osztály) és az ÁVO (Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya) voltak 1945 eleje és 1948 szeptembere között. Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Hivatalos célja a kommunista rendszer ellenfeleinek üldözése, illetve a rendszer és vezetőinek védelme volt. A háttérből Rákosi Mátyás által mozgatott szervezet a kommunista párton belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt egyben. Két ÁVH-s börtön működött Budapesten, az egyik az Andrássy út 60-ban, az ÁVH székházában, amelyhez pincebörtön is tartozott, illetve a Belgrád rakpart 5-ös szám alatti épület is rendelkezett pincebörtönnel. Az Andrássy út 60-ban ma a Terror Háza Múzeum található.

MISZOT

Stumpf agitált a Fidesz kongresszuson a MISZOT -ba lépés mellett, amit némi habozás után kétharmaddal (nofene, mi) megszavaztak. Ekkor a MISZOT kész tervével elszaladtak az államminiszter Pozsgayhoz, aki első körben csöndesen lefosta a zoknit az ötlettől, majd a másodikban rábólintott a tervre. Így 1988 november 27-en a parlament felsőházában megalakult a Magyar Ifjúsági Szövetségek Országos Tanácsa. Elnöke Stumpf István, alelnökei Kövér László, Gyurcsány Ferenc és Langmár Ferenc lettek.



Beszolgáltatási rendszer
A megtermelt javakból az államnak be kellett szolgáltatni bizonyos mennyiséget. Aki nem tette, azt „közellátás szabotálásáért” megbüntették.

Békekölcsön
Az 1950-es években Magyarországon bevezetett sajátos megtakarítási forma. Lényege, hogy az állam elvárta minden dolgozó állampolgártól, hogy évente nagyjából az egyhavi fizetésének megfelelő összegért békekölcsönt jegyezzen, ezáltal segítse az államot a „békéért folyó küzdelemben”. A békekölcsönért nem kamat járt, hanem sorsoláson húzták ki a nyerteseket, akik kisebb-nagyobb nyereményben részesülhettek, esetleg a kötvény névértékét kapták vissza. A békekölcsön, bár egy megtakarítási forma volt, a kötelező jellege miatt egyfajta bújtatott adóként működött, célja az ún. „szocialista tőkefelhalmozás” volt, hogy legyen az államnak pénze az újjáépítésre, valamint a nehézipar és a hadsereg erőltetett fejlesztésére.


Csengőfrász
A közgondolkodásba az 1950-es években került be a „csengőfrász” fogalma. Ez alatt azt az eljárást lehetett sejteni, amikor az ÁVH emberei – többnyire az éj leple alatt – becsöngettek, majd berontottak a kiszemelt lakásába, és elhurcolták az áldozatot. A ház előtt többnyire egy fekete, Pobjeda típusú autó várakozott a kiszemeltre

Építőtábor-mozgalom
A KISZ által kezdeményezett mozgalom célja a fiatalság nyári szünidejének „gazdaságilag hasznos” eltöltése volt. „Védtük a békét és építettük a szocializmust! A nyári táborok többnyire mezőgazdasági munkát jelentettek.”

ÉRDEMRENDEK


Kiváló Dolgozó
Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére, az MDP határozata értelmében 1949. október 28-tól december 21-ig munkafelajánlási mozgalom indult, ez jelentette a magyarországi sztahanovista mozgalom kezdetét. A nyilvánosság felé úgy jelenítették meg a folyamatot, mintha a mozgalmat egyéni kezdeményezések láncolata indította volna el. 1950-től nem élmunkás, hanem sztahanovista jelvényeket osztottak a munkában élenjáróknak. 1948 és 1950 között 16 200 élmunkásjelvényt, 1950 és 1953 között 115 ezer sztahanovista oklevelet osztottak ki. 1953-tól a sztahanovista cím helyét fokozatosan átvette a Kiváló Dolgozó kitüntetés, míg 1956-ban a kitüntetés megszűnt. Több mint 100 ezer munkás kapott élmunkás– vagy sztahanovista-kitüntetést.

Magyar Népköztársaság Hőse
A kitüntetést a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa alapította 1979-ben, „a haza fegyveres szolgálatában tanúsított kiemelkedően hősies helytállás, illetve űrrepülés végrehajtásával szerzett érdem” elismerésére. A maga idejében az első helyen állt az adományozható kitüntetések rangsorában, egyenrangú volt a Szocialista Munka Hőse kitüntető címmel. 1980-ban Farkas Bertalannak – az első magyar űrhajósnak – adományozták, akinek űrrepülésére 1980. május 26. és június 3. között került sor a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén.

A Munka Vörös Zászló Érdemrendje
A Munka Vörös Zászló Érdemrendje a legnagyobb elismerés volt a Szovjetunióban, amit munkások és civil szervezetek tagjai, „kiemelkedő helytállásukért” elnyerhettek. E kitüntetés volt a szovjet kormány által 1918-ban alapított katonai Vörös Zászló Érdemrend polgári megfelelője. A szovjet érdemrend magyar megfelelőjét az 1953. évi V. törvény alapján alapította az Országgyűlés, „a Magyar Népköztársaság érdekeinek szolgálatában és azok elősegítésében, a szocializmus építése terén kimagasló érdemeket szerzett személyek kitüntetésére”. A magyar Munka Érdemrendjének fokozatai az arany, az ezüst és a bronz voltak.

A Szocialista Munka Hőse
A Szocialista Munka Hőse cím a Szovjetunió és a Varsói Szerződés államainak elismerése volt. A Magyar Népköztársaság 1953-tól a szovjet kitüntetési rendszert leginkább követő elismerési rendszert alakított ki, így létezett magyar változatban is. Ez volt a legmagasabb fokú elismerés a népgazdasági és kulturális élet különböző területein kivételes eredményt elérők számára. A kitüntetettek részére ugyanolyan kiemelt címet jelentett, mint a hősies helytállásért adott Szovjetunió Hőse kitüntetés.


Gyapottermesztés

A 18–19. században, majd az 1949–1950-es években Magyarországon is kísérleteztek a gyapottermesztés meghonosításával, sikertelenül. A hivatalos források szerint Magyarország éves nyersgyapot-szükséglete 1949-ben 30-40 millió kilogramm volt, ami a népgazdaságnak – akkori árfolyamon – 400-500 millió forint kiadást jelentett. A pártkatonák ennek figyelembevételével dolgozták ki a „gyapothadműveletet". Első lépésben központilag kijelölték azokat a földeket, amelyek „alkalmasnak” tűntek a növény termesztésére, a gazdák pedig „önként" jelentkezhettek. A növény meghonosítását elősegítendő – szovjet példát követve – létrehozták a Gyapottermeltetési Nagyipari Vállalatot, melynek feladata a gyapot nemesítése és a tömegtermelés megszervezése volt. A termesztés a Szovjetunióból és Bulgáriából importált vetőmaggal indult meg. 1953 májusában előbb a hűvös, szeles idő, majd az aszály és az ezt követő augusztusi esőzések tették tönkre a termést. 1954 júliusában szintén a hűvös, csapadékos időjárás pecsételte meg a gyapot sorsát. Az 1950-es évek második felében folytatódott a gyapot számára kedvezőtlen időjárási tendencia, amely egyben a „nagy gyapot-projekt" végét jelentette.

Ifjú Gárda
Eredetileg a KISZ rendezvényeit biztosító rendezőgárdából kialakított, honvédelmi nevelést erősítő szervezet volt, a KISZ teljes politikai irányítása alatt. Középiskolákból, munkahelyekről toborozták a tagjaikat, szervezeti felépítése a katonai hierarchiát követte, raj-szakasz-század-zászlóalj alegységekre oszlott. Parancsnoki állománya a megyei szinttől hivatásos katonatisztekből szerveződött, így biztosított volt a szervezet betagosíthatósága a katonai hierarchiába. A fegyveres erők, testületek, rendészeti szervek utánpótlását is biztosította. Az ifjúgárdisták (fiúk és lányok) 14 éves kortól teljesíthettek szolgálatot. A belépés önkéntes volt, de véleményezhette a felettes KISZ-bizottság is. A gárdisták országszerte egységes egyenruhát viseltek, és az általános honvédelmi kiképzésen és politikai foglalkozásokon kívül szakági felkészítésen is részt vettek. Szakágai a honvédek, határőrök, polgári védelmisek, munkásőrök, rendőrök, tűzoltók és vízirendészek voltak.

Iskolai takarékbetétkönyv
„Még kisdobos koromban, azaz az általános iskola alsó tagozatában nekem is volt ilyen betétkönyvem. Lehetett 1, 2, 5, és 10 forintos bélyeget kapni. Minden hónapban beragasztottuk a zsebpénzből vett bélyegekeinket, aztán ha betelt, akkor év végén apukám a bankban beváltotta, és visszakaptam a zsebpénzt! Így nevelt az oskola is takarékosságra minket. Év végén aztán megvettük belőle azt, amire régen áhítoztunk. Persze a „bélyegpénz” anno a szülők pénztárcájától függött.”


Kisdobos
Kisdobossá az általános iskola 2–4. osztályos tanulói válhattak, a meghatározott rend szerint lefolytatott avató ünnepség után. Az avatási ceremónián a leendő kisdobosok elmondták a kisdobosok 6 pontját, majd ezt követően az avató szülő (aki egy idősebb családtag vagy barát is lehetett) kék kendőt kötött a kisdobos nyakába. Kiemelkedő tanulmányi és közösségi munka eredményeként a kisdobosból úttörő válhatott, még mielőtt elérte volna az ötödik osztályt. A kisdobosok osztályonként kötelezően őrsökbe szerveződtek, egy adott iskola összes őrse alkotta a csapatot. Az őrsök vezetője egy-egy felsőbb éves diák volt, akinek megválasztották a helyettesét, az őrs napló-felelősét és a nótafát.
A kisdobosok 6 pontját mindenkinek kívülről kellett tudnia:
1. A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának.
2. A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, nevelőit, pajtásait.
3. A kisdobos szorgalmasan tanul és dolgozik, segíti társait.
4. A kisdobos igazat mond és igazságosan cselekszik.
5. A kisdobos edzi testét és óvja egészségét.
6. A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.


KISZ, azaz a Kommunista Ifjúsági Szövetség
A szövetség a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezeteként 1957 és 1989 között működött. 1957-ben, a korábbi Dolgozó Ifjúság Szövetsége utódjaként alakult meg és 1989. április 22-én oszlott fel. Szervezeti szabályzatát a KISZ kongresszusa alkotta meg, amely az ifjúsági mozgalom legfelsőbb szerve, a Központi Bizottság által ötévenként – vagy szükség esetén más alkalommal is – összehívható találkozó volt. A KISZ-kongresszus által megválasztott vezetőtestület a KISZ Központi Bizottsága volt, ennek tagjaiból alakult az Intéző Bizottság és a titkárság az első titkárral és a titkárokkal. Helyi szinten KISZ-bizottságok működtek, amelyek a megyékben, városokban és településeken összehívott KISZ-küldöttgyűlés által megválasztott vezető szervként funkcionáltak.

Kitelepítés
A kommunista Rákosi-rendszerben a „politikailag veszélyesnek” minősített rétegek eltávolításának egyik módja a kitelepítés volt. Ez a lakosok vagyonának elkobzását, azok „kényszerlakhelyre” történő átköltöztetését és általában mezőgazdasági jellegű munkára kényszerítését jelentette. A kitelepítések többségét 1948 és 1953 között hajtották végre. Az összes kitelepítés közvetlenül mintegy 300 000 embert érinthetett, közvetetten pedig – azok, akik a hivatalos kitelepítést elkerülendő, például a budai kerületekből, vagy megyeszékhelyek belvárosaiból mindenüket hátrahagyva önként költöztek el elhagyatott falusi házakba –, több mint fél milliót.
A kitelepítésnek különféle jogi fokozatai, formái és elnevezései voltak:
1. a rendőri felügyelet alá helyezés;
2. a deportálás (családok áttelepítését a hortobágyi zárt kényszermunkatáborokba), mely elsősorban a jugoszláv határ környékének lakosságát érintette;
3. és az internálás, a „veszélyes” személyek elhurcolását a recski és hasonló munkatáborokba.
Kitelepítési helyszínek a Hortobágyon, illetve közvetlen környékén voltak.

Koncepciós per
A koncepciós perek (más néven kirakatperek) előre megtervezett – általában politikai – koncepció szerint zajlottak le. A koncepciós perek egyik típusa a „konstruált per”, amikor a vád hamis bizonyítékokon alapul. Másik fajtája a „tendenciózus per”, amely esetben jogszabály- vagy törvénysértés történik, de általában a jogszabály kiforgatásával vagy amorális jogszabályok alkalmazásával. A kommunista koncepciós perek fő teoretikusa Andrej Januarjevics Visinszkij volt, aki 1935-ben lett szovjet főügyész és kirakatperek sorát vezényelte le. Alaptételei a következők voltak:
- a büntetőjog az osztályharc eszköze;
- a beismerő vallomás minden bizonyíték királynője.

Magyar narancs és citrom
1956-ban egy cikk ezt írta: „Érik a citrom a szegedi füvészkertben.” „…meleg, párás levegőjű üvegházban most kezdődött meg a citrom tömeges érése. A fa az idén csaknem 50 termést hozott, s a citromok nagysága felülmúlja a külföldről behozottakét”. „…a füvészkertben egyébként szépen fejlődnek a narancs- és mandarinfák is, és minden remény megvan arra, hogy néhány év múlva ezek is termést hoznak”. A citrom- és a narancstermesztés 1956 után azért sorvadozni kezdett hazánkban, és megmaradt az üvegházi kísérletezés szintjén. Bacsó Péter: „A tanú” című filmjében elhangzott mondat még ma is szállóige. „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!”

MHK mozgalom
„Repülj golyó, repülj gerely és szállj messze el!”
Szaladj, ugorj ember, hogyha kell!
Munkára, harcra kész és merész minden jó
Dolgozó, sportoló.”

A „Munkára, harcra kész” egy szovjet mintára létrehozott magyar tömegsport mozgalom volt, 1949-től az 1960-as évek közepéig. A mozgalom alapját az atlétika és a természetjárás képezte. Az MHK mozgalom a tömegsportot a szovjet mintának megfelelően központosította. 1953-ban közel 500 000 résztvevője volt az MHK mozgalomnak. 1956-ban az MHK-t irányító sportapparátust a forradalom elsöpörte, így az fokozatosan megszűnt. Az 1960 években még az iskolai sportoktatásban – leginkább a középiskolákban – az MHK mozgalom metodikáját alkalmazták, mivel az jól mérhető és fokozatos szinteket írt elő, elsősorban az atlétikához kapcsolódó versenyszámokban.


Munkásőrség
A Munkásőrséget a levert 1956-os forradalom után az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága hozta létre 1957-ben a „februári határozatként” ismertté vált döntésével. Korabeli meghatározással élve „párthadseregként” működött, közvetlenül az MSZMP alárendeltségében, mint fegyveres testület. A kezdeti 20 000 tagból lassanként 60 000 fős testület lett. Habár soha nem vetették be, jelentős szerepe volt a „puha diktatúra” fenntartásában, a „belső ellenség” felkutatásában.


Önkritika gyakorolása
Az egyik legfontosabb proletár erény. A sztálinista rendszerben a különböző vádakkal illetett pártagoknak nyilvános önkritikát kellett gyakorolniuk, amely során kötelezően elismerték a vádak jogosságát. Az önkritika gyakorlása lényegében a sztálinizmus rituáléjává vált, Sztálin tévedhetetlenségének kinyilvánítását szolgálta. Az önkritikára kényszerítést gyakran követte a megvádolt személy koncepciós perbe fogása, illetve fizikai megsemmisítése.



Padlássöprés
Így nevezték azt a módszert, amikor a termelőktől elkobozták a következő évi vetőmagot. Volt, hogy nemcsak a termést, hanem a háziállatokat is kisajátították, és még azok fényképeit is elvitték, hogy a tulajdonos ne tudja bizonyítani, hogy az övé volt. Előfordult, hogy kirángatták az emberek alól a párnahuzatot és a lepedőt is.

Pobjeda
A GAZ–M–20 Pobeda (oroszul Победа), magyar forrásokban gyakran Pobjeda, szovjet autótípus, amelyet 1946–1958 között gyártott a Gorkiji Autógyár (GAZ). A magyar utakon is látható volt, amelyet taxiként, illetve az ÁVH-nál is gyakran alkalmaztak. Egy fekete Pobjeda láttán mindenki összerezzent…

Politikai Bizottság
A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága (MDP PB), a szovjet mintára felépített kommunista pártok legfelső vezető szerve volt, amely Magyarországon 8-12 emberből állt. Ha a PB funkcióit összevetjük egy polgári demokratikus rendszer intézményeivel, akkor ez a szerv a kormánynak felel meg. A PB tagjait a Központi Bizottság – az MDP-ben Központi Vezetőségnek hívták – választotta meg és mindig tagja volt a párt első titkára (vagy főtitkára). A Politikai Bizottság határozatai kötelező erejűek voltak az alsóbb pártszervek és a párttagság számára.

Sztahanovista mozgalom (Sztahanov-mozgalom)
Nevét Alekszej Grigorjevics Sztahanov-ról kapta, aki az 1935. augusztus 30-ról 31-re virradó éjszakai műszakban, 5 óra 45 perc alatt 104 tonna szenet menesztett, a norma által előírt 7 tonna helyett. A mozgalom célja a szocialista munkaverseny létrehozása, azaz az egyes munkások önálló kezdeményezésekre buzdítása, a teljesítmények fokozása, a gépek teljesebb kihasználása, és a fejlettebb munkamódszerek átadása volt. „Sztahanovistának” mondták azt az embert, aki jóval többet dolgozott, vagy többet tudott dolgozni, mint az elvárt volt. Használata a közbeszédben gyakran pejoratív értelemmel bírt, mivel általában nem valódi teljesítmény állt mögötte, hanem valamilyen politikai kampány. Normális munkakörülmények mellett megvalósíthatatlan teljesítményt jelentett, ezt azonban gyakran kihasználták a normák aránytalan emelésére.

Szocialista Brigád
A munkahelyi kollektíváknak brigádokba kellett tömörülniük és brigádvezetőt választaniuk. Ő felelt a csoportja munkájáért, s hogy a brigád tagjai a szocialista munkaerkölcsnek megfelelően végezzék munkájukat, éljék az életüket. A brigádnaplóba minden fontos eseményt rögzíteni kellett, a magánélet történéseit is, így például bele kellett ragasztani a színházjegyeket is. Ez azt bizonyította, hogy a dolgozók kulturális téren is továbbképzik magukat, s nemcsak a munka frontján állják meg a helyüket. A brigádok között munkaverseny zajlott, amelynek végeredményét ünnepélyesen kihirdették és a vezetőség ezt oklevél vagy dicséret formájában honorálta. A brigádok a szocialista munkaverseny élenjárói voltak.

Termelőszövetkezet (TSZ)
A „téeszesítést” a Rákosi korszakban vezették be Magyarországon szovjet mintára, a földek állami tulajdonba vételét jelentette. Mivel komoly ellenállásba ütközött a parasztok részéről, erőszakkal kellett kikényszeríteni és a termelés visszaeséséhez vezetett. Gazdasági szempontból elsősorban az iparosodást szolgálta, mert biztosította a szükséges munkaerőt és megkönnyítette az erőforrások elvonását. 1959-1961 között is folyt a mezőgazdaság kollektivizálása, azonban ekkortól a tagok már kedvezményeket is kaptak, gépeket biztosítottak a gazdálkodáshoz és kiterjesztették a társadalombiztosítást a téeszek dolgozóira. A Termelőszövetkezetekbe kényszerített parasztok kárpótlásáról csak később, a rendszerváltozás után döntöttek.

Úttörő
Az úttörők a kommunista ifjúsági mozgalom tagjai voltak. A kisdobosok, felső tagozatba lépve kisdobosból úttörővé váltak. A Magyar Úttörők Szövetsége („a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülése”) a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetése alatt alakult meg, 1946-ban. 1946 és 1948 között a kommunisták nagy számban épültek be a cserkészek közé, előkészítve azok 1948-as beolvasztását az úttörőmozgalomba. A létező szocializmus alatt az iskolás gyermekek túlnyomó többsége tagja volt ennek a szervezetnek, amelyben a kommunista ideológiai nevelés döntő szerepet játszott. Az úttörőmozgalmat elsősorban az új politikai berendezkedés céljaira, a kommunista ideológia terjesztésére használták. A mozgalom alapvető feladata az volt, hogy tagjait "a párt iránti szeretetre és hűségre, proletár nemzetköziségre" nevelje.


Úttörők 12 pontja
1. Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
2. Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
3. Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
4. Az úttörő gyarapítja, és védi a szocialista társadalom értékeit.
5. Az úttörő ahol tud, segít, és önként szolgálja a közösséget.
6. Az úttörő igazat mond, és igazságosan cselekszik.
7. Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit, és az idősebbeket.
8. Az úttörő igaz, hű barát.
9. Az úttörő bátor és fegyelmezett.
10. Az úttörő szereti és védi a természetet.
11. Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
12. Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.

Úttörősajtó
Azokat a központi lapokat és folyóiratokat nevezték úttörősajtónak, amelyek a Magyar Úttörők Szövetsége elvi irányításával tevékenykedtek. A központi lapok és folyóiratok, első számuk megjelenésének sorrendjében a következőek voltak: Úttörő Gyermekújság, Pajtás, Úttörővezető, Őrsvezető, Hüvelyk Matyi, Úttörő, Kisdobos, Dörmögő Dömötör, Tábortűz, Kincskereső, Ifjúvezető és a Hogyan?. A központi úttörőlapokon és folyóiratokon kívül időszakosan számos csapatújság, úttörőházi híradó, tábori újság, stb. jelent meg, ezek is az úttörősajtóhoz sorolhatóak.

Úttörő Színház
A Paulay Ede utcai Művész Színházat 1949-ben, államosítása után Úttörő Színház néven nyitották meg újra. Elsődleges feladata az volt, hogy a 14 éven aluli gyerekközönséggel megismertesse a színház világát, de emellett természetesen a fiatalság politikai és erkölcsi nevelése sem volt elhanyagolható cél.

Úttörő Áruház
Az Úttörő Áruház a szocializmus egyik legjelentősebb áruháza volt, amely a Centrum Áruházak csoportjába tartozott. Budapest központjának egyik legvonzóbb, legjobban megközelíthető épületegyüttesben, a Kossuth Lajos utca 7–9., illetve a Reáltanoda utca 8–10. által határolt épületben kapott helyet, amelynek alapterülete mintegy 2 500 négyzetmétert tett ki.
 

A kommunizmus nem proletáruralom, zsidógyerekek zsarnokuralma volt

2013. február 24. 12:13
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

cserny-jozsef.jpgA kommunizmus áldozataira emlékezve alig vagy egyáltalán nem esik szó hivatalos fórumokon az 1919-es 133 nap áldozatairól, arról, kik, miként kínozták halálra a jegyzőket, papokat, tanítókat, parasztokat országszerte. Erre való tekintettel ezúttal egy papi vallomás segítségével kívánjuk felidézni az akkor történteket, amelyből kiderül, hogy olyan világ köszöntött be, amelyben „a munkásnak sincs szava, csak a tejben-vajban fürdő vezetőknek”, amiért „ez nem proletáruralom, ez zsidógyerekek zsarnokuralma” volt.

Az 1914-től Kalocsán (Kunfi (Kunstätter) Zsigmond közoktatásügyi népbiztos szavajárásával a „papi butítás főfészkében”) tanító Lányi Ede (1881-1950) magyar jezsuitának 1919-ben Vörös naplóm címmel megjelent emlékirata, Tormay Cécile „Bujdosó könyv”-éhez és Fekete István regényéhez, a „Zsellérek”-hez és Móricz Zsigmond akkori naplójegyzeteihez, továbbá Váry Albert királyi koronaügyész-helyettes művéhez (A vörös uralom áldozatai Magyarországon (1922)) és Gabányi János ezredeséhez (Mártírjaink. Az „őszirózsás” forradalom és a proletárdiktatúra áldozatainak meggyilkolása, lelki és testi megkínzása (1922)) hasonlóan, kegyetlen őszinteséggel vall arról, kik és miként is adták tudtul uralmukat hazánkban 133 napon át. A mindezt megörökítő, 1945-től javarészt bezúzott művek közül az övé nemcsak ritkaságával, hanem hitelességével is kiválik, ezért belőle vett részletekkel emlékezünk és emlékeztetünk az akkor történtekre.

Műve 1919. március 22-től július 1-ig eleveníti fel az eleinte inkább csak vele, rendtársaival, tanítványaival, hovatovább azonban a népünk egészével történteket. Amint előszavában írja, „vörös Magyarországból jöttem június 30-án Kalocsáról, melyet a Duna menti fehér ellenforradalom központjának hirdettek egyes újságok. Rendünknek hatvan év óta kedves otthona, „főfészke” volt e hely, egy gyönyörűen felszerelt gimnázium, egy fiúnevelő konviktus és a kisszeminárium állott vezetésünk alatt. Nos, e kedves otthonunkból március vége óta hessegettek, tessékeltek minket ki a hajléktalanságba ragadozó „jómadarak”, hogy ők üljenek bele oda, ahol nem ők építettek. Mert végzetes mohóságuk sok ezer és millió kedves otthont akart szétdúlni, nagy emberét, kis emberét, földmívesét, munkásét. Félelmükben azért is folyton figyelték a nép, a vidék hangulatát, a vörös uralom belső állapotait és külföldi vonatkozásait. De mi, az áldozatok is figyeltük e jeleket. Íme, így került naplómba helyi és országos érdekű adat s az itt közölt részletekben hű tükörképét, történeti okmányát akarom nyújtani a vörös uralomról szerzett tapasztalataimnak.”

Elkergetik a papokat, a templomból bűnbarlang lesz

1919. március 26.: Úgy fájt a szívem: kezembe veszem a szókimondó Alkotmány-t [1895. december 24-ke és 1919. március 19-e között katolikus napilap volt – Ifj. T. L.]: a cím, a betűk, a költség a régi, de tartalmát már vallásgyűlölet, vörös vérszomj sugallja. Új rendelet: a földbirtok, a házak kártérítés nélkül a Tanácsköztársaság birtokába mennek át. Az élet e tűzpróbájától úgy megrémültek Kunék, hogy a rendelettel egy lélegzet alatt kihirdették, hogy a házrendelet egyelőre csak egyes nagyobb városokra érvényes, a 200 holdon aluli birtokokat pedig nincs szándékukban elvenni a magánbirtokból.

Március 28.: Szomorú reggel mireánk s az egész magyar Egyházra. Megjelent az összes egyházi iskolák és intézetek államosításáról szóló rendelet. Ez intézetek minden fölszerelésükkel, vagyonukkal kártérítés nélkül átmennek a Tanácsköztársaság birtokába. Tanító elvtárs csak világi lehet: pap, szerzetes csak akkor maradhat, ha előbb világivá lesz.

Március 29.: A remény egy halavány sugára: a kalocsai nép megdöbben. Őt azzal vitték be a szocializmusba, hogy földet kap a nagyurak birtokából. És íme, most legelőször e szegény papokat kergetik el, kik maguk söprik kis szobájukat, egyszerűen étkeznek, a nép betegeit díj nélkül látogatják, kik fölöslegükből 25 diákot ingyen tartanak. A helyi direktórium megijed: beüzen, ne csomagoljunk, ne búcsúzkodjunk, míg Pestről nem jön rendelet, minden marad a régiben. A városban kidoboltatták, hogy aki rémhíreket mer terjeszteni a szerzetesek kiűzéséről, azt a forradalmi törvényszék elé állítják. Szó sincs róla, hogy el kellene menniük. E napig a gyerekeknél gyakran lehetett látni vörös jelvényeket: gyerekes divatmajmolás volt, mától kezdve nem tűzik föl, ki nem állhatják, érzik a Kunfiék jogfosztását, oktalan vallásgyűlöletét. Pesten sok volt háztulajdonos immár koldus és öngyilkos lett.

Április 14.: Rendelet készült el a templomok és egyházi épületek kommunizálásáról s az összes szerzetesházak föloszlatásáról. A templomokban népoktatás, színház, mozi (bűnbarlang!) lesz. Azonban a nép elevenjére találtak és kikényszerítették ellenállását: tegnap Pest minden temploma állandóan tömve volt, még az utcákon, előtereken is tolongott a nép és hangosan szidta a Krisztus-gyűlölő maffiát. A kormány megijedt, letagadta a rendeletet, halálbüntetéssel fenyegette azt, aki terjeszteni meri a rendeletről szóló „mesét”.

Kun Béla nem bánja, kerüljön csődbe az ország, csak sikerüljön a világforradalom!

Április 25.: Nagy újság a tanulókra: nincs többé osztályozás, csak ilyen: megfelelt vagy nem felelt meg: ez utóbbit csak az kapja, aki háromból és többől bukott volna. A külső kényszer, a szülői bot, a tanári jegy erkölcstelen eszköz volt, a szabad proletárfiú önként, belső szükségletből fog tanulni, soha nem sejtett képességek jelentkeznek, a „tanítómesterek” alig győzik majd megfigyelni „fiatal barátjaiknak” csodás fejlődését. Elég volt osztályomban megjegyzés nélkül felolvasni a rendeletet, az ötödik osztályos fiúk józansága eget-földet rengető kacajjal honorálta a vörös pedagógia e csudáját. – Pesten az összes bútor is mind államtulajdon, azért tilos bútort cserélni, elszállítani, eladni. Bútort kapnak a házasulandók s a legnagyobb pesti újdonság a bútorházasság. Ha megvan a bútor, könnyű az elválás: ha férj és nő kívánja az elválást, akkor elintézi azt az anyakönyvvezető, ha csak az egyik fél, akkor a bíróságnak is van szava. – A tanácskormány küzd a prostitúció ellen, néhány közházat feloszlatott, de lakóiknak tisztességes magánházakban jelölt ki lakást, hol folytatják életüket és terjesztik a mételyt.

Május 3.: A kalocsai direktórium közli Fáber Oszkár likvidáló megbízott rendeletét, hogy tíz napon belül fontoljuk meg, aláírjuk-e a következő nyilatkozatot: „Kijelentem,, hogy az egyházi pályát elhagytam és világivá lettem.” Aki nem írja alá, nem lehet sem tanár, sem közhivatalnok, aki aláírja, maradhat. Ha nem tesszük meg, az utcára tesznek ki. Álláspontunk: hagyjuk elmúlni a 10 napot s azután szenvedjük el az erőszakot s inkább az utcán vesszünk el éhen! – Pesten a kommunizmus legdicsőbb kultúrtényét produkálja Gömöri zsidó termelő biztos a Szent István Társulatnál. Termelő feladata az volt, hogy a társulatnak a kommunizmusra veszélyes kiadványait megsemmisítse. Először is katonáknak cipeltette el a vandalizmus ellen tiltakozó 300-400 szocialista nyomdászt, azután összekérette az összes szervezetek munkanélkülijeit és teherautókkal három napig a Soroksári úti papírmalmokba vitetett mindent: ábécés könyveket, hittanokat, szépirodalmi munkákat, Szentírást, imakönyveket. A Szent István Társulatba beköltözött a Népszava és ott nyomták a „Kommunista Könyvtár”-t: e szennyiratokra ráköltötték már a társulat összes alapjait. Prohászka-könyv árusítása szigorúan tilos.

Május 5-12.: Pesten a május elseji díszítés 30 millióba került: élelmiszeren és kék pénzen vették Bécsben az anyagokat. A milleniumi emléket meg lebontották, szükség volt a rézre. A fehérpénzt tudatos csalással adták ki először, mint az Osztrák-Magyar Bank pénzének hamisítását. A hamisítást később be is vallotta a kormány. A 4 milliárd fehérbankó fedezetéül az elkobzott nagybirtokokat, bányákat, ékszereket jelölte meg, ám Kun bevallása szerint csak külföldi propagandacélokra 4 milliárdot költöttek kék pénzben és aranytárgyakban. A pénzügyi népbiztos tiltakozott az ily gazdaság ellen, de Kun Béla kijelentette: nem bánja, kerüljön csődbe az ország, csak sikerüljön a világforradalom.

Május 16-18.: Az apácáknál nagyon brutálisan beszélt Fáber: „én ugyan már elkárhoztam, de magukat majd beajánlom a jó öreg szent Péternél”. Szavai mérhetetlen elkeseredést keltenek Kalocsán. A szocialisták is tiltakoznak az erőszak ellen, a sok zsidó vezető ellen. 300-400 asszony a városházán tüntet. A nép nyíltan fenyegetőzik: ha a jezsuitáknak és apácáknak el kell menniük, akkor egyetlen zsidó sem maradhat Kalocsán.

A legkisebb vádra kötél általi halál volt a büntetés

Május 20.: Pestről is hallom, hogy a proletárok mit gondolnak a proletáruralomról. A vezérek ugyan nagy garral hirdetik, hogy „nem igaz, hogy most önkényuralom van, ellenben igaz, hogy csak a munkásnak van szava”. Ez sem igaz, ellenben igaz, hogy a munkásnak sincs szava, csak a tejben-vajban fürdő vezetőknek! Nem, ez nem proletáruralom, ez zsidógyerekek zsarnokuralma! – A népbiztosok a Hungáriában ötfogásos ebédeket esznek, ismert nevű népbiztosokat részegen visznek föl külön szobákba a pincérek. A munkások tudják ezt, megállnak az utcán, és öklüket rázzák a népbolondítók felé. Egy ismert likvidáló a legfinomabb borokat likvidálja. Az Esterházy-pince legfinomabb dolgait az intéző főbizalmiak kommunizálták el egymás között.

Június 2.: Mégis vissza kell vonnom, hogy nincs proletáruralom. Mert van. Ott van a „Nemzeti Lovarda”! Proletárok és prolinők szakszervezeti jeggyel igen olcsón lovagolhatnak: annyian akarnak átalakulni nagyurakká és dámákká, hogy csak egy-egy negyedóra, félóra jut egyre. És milyen esztétikus nézni a nagy tömkeleget, amint lovaglóruha nélkül, a nők csak úgy férfiasan ülve meg a lovat, bukdácsolnak, lefordulnak a lóról. No és Kunfi május elsején minden pesti elemistának nemzeti ajándékul egy sóskiflit adat! Hát nem proletár aranyvilág ez?

Június 21.: Kalocsán a zsidók is jelentkeznek tömegesen [a fehérek közé, vesztüket érezve – Ifj. T. L], de, régi szokásuk szerint, jobbára az irodákba, segédszolgálatra s a vöröskereszthez. Több sem kell a népnek. Azt kiáltják, legyenek egyformák velünk! Ki a frontra! 40 zsidót valóban kivezényeltek ma. Elfogták Gaudényi korcsmáros, forradalmi vádbiztost: egy híd alatt a vízben lappangott, miután a házakban nem akarták elbujtatni. Kocsmájában a vörös vezetőség pezsgőraktárát fedezték föl. Hja, a „buta tömeg” csak tartsa meg a szesztilalmat, a vezér urak pezsgőzhetnek mások helyett is!

Június 24-25.: Megjött mindkét Szamuelly: konviktusunkban készítettek nekik lakást. Ez első napon rémes benyomást kellett tenni, azért a legkisebb vádra kötél általi halál volt a büntetés. Az első csoport a legrövidebb, legridegebb tárgyalás után meg sem tudta az eredményt: kilencet a főutcára, éppen a mi ablakaink előtt álló celtisz-díszfák alá vezettek. Ott tudták meg sorsukat, mikor az első székre állították és puskatisztító zsinórral a fa ágára kötötték. Késő este még ötöt akasztottak melléjük. – A mai nap [25-e – Ifj. T. L.] folyamán még kettőt akasztottak, tehát összesen tizenhatot, ötöt pedig a törvényszéki épületben főbe lőttek. Csávossy [Elemér jezsuita – Ifj. T. L.] felügyelő a törvényszékhez akart menni engedélyért, hogy az elítélteket előkészíthesse a halálra. Szóba sem álltak vele. Többen a közeli ablakból adtuk meg az általános föloldozást. Az áldozatok között vagy öt intelligens ember volt, a többi iparos, földmíves, munkás. Musza cipésznek az volt a „bűne”, hogy tréfából azt mondta: „Nincs szappanom, de majd főzök én a vörösökből”: egy szipirtyó beárulta, fölakasztották. A vörösök elmondják, hogy vasárnap Solttal végeztek, az teljesen le van rombolva. Utána Harta jött sorra. Dunapatajnál fölszólították a fehéreket, ne harcoljanak kaszával, kapával gépfegyverek, páncélautók ellen. De a fehérek nem hallgattak az üzenetre s akkor kaszálták őket, mint a füvet. Lehetett vagy hatszáz halott. A városban ötven kivégzés volt. A borzalmakról egy vörös tiszt azt mondta: »Azt én nem tudom elmondani, mondja el más!« A vörösök Kecelen kézi bombát dobtak egyes házakba, így a plébániára is: a bomba széttépte Vajai [László – Ifj. T. L.] káplánt.

Az idézettek aligha szorulnak kommentárra, egyértelműen tükrözik, kik, miként kínozták halálra a jegyzőket, papokat, tanítókat, parasztokat, hogy olyan világ köszöntött be, amelyben „a munkásnak sincs szava, csak a tejben-vajban fürdő vezetőknek”, amiért a kommunizmus nem proletáruralom, zsidógyerekek zsarnokuralma volt.

A helyzet ma is változatlan!

Hozzászólás a beszélgetéshez

RSS